HÍREK
A Rovatból

„A gyűlölet és a barbarizmus sújtott le rá gyáván” – élet és halál között lebeg az előadása közben nyakon és hasba szúrt Salman Rushdie

Számos híresség reagált azonnal a szörnyű hírre, politikusok, írók és aktivisták.


Valószínűleg megvakul egyik szemére, de megsérült a mája, valamint karjának idegei Salman Rushdie-nak, akit a New York állambeli Chautauqua város intézetének színpadán, előadás közben késeltek meg.

A merénylet helyi idő szerint a péntek délelőtti órákban történt. Éppen csak elkezdődött az előadás, amelyen Rushdie annak a jelentőségéről beszélt volna, hogy az Egyesült Államok menedékjogot ad sok száműzött művésznek, amikor szemtanúk szerint egy fekete ruhás, fekete maszkos férfi felrohant a színpadra, és az íróra támadt.

A közönség az első döbbenet után azonnal reagált, legalább 15-en a merénylő felé rohantak, megpróbálták őt elkapni, mielőtt a helyi biztonsági erők leteperték. Azt azonban már nem tudták megakadályozni, hogy a férfi nyakon és hasba szúrja Rushdie-t. Az írót helikopteren szállították kórházba, megműtötték, jelenleg lélegeztetőgépen tartják.

A támadóról, a 24 éves, New Jersey illetőségű Hadi Matarról, aki szabályosan jegyet vett Rushdie előadására, egyelőre annyit lehet tudni, hogy rokonszenvezik a jelenlegi teheráni iszlám kormánnyal, de merényletének konkrét indítékát még nem ismerik – írja a Guardian

A támadásban könnyebben megsérült az író beszélgetőpartnere, John Reese is, aki egy olyan szervezet társalapítója, amely üldözött íróknak biztosít biztonságos lakhelyet. Reese, miután elbocsátották a kórházból kijelentette: „Rushdie egyike a szólás- és a kreatív önkifejezési szabadság legnagyobb védelmezőinek. Az, hogy egy ilyen támadás megtörténhetett az Egyesült Államokban, jelzi, hogy milyen veszélyek fenyegetik az íróktól a különböző kormányok, szervezetek és egyének részéről.”

A 75 éves, világhírű, indiai származású brit író már 1989 óta a szélsőséges iszlám erők kereszttűzében állt, miután a Sátáni versek című regényét Khomeini ajatollah, Irán akkori vezetője iszlámgyalázónak minősítette. Khomeini fatvát (vallási parancsot) is kiadott híveinek, amelynek értelmében bárki büntetlenül megölheti a kiközösített Rushdie-t. Az iszlamista rezsim még 3 millió dolláros vérdíjat is kitűzött a fejére.

Az író évtizedeken át kapta a halálos fenyegetéseket, sokáig nem is mert a nyilvánosság elé lépni, de később is minden szereplését rendkívüli biztonsági intézkedések előzték meg. 1998-ban Budapesten sikerült vele interjút készítenem a Gellért szállóban, de előtte olyan „szűrésnek” vetettek alá engem és fotósomat, mintha egy államfő közelébe akartunk volna kerülni.

Rushdie hosszú ideig Londonban élt a brit kormány védelme alatt, 2008-ban II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte. Egy évtizede az Egyesült Államokba költözött, egy időben az amerikai PEN klub elnöke is volt. Valamennyi regénye megjelent magyarul is, köztük a Sátáni versek, Az éjfél gyermekei, amely világszerte ismertté tette a nevét, a Harún és a mesék tengere, a Joseph Anton, Memoár és a legújabb, a Quichotte is.

Bár Teherán elvileg 1998-ban elhatárolódott Khomeini dekrétumától, de a Rushdie-ellenes hangulat nem változott az országban, sőt 2012-ben egy félhivatalos iráni vallási alapítvány még emelt is a vérdíj összegén.

Jellemző, hogy a támadás hírére a tekintélyes Kajhan iráni lap, amelyet Ali Hamenei ajatollahhoz közelállónak tartanak, a merénylő bátorságát méltatta. Ennek kapcsán a világhálón sokan idézik Hamenei évekkel ezelőtti szavait, amikor Khomeini fatvájáról így nyilatkozott: „Egy kilőtt puskagolyó csak akkor áll meg, ha célba talál.”

A CBS felidézte, hogy Rushdie 2015-ben a párizsi Charlie Hebdo szatirikus magazin elleni, 12 halálos áldozattal járó iszlamista terrortámadás után is kiállt a szólásszabadság mellett.

Számos híresség reagált azonnal a szörnyű hírre, köztük Stephen King, Ishiguro Kazuo írók, Nigella Lawson brit sztárszakács, az indiai írónő és környezetvédő aktivista, Arundhati Roy, aki kijelentette: „Semmi nem menthet egy ilyen támadást."

Tweetelt Emmanuel Macron francia köztársasági elnök is: „Salman Rushdie 33 év óta a szabadságot és a sötétség elleni harcot szimbolizálja. A gyűlölet és a barbarizmus sújtott le rá gyáván. Az ő harca a miénk is, egyetemes harc. Mellette állunk, jobban, mint valaha.”

Hasonlóan nyilatkozott New York állam kormányzója, Kathy Hochul is. „Egy olyan emberről van szó, aki évtizedek óta az igazságról beszél a hatalommal szemben, aki nem fél, annak ellenére, hogy egész felnőtt életét fenyegetések kísérték.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Hámenei meghalt, és megtalálták a holttestét” – drámai bejelentést tett egy magas rangú izraeli tisztviselő
A 86 éves ajatollah 1989 óta irányította Iránt. Uralma alatt végig ellenséges volt az Egyesült Államokkal és Izraellel szemben is.


Meghalt Ali Hámenei iráni legfőbb vezető, holttestét is megtalálták – ezt közölte a Reuters hírügynökséggel egy magas rangú izraeli tisztviselő.

„Hámenei meghalt, és megtalálták a holttestét”

– mondta a névtelenséget kérő tisztviselő.

A Channel 12 hírügynökség közlése szerint Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek és Donald Trump amerikai elnöknek megmutatták a volt iráni vezető holttestének képét. A jelentések szerint Izrael szombat reggel hatalmas csapást mért az iráni vezető rezidenciájára.

Jechiel Leiter, Izrael amerikai nagykövete tájékoztatta az amerikai tisztviselőket, hogy Izraelnek sikerült megölnie Hámeneit – mondta egy, az ügyhöz közel álló forrás a The Times of Israelnek. Donald Trump amerikai elnök pedig elmondta, hogy Irán legfelsőbb vezetésének több tagja is meghalt az amerikai-izraeli csapásokban.

Szenmtanúk szerint helyi idő szerint az esti órákban hangos éljenzés hallatszott Teheránban, a lakók az ablakokból tapsoltak és zenéltek, miután bejelentették Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetőjének halálhírét - írja a The Times of Israel.

A 86 éves ajatollah 1989 óta vezette Iránt. Legfőbb vezetőként a síita iszlám köztársaságban ő volt a legfőbb tekintély, kezében tartotta az államhatalom minden ágát, a hadsereget és az igazságszolgáltatást. Közel négy évtizedes uralma alatt kommoly regionális hatalmat épített. Irán ellenséges maradt az Egyesült Államokkal és Izraellel szemben is, az országban kitört zavargásokat pedig sorra elfojtotta.

A szombati, Irán elleni csapások egy válságokkal teli időszakban történtek. A tavaly júniusi csapások bujkálásra kényszerítették, miután több közeli munkatársa és a Forradalmi Gárda parancsnokai is meghaltak. Az izraeli és amerikai támadások szétzúzták az ország nukleáris és rakétalétesítményeket. A hatalom ezrek életének árán verte le a szankciók alatt sínylődő lakosság januári, hatalmas tiltakozásait is - írta a hírügynökség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter a Dubajban rekedt magyarokról: a helyzet veszélyes, már több mint ezren regisztráltak, de a légtérzár miatt nem tudnak hazatérni
Izrael és az Egyesült Államok megelőző csapást mért Iránra, ami válaszcsapásokat váltott ki. A külügyminisztérium megerősített call centerrel és éjszakai ügyelettel igyekszik segíteni a kint tartózkodó magyaroknak.


Egyetlen nap alatt majdnem a háromszorosára nőtt a konzuli védelemre regisztrált magyarok száma Dubajban, miután szombaton kiéleződött a közel-keleti válság. Izrael és az Egyesült Államok közösen megelőző csapást mértek Iránra, amire válaszul több öbölbeli országot is támadás ért. A helyzet miatt a polgári repülés is leállt a térség több országában, így rengeteg magyar rekedt az Egyesült Arab Emírségekben. A fejleményekről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy szombat esti Facebook-videóban számolt be.

A miniszter szerint a helyzet közvetlenül érinti a Dubajban tartózkodó magyarokat. „A közel-keleti válság az eszkaláció irányába mutat, Irán több öbölbeli országot, több arab országot is támadás alá vett, az ott található amerikai érdekeltségek és támaszpontok miatt, így van sajnos ez az Egyesült Arab Emirátusokkal is, Dubaj és Abu-Dzabi környékén is rakétatámadások történtek” – mondta Szijjártó.

A konzuli védelemre regisztrált magyarok száma drámaian megugrott.

„A nap elején még 371-en voltak konzuli védelemre regisztráltak, most ez a szám már 1100 fölé ment. Egyelőre sajnos a légtér zárva tart, így a légitársaságok nem repülnek, hiszen az most kifejezetten veszélyes lenne.”

A miniszter türelmet kért, és jelezte, hogy a nagykövetség munkatársai és a budapesti call center is megerősített létszámmal, egész éjjel dolgozik a helyzet kezelésén. „Itt Budapesten a call centerünkben is megnöveltük a létszámot és természetesen egész éjszaka is dolgoznak a kollégák” – tette hozzá, és arra kérte a kint tartózkodókat, hogy tartsák be a helyi hatóságok utasításait.

Szijjártó Péter a videójában két telefonszámot is megadott, ahol lehet érdeklődni, vagy segítséget kérni.

A szombat reggeli támadás nagyobbnak ígérkezik, mint az iráni nukleáris létesítmények elleni tavaly júniusi 12 napos akció. A csapások megkezdése után néhány órával Donald Trump amerikai elnök hivatalosan is bejelentette az amerikai akciót az iráni rezsim ellen. A támadás nyomán Izraelben rendkívüli állapotot hirdettek ki, készülve az ország ellen várható iráni rakétacsapásra. Izrael és Irán is lezárta a légterét. A légtérzárak miatt a Wizz Air felfüggesztette az Izraelbe, Dubajba, Abu-Dzabiba és Ammánba tartó járatait.

VIDEÓ: Szijjártó Péter közleménye

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter üzent: „Ha Orbán Viktor gyáva elmenni, akkor felajánlom neki, hogy nézzük meg együtt a Barátság kőolajvezetéket”
A Tisza Párt elnöke a kormányfő szombati, rántottasütős videójára reagálva tette meg ajánlatát. Felvetette, hogy akár a párt Ford Tranzitjával is elmennek Kijevbe, hogy kiderítsék, miért áll a szállítás.


Magyar Péter ajánlatot tett Orbán Viktornak:

nézzék meg együtt az ukránokkal a Barátság kőolajvezetéket, mert a probléma szerinte nem oldódik meg attól, hogy a miniszterelnök rántottát süt a Karmelitában.

A Tisza Párt elnöke sárbogárdi kampányállomásán reagált a kormányzati üzenetekre – írta a 444.hu.

„Hallom, hogy napok óta üzengetnek nekem, Lázár János is azt mondja, hogy hívjam fel Zelenszkijt. Én nem tudom a számát és

úgy tudom, hogy még nem mi kormányzunk, dehát értem, hogy azt szeretnék, ha már a Tisza dolgozna helyettük”

– fogalmazott Magyar, aki konkrét javaslatot is tett a hónapok óta akadozó, majd január végén teljesen leállt kőolajszállítás újraindítására. „Ha Orbán Viktor gyáva elmenni, akkor felajánlom neki, hogy nézzük meg együtt a Barátság kőolajvezetéket, kérjük meg az ukránokat, mutassák meg, hol sérült meg, miben tudunk segíteni, mikor tud leggyorsabb újraindulni a kőolajszállítás Magyarország felé.” A Tisza Párt elnöke hozzátette: Orbán tudja a telefonszámát, mondjanak egy időpontot, és ő akár a párt Ford Tranzitjával is hajlandó Kijevbe menni.

A Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszán január 27. óta áll a szállítás. A magyar kormány álláspontja szerint Ukrajna akadályozza az orosz olaj tranzitját, míg Ukrajna a vezetéket ért orosz támadások okozta károkra és biztonsági kockázatokra hivatkozik. A kiesés miatt a kormány a stratégiai készletekre és a tengeri úton, az Adria-vezetéken keresztüli beszerzésekre támaszkodik, egyúttal felfüggesztette a dízelüzemanyag-szállítást Ukrajnába.

Magyar Péter élesen bírálta Orbán Viktor szombati, Szijjártó Péterrel közös rántottakészítésről szóló videóját is. „Attól nem lesz kőolaj a Barátság-vezetékben miniszterelnök úr, mert Facebook-posztokat írogat, tojásrántotta készítést mímelt a Karmelita-palotában.

Most már odáig süllyedt, hogy ezzel akarja bizonyítani, hogy ő a nép fia. De nekik nem ez a feladatuk.”

A Tisza Párt elnöke szerint a kormány feladata lenne a közel-keleti eszkaláció miatt veszélybe került magyar állampolgárok mielőbbi hazahozatala is.

A magas benzinárakról szólva Magyar arra emlékeztetett, hogy a Fidesz 2010-es kormányra kerülésekor 300-330 forint volt egy liter 95-ös benzin, noha a világpiaci ár akkor magasabb volt, mint most. Szerinte a jelenlegi, 565 forint körüli árakat a kormány adópolitikája, a jövedéki adó emelése és az Európában legmagasabb, 27 százalékos áfa okozza. Egyúttal felszólította Orbánt, hogy csökkentse az üzemanyagokat terhelő adókat.

Magyar szerint a kormánynak 16 éve lett volna az olajbeszerzés diverzifikálására, hogy az ország ne váljon kiszolgáltatottá egyetlen forrás miatt.

„Élek a gyanúperrel, hogy ezt nem véletlenül nem oldotta meg Orbán Viktor. Lehet, hogy ez volt a küldetése? Lehet, hogy ez volt a kérés, hogy Magyarország kiszolgáltatott maradjon, mert így lehet zsarolni, el lehet kérni bármennyi pénzt?"

– tette fel a kérdést a Tisza Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videók: Rakétatámadás után tűz ütött ki a dubaji luxusszállodában, a Fairmont Hotelben többen megsérültek
Irán megtorló rakétacsapásokat indított Izrael ellen, melyek során a dubaji Palm Jumeirah egyik épületében is tűz keletkezett.


Lángokban állt a dubaji Palm Jumeirah Fairmont Hotel homlokzata, miután találat érte az épületet. A közösségi médiában terjedő felvételeken sűrű füst gomolygott az ötcsillagos luxusszálloda felett. A helyi hatóságok megerősítették, hogy a Palm Jumeirah egyik épületében tűz ütött ki, és négy ember megsérült. A mentők azonnal a helyszínre siettek és lezárták a területet, a tűzoltók pedig megfékezték a lángokat. A sérülteket kórházba szállították.

A Daily Mail szerint rakétatalálat érte a turisták körében rendkívül népszerű szállodát. A beszámolók alapján a támadás nem sokkal azután történt, hogy Irán megtorló rakétacsapásokat indított a térségben. Ezzel Teherán az Egyesült Államok és Izrael korábbi, közös akciójára válaszolt. Több felvétel is megörökítette, ahogy a rakéta rendkívüli sebességgel szeli át a levegőt a becsapódás előtt.

Az Egyesült Államok és Izrael február 28-án, szombat reggel támadást indított Irán ellen. Az akció első hulláma kulcsfontosságú iráni politikai és katonai vezetőket, valamint stratégiai létesítményeket célzott. A teheráni belvárosban történt robbanások után sűrű füst emelkedett a magasba. Izrael védelmi minisztere közleményben hirdetett „különleges és állandó szükségállapotot”. Országszerte megszólaltak a légvédelmi szirénák, az Izraeli Védelmi Erők pedig riasztást adott ki, hogy felkészítse a lakosságot a „rakéták kilövésének lehetőségére”. Válaszul Irán ballisztikus rakétákat lőtt ki Izraelre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk