SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Curtis és párja őszintén vallottak a gyerekvállalásról: „Nem fogok engedni a társadalmi nyomásnak”

Judit idejét leköti a sport, Attiláét pedig a zene, így jelenleg nem sok idejük maradna egy gyermeket felnevelni, de azért hagytak egy kiskaput.


Már negyedik éve alkot egy párt Curtis és Barnai Judit – írta meg a Blikk. Nem rég megvették közös házukat Budapest agglomerációjában, így gyakran megkérdezik tőlük, hogy mikor lesz az esküvő, mikor lesz gyerek. Judit most elárulta, hogy mit gondolnak ezekről.

„Még nem tervezünk azonban egyikkel sem. Mivel az időm nagy részét a sport teszi ki, Atinak pedig a zenélés, egyáltalán nincs napirenden a gyerekvállalás témája. Ráérünk még, nem sietünk sehova, szeretnénk még kiélvezni azokat a lehetőségeket, amik most vannak az életünkben. Én még jó ideig folytatnám a kosárlabdát, és ebben Attila is partner. Csak azért, mert elmúltam már harmincéves, nem fogok engedni a társadalmi nyomásnak. Fogadjuk el, hogy megváltozott a világ, már nem tizennyolc évesen szülnek a nők, mint az édesanyám vagy a nagymamám korában”

– fejtette ki véleményüket Judit.

Bár nagyon szeretik egymást, kapcsolatukat stabilnak gondolják, mégis akadnak mindig olyanok, akik elszeretnék hódítani Juditot Curtistől – ezeken azonban már csak közösen nevetnek egy jót.

„Előfordult, hogy írt nekem egy férfi, hogy hagyjam el Attilát, jöjjek össze vele, mert jobb életet, biztosabb jövőt tud nekem nyújtani. Mert jobban illenék hozzá”

– mesélte a Sorry! magazinnak .

„Ezeken mindig jókat nevetünk Atival. Ha viszont bántó vagy sértő megjegyzést kapok, akkor az illetőt azonnal letiltom az oldalamról. Akik figyelemmel kísérnek, azok ne árasszák el negatív kommentekkel a bejegyzéseimet és ne mondják meg nekem, hogy mit és hogyan csináljak, ne kritizálják a külsőmet. Én így élem az életem, nem szólok bele másokéba és ugyanezt várom el mindenkitől. Kosárlabdázó vagyok, nekem az a munkám, abból kapom a fizetésem, nem pedig az Instagram-posztokból”

– mondta el álláspontját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Itt az első fotó Iszak Eszti és Gyurta Dani kislányáról, Mirabelláról
A műsorvezető már régóta vágyott az anyaságra. Egészen az utolsó hetekig vezette a Mokkát.
Fotó: YouTube - szmo.hu
2024. július 17.



Iszak Eszti és Gyurta Dani február közepén jelentették be, hogy első közös gyermeküket várják. A műsorvezető alig osztott meg részleteket a terhességről, néhány pocakos fotó és öltözködési tipp kivételével, csak annyit lehetett tudni, hogy nyárra várják a babát.

Eszti már régóta vágyott az anyaságra, és most végre megélheti a szülőség örömét férjével, ugyanis nemrég megszületett kislányuk, Mirabella.

A tévés csak az utolsó hetekben hagyta abba a munkát, két hete búcsúzott el a Mokka nézőitől, akkor már otthonról jelentkezett be, és elmondta, hogy még várandós, de Danival izgatottan készülnek a szülésre.

A nagy hírt a Facebookon osztotta meg a világgal, ahol

a kisbabájuk barna, bézs és vajszínű takarókban és babaruhában van, de az arca nem látszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Schobert Lara, Dér Heni és Hódi Pamela is bunyózni fog a Sztárbox legújabb évadában
De ringbe száll a frissen elvált Földes Eszter és az énekesnő, Lola is.


Újabb hazai sztárok kerültek reflektorfénybe, akik idén ringbe szállnak a Sztárboxban – jelentette be az RTL. Ezúttal már két női súlycsoport indul a versenyen, ám a végén mindössze egyetlen bajnokot koronáznak. Nézzük, kik azok a szerencsések, akik kesztyűt húzhatnak!

Íme, a pehelysúly versenyzői:

A könnyűsúly mezőnye:

  • Dér Heni – énekesnő
  • Hódi Pamela – influenszer
  • „Nemazalány” – énekesnő
  • Sápi Vivi – influenszer

Emlékeztetőül: két hete az RTL már felfedte a férfikönnyűsúly kategória versenyzőit is, akik nem mások, mint:

  • Dóra Béla – színész
  • Horváth Tomi – énekes
  • Miller Dávid – színész-műsorvezető
  • Pachert Balázs – üzletember
  • Sánta László – színész
  • Sárközi Ákos – séf
  • Varga Ádám – színész
  • Varga Viktor – énekes

És pont egy hete a férfiközépsúly kategória sztárjait is bejelentették:

  • Danny Blue – mentalista
  • Herceg – énekes
  • Király Viktor – énekes
  • Pápai Joci – énekes-műsorvezető
  • Shane Tusup – vállalkozó
  • Torghelle Sándor – egykori válogatott labdarúgó
  • Törőcsik Dani – tetoválóművész
  • Veréb Tamás – színész-énekes

A csatorna közleményében azt is elárulták, hogy jövő héten lehull a lepel a férfi nehézsúly versenyzőiről is, és bemutatják a Sztárbox műsorvezetőit, szakmai kommentátorait, ringszpíkerét és social arcát is. Rövidesen pedig kiderül, kik csapnak össze az első fordulókban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Te ismered az őrültet, akit tegnap százak követtek Budapesten streamelés közben? Itt vannak a legfontosabb tudnivalók róla
A Darren Watkins Jr. néven született influenszer jelenleg európai turnén van, ezalatt váratlanul felbukkan különböző országokban, ahol aztán testőrök gyűrűjében őrjöng az utcán a helyi rajongóival.


Mint arról korábban írtunk, kedden Budapesten járt-kelt az egyik legismertebb amerikai streamer, IShowSpeed, aki élőben közvetítette, ahogyan sétál az utcán.

A streamer kedd este a Mammut pláza közelében kezdte az élőzést, aztán egyre többen kezdték követni a rajongói közül.

A 444 foglalta össze, hogy IShowSpeed videói általában arról szólnak, hogy váratlanul megjelenik néhány turisztikailag érdekes helyen, majd próbál interakcióba lépni a helyiekkel.

A rajongók pedig percek alatt százával rohamozzák meg egy közös képért imádkozva, ezért a nagy tömegjelenetekbe torkolló események hamar zsúfolt és veszélyes helyzeteket szülnek. Ilyenkor Speed fél tucat biztonsági ember gyűrűjében gyorsan irányt vált.

De ki is ő?

A Darren Watkins Jr. néven született influenszer jelenleg európai turnén van, ezalatt váratlanul felbukkan különböző országokban, ahol aztán testőrök gyűrűjében őrjöng az utcán a helyi rajongóival.

Nemrég Dancsó Péter is külön videót szentelt IShowSpeednek. A 19 éves srác a vicces grimaszaival híresült el, a YouTube-on már 27 millió feliratkozója van.

Az influenszer korábban az albán miniszterelnök irodájában is kosarazott.

Volt olyan is, hogy ugatóversenybe keveredett egy TikTok-gnómmal Lengyelországban.

Svédországban pedig kipróbálta élete első Ikea húsgolyóját.

Norvégiában a rajongók annyira megőrültek tőle az emberek, hogy a haját ráncigálva cibálták és rá is ugrottak, meg is támadták őt.

Speedet több streamingcsatorna kitiltotta már felületértől, mert féktelen tombolása közben gyakran ragadtatja magát vállalhatatlan (többnyire szexista) kijelentésekre. A most 19 éves fiú egyébként már-már egészségtelen mértékben rajong Cristiano Ronaldóért, akivel egyszer élőben is találkozhatott. És amerikai létére meglehetősen sokat foglalkozik a klasszikus futballal. 2022-ben a világbajnokságra még egy számot is kiadott World Cup címmel.

Jelenleg Amerikában a legfelkapottabb influenszerek egyikének számít, ugyanakkor hirtelen és heves reakciói és rajongói kiszámíthatatlan, nem egyszer veszélyes viselkedése miatt sok kritika is éri.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Már majdnem 3 millióan látták IShowSpeed tegnapi élő közvetítését Budapestről
A 19 éves streamer megkóstolta a gulyáslevest, amitől dobott egy hátra szaltót, majd Azahriah-t hallgatott, akit 7/10-re értékelt. Kedden járt a fővárosban a világhírű influenszer.
Fotó: YouTube - szmo.hu
2024. július 17.



Korábban már írtunk róla, hogy a fővárosból streamelt IShowSpeed, a világ legkeresettebb streamere. Az influenszer a magyar válogatott mezében jelent meg a Széna téren, aztán egyre többen kezdték el követni őt személyesen is.

A fiatal streamer először a Széll Kálmán téri Mammutból jelentkezett be, majd a várba ment. Hamar nagy tömeg gyűlt köré, illetve folyamatosan csatlakoztak be a követői a YouTube-on közvetített élő adásába.

Arról, hogy mit kell tudni róla, itt írtunk!

A 19 éves streamer megkóstolta a gulyáslevest, amitől dobott egy hátra szaltót, és Azahriah-t is hallgatott, akit 7/10-re értékelt.

A videó, amit Budapesten forgatott, már 3 millió megtekintésnél jár.

A teljes streamet itt lehet visszanézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: