GASZTRO

Mennyibe kerül egy hekk és egy lángos a Népszigeten? – megnéztük a vízparti helyek kínálatát és árait

A Népsziget rengeteget fejlődött az elmúlt években, de közben mégis barátságos, vadregényes és természetközeli hely maradt.


A Népsziget, vagy másnéven Szúnyog-sziget Budapest egyik rejtett gyöngyszeme, amely a XIII. és a IV. kerületben helyezkedik el.

A Népsziget eredetileg a Duna egyik szigete volt Pest és Rákospalota határán. De 1850-60 környékén egy vékony földnyelvvel összekapcsolták Újpesttel, így félszigetté vált.

A sziget központi részét gyalogosan és biciklivel is az Újpesti Vasúti hídon keresztül lehet a legkönnyebben megközelíteni.

Autóval is érkezhetünk, de érdemes figyelni a parkolási lehetőségekre, mivel a szigeten korlátozottak a parkolóhelyek.

A Népszigetnek van jó pár vadregényesebb, elhagyatott része is, de a Vasúti híd közvetlen környezetében az utóbbi években egyre több minőségi hely nyitott és fejlődött fel, a belvárosi kerthelységek vagy bisztrók szintjére.

Ezek közül látogattunk meg párat, és néztük meg, hogy

mit és mennyiért lehet enni és inni a Kabinban, a Wasserben, a Szitakötőben és a Peremben.

Fontos megjegyezni, hogy amikor mi ott jártunk (június 21.), az árvíz maradványai még fellelhetőek voltak. Főként a Kabin és a Perem part menti részein. Sajnos a Perem szenvedte a legnagyobb károkat, de szerencsére az étel és italkiadás már náluk is zavartalanul működött, és mostanra valószínűleg még kevesebb nyoma maradt a júniusi áradásnak.

A szezon mostanra egyértelműen tombol. Késő délutántól megtelnek a hintaágyak és székek, ejtőző, beszélgető és meccset néző emberekkel.

Ha Budapesten keresel egy természetközeli helyet, ahol egy jót lehet enni vagy inni, mi bártan ajánljuk a Népszigetet.

Kabin

A Kabin volt az első hely a parton, úgy illendő hát, ha velük kezdjünk.

A víz felé tekintő, fedett padocskáikról a legpompásabb naplementéket kaphatjuk el itt, de ha egy asztalnál foglalunk helyet, akkor is könnyedén beszippant majd minket a hangulat.

Ételek tekintetében szabadtéri, vízparti helyhez képest nagyon változatosnak mondható a kínálat. Lehet kapni hamburgert, zöldségekkel és pitával körített krémeket, salátákat, de még debreceni kolbászt is.

Nekünk egy forró nyári napon a csirkés tabouleh saláta (3500 Ft) és a kecskesajtos saláta (4000 Ft), valamint a klasszikus kabin burger ízlett a legjobban (3900 Ft). De a kétszemélyes krém válogatás (5500 Ft) is remek kísérője lehet egy koraesti beszélgetésnek.

Egy pohár sör (Borsodi) 700 forinttól indul, egy kis limonádé 850, egy kávé pedig 700 forint.

Üdítő változatosság, hogy a repohárért felszámolt 500 forintot készpénzben vissza is adják, ha távozás előtt visszavisszük a pulthoz.

A Kabinban jógával és elő DJ-szettekkel is találkozhatunk. Érdemes a Facebook oldalukra ránézni, hogy éppen mikor, milyen extra program van itt.

Wasser

Érdekes, hogy ugyanazzal a lokációval rendelkező kültéri helyek mennyire különbözni tudnak egymástól. A Wasser például egészen máshogyan laza mint a Kabin. Jelmondatuk egyszerű és nagyszerű: kaja, pia, Duna.

Amikor itt jártunk, a kivetítő előtt meccset néztek a nagyobbak, a kisebbek meg a homokozóban játszottak. Erre a strandos feelingre erősen rásegítenek az ételek is.

Itt a hekk + parasztkenyér (3190 Ft) és a Wasser box (3790 Ft) a legkelendőbb étel. Utóbbi tulajdonképpen egy rántott húsos, szószos, sült krumplis tál.

De a kedvencünk a Hekk & Snack (3190 Ft) lett, ami bundázott tőkehalat és hekket is tartalmaz, amit szintén sült krumpli és két mártogatós egészít ki.

A sör (Carlsberg) 800 forinttól indul, egy limonádé pedig 1250 forint.

A Wassernél már találkoztunk üveg pohárral is, amiből valóban jobban csúszik a bor vagy éppen az Aperol spritz (2490 Ft). A üvegpohárért 3000 forint letétet kérnek, ami távozáskor visszajár.

És egy plusz pontot még had adjunk a veszélyesen szexi jegeskávéért is!

Szitakötő

A Szitakötő a Népsziget folyamatosan nyitva tartó helyeinek legújabb tagja.

Itt a letisztultabb, világos színek dominálnak, így egy kicsit el is kapott minket a tengerparti érzés.

A tulajdonos elmesélte, hogy összesen 8000 négyzetméternyi területet gondoznak. Karban tartják az aljnövényzetet, a környékbeli fákat, és a rájuk eső partszakaszt. Építettek egy csúszdát és egy homokozót, és több olyan padot és asztalt is elhelyeztek a környéken, ahol bárki megpihenhet.

Büszkék a széles borkínálatukra, így természetesen itt is van lehetőség üvegpoharat bérelni.

Hogy legyen mit a pohárba önteni, az üveges borok 5000 forinttól kezdődnek, és mellé a szódát ingyenesen biztosítják.

Ha megéhezne az ember, itt a Nemo Fish & Chips & Salad Bar egyik kitelepülésével találkozhat, de mi most inkább a nápolyi stílusú pizzákra kóstoltunk rá.

A pikáns, nápolyi szalámis Diavola 3800 forintba kerül, míg a jóval extrább, szarvasgombás és szalámis Tartufo 4600 forint.

Nekünk nagyon tetszett a hely idézőjelesen elegánsabb hangulata, és hogy kicsit elkülönül a többi egységtől.

Perem

A cikk elején volt már róla szó, hogy a Peremet rendesen elmosta az árvíz. Ez annak is köszönhető, hogy talán ők vannak leginkább szimbiózisban a természettel.

A pult és az ülőalkalmatosságok is barna fából készültek, így itt vizuálisan sem zavar be semmi a víz és a fák harmóniájába.

A Peremnél a klasszikus nyári ételek közül kettőt is megkóstoltunk:

A palacsinta itt párban jár. Egy kakaós és egy lekváros 1190 forint, és pont az a hagyományos, vékony típus, ami gyerekkori emlékeket ébreszthet fel.

Egy sima fokhagymás lángos itt 950 forint, de nagyon tudjuk ajánlani a Perem lángost is 2290 forintért. Utóbbi a sajt és a tejföl mellett lilahagyma és bacon feltétet is kap.

Mindezt lefojthatjuk egy sörrel (Borsodi, 850 Ft), egy jegeskávéval (1750 Ft) vagy akár egy Mojitoval (2290 Ft) is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
A Rovatból
Luxus teadélután Budapesten: az Anantarában a Gucci és a Zsolnay asztalához ülhetsz
Ez az a pont, ahol a kortárs olasz dizájn és a több mint 170 éves magyar kézművesség a gasztronómia nyelvén szólal meg.


Az Anantara New York Palace Budapest Hotel nem véletlenül vált a Nagykörút egyik legfelkapottabb pontjává. Történelmi múltja és a részletekben rejlő eleganciája miatt élmény ide betérni.

A szálloda lobbyja, magasba törő oszlopaival, aranyozott részleteivel önmagában is lenyűgöző. Itt egy egyszerű kávé is emlékezetes, de amikor az ételek és italok egy elegáns Zsolnay-Gucci kollaborációban érkeznek, az már egészen más szintet képvisel.

Zsolnay by Patrizia Gucci

A Zsolnay név szinte mindenkinek ismerősen cseng itthon. Nemcsak gyönyörű étkészletek vagy dísztárgyak miatt, hanem mert ott van a Mátyás-templom tetőcserepein, a budapesti Vásárcsarnok színes burkolatain, sőt, a Parlament egyes részein is. A pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra több mint 170 éve készít kézzel festett porcelánokat, és mára a magyar iparművészet egyik legismertebb szereplője lett.

Az elmúlt években a Zsolnay több izgalmas együttműködésben vett részt a Gucci divatházzal. Ezek közül az egyik legismertebb a „Rose by Patrizia Gucci” kollekció volt, amely rózsás mintájával és pasztell színeivel széles körben keresetté vált.

Az Anantara teadélutánján azonban már a legújabb kollekció darabjai tűnnek fel, melyek Magyarországon először itt, teadélután formájában debütálnak.

Patrizia Gucci festő, író és divattervező, és nem mellesleg Guccio Gucci, a márka alapítójának dédunokája. Az ő tervei alapján született meg ez a kollekció is.

A készlet minden darabját – a csészéktől a teáskannán át a cukortartóig – kézzel festették Pécsett, finom virágos-madaras mintával, és visszafogott, pasztelles színekkel. A mintákat vékony ecsetvonásokkal festik fel, és végül 18 karátos arannyal díszítik.

Ez a kollekció nemcsak azért figyelemre méltó, mert a Gucci és a Zsolnay neve egyszerre szerepel rajta, hanem mert

egy olyan közös alkotás, amelyben valóban találkozik az olasz elegancia és a magyar kézművesség.

És most már nemcsak egy vitrinben lehet megcsodálni: a hotel lobbyjában vagy karzatán egy teadélután keretében akár órákon át élvezhetjük mellettük a délutánt – süteményekkel, többféle teával, valódi luxuskörnyezetben.

Egy különleges teadélután Patrizia Gucci porcelánjaiból

Az Anantara teadélutánja tökéletes alkalom a lelassulásra és a tartalmas beszélgetésekre. A vendégek egy gyönyörűen megterített asztalnál foglalhatnak helyet, ahol emeletes kínálón érkeznek a különféle falatok: először sós harapnivalók, aztán szendvicsek, végül sütemények. Minden kör ételhez külön tea érkezik: például fehér teát a szendvicsekhez, vagy bogyós gyümölcsös ízvilágú a desszertek mellé. Az egész kiszolgálás finomhangolt, diszkrét, mégis személyes.

A felszolgálók segítenek a teaválasztásban, figyelnek minden apró részletre, miközben hagyják, hogy az ember nyugodtan elmerüljön az élményben.

Az ételsor sem mindennapi: kacsamáj terrine fügével, klasszikus marhatatár, sajtos polenta szarvasgombával, különféle mini szedvicsek, majd scones, minitorták és bonbonok zárják a sort. A vendégek akár pezsgővel vagy egy különleges koktéllal is kiegészíthetik a sort, például a "Patrizia’s Dream"-et, amelyben gin, Aperol, Italicus és barackpüré keveredik.

Megkérdeztük a séfet, Kiss Krisztiánt a menü összeállításáról, aki elárulta, hogy a nyári motívumok, melyek a porcelántányérokon és csészéken is visszaköszönnek, inspirálták az ízvilág kialakítását.

A cél az volt, hogy a porcelánok kifinomultságát kis falatok formájában is vissza tudják adni.

Ennek érdekében próbatányérokat is kaptak a kollekció debütálása előtt, és így tudták tökéletesen összehangolni az ízeket és a tálalást. Bár az Anantarában már korábban is elérhető volt a teadélután, azért ehhez a kollekcióhoz több ponton is frissítették a menüt, miközben a klasszikus elemek, mint az uborkás szendvics vagy a scone változatlanul megmaradtak.

"Ezekhez egyszerűen nem lehet hozzányúlni, hiszen a vendégek is ezeket keresik, és a tradíció fontos része az élménynek." - mondta a séf.

A Zsolnay x Gucci kollekció itt nemcsak dísz, hanem szerves része az élménynek. Ilyen készletből inni a teát már önmagában különleges érzés – amikor pedig mindez egy ilyen környezetben, ilyen falatokkal és kiszolgálással társul, akkor tényleg valami olyasmit él át az ember, ami túlmutat a hétköznapi gasztronómián.

Anantara teadélután

16 800 Ft/fő

Hétfőtől vasárnapig, 12:00–18:00 között

A menü tartalma:

- Kacsamáj brióson, marhatatár, sajtos polenta - Pisztrángos, meleg sajtos, uborkás szendvicsek - Mazsolás és sima scones vajkrémmel - Képviselőfánk, mini Rákóczi túrós, mini csokitorta, bonbonválogatás - Válogatott teák

Külön kérhető: koktélok (pl. Patrizia’s Dream), pezsgő, champagne


Link másolása
KÖVESS MINKET:

GASZTRO
Eldugott kerthelyiségek Budapesten – fedezd fel a város titkos oázisait
Nem könnyű megtalálni a fővárosban azokat a helyeket, ahol tényleg kiszakadhatunk a városi nyüzsgésből, de ha tudjuk, melyik kapun kell benézni, varázslatos kertekre bukkanhatunk.


Összeválogattunk nektek hét különböző hangulatú kerthelyiséget, amelyeket jó szívvel ajánlunk. A Gundel Étterem és Kert, a Bazaar Budapest, a Szaletly Vendéglő és Kert, az Este11, az Arquitecto Pitpit, a Fióka és az Émile mind más karaktert képviselnek, de egyvalami közös bennük: tökéletes búvóhelyek a város zaja elől.

Gundel Étterem és Kert

A Gundel Étterem és Kert Budapest szívében, a Városligetben várja a nyüzsgés elől menekülőket. Az épület és az étterem elegáns, klimatizált tere kellemes menedék a nyári hőségben, de a századelős hangulatú, különleges kerthelyiséget sem érdemes kihagyni.

Korhű dekoráció, romantikus búvóhelyek, életnagyságú állatokat formázó szobrok, valamint hatalmas fák és buja növényzet teszik igazán egyedivé ezt a kertet.

A nyugodt ebédek és délutáni kávézások mellett az esti vacsorákat hangulatos fények és élőzene kíséri, amelyek még emlékezetesebbé teszik a látogatást.

Az étlap a magyar konyha klasszikusait modern köntösben kínálja. A nap folyamán változó kínálatában mindig megtalálhatók a Gundel hagyatékából származó fogások, valamint nemzetközi kedvencek. Az új étlap egyik kiemelkedő fogása a csirkéből készült Mátrai borzaska, illetve az aszalt meggyes Gundel csokoládétorta. A vegán vendégek számára pedig külön menüsorral készültek. A gazdag borválaszték mellett egyszerű limonádé vagy kávé is ünnepi díszben érkezik az asztalunkra.

A Gundel Kert programkínálata színes: rendszeresen tartanak zenés-táncos esteket, főleg a 40 év feletti korosztály számára, ahol vacsora mellett élőzenére lehet táncolni. Ezen kívül júliusban Zséda élő koncertje is várja a vendégeket, mely vacsorával egybekötve biztosan különleges élményt nyújt majd. A programra mindenképpen érdemes előre foglalni.

És bár apróságnak tűnhet, de fontos részlet, hogy Gundel Kert kiemelten kutyabarát hely, így a család minden tagja otthon érezheti magát itt.

Összességében a Gundel Kert nemcsak étterem, hanem egy komplex élményhelyszín, ahol a múlt és a jelen harmonikusan találkozik, és minden érzékünknek kikapcsolódást kínál.

Cím: 1146, Gundel Károly út 4.

gundel.hu

Fotó: Gundel
Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn

Bazaar Budapest

Ha a Dob utcában megpillantod a Bazaar feliratot, és belépsz, egy másik világba csöppensz: szinte hihetetlen, hogy ez a zölddel teli belső udvar is a bulinegyed része. Ez az oázisszerű tér egyszerre pihentető és intim, ahol a természet és a dizájn harmonikus egységet alkot.

A puha textilek, a változatos bútormegoldások és a buja növényzet együtt teremtenek laza, mégis hangulatos atmoszférát.

A Bazaar egy nagyobb épületegyüttes része, amelyben hotel és olasz étterem is működik, de maga a kerthelyiség külön világ: könnyed koktélok, közép-keleti és mediterrán inspirációjú fogások, barátságos, mégis pörgős hangulat.

Az étlap középpontjában a faszenes grill és a friss, szezonális alapanyagok állnak. A BBQ csirkeszárny, a pulled pork vagy a dukkah fűszeres padlizsán is jól példázzák ezt az irányt. Ráadásul a vegetáriánus opciók sem csak kiegészítésként szerepelnek, önálló karakterük van. A desszertek között olyan tételek bukkannak fel, mint a klasszikus crème brûlée, a kókuszos-mangós tápiókapuding vagy a kürtőskalács belga csokoládé mousse-szal - könnyed, mégis emlékezetes lezárást adhatnak.

A Bazaarban egyszerre van jelen a bazári élénkség és a kert nyugalma. Már egészen déltől olyan, mintha egy hatalmas kerti partiba csöppennénk. Este pedig DJ-szettek, látványkonyha és meleg fények teszik teljessé az élményt.

Egy igazi városi menedék, ahol a kikapcsolódás stílusos és természetes egyszerre.

Cím: 1072, Dob utca 18.

bazaarbudapest.com

Fotó: Bazaar
Fotó: Bazaar
Fotó: Bazaar
Fotó:Bazaar

Szaletly Vendéglő és Kert

A Szaletly Zugló szívében, a Stefánia úton található, alig pár percre a Városligettől. A név sem véletlen: a „szaletli” egy osztrák - magyar eredetű, kerti pavilon, amely nemcsak a hely nevét, hanem karakterét is adja. Hiszen a kert központi eleme ma is egy ilyen pavilon. Időtálló hangulat, ami összeköti a múltat a jelennel.

A szaletli mellett világos színű, modern bútorok, sok fehér részlet és burjánzó zöld növények teremtik meg azt az eklektikus, mégis letisztult atmoszférát, amely a Szaletly Kert védjegyévé vált. És ez a vizuális harmónia tükrözi a konyha szemléletét is: hagyományos magyar ízek kortárs, környezettudatos megközelítéssel.

Bernát Dániel séf a hazai termelők alapanyagaiból dolgozik, és olyan ételeket alkot, amelyek egyszerre idézik fel a klasszikus magyar konyhát, és mutatják meg annak új arcát.

Az új étlap egyik kihagyhatatlan fogás egy nagy visszatérő: a közönségkedvenc rakott krumpli. Meglepően friss kinézettel érkezik, de ízekben mégis ismerős és komfortos. (Házi kovászos uborkát kötelező kérni hozzá!) Hasonlóan működnek a desszertek is. A máglyarakás például egy klasszikus desszert modern, elegáns változatban.

A kerthelyiség kifejezetten barátságos, levegős és intim. A különálló boxok ideálisak egy csendes randira, a nagyobb asztalok pedig baráti vagy családi társaságokat is könnyedén befogadnak. A nyári estéket élőzene teszi teljessé, délutánonként pedig akár csak egy házi fagylaltért is érdemes betérni.

A Szaletly olyan hely, ahol a magyar konyha iránti tisztelet, a tudatos szemlélet és a jól átgondolt dizájn találkozik: napközben és este is kellemes menedék Zuglóban.

Cím: 1146 Budapest, Stefánia út 93.

szaletly.hu

Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn

Este11

Az Este11 négy éve nyitotta meg kapuit a Feneketlen-tó közelében. Kezdetben egy laza, grillezős hely volt, ahol koktélok mellett lehetett baráti körben lazítani, de szezonról szezonra fejlődött, finomodott, és mára egy igazán karakteres, gasztronómiailag is erős hellyé vált. A programkínálat is bővült: ma már az esti DJ-szettek éppúgy részei a hangulatnak, mint a kifinomultabb jazz sessionök vagy egy kellemesen pulzáló tech house este. A zene megadja az alapot, de mellette simán lehet beszélgetni is.

A hely befogadóképessége 200 fő fölött van, mégis meghitt tud maradni. Ha kettesben szeretnétek elvonulni, arra is alkalmas, de ha nagyobb társasággal ünnepelnétek, akkor is kényelmesen elfértek.

Az udvaron hatalmas gesztenyefa ad hűs árnyékot, így egy nyári délutánon akár gyerekkel, családdal vagy kutyával is érdemes betérni.

A gasztronómia mostanra igazán kiforrott: a lazább street food mellé idén megérkezett a Digó is, így már kemencében sülnek az autentikus, nápolyi stílusú pizzák. A kínálatban van még focaccia és antipasti is, úgyhogy akár egy komolyabb, olasz vacsora is összejöhet náluk.

Az italok terén is erősek: a széles hazai és nemzetközi borlap mellett sokak szerint itt van a város egyik legjobb Pornstar Martinije is. Ráadásul idén nyáron ennek az italnak a frozen változatával is kísérleteznek.

Cím: 1113, Villányi út 14.

este11.hu

Fotó: Soós Bertalan (lefotózlak!)
Fotó: Soós Bertalan (lefotózlak!)
Fotó: Soós Bertalan (lefotózlak!)
Fotó: Boldog Attilta Photography

Arquitecto Pitpit

Lehet, hogy ismeritek már a Padrónt – azt a belvárosi, spanyolos tapashelyet, ahol egymáshoz érnek a vállak, és minden falat megosztásra született. Nos, a Pitpit is ugyanahhoz a tulajdonosi körhöz tartozik, hasonló szemlélettel dolgozik, mégis egészen más élményt kínál: tágasabb, levegősebb, és különlegesebb helyszínen működik.

A nyolcadik kerületben, a MÉSZ-székház műemlék épületének pincéjében talált otthonra. Télen és rossz időben a boltíves, hangulatos pincehelyiség vár, de nyáron megnyitják a belső udvart, aminek egészen egyedi hangulata van.

A vadszőlővel és borostyánnal átszőtt falak tövében szobrok bújnak meg, és ez az épület szecessziós bájával együtt tényleg olyan a hangulat, mintha egy másik korba csöppennénk.

A Pitpit konyhája kozmopolita, erősen spanyol gyökerekkel. Pont olyan nyitottsággal dolgozik, mint maga a spanyol gasztronómia: több kultúra ízei és alapanyagai keverednek benne, de mindent átszűrnek a saját stílusukon.

Az étlap bőséges: akadnak különleges fogások, mint például borjúmirigy krémes burgonyával vagy fekete tintahalrizottó polippal, de a klasszikus tapasok sem hiányoznak. Ilyen például a patatas bravas, a maldonsóval tálalt padrón paprika, az olívabogyó-válogatás vagy a fokhagymás-chilis olajban sült garnéla. Ezeknél az egyszerűbb ételeknél is érezni, hogy minden falat ki van találva – akár az olívabogyó-válogatáson belül is többféle íz és textúra jelenik meg.

A megosztásra épülő tapasokhoz természetesen ital is jár: csapolt vermutból kortyolhattok, de többféle kombuchát is tartanak.

A Pitpit egyszerre otthonos és izgalmas. Olyan hely, ahol érdemes több fogást végigkóstolni, de akkor is maradandó élményt ad, ha csak egy italra ültök le ebbe a varázslatos, rejtett udvarba.

Cím: 1088, Ötpacsirta utca 2.

pitpit.hu

Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass AdriennFotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn

Fióka

A Fióka már 11 éve meghatározó szereplője a 12. kerület gasztronómiai életének. A Covid-időszak után szakítottak a korábbi bisztrókonyhával, és áttértek a small plate tematikára.

A helyet a boros körök is jól ismerik, hiszen a Fióka már a nyitás óta híres gazdag borkínálatáról. 2025 februárjától a Kis Bécs Buda is csatlakozott partnerként a borválaszték kialakításához, így ma már nemcsak étteremként, hanem borboltként is működnek. Rendszeresek a borkóstolók és a tematikus vacsoraestek, amelyeken a Kisbécs szakmai csapata is aktívan részt vesz. Ennek köszönhetően a borlap az elmúlt fél évben jelentősen átalakult: nagyobb hangsúlyt kaptak a közép-európai borvidékek – például az osztrák, horvát és szlovén tételek –, miközben a magyar boroknak továbbra is külön szekciójuk van.

A séf, Mézes Attila már korábban is a Fióka csapatát erősítette, most pedig új lendülettel tért vissza, hogy továbbvigye a sharing stílust. Júniustól franciás–magyaros, egyedi fúzióval dolgozik, ahol fontos szerepet kap a textúrák és színek játéka. De a Fióka klasszikusai (velős csont, húsleves, rántott szelet) természetesen változatlanul az étlapon maradtak.

A kert az elmúlt tizenegy évben számos kisebb-nagyobb eseménynek adott otthont.

Hétköznapokon közkedvelt találkozó- és randihely, ahol a gesztenyefák árnyékában kényelmesen el lehet bújni, estére pedig a lampionok finom fénye ad különleges hangulatot.

Hétvégén családbarát bisztróként működik, így a kisebbekkel érkezők is jól érezhetik magukat.

Nem véletlen, hogy sokan „budai oázisként” emlegetik a Fiókát: a nyüzsgő és forgalmas budai csomópont közvetlen közelében, mégis egy valódi zöld sziget vár rátok, ahol a hét minden napján be lehet ugrani egy laza ebédre, délutáni kávéra és desszertre, vagy egy kellemes esti borozásra.

Cím: 1122, Városmajor utca 75.

fiokaetterem.hu

Fotó: Fióka
Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Fióka
Fotó: Fióka

Émile

Az Émile egy 1920-as években épült pasaréti villában működik, amelynek elegáns, mégis barátságos belső terei kellemes otthonosságot sugároznak. A történelmi miliő és a modern vendéglátás találkozása pedig hamar a budai törzshelyek közé emelte.

Nyáron egyértelműen a kert veszi át a főszerepet: árnyékos asztalok, több elvonulásra is alkalmas zug és gyereksarok teszik valódi zöld oázissá ezt a helyet.

De ha az időjárás nem kedvez a szabadtéri étkezésnek, a villa stílusos belső terei mindig kényelmes menedéket nyújtanak.

Az étlap középpontjában a reggelik állnak, és a legjobb hír, hogy ezeket egész nap lehet kérni. Így egy korán induló nap vagy egy kései brunch is működhet itt. A kínálat egyik kiemelkedő tétele a kétszemélyes reggelitorony. Több szinten sorakoznak rajta a sós és édes fogások: Eggs Benedict, friss croissant sonkával, kecskesajttal és zöldségekkel, végül pedig az amerikai palacsinta friss gyümölccsel és juharsziruppal. Ráadásul kávé és frissen facsart narancslé is jár hozzá

De az Émile nem csak a reggelikben erős. Az étlapon szezonális fogások is szerepelnek, ahol a magyar klasszikusokat friss, modern köntösben tálalják.

Emellett a földszinten működik a hozzájuk tartozó CACAO cukrászda is, ahol a sós és édes pékárúk mellett Gerbeaud sütemények, kenyerek és specialty kávék is kaphatóak, akár elvitelre is.

Az Émile egyszerre családias és elegáns, nyugodt, de mégis élénk hangulatú hely. Ideális egy hosszú reggelihez, egy délutáni süteményezéshez vagy akár egy koktélhoz is.

Cím: 1026, Orló utca 1.

emile.hu

Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
A Rovatból
Űrfagyit készített Kapu Tibor tiszteletére egy székesfehérvári cukrászda
Az éjfekete fagyi tetején egy aprócska űrhajós ácsorog, mellette pedig egy ásó. Nem véletlenül. A cukrász azt is elárulta, hogy milyen ízű a fagylalt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 26.



Megihlette az egyik székesfehérvári cukrászdát Kapu Tibor űrutazása. Damniczki Balázs a Facebookon jelentette be, hogy a második magyar űrhajós tiszteletére különleges fagyit készítettek.

„Kapu Tibor űrkutat ás!”

- írta a posztban Damniczki Balázs. A Damniczki Cukrászda tulajdonosa nem beszélt mellé, ugyanis a különleges fagylalthalom tetején egy apró űrhajós és egy ásó látható.

A bejegyzésből az is kiderül, hogy nem véletlenül olyan sötét a szóban forgó fagyi, mint az űr:

„Kolumbiai dark csokoládé fagyi a mai nap tiszteletére”

- tette hozzá a cukrász, akinek Somlói revolúció nevű tortája 2014-ben lett Magyarország tortája, öt éve pedig ő készítette az éppen hazánkban tartózkodó Will Smith születésnapi tortáját.

Közben Kapu Tibor több mint egynapos utazás után sikeresen dokkolt csütörtökön a Nemzetközi Űrállomáson, majd nem sokkal később első magyarként át is léphetett az ISS-re. A kutatóűrhajós azóta már rövid beszédet is mondott magyarul a fedélzeten:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
A Rovatból
A Gesztenyés Nagyvendéglő új életre kel - megnyitott a Cziniel Budakeszi Cukrászda és Kávéház
A finomságok mellett a hely egyik legfőbb értéke, hogy egy igazi találkozóhely: barátságos, nyitott tér, ahol jó együtt lenni.


A Cziniel neve régóta ismert a vendéglátásban. Az üzemeltető, az Eventrend Group a római-parti egység sikere után döntött úgy, hogy Budakeszin nyitja meg a Cziniel második egységét.

A cégcsoport több mint harmincéves tapasztalata nemcsak a megbízható minőséget jelenti, hanem azt a törekvést is, hogy olyan tereket hozzanak létre, ahol jó beszélgetni, találkozni, időt tölteni. Mert hisznek benne, hogy az életre szóló pillanatok gyakran épp az ilyen hétköznapi terekben születnek.

A Gesztenyés Nagyvendéglő újjászületése

Az új Cziniel a Gesztenyéskertben, a legendás Nagyvendéglő épületében kapott helyet. Ez az 1902-ben épült ingatlan sokáig a közösségi élet központja volt, többek között ezért is vásárolta meg a cég 2024 tavaszán. A cél az volt, hogy a teljes felújítás után, új arculattal és friss kínálattal, de a már jól ismert czinieles vendégszeretet jegyében élesszék újjá a helyet.

A felújítás 2025 januárjában kezdődött, és a padlótól a tetőig mindent érintett. Több mint 500 négyzetméternyi burkolatot cseréltek, és több mint egy kilométernyi új vezetéket húztak be. A teljes gépészetet és a konyhát is lecserélték, gyakorlatilag csak a falak maradtak érintetlenül.

A külső és belső tér is megújult. A főbejárat felől egy hatalmas, árnyékos kerthelyiség várja a vendégeket száz ülőhellyel, gyereksarokkal és kinti italpulttal.

A Szanatórium utcai bejáratnál pedig egy hangulatos fagylaltterasz kapott helyet. Az épületbe lépve egy modern, világos télikertbe érkezünk, ahol kandalló is gondoskodik a meghitt hangulatról. A kávéház szívében egy 14 méteres pultrendszer került kialakításra, hogy a több mint 50 féle süteményt könnyen átláthassuk, és az elviteles rendelések is gyorsan elkészüljenek. Az emeleten lounge hangulatú rész, kanapék és egy családbarát gyereksarok várja a vendégeket. A megújult belső tér tökéletesen illeszkedik a találkozóhely koncepcióhoz.

Gasztronómiai élmények minden ízlésnek

A Cziniel Budakeszi gasztronómiai kínálata rendkívül sokszínű, minden napszakhoz és hangulathoz igazodik.

Klasszikus és különleges reggeliktől kezdve izgalmas brunch fogásokon át, könnyű saláták, tartalmas melegételek, házi fagylaltok, különleges kávék és több mint 50 féle sütemény is helyet kapott a menüben.

A kínálat kialakításakor fontos szempont volt, hogy a római-parti Cziniel mintájára a klasszikus reggelik mellett trendi brunch fogások is elérhetőek legyenek, hogy a fiatalabb célcsoportot is megszólítsák. A könnyedebb, nyári, egészségesebb fogások, mint például a tartalmas saláták is hangsúlyosak, de természetesen a laktatóbb ételek kedvelői is megtalálják a számításukat.

A Cziniel Bécsi szelet és az újragondolt rakott kel is felkerült az étlapra.

A hétvégi családi ebédekre külön figyelmet fordítottak, így minden szombaton és vasárnap házias menüvel várják a vendégeket: topfban tálalt, gazdag húsleves házi grízgaluskával, rántott hús krémes burgonyapürével és uborkasalátával.

A sütemények terén pedig tényleg igazán széles a választék. A házi krémes mellett a francia krémes és belga csokis krémes sem hiányozhat, ahogy a klasszikus tortaszeletek, mint az Eszterházy, Sacher és Dobos torta sem. Emellett a francia desszertek, például a karamellás körte mousse és a különleges Cziniel szelet is megtalálható itt.

Fontos szempont volt a mentes desszertek kínálata is, így glutén-, cukor-, tejfehérjementes, vegán és paleo sütemények is kaphatók.

És ha az édességek mellett a sós falatokban is kifejezetten erősek: a klasszikus pogácsák, mint a sajtos, tökmagos és tepertős mellett a szárított paradicsomos pogácsájuk is remek.

A Cziniel már reggel 8-tól várja a vendégeket a gazdag brunch választékkal, és este 8-ig tart nyitva.

Így bármikor be lehet térni hozzájuk, legyen szó reggeli rohanásról, délutáni kávézásról, spontán randiról, családi programról, vagy csak egy gyors sütiről. A hely ideális egy megbeszélésre, családi délutánra, vagy akár egy rövid felfrissülésre biciklizés közben is.

Több mint cukrászda: a közösség szíve

A Cziniel Budakeszi nem csupán egy cukrászda, hanem egy igazi találkozóhely, ami a helyi közösség kedvelt pontjává válhat. Az Eventrend Group célja, hogy a hely a budakeszi közösségi élet központja legyen.

A tervek szerint havonta rendszeresen szerveznek gyerekprogramokat, mint például marcipán kézművességet vagy hüllősimogatót, és alkalmanként élőzene is színesíti majd a kínálatot.

A gyerekek mellett pedig a fiataloknak, családoknak és nyugdíjasoknak is szeretnének ingyenes, közösségépítő programokkal kedveskedni.

Helyet adnak majd helyi művészeti kiállításoknak, koncerteknek, és civil szervezetekkel együttműködve biztosítanak lehetőséget új élmények megszerzésére.

Az egyedi ajánlatokkal és kedvezményekkel teli Cziniel applikáció pedig még személyesebbé teszi a vendégélményt, ezért igazán megéri letölteni.

A Cziniel missziója egyszerű: olyan helyet teremteni, ahol jó lenni. Ahol mindenki otthon érezheti magát, ahol a felszolgálók ismerik a vendégeket, és ahol a "szokásos" kávéval vagy süteménnyel kényeztetheti magát az ember.

Cím: 2092, Budakeszi, Szanatórium utca 2.

czinielcukraszda.hu

Életre szóló pillanatok

Az Eventrend Group több mint három évtizednyi tapasztalattal rendelkezik kávéházak, éttermek, szállodák üzemeltetésében, valamint rendezvényszervezésben. A cégcsoporthoz jelenleg 31 projekt tartozik, és mintegy 1000 munkavállalót foglalkoztat. Az Eventrend Group-hoz kötődik mintegy 20 gasztronómiai vállalkozás, többek között a Gundel Étterem, a New York Kávéház, a Centrál Kávéház, a Spoon the boat, a Főőrség Kávéház, a Városliget Café, a Séf Asztala, a Symbol, a Groupama Aréna vagy a Müpa catering szolgáltatása, a Carlton Hotel Buda Castle üzemeltetése, emellett 24 budapesti rendezvényhelyszínen 79 egyedi rendezvényterem értékesítése is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: