KÉK HÍREK
A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte a két gyanúsított letartóztatását, akiket a hét közepén vettek őrizetbe befolyással üzérkedés gyanúja miatt. A vád szerint a gyanúsítottak 17 ezer eurót vettek át egy vállalkozótól sikertelen vízumügyintézésért.
KÉK HÍREK
Az ügyészség szerint továbbra is fennáll a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye, ráadásul két gyanúsítottnál a bűncselekmények jogi minősítése is bővült.
KÉK HÍREK
A coloradói Commerce Cityben vettek őrizetbe egy férfit, aki érvényes elfogatóparanccsal jelentkezett munkára a helyi rendőrségen. Az illető egy civil járőrkísérő programra is pályázott, priuszában pedig családon belüli erőszak is szerepelt.
KÉK HÍREK
Meghosszabbították a Morrison's 2-nél történt emberölés gyanúsítottjának letartóztatását. Az áldozat, Gábor édesanyja a közösségi médiában üzent fiának, miközben a nyomozás lezárult.
KÉK HÍREK
Az apa szerint az egész egy rémálom volt, és a kislányuk csak felült, és nézett a nőre, amikor az bántalmazta. Az 58 éves pennsylvaniai ápolónő rendkívül jó ajánlattal érkezett a családhoz, túlságosan szépnek is tűnt.
KÉK HÍREK
A nyomozási bíró elrendelte egy 25 éves férfi letartóztatását a jászberényi verekedés után. Az eddig elfogott négy ember tagadta a bűnösségét a gyanúsítotti kihallgatáson, volt, aki azzal védekezett, hogy ott sem volt.
KÉK HÍREK
A 48 éves áldozat súlyos, többszörös töréseket szenvedett a Pest vármegyei támadásban. A bíróság mindhárom gyanúsított letartóztatását elrendelte életveszélyt okozó testi sértés miatt.
KÉK HÍREK
A 64 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy 1999-ben megölte feleségét Ceglédbercelen. A férfit a maradványok kihantolása után letartóztatták, a vád különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés.
KÉK HÍREK
A szentléleki parkolóban találták meg a nőt és gyermekét, mindketten a kihűlés miatt voltak életveszélyben. A gyanúsítottat tizennégy év alatti személy ellen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítják.
KÉK HÍREK
Nem csak a jogi képviselőt, de az ukrán nagykövetet sem engedték be a fogvatartottakhoz. A szállítmány a bécsi Raiffeisen Bankból indult útnak.
KÉK HÍREK
Újabb botrány Britney Spears körül: az énekesnőt szerda este letartóztatták Kaliforniában, majd órákkal később, csütörtök hajnalban kiengedték. Bár a hatósági nyilvántartásban a pontos vádpont még nem szerepel egyértelműen, a TMZ értesülései szerint ittas vagy bódult állapotban történő vezetés gyanúja miatt intézkedtek vele szemben.
KÉK HÍREK
A 25 éves férfi egy családi összejövetelről ment el, majd visszatért, hogy a gyerekekre támadjon. A 12, 14 és 16 éves áldozatok stabil állapotban vannak, a legfiatalabb vállán mély seb keletkezett.
KÉK HÍREK
A húszas éveiben járó férfi kocsijából is kábítószer került elő. A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa egy hónapra elrendelte a letartóztatását.
KÉK HÍREK
Az ügyészség május 28-ig hosszabbítaná meg a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának letartóztatását. Az emberkereskedelemmel és pénzmosással is gyanúsított férfi ügyében a kár közel 60 millió forint.
KÉK HÍREK
Bírósági meghallgatásán a gyerekorvos csak a személyi körülményeire vonatkozó kérdésekre válaszolt, míg asszisztense beismerte a cselekmény elkövetését, de részletes vallomást nem tett.
KÉK HÍREK
Folyamatosan érkeznek a helyszíni fotók András - címeiről lemondott - herceg őrizetbe vételéről. A férfi rezidenciáját civilnek álcázott rendőrautók lepték el.
KÉK HÍREK
A Buckingham-palota közleményben reagált a példátlan eseményre. A brit uralkodó egyértelművé tette, hogy „a törvénynek a maga útját kell járnia”.
Népszerű
Ajánljuk