A Kalocsai-Kecskeméti főegyházmegye érseke reagált: Bese Gergő a legsúlyosabb büntetést kapta
Az érsek rövid közleményben reagált. Szerinte Bese felfüggesztése a legsúlyosabb büntetés, amit az egyház ki tud szabni, és ezzel egyértelműen kifejezik, hogy mélységesen elítélik a pap cselekedeteit.
Az elmúlt napokban komoly botrány robbant ki a hazai katolikus egyházban: a Válasz Online hozta nyilvánosságra, hogy Bese Gergő, a közéletben is jól ismert katolikus pap rendszeresen homoszexuális partikra járt, és intim kapcsolatokba keveredett más férfiakkal.
Ami különösen pikánssá teszi az ügyet, hogy Bese korábban az egyik leghangosabb ellenzője volt a homoszexualitásnak és az LMBTQ-közösségnek. Ő az a pap, aki nem mellesleg Orbán Viktor irodáját is megáldotta a Karmelitában.
A botrány kirobbanása után Bese Gergőt felfüggesztették, de a pap nem tűnt el teljesen: a hétvégén a TikTokon jelentkezett üzenetével.
Az ATV Híradó megpróbált több kérdést is feltenni az ügy kapcsán a Kalocsai-Kecskeméti főegyházmegye érsekének, Bábel Balázsnak, például azt, hogy ha már korábban tudtak a dologról, miért csak most függesztették fel Besét, illetve hogy vajon kiknek hatására kezdett el melegpartikra járni.
Bábel Balázs érsek rövid közleményben reagált: egyetlen médiumnak sem kíván nyilatkozni, de hozzátette, hogy Bese felfüggesztése a legsúlyosabb büntetés, amit az egyház ki tud szabni, és ezzel egyértelműen kifejezik, hogy mélységesen elítélik a pap cselekedeteit.
Az elmúlt napokban komoly botrány robbant ki a hazai katolikus egyházban: a Válasz Online hozta nyilvánosságra, hogy Bese Gergő, a közéletben is jól ismert katolikus pap rendszeresen homoszexuális partikra járt, és intim kapcsolatokba keveredett más férfiakkal.
Ami különösen pikánssá teszi az ügyet, hogy Bese korábban az egyik leghangosabb ellenzője volt a homoszexualitásnak és az LMBTQ-közösségnek. Ő az a pap, aki nem mellesleg Orbán Viktor irodáját is megáldotta a Karmelitában.
A botrány kirobbanása után Bese Gergőt felfüggesztették, de a pap nem tűnt el teljesen: a hétvégén a TikTokon jelentkezett üzenetével.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Orbán Viktornak ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletben
A TISZA Párt elnöke kikérte magának, hogy Orbán Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlította. Szerinte nem az ő családja volt lelkes kiszolgálója a kommunista terrornak, hanem épp Orbán Viktoré.
„Orbán Viktor ma egy újabb határt lépett át, amikor a szokásos gyűlölet félórájában egy demokratikus párt, a TISZA vezetőjeként engem Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlított” - írja a FacebookonMagyar Péter ahhoz a videóhoz, amiben a miniszterelnök hétfőn adott interjújának egy részlete látható.
A kormányfő a Harcosok órájában nyilatkozva azt mondta az ellenzéki szereplőkre, hogy „veszélyesek, de közbe azért félnótások”. Majd kifejtette, hogy ez szerinte nem új jelenség a magyar politikában.
„Károlyi Mihály, aki szintén egy félnótás volt, és tönkretette az országot, azt a franciák küldték ránk. A Szálasit a németek juttatták hatalomra. A Rákosit meg, aki szintén bolond volt, azt meg az oroszok... illetve a szovjetek. Magyar Pétert meg a brüsszeliek akarják. Ez ugyanaz a történet” - fogalmazott a miniszterelnök.
„Ezzel a mondatával Orbán Viktor egyszerre gyalázta meg a holokauszt és a kommunista terror több százezer áldozatát. Orbán Viktornak ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletben” - írja a reagáló posztban Magyar Péter. Hozzátette,
„Emlékeztetném a hatvanpusztai maffiafőnököt, hogy nem az én családom volt lelkes kiszolgálója és haszonélvezője a kommunista terrornak, hanem az övé.”
A TISZA Párt elnöke zárásképpen azt írta, Orbán talán „elfelejtette, hogy ha a legjobb barátján, Kövér Lászlón múlik, akkor a Bibó Szakkollégiumot Károlyi Mihályról nevezték volna el.”
„Vége van, elvtársak, lehet elrepülni Moszkvába!” - szúrt oda végül Magyar Péter.
„Orbán Viktor ma egy újabb határt lépett át, amikor a szokásos gyűlölet félórájában egy demokratikus párt, a TISZA vezetőjeként engem Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlított” - írja a FacebookonMagyar Péter ahhoz a videóhoz, amiben a miniszterelnök hétfőn adott interjújának egy részlete látható.
A kormányfő a Harcosok órájában nyilatkozva azt mondta az ellenzéki szereplőkre, hogy „veszélyesek, de közbe azért félnótások”. Majd kifejtette, hogy ez szerinte nem új jelenség a magyar politikában.
„Károlyi Mihály, aki szintén egy félnótás volt, és tönkretette az országot, azt a franciák küldték ránk. A Szálasit a németek juttatták hatalomra. A Rákosit meg, aki szintén bolond volt, azt meg az oroszok... illetve a szovjetek. Magyar Pétert meg a brüsszeliek akarják. Ez ugyanaz a történet” - fogalmazott a miniszterelnök.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vesszőfutás címmel írt könyvet írt K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplője, Kocsis Máté hányinger ízű bűnről beszél
„Másfél éve cipeljük a politikai terhét egy olyan ügynek, amely a legmélyebb indulatpontján talál el minden normális embert” - a Fidesz frakcióvezetője máris reagált K. Endre kötetének megjelenésére.
Megjelent K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplőjének könyve Vesszőfutás – Egy koncepciós per története címmel – hangzott el az RTL Házon Kívül című műsorában.
A Fidesz frakcióvezetője Facebookon reagált a hírre, hosszú posztban bírálta a szerzőt.
„A könyv címe: Vesszőfutás. Természetesen a saját nyavalygásáról szól. Vesszőfutás. Megható, de senki nem fogja megkönnyezni ennek az embernek a személyes problémáit, sőt vagyunk egy »páran« ebben az országban, akik úgy gondoljuk, hogy ezek a bűnözők nem szenvedtek annyit, amennyit megérdemeltek volna”
Kocsis Máté azt írja K. Endre „a könyvírás helyett tehát jobban tenné, ha inkább bocsánatot kérne, és eltűnne örökre. Az ő élete nem vesszőfutás, hanem egy összeomlott, hányinger ízű bűn, kudarc és bukás. Egy morálon kívüli élet, ami minden iránytűjét elvesztette, és kilépett a normalitás egészéből. Senkit nem érdekel a magyarázkodása. ”
A frakcióvezető a politikai következményeket is megemlítette a posztban: „Sokan vagyunk a jobboldalon, akik azt sem tudják, kik maguk, de másfél éve cipeljük a politikai terhét egy olyan ügynek, amely a legmélyebb indulatpontján talál el minden normális embert”, ráadásul „a bűnük mellesleg felépített egy Magyar Péter nevű ócska hazudozót a politikában!”
A rendőrség 2024 márciusa óta folytat nyomozást K. Endre ügyében, amiről az RTL egy évvel ezelőtt készített riportot. A műsorban bemutatott hangfelvétel szerint K. Endre egy bicskei gyermekotthonban molesztált áldozatot próbált rávenni arra, hogy változtassa meg a korábbi vallomását. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból rendelt el nyomozást az RTL Házon kívül című műsorának riportja nyomán. Ahogy áprilisban megírtuk, gyanúsítottat mindeddig nem hallgattak ki.
Megjelent K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplőjének könyve Vesszőfutás – Egy koncepciós per története címmel – hangzott el az RTL Házon Kívül című műsorában.
A Fidesz frakcióvezetője Facebookon reagált a hírre, hosszú posztban bírálta a szerzőt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Wizz Air vasárnapi 2455-ös számú járata Budapestről indult Zákinthoszra, de a célállomás térségében annyira rossz időjárás fogadta a repülőgépet, hogy a pilóták és a légiirányítók a visszafordulás mellett döntöttek. A 24.hu úgy tudja, a repülőgép az alacsony felhőzet, az erős szél és a rossz látási viszonyok miatt nem szállt le a görög szigeten.
A Wizz Air járata csak az egyik, amelyik nem tudott landolni: más légitársaságok járatai ugyanígy kénytelenek voltak visszafordulni.
A Tudásmorzsák a repülésről Facebook-oldal úgy fogalmazott, „Zákinthosz elesett”, a járat pedig 3 óra 40 perc repülés után tért vissza Ferihegyre.
A Wizz Air folyamatosan tájékoztatta az utasokat arról, hogy a gép miért fordult vissza Budapestre, milyen további teendőjük lesz ezzel kapcsolatban, és hogyan segíti őket a személyzet, valamint a légitársaság. Korábbi közleményben hozzátették, hogy a járat a tervek szerint hétfő délután fél kettőkor indul újra Zákinthoszra.
A légitársaság jelezte, hogy a várakozás idejére transzfert, valamint négycsillagos szállodai elhelyezést biztosított az utasoknak, vacsorával és reggelivel.
A Wizz Air vasárnapi 2455-ös számú járata Budapestről indult Zákinthoszra, de a célállomás térségében annyira rossz időjárás fogadta a repülőgépet, hogy a pilóták és a légiirányítók a visszafordulás mellett döntöttek. A 24.hu úgy tudja, a repülőgép az alacsony felhőzet, az erős szél és a rossz látási viszonyok miatt nem szállt le a görög szigeten.
A Wizz Air járata csak az egyik, amelyik nem tudott landolni: más légitársaságok járatai ugyanígy kénytelenek voltak visszafordulni.
A Tudásmorzsák a repülésről Facebook-oldal úgy fogalmazott, „Zákinthosz elesett”, a járat pedig 3 óra 40 perc repülés után tért vissza Ferihegyre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kisberk Szabolcs lett Gyömrő polgármestere, a Mi Hazánk jelöltje nyerte az időközi választást
A párt kommunikációs igazgatója, Kisberk Szabolcs alig kétszáz szavazattal előzte meg ellenfelét a húszezres településen. A Tisza és a Fidesz sem indított jelöltet.
Kisberk Szabolcs, a Hír TV korábbi riportere, a Mi Hazánk kommunikációs igazgatója a valasztas.hu szerint 1838 szavazatot kapott a vasárnap tartott gyömrői időközin. A valamivel több mint 30 százalékos eredmény már elég volt ahhoz, hogy kevés híján kétszáz szavazattal megverje a függetlenként indult Váradi Attilát.
Gyömrőn azért tartottak választást, mert júniusban, vagyis egy évvel a megválasztása után lemondott az addigi polgármester, a Jó Itt Élni (JIÉ) színeiben indult Tóth János. A döntését azzal indokolta, hogy „olyan indulatok szabadultak el mind a közösségi médiában, mind a képviselő-testületben, melyek számára lehetetlenné teszi az érdemi munkavégzést”.
A lemondás közvetlen előzménye egy testületi ülés volt, amit az akkor képviselőként dolgozó Kisberk szétszirénázott, így tiltakozva a nehéz anyagi helyzetbe került önkormányzat költségeit csökkenteni akaró válságcsomag ellen.
Vasárnap két másik településen is volt időközi választás. A zalai Tótszerdahelyen az eddigi alpolgármestert, a független Mihovics Istvánt választották meg – írja az MTI. Ott azért kellett választást tartani, mert a falut 2019 óta vezető Havasi Viktória indoklás nélkül távozott.
Bezeréden is voksoltak a választópolgárok. Két független jelölt közül Szecsődi Krisztián 62, Fekete János pedig 46 szavazatot kapott. Itt az előző, független polgármester Kálmánné Németh Erika személyes okok miatt mondott le.