SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Brasch Bence súlyosan megsérült, még kórházba is került a Sztárbox miatt

A döntőben Árpa Attilát legyőző színész kórházba került a boksz miatt. Ennek ellenére mindenkinek ajánlja a sportágat.
Fiers Gábor - szmo.hu
2023. december 21.



Nemcsak Kabát Peti, Janicsák Veca és Rácz Jenő gyűjtött be komoly sérüléseket a Sztárbox alatt, hanem Brasch Bence is. A színész minderről Lakatos Levente podcastjában beszélt, vette észre a Blikk.

„A legtöbb ember viszont csak a végeredményt látja – szerintem azok is, akik a következő Sztárboxban szerepelnek majd –, de azt a nyolc hónapot, egy évet nem, hogy mennyi mindent kell csinálni addig, mennyi mindent bele kell tenni, meg milyen sérülésekkel jár... Nekem is voltak brutál cuccok, csak én nem raktam ki, mert nem akartam ezzel haknizni” – mondta a nehézsúly bajnoka.

„Többször volt, hogy eléggé beverték az orrom a felkészülés alatt. Vérzett, valószínű mikrotörések is lettek. Volt, hogy nem kaptam levegőt a jobb orrlyukamon már egy hete, mire mondtam, hogy akkor elmegyek, megnézetem, biztos adnak majd valamilyen orrspray-t, amitől lemegy a duzzanat. Kiderült, hogy egy vérrög lett a jobb orrlyukamban, úgyhogy egyből fel is vágta a doktornő, leszívta egy tűvel, majd feltamponálta az egész orromat a torkomig. Közölte, hogy bent kell maradni három napra a kórházban, mire mondtam, hogy 'doktornő, reggel próbám van” – mondta Brasch Bence, aki ezután ismét kórházba került.

„Bementem maszkban, ami tiszta vér volt, hiszen feküdnöm kellett volna. Ebből az következett, hogy újra kellett tamponálni, mert újra kijött a vérrög. Ilyenkor nem is tudsz aludni, mert nem kapsz levegőt. Tehát csak ilyen egyperces alvások voltak három napig, mert arra ébredtem, hogy meg fogok fulladni” – mesélte a színész, aki mindennek ellenére másoknak is ajánlja ezt a sportágat.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Magyar Péter képeken mutatta meg, mi a különbség aközött, ahogy Orbán Viktor szurkol, és ahogy ő
A Tisza Párt politikusa is ott volt a svájciak elleni, vereséggel végződött meccsen. Vasárnap képeket posztolt a Facebook-oldalán.


A Tisza Párt politikusa is ott volt a szombati Svájc-Magyarország csoportmérkőzésen.

Arról már írtunk, hogy a közmédia felvételén is feltűnt Magyar Péter, vasárnap este pedig fotókon mutatta meg Magyar, hogy milyen volt a helyszínen szurkolni a magyar csapatnak.

"Ki így szurkol, ki úgy"

- írta Magyar az alábbi képválogatáshoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Azahriah reagált arra, hogy a „nemzet nyekergőjének” titulálták a Redditen: Pontosan úgy viselkednek, mint Orbán Viktor
Arról ír, hogy nincs rászorulva mindenki szeretetére, és szerinte sokaknak úgy változik a véleménye, ahogy a többség gondolkozik róla.


Ahogy arról korábban is írtunk, egészen az Egyesült Államokig eljutott az Azahriah-jelenség híre: a The New York Times interjújában a politika is szóba került, a fiatal énekes megemlítette többek között azt is, hogy Orbán Viktor maga is posztolt egy Azahriah-számot.

Úgy tűnik azonban, hogy nincs mindenki elragadtatva a 22 éves zenész teljesítményétől: a Redditen egy topikban valaki „a nemzet nyekergőjének” nevezte a zenészt.

Az Instagramon paulsonati néven posztoló Azahriah nem maradt válasz nélkül. 24 órán keresztül látható sztorijában azt írja:

„Önálló véleményektől mentes, csak a szardobálásra specializálódott, Reddit subon élő semmirekellő emberek pontosan úgy viselkednek, mint Orbán Viktor. Ez a komment 1 éve top lett volna itt, most hogy a kollektív vélemény inkább szeret, mint megvet, így ők is lenézik, akik engem lenéznek”.

A zenész úgy folytatja: „Szerencsére sosem kellett és nem is fog kelleni olyan emberek imádata, akik csak a társadalmi folyamatokat tudják lereagálni, tényleges önálló szellemi tartalom nélkül.”

Az mindenesetre jól mutatja az online fórumok naprakészségét, hogy Azahriah válaszából máris született egy újabb Reddit-topik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Nagy Zsolt fülét levágta egy oszlop a Kontroll forgatásán – Badár Sándor mesélt a metrós mozi készítésének nehézségeiről
Kiderült többek között az is, hogy határozott időre kapták meg a metró aluljárót, ráadásul nem kevés pénzért.
Karkó Ádám - szmo.hu
2024. június 16.



A Blikk Badár Sándor Karinthy-gyűrűs magyar humoristával, színésszel készített interjút, aki elárult néhány részletet Antal Nimród Kontroll című filmjével kapcsolatban.

A beszélgetésből kiderült, hogy a rengeteg éjszakázás és a bioritmus felborulása miatt a stáb tagjai folyamatosan fáradtak voltak, ami jetlag-szerű hatást eredményezett. Ezt úgy próbálták meg áthidalni, hogy minden szabad pillanatban rövid alvásokat iktattak be, hogy a jelenetekre koncentrálni tudjanak. Emellett számos technikai akadályba ütköztek, amelyek majdnem megakasztották a film forgatását.

„Nagy Zsolt véletlenül a Deák téren megfejelt egy oszlopot, aminek ugye van egy olyan élezett része, és abban a jelenetben, amikor nekimegy az oszlopnak, nos ez a fém rész véletlenül ki volt nyitva, és ahogy nekiment az oszlopnak, ez a kiálló rész levágta a fülét. Ott felfüggesztettük a forgatást, azonnal kórház, fülvarrás… Mindenki kétségbe volt esve, mert határozott időre kaptuk meg a metró aluljárót, ráadásul nem kevés pénzért. Úgyhogy tudtuk, hogy ebbe még egyszer nem tudunk belefutni. Kétszer-háromszor mentünk neki úgy a filmnek, hogy vége és nem tudjuk befejezni. És hát ebben az esetben is egy fül másnapra nem ugrik vissza a helyére. De muszáj volt áthidaló megoldásokat találni”

– emelte ki példaként Badár az egyik legmegrendítőbb pillanatát a forgatásnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Súlyos balesetet szenvedett Gordon Ramsay
A hét elején szenvedett biciklis balesetet Connecticutban, de szerencsére nem lett komolyabb baja a sztárséfnek.


Gordon Ramsay az Instagram-oldalán posztolt egy videót, amiben elmesélte, pontosan mi történt vele, valamint megmutatja súlyosan megsérült oldalát is, amit tulajdonképpen egy nagy lila zúzódás borít. Szerinte úgy néz ki, mint egy „lila krumpli”, szerencsére viszont nem tört el egy csontja sem.

„Fájdalmaim vannak. Brutális hét volt. De valahogy átvészelem”

– magyarázta a videóban a sztárséf, aki egyben köszönetet mondott a mentőknek és a kórházi dolgozóknak is, akik részt vettek az ellátásában. Még a hét elején szenvedett balesetet Connecticutban.

A videó mellé megosztott egy előtte-utána képet is, amelyen látható a baleset miatt a bukósisakján keletkezett hatalmas sérülés. Így nem véletlen tehát, hogy apák napja alkalmából pedig mindenkinek felhívja a figyelmét a bukósisak viselésének fontosságára, hiszen neki is azért nem esett nagyobb baja, mert a fején volt.

„Szeretnék mindenkinek boldog apák napját kívánni, de kérem, kérem, kérem, kérem, viseljenek sisakot. Ha nem tenném, őszintén szólva, most nem lennék itt”

– mondta Ramsay.


Link másolása
KÖVESS MINKET: