Jövő héten pár napra beköszönt az indián nyár, 24 fok is lehet
A forró nyár után már nagyon vártuk a kellemesen meleg, kirándulós őszi időt. Ám helyette jött az esős, hideg, szeles ősz végi időjárás. Az előrejelzések szerint azonban kapunk pár napot mégis az indiánnyárból.
A jövő héten egyre kevesebb csapadék várható, egyre hosszabb időszakokra kisüt a nap és melegszik a levegő, a legtöbb helyen átlépjük a 20 fokot - írja az Időkép.

Hétfőn többfelé párás, ködös lesz a reggel. Napközben még nyugaton, illetve délutántól a déli és középső tájakon alakulhat ki eső, zápor, de keleten, délkeleten már hosszabb időszakokra is kisüthet a nap. Itt már 20-22 fok is lehet délután, máshol még 20 fok alatt marad a csúcshőmérséklet.
Kedden és szerdán az ország nagy részén a változó felhőzet mellett már száraz időben, több órás napsütésben bízhatunk, záporok egyre inkább csak a Dunántúlon, majd egészen nyugaton fordulhatnak elő. A keleties szél időnként élénk lesz. Valamelyest enyhülnek az éjszakák, napközben pedig egyre többfelé emelkedik 20 fok fölé a hőmérséklet, délkeleten 23-24 fokot is mérhetünk.

Csütörtökön is marad a kellemes idő, ekkor már nyugaton is csak minimális eséllyel fordulhat elő jelentéktelen csapadék. Délutánra az ország nagy részén kevéssel 20 fok fölé melegszik a levegő.
Pénteken és a hétvégén pár fokkal csökken a hőmérséklet, 19-20 fokos csúcsokra lehet számítani, de esőt nem ígérnek. A nap is előbukkan az időnként megnövekvő felhők közül.
Használjátok ki ezt a pár napot, mert utána már csak hűvösebb napok jönnek.