JÁTÉK
A politikai színtér ikonikus aranyköpésekkel örvendeztetett meg bennünket 2025-ben is. Kitalálod, ki mondta ezt a 10 idézetet?
JÁTÉK
A főpolgármester egyértelművé tette: nem vesz részt a Békemeneten, de a TISZA Párt Nemzeti Menetén sem lesz ott. De kiderült, mit fog csinálni csütörtökön ezek helyett.
JÁTÉK
A beruházás évek óta áll. Vitézy szerint a főváros uniós pénzéhez újabb és újabb kifogások miatt nem jut hozzá.
JÁTÉK
A Sztárbox elődöntőjében Odett kiesett, de nem búslakodott. Közben Apáti Bence személyeskedő kritikákkal illette, amire ByeAlex is reagált.
JÁTÉK
„A legutóbbi produkciód után rá kellett jönnöm, hogy hitványabb vagy, mint amit valaha gondoltam volna rólad!” - írta a színész a birkózónak.
JÁTÉK
Magyar Péter állítja, hogy nem fogják beengedni a Tisza Párt adományait a kórházakba. Takács Péter szerint de. Kommentekben folytatták a harcot a politikusok.
JÁTÉK
Megint odaszúrt egyet a Magyarországot a jogállamiság leépítésével vádoló svéd vezetésnek. Korábban ebből Twitter-csörte lett, ráadásul kiderült, hogy a tinédzser gyilkosok ügyében 70-szereset tévedett.
JÁTÉK
A legendás színészt szeptemberben ünnepelték volna West Point akadémián, de a rendezvényt hirtelen lefújták. A döntés mögött politikai okokat sejtenek.
JÁTÉK
Az Instagramon fakadt ki a Fonogram-díjas előadó, aki szerint zenésztársának drasztikus változásra lenne szüksége. Közösségi média oldalán azt írta a rapper, szerinte még az is jobb lenne, ha 1-2 évre lecsuknák barátját, hogy tisztulni tudjon.
JÁTÉK
A színész korábban egy nyílt levélben támadta a producert. Rákay szerint egyetlen szó sem igaz abból, amit Nagy Ervin állít.
JÁTÉK
Hamarosan láthatóak lesznek az első selejtező körök. Az új zsűri új konfliktusokat és durva beszólásokat hozott.
JÁTÉK
Németh statisztikákkal és vádakkal reagált, Geszti Facebook-posztban vágott vissza. A kommentekben is folytatódott a pengeváltás.
JÁTÉK
A népszerű autós újságíró kemény hangon szólt be a köztársasági elnöknek, aki korábban kitörölte az „orosz” jelzőt a munkácsi rakétatámadásról szóló posztjából.
JÁTÉK
A Tisza Párt elnöke szerint az affér azon a településen történt, ahol több kilométeren kiirtották a nádast, és ahol a helyiek már alig tudnak lejutni a Tisza-tó partjára.
JÁTÉK
Az énekesnő Instagramon osztotta meg Caramel szavait, amit állítása szerint meg is könnyezett.
JÁTÉK
Kajdi Csaba ismét megvillogtatta csípős humorát, ezúttal Liptai Claudia egyik Instagram-posztja alatt. A komment gyorsan elterjedt az interneten, sokan szarkazmusnak értelmezték Cyla megjegyzését.
JÁTÉK
Az ellenzéki politikus a volt elszámoltatási biztos kommentjére reagált, mielőtt megindult volna nagyváradi menetelésére.
Népszerű
Ajánljuk