KARÁCSONY

A királynő szívszorító tisztelettel adózik a „szeretett” Fülöpnek a karácsonyi beszédében

Idén különösen megérti azokat, akik szeretteiket vesztették el az elmúlt évben. Hosszú uralkodása legszemélyesebb hangvételű beszédét mondta el a királynő.

Link másolása

Karácsonyi beszédében együttérzését fejezte ki a Covid-19 álatl sújtott családok gyászában szerte az országban. A királynő hét évtized után először beszélt Fülöp hercegről, mondván, hogy „egy ismerős nevetés hiányzik" az otthonában.

A 60. házassági évfordulójukon készült képpel díszített íróasztal mögött ülve elismerte, hogy az ünnepi időszak „nehéz lehet azok számára, akik elvesztették szeretteiket", hozzátéve: „Ebben az évben különösen megértem, miért." Ritkán beszél ilyen nyíltan a személyes ügyekről a nyilvánosság előtt, és a „szeretett" Fülöpre vonatkozó megjegyzései áprilisi halála óta a legőszintébbek.

A királynő azt mondta:

„A szolgálat érzése, az intellektuális kíváncsisága és a képessége, hogy kihozza a szórakozást minden helyzetből, ez számomra mind ellenállhatatlan volt. Ez a csintalan, kérdező csillogás olyan fényes volt a végén is, mint amikor először megláttam. De az élet természetesen végső búcsúkból és első találkozókból áll. És bármennyire is hiányzik nekem és a családomnak, tudom, hogy szeretné, ha élveznénk a karácsonyt."

A királynő ugyanazt a zafír krizantém brosst viselte, mint 1947-ben nászútjukon.

Felismerte, hogy a koronavírus-fertőzések téli hulláma milyen hatással van az emberek terveire, miután személyesen úgy döntött, hogy csökkenti a királyi család szokásos ünnepségeit. A királynő felmondta a sandringhami nagy összejövetel előkészületeit, és inkább Windsorban tölti a napot Károly herceggel és Kamillával, míg Anna hercegnő karanténban van, miután férje pozitív lett a Covid-19-re.

Amióta egy éjszakát kórházban töltött, továbbá fájó háta miatt a fegyverszünet napi ünnepségen való részvételét mondta le, a 95 éves uralkodó elővigyázatosságból, úgy döntött, hogy karácsony reggel nem vesz részt az istentiszteleten.

András hercegről vagy Harry hercegről, nem tett említést idén sem.

A királynő, akinek beszédét a windsori kastély fehér szalonjában rögzítették és egyedül írta, azt mondta: „Bár a Covid ismét azt jelenti, hogy nem ünnepelhetünk úgy, ahogy szerettük volna, még mindig élvezhetjük a sok kedves hagyományt." Hozzátette:

„Biztos vagyok benne, hogy valaki ma valahol meg fogja jegyezni, hogy a karácsony a gyerekek ideje. Ez egy lebilincselő igazság, de csak a történet fele. Talán igazabb azt mondani, hogy a karácsony mindannyiunkban megszólíthatja a gyermeket. A felnőttek, amikor aggódnak, néha nem látják az örömöt az egyszerű dolgokban, ahol a gyerekek igen. És számomra és a családom számára, még ha egy ismerős nevetés hiányzik is ebben az évben, öröm lesz karácsonykor, hiszen lehetőségünk van felidézni és újra látni az ünnepi szezon csodáját a kisgyermekeink szemével, akik közül idén még négyet örömmel üdvözölhettünk."

A királynő arra is utalt, hogy az új évben végre újra találkozhat szeretteivel.

„Februárban, mindössze hat hét múlva, kezdetét veszi a platina jubileumi évem, ami remélem, lehetőséget ad az embereknek mindenhol, hogy élvezzék az összetartozás érzését, és magabiztosan kell előretekintenünk."

Hónapokkal azután, hogy a glasgow-i Cop26-on sürgette a világ vezetőit, hogy lépjenek fel az éghajlatváltozás ellen, a királynő saját családjának három generációja figyelmét is felhívta a környezet megőrzésének fontosságára.

Végül személyesen beszélt a karácsony vallási jelentőségéről, és arról, hogy Jézus születése hogyan biztosította „hite alapkövét".

A királynő idézett egy megrendítő sort az „Ó Betlehemi kis város" énekből („Az évek reményei és félelmei ma este teljesülnek benned"), és egyszerűen azzal fejezte be, hogy „nagyon boldog karácsonyt kívánok önöknek."

>VIDEÓ: A Királynő beszéde

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KARÁCSONY
A Rovatból
Többen is rejtélyes, pénzzel teli borítékot találtak a postaládájukban karácsony előtt Angliában
Lassan hagyománnyá lesz, hogy a helyi postaládák némelyikében karácsony előtt egy készpénzes boríték landol. Pont ki lehet belőle fizetni a gázt, és a gyereknek is jut belőle ajándéknak.

Link másolása

Egy rejtélyes ajándékozó szerzett meglepetést Angliában, 100 font (kb. 45 ezer forint) készpénzt tartalmazó borítékokat dobott be nottinghami postaládákba - írta a Metro.

A leveleket december 23-án, pénteken kézbesítették, és a „Random Act of Kindness” (kb. Kedvesség találomra) feliratot írták.

Úgy néz ki, hogy ez helyi hagyomány, hiszen 2020-ban és 2021-ben is hasonló borítékok jelentek meg a levélszekrényekben.

Egy 29 éves férfi ezt mondta: „A fiam fedezte fel a borítékot, először odaszaladt hozzám, és azt kiabálta, hogy „a Mikulástól van?”. Majd odaadta, és hát őszintén szólva, le voltam nyűgözve.

„Ilyen dolgok sosem történtek még velem. Láttam, hogy korábban kaptak mások is hasonlót, de én még nem, és különösen idén jött jól a kedves gesztus."

Hozzátette: „Bárki is csinálja, titokzatos hős, és neki van a legnagyobb szíve"

"Mivel most sok rossz történik a világon, jó tudni, hogy vannak még jó emberek, ez igazán szívmelengető."

És hogy mire használja?

„A pénzt a fiaim édességekre költik majd, karácsonykor fel kell tölteni a gázt és az elektromos áramot, és azt is tervezem, hogy egy részét továbbadom, és élelmiszert veszek adományként az élelmiszerbankoknak.

A 40 éves Peter is kapott egy borítékot:

„A feleségem, Lindsay találta meg. Egy lányt láttak, ahogy bedobja, de aztán eltűnt, mire odaért a postaládához."

Ők is hasonló dolgokra költik: „Van egy előre fizetett gázóránk, azt feltöltjük, és a kisfiunknak is ma van a tizenegyedik születésnapja, úgyhogy a fennmaradó összegből neki veszünk valamit."

„Tavaly láttuk a Facebookon, hogy többek közt a nagynénémnél is volt boríték, kedvesnek tartottuk, de sosem számítottam rá, hogy velünk is megtörténik."

Sokan a közösségi médiában osztják meg a jó hírt:

"Istenem! Igen, sírok. Nagyon köszönöm ezeknek a csodálatos embereknek! Nem tudjuk eléggé megköszönni!” - írta az egyikük, de mások is hálálkodva köszönik meg a jócselekedetet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KARÁCSONY
György herceg által készített rénszarvasos képpel kívánt boldog karácsonyt Vilmos és Katalin
A jelek szerint a szülők büszkék gyerekük alkotására.

Link másolása

Vilmos és Katalin hivatalos Twitter-oldalán fiúk,

a kilencéves György herceg alkotásával kívántak boldog karácsonyt.

A walesi herceg és hercegnő a jelek szerint büszkék a gyermekük művére, ami egy rénszarvast ábrázol havazásban, madarakkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KARÁCSONY
Extra gyorsan rohadó pulykák tették tönkre sok angol család karácsonyát, a hipermarketek vizsgálatot indítottak
A közösségi médiában megosztott képek között vannak egészen gyomorforgatóak is.
Fotó: Jan Vašek / Pixabay - szmo.hu
2022. december 26.


Link másolása

Rengeteg ember karácsonya nem úgy sikerült az Egyesült Királyságban, ahogy eltervezték: romlott pulyka okozott bosszúságot nekik, a közösségi médiát elárasztották a panaszos posztok – írja a Mirror.

Sokan megosztották a Lidl és a Sainbury's áruházakban vett madarakról készült gusztustalan fotókat, amit egyesek földönkívüliekhez, voltak, akik egyenesen Steven Spielberg ET-jéhez hasonlítottak.

Mások kétségbeesve próbáltak tippeket kérni illetve adni arról, hogy mivel lehet utolsó pillanatban helyettesíteni a pulykát a karácsonyi esti vacsora alkalmával. Míg egyesek az ételrendelést javasolták, más azt írta: a család egyszerűen babos pirítóst eszik 25-én este. Volt ugyanakkor olyan is, aki a szükségből erényt igyekezett kovácsolni, és azt írta: a rohadt pulykák lehetőséget adnak, hogy próbát tegyenek a növényi alapú étrenddel.

„Tönkrement az ünnepünk. Karácsony este van, és nem csak, hogy nincs hús, de az egész házban rohadt hús szag van, ez elfogadhatatlan”

– méltatlankodott az egyik pórul járt vásárló a Twitteren. És olyan is volt, aki azt írta: vigyáznia kell arra, hogy a háziállata ne találja meg a kidobott terméket és a csomagolását, mert attól fél, hogy valami baja lehet tőle.

A Sainbury's már kiadott egy rövid közleményt, amelyben azt írják: nagyon sajnálják az esetet, és ki fogják vizsgálni, ki hibázhatott a rohadó pulykák ügyében. Ennél valamivel hosszabban nyilatkozott az esetről a forgalmazó Morrisons cég szóvivője. Mint mondta, vállalatuk különösen alaposan megvizsgálja a termékek minőségét, és külön ellenőrzik a beszállítókat. Hozzátette, minden panaszt alaposan meg fognak vizsgálni, hogy megtudják, milyen hiba történhetett a rendszerben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KARÁCSONY
A Rovatból
Vannak még csodák: hatalmas örömöt szereztek két hajléktalannak egy-egy cipővel
Budapest egyik legmenőbb cipőboltjának fiatal tulajdonosa, Pacher Balázs úgy döntött, meglep két hajléktalant egy-egy különleges cipővel. Nem akarták elhinni, hogy tényleg ez történik.

Link másolása

Pacher Balázs boltjára, a BALAZS KICKS-re már a Forbes is felfigyelt. Azt írják, a még csak 19 éves Balázs gimnazistaként nyitotta meg első üzletét, amiből egyébként azóta már átköltözött egy nagyobba. Az egyik legmenőbb magyar sneaker boltot vezeti, ami kizárólag limitált, 100%-ban eredeti sportcipő-különlegességekkel foglalkozik. A legdrágább cipő, amit árul, 4,5 millió Ft.

Balázsnak majdnem 250 ezer követője van a TikTokon, és mindent meg is tesz, hogy minél gyakrabban érdekes videókkal lepje meg a közönségét.

Karácsonykor elindult a városba, és két hajléktalanhoz lépett oda, hogy nekik ajándékozzon némi péksüteményt, és egy-egy cipőt.

"Nagyon szépen köszönöm, pont cipő baj van!"

- mondta az első férfi, akit Balázs a Madách téren szólított meg. Ő egy Jordant kapott.

A második hajléktalan kerekesszékben ült a Király utcában. Nagyon örült, mikor megtudta, hogy egy 45-ös cipőt kap. Miután átvette a dobozt, váratlanul magához ölelte Balázst, és hosszan szorította.

"És ezt én kapom?" - kérdezte még egyszer, majd hátradőlt, és keresztet vetett.

A nem mindennapi gesztussal Balázs hatalmas örömöt okozott a két hajléktalannak, és példát mutatott mindenkinek.

@balazskicks Mindenkinek boldog karácsonyt kívánunk!❤️? #balazskicks ♬ Where's My Love (Alternate Version) - SYML


Link másolása
KÖVESS MINKET: