KÉK HÍREK

Két pedofil pap bukott le a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében

Arról a körzetről van szó, ahol a melegpartik miatt felfüggesztett Bese Gergő atya is dolgozott.


A melegpartikra járó, férfiakkal szexuális tartalmú videókon szereplő Bese Gergő atya ügyén kívül is komoly botrány robbant ki a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében:

két pap is pedofília gyanújába keveredett, erősítette meg Bábel Balázs érsek a PestiSrácok.hu-nak.

R. Gábort már letartóztatták, míg egy másik ügyben, amelynek központi figurája Róbert atya, büntetőeljárás indult.

R. Gábor ügyében a visszaéléseket 2022 novemberében jelentették, amikor a kiskunfélegyházai plébános által elkövetett szexuális abúzusok nyomán az érsek felfüggesztette, majd egyházi bíróság elé állította a papot.

A rendőrség is nyomozást indított az ügyben. A gyanú szerint négy fiatal fiú esett áldozatául, közülük ketten 14 évesnél fiatalabbak voltak.

A plébános ajándékokkal és kedvességekkel csábította őket a kiskunfélegyházi plébániára.

A botrány további súlyos részletei is kiderültek: Ferenc pápa 2023 szeptemberében hivatalosan is felmentette R. Gábort minden egyházi tisztségéből és papi jogaiból, ami az egyházon belül kiszabható legsúlyosabb büntetés. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség többrendbeli szexuális visszaélés vádjával bíróság elé állította, és 8 év fegyházbüntetést javasoltak neki. Ha beismerte volna a bűneit, enyhébb büntetést kaphatott volna,

de tagadott, így akár 15 év börtönt is kaphat.

A Pesti Srácok szerint a börtönben R. Gábor már kétszer is megpróbált öngyilkosságot elkövetni. Az első tárgyalást szeptember végére tűzték ki.

De nem csak R. Gábor ügyéről van szó. A lap arról is beszámolt, hogy egy másik pap, Róbert atya szintén szexuális visszaélések miatt bukott le. Bár Kecskeméten szolgált, a vádak egy Zala megyei vallási közösségből származnak, ahol éveken keresztül zaklathatott egy 9 éves fiút. A faluban köztiszteletben álló pap több alkalommal is magával vitte a gyermeket utazásaira, a szülők pedig örültek ennek, nem sejtve a borzalmas valóságot.

Róbert atya ügyében már szintén nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Korábban mi is írtunk róla, hogy az egyházi hivatásával finoman szólva nem összeegyeztethető életvitele miatt azonnal hatállyal felfüggesztették Bese Gergely katolikus papot is, aki korábban több kormánypárti orgánumban is véleményt fejtett ki, többek között a szexualitásról és az LMBTQ-mozgalmak káros voltáról is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Hadgyakorlat közben meghalt egy amerikai katona Veszprémnél
Mentőhelikopterrel szállították kórházba, de már nem tudtak rajta segíteni. Társát mentőautó vitte el.


Egy amerikai katona meghalt, egy másik pedig megsérült június 5-én hajnalban, amikor gyakorlatozás közben járműbaleset történt a Veszprém környéki NATO katonai bázisnál.

Az amerikai hadsereg közlése szerint a baleset körülbelül 1 órakor történt. A helyszínt Camp Croftként nevezték meg, de a baleset pontos helyét és részleteit nem tették közzé. A körülményeket a magyar és az amerikai hatóságok is vizsgálják.

A tájékoztatás szerint

az egyik katonát mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol belehalt a sérüléseibe. A másik katonát mentőautóval vittek egy másik kórházba, ahol stabil állapotban ápolták, és egy éjszakára megfigyelésre bent tartották.

Az elhunyt katona nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mivel még nem értesítették a legközelebbi hozzátartozókat.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Öt gyermeket nevelünk, de nem dolgozunk - ezt a magyarázatot adták a rendőröknek a cigicsempészek
A házaspár Franciaországba tartott, amikor a NAV megállította őket. A kocsiból több mint ötmillió forint értékű csempészcigi került elő – a nő magára vállalta az egészet.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának munkatársai az M1-es autópályán, az Ausztria felé vezető oldalon állítottak meg egy bolgár rendszámú személyautót, írja a NAV közleményében.

A járműben egy házaspár utazott, akik elmondásuk szerint Franciaországba tartottak. A pénzügyőrök megkérdezték, hogy szállítanak-e jövedéki terméket, mire azt a választ kapták, hogy csak a megengedett mennyiséget viszik magukkal.

Az autó átvizsgálása során azonban több rejtett helyen – a motortérben, a tetőkárpit alatt, a padlólemeznél és az ajtók belsejében – összesen 2066 doboz különféle márkájú, bolgár cigarettát találtak.

A házaspár a lebukás után azt mondta, egyikük sem dolgozik, és öt gyermeket nevelnek. A cigaretta birtoklását a feleség vállalta magára, miután a férj a felelősséget áthárította.

A lefoglalt dohánytermékek értéke meghaladja az ötmillió forintot. A NAV jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekménye miatt indított eljárást, az asszonyra akár hétmillió forint bírság is várhat.

A NAV pénzügyőrei országszerte végeznek ellenőrzéseket, hogy kiszűrjék azokat a jogsértéseket, amelyek veszélyeztetik a lakosság biztonságát, illetve az Európai Unió és tagállamainak gazdaságát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nem érzem bűnösnek magam” – vallomást tett a halálos TikTok-kihívás gyanúsítottja
Őrizetbe vették a 28 éves férfit, aki közösségi média oldalán korábban egy videóban mondta el, hogy nem érzi, hogy felelős volna a nő haláláért. Nem sokkal később a rendőrség kezdeményezte a letartóztatását.


Őrizetbe vett a rendőrség egy 28 éves bekecsi férfit, mert a gyanú szerint egy TikTokon közvetített élő adásban arra biztatott egy nőt, hogy gyújtsa meg a saját ruháját, írja a police.hu.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 36 éves tiszasülyi nő május 15-én meggyújtotta a pólójára húzott trikót egy TikTok-kihívás miatt. A kihívás teljesítéséhez húsz másodpercig kellett volna égnie a ruhadarabnak, de a trikó lángra kapott, és a nő súlyos égési sérüléseket szenvedett.

Az asszonyt kórházba szállították, ahol két műtéten is átesett, de az állapota nem javult. Június elsején este életét vesztette.

Az eset után a rendőrség öngyilkosságban közreműködés bűntette miatt indított nyomozást az interneten megosztott videó alapján. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki. A kihallgatáson azt mondta, hogy nem érzi bűnösnek magát az édesanya halálában.

A rendőrség a közleményében kiemelte: a közösségi médiában terjedő kihívások súlyos veszélyeket rejtenek. Fizikai vagy pszichikai sérülésekhez, önkárosításhoz, sőt akár halálesethez is vezethetnek. Hangsúlyozták, hogy minden résztvevőnek fel kell mérnie a kockázatokat, mielőtt ilyen feladatok teljesítésébe kezd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Lángol a gaz két ház között a Keletinél - szurkolók okozhatták a tüzet
A Verseny utcában csaptak fel a lángok két épület között. A szurkolók elvonulása után nem sokkal megérkeztek a tűzoltók is.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 06.



Tűz ütött ki a Puskás Arénába tartó szurkolói vonulás útvonalán két ház között egy füves területen a Keleti pályaudvar közelében. A Magyarország-Svédország barátságos focimeccsre igyekvő szurkolók közül dobhatott valaki egy olyan tárgyat a Verseny utcai épületek közé, amitől a gazos rész lángra kapott. A széles sávban lángoló és füstölő területről ott élő riporterünk videót is készített:

@szeretlekmagyarorszag.hu #magyarország #budapest #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Riporterünk azt is elmondta, hogy nem sokkal a videó megjelenése után a helyszínre értek a tűzoltók is, és már oltják a lángokat. Szerinte valamilyen füstbomba vagy cigaretta okozhatta a tüzet.

A magyar és a svéd válogatott a világbajnoki selejtezők előtt játszik felkészülési meccset Budapesten. Marco Rossi csapata ősszel kezdi meg a csoportkört, melynek során a jövő nyári vébére kijutásért Portugáliával, Írországgal és Örményországgal csapnak majd össze.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk