KÉK HÍREK
A Rovatból

Szívszorító tragédia Győrnél: az édesanya a gyermekével a karjában lépett a vonat elé, a másik gyermeke magára maradt az autóban

A szörnyű tragédia a vonat személyzetét is nagyon megrázta, ezért a MÁV pszichológiai segítséget biztosít számukra.


Borzalmas tragédia történt Győrnél péntek este.

Egy édesanya gyermekével a karjában egy elhagyatott erdős részen lépett a vonat elé. Hiába érkeztek gyorsan a mentők, egyikük életét sem tudták megmenteni.

A MÁV közleménye szerint az eset nem vasúti átjárónál történt, hanem egy olyan területen, ahol nem volt gyalogos átkelésre alkalmas út. A nő azonnal életét vesztette, a kisgyermeket pedig a helyszínen próbálták újraéleszteni, de hiába küzdöttek érte a mentők, ő sem élte túl a balesetet.

A hatóságok nem messze a tragédia helyszínétől megtalálták az édesanya autóját. A járműben egy másik gyermeke ült egyedül, ő jól van.

A helyszínen dolgozó szakemberek szerint a mozdonyvezető vészfékezett, de már nem tudta elkerülni az ütközést. A tragédia után a vonatforgalmat hosszabb időre leállították, a helyszíni szemle órákig tartott.

"Az eset körülményeit a vasúti szakemberek és a nyomozóhatóság vizsgálják, a rendőrség tájékoztatása szerint nem zárható ki az öngyilkosság lehetősége" – közölte a MÁV.

A MÁV-csoport azt is közölte: "A tragédia óriási megrázkódtatást jelentett a vonat személyzetének is, akik számára pszichológiai segítséget biztosítunk".

A vasúttársaság együttérzését fejezte ki az áldozat hozzátartozóinak.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A gránátrobbanás két sérültjénél járt Szalay-Bobrovniczky Kristóf: „a katona jobban van, a sebesült hölgy jelenleg nincs életveszélyes állapotban”
A honvédelmi miniszter a kórházban azt ígérte, hogy az újdörögdi baleset mindkét sérültjének minden támogatást megadnak.


Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közösségi oldalán számolt be arról, hogy meglátogatta a gránátrobbanásban megsérült katonát és kormánytisztviselőt.

Ahogy arról mi is hírt adtunk, egy kormánytisztviselő mindkét karját elveszítette a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén, miután felrobbant egy gránát a tenyerében. „A fiatal hölgy az egyik oldalon csukló, a másik oldalon alkar elvesztésével járó többszörös repeszsérüléseket szenvedett” – közölték. A másik sérült a kiképző katona, aki lágyrész-sérüléseket és csonttörést szenvedett.

A miniszter a kórházi látohatás után azt írta:

"Ma délután meglátogattam a Honvédkórházban az újdörögdi baleset sérültjeit.

A kormánytisztviselő hölgy szüleinek személyesen fejeztem ki az együttérzésemet, valamint biztosítottam támogatásomról a kiképző katonát.

A kezelőorvosok arról tájékoztattak, hogy mindkét sérült állapota stabil, a katona jobban van, a sebesült hölgy pedig jelenleg nincs életveszélyes állapotban.

Köszönöm orvosaink és ápolóink helytállását!

Mindkét sérültnek minden támogatást megadunk"

- írta bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Napokig verhette élettársa a 64 éves pedagógust, akinek holttestét szombat délelőtt találták meg Ráckeresztúron
A háromgyerekes anya két éve fogadta be a férfit, de a szomszédok szerint gyakran hallották, hogy veszekedtek, verekedtek egymással.


Szombaton találták meg azt a 64 éves pedagógust, akit részeg élettársa verhette halálra a ráckeresztúri otthonában. Napokig is bántalmazhatta az asszonyt, mielőtt meghalt - derüt ki a Tények beszámolójából.

Szomszédai elmondása szerint egy nappal korábban is összevert arccal látták a nőt, akit korábban is durván bántalmazott a férfi. Sokszor hallottak kiabálást, veszekedést, verekedést tőlük. Mentő is vitte már el a nőt, a férfit pedig a rendőrök. Mindketten ittak, majd veszekedtek, vélhetően legutóbb is ez történt.

A gyilkossággal az 53 éves alkoholista élettársát gyanúsítják, aki maga hívott mentőt a nőhöz, de már nem tudták megmenteni az életét. Nem menekült el, megvárta a rendőröket, akik elvitték.

A háromgyerekes anya egyedül élt, ismerősei szerint két éve ismerhette meg a férfit, akit befogadott. Nem jöttek ki egymással, többször elküldte a nő a férfit, de visszatért.

A férfit a napokban letartóztathatják.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotók: Betörték az ablakot és vízzel kevert kutyaürüléket öntöttek a Mi Hazánk képviselőjének autójába
Kisberk Szabolcs szerint a támadás nem véletlen, hiszen hónapok óta foglalkozik a gyömrői horrormenhelyként hírhedtté vált Kutya Mentsvár Menhely ügyével, és több illegális menhelyet és állatkínzót is leleplezett.


Fotókkal illusztrált hírt osztott meg a gyömrői Mi Hazánk közösségi oldala. Bejegyzésük szerint megtámadták a párt képviselőjének, Kisberk Szabolcsnak az autóját. Szerintük az állatkínzók lehetnek az ügy mögött.

Azt írják:

"Az elmúlt időszakban egyre szaporodnak a párt elleni támadások. A hét közepén a Mi Hazánk szegedi irodájának megnyitása előtt pár órával dobtak festékbombát az iroda bejáratára, szombatról vasárnapra virradó éjszaka pedig a Mi Hazánk Pest Vármegyei képviselőjének, Kisberk Szabolcsnak, - aki egyben gyömrői önkormányzati képviselő is - az autóját tették tönkre. Az egyelőre ismeretlen elkövető

kivágta az autó egyik gumiját, betörte az utasoldali ülés ablakát, és körülbelül 10-15 liter vízzel elkevert kutyaürüléket öntött az utastérbe".

A pártban ő foglalkozik az állatvédelemmel, és biztos benne, hogy ennek a támadásnak köze van "az állatvédelem területén végzett tevékenységéhez. Ő tartja hónapok óta napirenden a gyömrői horrormenhelyként hírhedtté vált Kutya Mentsvár Menhely ügyét, de több illegális menhelyet és állatkínzót is leleplezett az elmúlt hetekben" - áll a bejegyzésben.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A Fólia nevű dizájnerdrogot fogyaszthatta a férfi, aki fadoronggal vert halálra két embert Fonón
Egy bolti eladót és egy utcán sétáló asszonyt támadott meg, majd a nő segítségére siető idős férfit is bántalmazta. A támadó barátai megdöbbentek a hír hallattán.


A FÓLIA nevű dizájnerdrogot fogyasztotta rendszeresen az a 31 éves férfi, aki a gyanú szerint 2 embert vert halálra fadoronggal március közepén Fonón - az RTL Híradónak a gyanúsított barátja beszélt erről.

15 éve ismeri a férfit. A történtek sokkolták, szerinte megbocsáthatatlan, amit a férfi tett, mégis nehezen hiszi el, hogy barátja ilyen kegyetlenségre volt képes. Korábban több országban is dolgoztak együtt. Azt tudták, hogy bár füvezett, soha nem volt erőszakos. Évekre megszakadt a kapcsolatuk, így nemrég tudta meg, hogy a férfi rászokott egy új drogra. Nemrég véletlenül találkoztak újra, akkor teljesen tiszta volt.

A támadó egy fadoronggal halálra vert egy 46 éves bolti dolgozót. Előtte a helyi nyugdíjasklub 63 éves vezetőjére támadt az utcán. Ő épp hazafelé sétált, amikor a férfi leütötte. Olyan súlyosan sérült, hogy pár nappal később a kórházban meghalt. Egy idős férfi sietett a nő segítségére, neki a kezét törte el a támadó.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: