SZTÁRVILÁG
A bulvárműsorvezető szerint Molnár Áronnak addig nem akadt kifogása, amíg ki nem derült, hogy mennyi pénzt fog kapni. Szerinte a színész feleslegesen keverte a politikát a nemzetközi celebsportrendezvénybe.
SZTÁRVILÁG
A színész számára nagy meglepetés volt, amikor a nemzetközi verseny első tárgyalásán szemben ült velem Hajdú Péter. Mint később megtudta, ő is a Hell igazgatótanácsának tagja, ő is masszívan részt vesz ennek a szervezésében.
SZTÁRVILÁG
Molnár Áron arra hivatkozva nem akar kiállni Ráskó Eszterrel, hogy 2025-ig meg lesz fázva. „Tónit” ajánlotta maga helyett.
SZTÁRVILÁG
Mint a forró krumplit, úgy dobálják egymásnak a bokszmeccs lehetőségét az RTL sztárjai. Egyelőre úgy tűnik, a nagy bunyó elmarad.
SZTÁRVILÁG
Elszabadult a kihívás: Majka után Sebestyén Balázs is lerázta Molnár Áront. Ráskó Eszter vajon kit fog küldeni maga helyett?
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető hosszasan válaszolt a Facebook-oldalán a kihívásra. A rapper maga helyett inkább mást ajánlott Molnár Áronnak: nem mást, mint Sebestyén Balázst.
SZTÁRVILÁG
A színész a Sztárbox után sem hagyta abba a bokszolást, és most újabb sérülést szerzett. Felrepedt a szemöldöke, és össze kellett varrni. Fotóval jelentkezett be az Insta-sztorijában.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető hosszan beszélt arról, hogyan élte meg a show körüli felhajtást, és a Rácz Jenővel való konfliktusát.
SZTÁRVILÁG
A döntőben Árpa Attilát legyőző színész kórházba került a boksz miatt. Ennek ellenére mindenkinek ajánlja a sportágat.
SZTÁRVILÁG
A színésznő-műsorvezető kemény harcban maradt alul, ráadásul a döntő előtt beteg is volt. Így biztos nagyon jól jött neki most a thaföldi nyaralás.
SZTÁRVILÁG
Jövőre lesz a nemzetközi gála, ahova az idei győztesek bekerültek. Az esemény még szervezés alatt áll.
SZTÁRVILÁG
A színész azt is elmondta az elmúlt nyolc hónappal kapcsolatban, hogy élete egyik legboldogabb időszaka volt, de egyben nagyon stresszes is.
SZTÁRVILÁG
Kiderült, hogy a Molnár Áronnal való küzdelemben szerzett sérülései miatt nem kell megműteni, így nincs akadálya a nyaralásnak.
SZTÁRVILÁG
Valahogy nem azt látta viszont, amit bent érzett a ringben, vagy amit elvárt magától. Aztán amikor újra megnéztem, már nagyon elégedett volt.
SZTÁRVILÁG
A tévéműsor vasárnap esti döntőjében két meccs is kiütéssel dőlt el. Brasch Bence Árpa Attilát, Molnár Áron pedig Rácz Jenőt ütötte ki.
SZTÁRVILÁG
A séf elmondta, hogy nagyon kemény felkészülésen van túl, és ez az egész egy elképesztő utazás volt.
Népszerű
Ajánljuk