Meg kellett műteni a nevelőotthon ablakából kiesett fiút
A beszámolókból valóban úgy tűnik, hogy baleset történt, a fiú meg akart szökni. A rendőrség szerint a fiú elmondta, hogy kimászott az ablakon. Megcsúszott, és leesett.
Újabb részletek derültek ki a fiúról, aki kizuhant egy óbudai gyermekotthon ablakából. Az esettel kapcsolatban Szabó Tímea, a körzet országgyűlési képviselője is vizsgálódott: tájékozódott a kerületi rendőrkapitánynál, valamint a Gyermekvédelmi Központnál is.
Mint arról korábban írtunk, egy 13 éves fiú vasárnap délután kizuhant a III. Kerületi Szent Miklós Gyermekotthon második emeleti ablakán. Az Országos Mentőszolgálat elmondta, hogy a mentők súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba a gyereket.
Szabó Tímea a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy eddig mire jutott.
„Óbuda-Békásmegyer képviselőjeként azonnal tájékozódtam az ügyben. Személyesen beszéltem Szikszó Sándor alezredessel, a BRFK 3. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjével, Tamás Ilonával, az Észak-Budapesti Tankerületi Központ vezetőjével (még 3 hónapig a tankerület a gyermekotthon fenntartója, amikor is átveszi a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság), és tájékozódtunk a kerületi Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központnál is”
– írta a képviselő a Facebookon.
"A beszámolókból valóban úgy tűnik, hogy baleset történt, a fiú meg akart szökni. A rendőrség szerint a fiú elmondta, hogy kimászott az ablakon. Megcsúszott, és leesett. A kórházban műtéten esett át, az őt ellátó orvos szerint hamarosan teljesen fel fog épülni"
- tette hozzá Szabó Tímea.
„A magyarországi gyermekvédelem romokban van, ami a kormány felelőtlen, a gyerekek testi és lelki egészségét is veszélyeztető hozzáállása miatt van, beleértve a súlyos alulfinanszírozottságot. Rengeteg gyermekotthonban elfogadhatatlan állapotok uralkodnak, a dolgozók alulfizetettek és kizsigereltek, ezért jelentős a szakemberhiány, a jelzőrendszer működésképtelen, stb.”
– magyarázta a képviselő.
"Az is fontos ugyanakkor, hogy a körülmények és a dolgozóhiány miatt (gyanítom, itt is ez a helyzet) ne az gyermekvédelemben (még) dolgozó, a legtöbb esetben valóban lelkiismeretes és elhivatott szakembereket hibáztassuk. Az ügyben megyek tovább, és az eddigiekhez hasonlóan be fogok számolni a fejleményekről"
- zárta sorait Szabó.
Újabb részletek derültek ki a fiúról, aki kizuhant egy óbudai gyermekotthon ablakából. Az esettel kapcsolatban Szabó Tímea, a körzet országgyűlési képviselője is vizsgálódott: tájékozódott a kerületi rendőrkapitánynál, valamint a Gyermekvédelmi Központnál is.
Mint arról korábban írtunk, egy 13 éves fiú vasárnap délután kizuhant a III. Kerületi Szent Miklós Gyermekotthon második emeleti ablakán. Az Országos Mentőszolgálat elmondta, hogy a mentők súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba a gyereket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ötvenezer forintos bírság a Békemeneten: könnyek között pakolta össze a kokárdákat egy erdélyi árus
A budapesti városrendészek a Jászai Mari téren ellenőrizték a Békemenet árusait. Az engedély nélküli értékesítés miatt többeket megbírságoltak, de voltak, akik az ellenőrzés hírének hallatán gyorsan összepakoltak.
Miközben ünnepi hangulatban gyülekezett a tömeg a március 15-i Békemenetre, a budapesti városrendészek az engedély nélkül árusítókat ellenőrizték.
Egy Erdélyből érkezett nőt ötvenezer forintra büntettek, aki könnyeivel küszködve pakolta össze a portékáját
- írta a Blikk. A nő édesanyjával és a nővérével érkezett, akik egy másik pultnál árultak, de miután értesültek a városrendészek akciójáról, még idejében összepakoltak.
Az árusok már jóval a reggel 9 órás gyülekező előtt kitelepültek a Jászai Mari térre és a Margit híd budai oldalára. A kínálatban szerepelt kis kokárda 1000, nagy pedig 1500 forintért. A sálért 5000 forintot kértek, a zászlók ára mérettől függően 3000 és 15 000 forint között mozgott. Volt Lázár-bazár is Lázár János-os termékekkel, és perecet is lehetett kapni 2 ezerért. Sejteni lehetett, hogy az árusok egy részének nincs engedélye – írta a lap.
Budapesten a közterületi árusításhoz engedélyre van szükség, amelynek meglétét a rendészet ellenőrizheti. A Békemenetet a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervezi, a menet idén az Elvis Presley tértől vonul a Kossuth térre.
Miközben ünnepi hangulatban gyülekezett a tömeg a március 15-i Békemenetre, a budapesti városrendészek az engedély nélkül árusítókat ellenőrizték.
Egy Erdélyből érkezett nőt ötvenezer forintra büntettek, aki könnyeivel küszködve pakolta össze a portékáját
- írta a Blikk. A nő édesanyjával és a nővérével érkezett, akik egy másik pultnál árultak, de miután értesültek a városrendészek akciójáról, még idejében összepakoltak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotók: Egy óriási gödör nyelte el a kisbuszt, 10-en megsérültek Villány közelében
Hét mentőegységet riasztottak a hajnali órákban történt balesethez. Az utasok töréseket és zúzódásokat szenvedtek, miután járművük egy munkagödörbe zuhant.
Súlyos baleset történt március 16-án, hétfőn a hajnali órákban a Baranya vármegyei Villány és Nagyharsány térségében, az 5701-es úton. Egy kisbusz hajtott egy munkaterületen található gödörbe, a járműben 10 fő utazott, mindenkit kórházba szállítottak – írja a Bama.hu.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs szervezője, Kecskés Lilla a megkeresésükre azt a tájékoztatást adta, hogy a helyszínre hét mentőegységet riasztottak.
A portál úgy tudja, a mentők tíz embert, négy nőt és hat férfit szállítottak kórházba törések és zúzódások miatt a helyszíni ellátást követően.
A katasztrófavédelem fotókat is megosztott a műszaki mentésről, két személyt nekik kellett kiszabadítaniuk a járműből.
Súlyos baleset történt március 16-án, hétfőn a hajnali órákban a Baranya vármegyei Villány és Nagyharsány térségében, az 5701-es úton. Egy kisbusz hajtott egy munkaterületen található gödörbe, a járműben 10 fő utazott, mindenkit kórházba szállítottak – írja a Bama.hu.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs szervezője, Kecskés Lilla a megkeresésükre azt a tájékoztatást adta, hogy a helyszínre hét mentőegységet riasztottak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Kérdeztem Zolikát, hogy ki tudsz mászni?” – egy 14 éves fiútól néhány méterre csapódott be egy terepjáró a családi házba
Hatalmas robajra és porfelhőre ébredtek, a bejárati ajtó kilincse pedig az apa kezében maradt. Csak a szabadban szembesültek a döbbenetes valósággal: egy autó áll a konyhájukban.
Hatalmas csattanás, porfelhő és a talpuk alatt recsegő üvegszilánkok – egy Pest megyei család legszörnyűbb rémálma vált valóra vasárnap éjjel, amikor egy terepjáró áttörte a házuk falát, és egyenesen a konyhában parkolt le. A 14 éves fiuk a szomszéd szobában aludt, mindössze néhány méterre a becsapódástól.
A Pest megyei Bugyi határában történt döbbenetes balesetről az RTL Híradó számolt be helyszíni riportjában. A házban élő család éppen aludt, amikor a pickup sofőrje eddig tisztázatlan okokból letért az útról és a házba csapódott. A motorháztető a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, a járművet törmelék borította.
Az anya a stábnak elmondta, a hatalmas robajra riadtak fel. „Arra ébredtünk, hogy nagy csattanást hallottunk. Nagy por volt, és siettünk a gyerekért, a másik szobában volt” – idézte fel a drámai pillanatokat. A porfelhőtől szinte semmit nem láttak, az ajtóhoz siettek, de a menekülésükbe egy váratlan akadály csúszott.
„Hallottam, hogy rengeteg üvegcserép recseg a talpam alatt. Próbáltam kinyitni az ajtót, de a kilincs a kezemben maradt” – mesélte az apa, aki azonnal a fiához, Zolához fordult.
„Kérdeztem Zolikát, hogy jól van-e, ki tud-e mászni az ablakon. Azt mondta, hogy ki. Akkor mondtam: másszál.” A család végül az ablakon keresztül jutott ki a szabadba, mivel a bejáratot teljesen eltorlaszolta a törmelék. Csak ekkor szembesültek vele, hogy egy autó áll a házukban. Azonnal hívták a mentőket a sofőrhöz.
A mintegy 30 év körüli férfit a tűzoltók szabadították ki a roncsból. „A helyszínre a délegyházi önkéntes tűzoltók vonultak. Kézi erővel kiemelték a gépkocsiban lévő sofőrt, ezt követően áramtalanították és átvizsgálták a járművet” – közölte Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A mentők ellátták a sérültet. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: „Egy férfit láttunk el, aki vérző fejsérülést szenvedett. Fájdalomcsillapítást és teljes teströgzítést kapott, majd vizsgálat céljából traumatológiai osztályra szállítottuk.”
A rendőrség közlése szerint a sofőrrel szemben ittas járművezetés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A ház lakhatatlanná vált, a családnak egyik napról a másikra kellett elhagynia az otthonát. Az önkormányzat azonnal a segítségükre sietett, néhány napra egy szállodaszobát biztosítottak nekik.
„Amennyiben a családot nem tudják rokonoknál elhelyezni, az önkormányzat lakókonténert rendel arra az időre, amíg rendbe hozzák az épületet, és lakhatóvá teszik” – nyilatkozta Nagy András Gábor, Bugyi polgármestere. A család nemsokára ismerősökhöz költözik, miközben abban bíznak, hogy a biztosító fedezi majd a többmilliós kárt, és minél hamarabb visszatérhetnek a saját otthonukba.
Hatalmas csattanás, porfelhő és a talpuk alatt recsegő üvegszilánkok – egy Pest megyei család legszörnyűbb rémálma vált valóra vasárnap éjjel, amikor egy terepjáró áttörte a házuk falát, és egyenesen a konyhában parkolt le. A 14 éves fiuk a szomszéd szobában aludt, mindössze néhány méterre a becsapódástól.
A Pest megyei Bugyi határában történt döbbenetes balesetről az RTL Híradó számolt be helyszíni riportjában. A házban élő család éppen aludt, amikor a pickup sofőrje eddig tisztázatlan okokból letért az útról és a házba csapódott. A motorháztető a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, a járművet törmelék borította.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rendőrök szakították félbe az előadást az ELTE-n: tiltott adatszerzés miatt vittek el egy fiatalt
A rendőrök az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának főépületében fogtak el egy férfit, akit aztán a VIII. kerületi kapitányságra állították elő. Már ki is hallgatták gyanúsítottként, az ügyben eljárás indult.
Egyetemi előadást szakított félbe három rendőr, amikor március 11-én este bementek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyik termébe, és kikísértek onnan egy fiatalt – írja a Telex egy birtokukba jutott videó alapján. Az egyetem megerősítette a hírt, de hangsúlyozták, hogy az ügy nem hozzájuk tartozik.
„A rendőri intézkedés nem érint egyetemi ügyet, ezért jelenleg további információkkal nem rendelkezünk” – közölték.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ennél több részletet is megosztott.
Megerősítették, hogy 18:40-kor bűncselekmény gyanúja miatt fogtak el egy férfit az egyetemen, akit a VIII. kerületi rendőrkapitányságra állítottak elő.
Azt is tudatták, mivel gyanúsítják az elfogott férfit.
„A nyomozók a férfit tiltott adatszerzés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, az eljárás folyamatban van” – írta a rendőrség.
A törvény azt bünteti tiltott adatszerzés miatt, aki jogosulatlanul, technikai eszközzel figyel meg vagy rögzít például egy helyiségben zajló eseményeket. Az alapeset akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.