Az ördögűző elbújhat: 180 fokban tudja elfordítani a fejét egy fiatal férfi
Egy horrorfilm-castingon biztosan nagy sikere lenne, de volt, akinek egy bagoly, vagy épp Adam Sandler Sátánkája jutott eszébe a fejét csavargató férfiról.
Bizarr videót töltöttek fel TikTokra egy férfiről, aki úgy tudja 180 fokban elcsavarni a fejét, hogy az hátrafele nézzen.
A feltöltött rövid felvételen az látszik, hogy egy piros ruhás fiú két keze közé fogja a fejét, és úgy fordítja hátra, hogy az 180 fokot fordul. Aki már látta valaha Az ördögűző című filmet, az nagyon jól tudja, hogy mindez egyrészt nem túl egészséges, ráadásul rettentő ijesztően is néz ki, még akkor is, ha nem épp egy véres gyerekből szól ki közben az ördög, ám aki ennek ellenére kíváncsi a nem mindennapi mutatványra, annak tessék:
A felvételen hallatszik, hogy a készítője partitrükként hivatkozik a fejcsavarásra, egy másik pedig a történteket látva italért rimánkodik. A videót több mint hárommillióan látták, a kommentelők közül nagyon sokan asszociálnak a már említett filmekre, de a bagoly-analógia is előkelő helyen áll. Az egyik kommentelő viszont egy jogos és kínzó kérdést is felvetett:
vajon hogyan jött rá erre a képességére, mit próbált éppen elérni?
A Ladbible megkérdezett egy orvost ezzel kapcsolatban; Dr Simran Deo azt nyilatkozta, hogy ugyan rendkívül ritka adottság, de néhány ember valóban képes erre. Az okokat
a hipermobilis ízületekben vagy kötőszöveti rendellenességekben kell keresni,
azonban mindenkit figyelmeztetett rá, hogy ne nagyon próbálgassa otthon, mert nagy eséllyel bénulás vagy stroke is lehet a vége.
Bizarr videót töltöttek fel TikTokra egy férfiről, aki úgy tudja 180 fokban elcsavarni a fejét, hogy az hátrafele nézzen.
A feltöltött rövid felvételen az látszik, hogy egy piros ruhás fiú két keze közé fogja a fejét, és úgy fordítja hátra, hogy az 180 fokot fordul. Aki már látta valaha Az ördögűző című filmet, az nagyon jól tudja, hogy mindez egyrészt nem túl egészséges, ráadásul rettentő ijesztően is néz ki, még akkor is, ha nem épp egy véres gyerekből szól ki közben az ördög, ám aki ennek ellenére kíváncsi a nem mindennapi mutatványra, annak tessék:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.
Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.
A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.
Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.
Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.
Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t
Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:
2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t
Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Saját vizeletét itta meg, súlyos törésekkel élt túl hat napot egy újságíró a norvég hegyekben
A 38 éves amerikai Alec Luhn keresésére mentőhelikopter is indult, a gép azonban először elrepült mellette anélkül, hogy észrevette volna. A kórházban megállapították, hogy eltört a combcsontja, a medencéje és több csigolyája is, a lábán pedig súlyos fagyási sérülések vannak.
Alec Luhn amerikai újságíró július 31-én indult túrázni a norvégiai Folgefonna Nemzeti Parkba, ahol az ország harmadik legnagyobb gleccsere található. Már az első napon balesetet szenvedett: eltört a bakancsa, és a jeges, meredek lejtőn kezdett csúszni, mígnem egy sziklának csapódott. Az ütés következtében eltört a bal combcsontja, megsérült a medencéje és több csigolyája is - írta meg a 444.hu.
Mozdulni nem tudott, és tisztában volt vele, hogy legalább négy napig ki kell bírnia, amíg kiderül, hogy eltűnt. A hátizsákjában megmaradt a sátor és a hálózsák, de elveszítette a kulacsát, a mobiltelefonját és az élelme nagy részét.
Attól félt, hogy szomjan hal, ezért kétségbeesésében a saját vizeletét kezdte inni. A harmadik napon eleredt az eső, ekkor minden csepp vizet lenyalt, amit csak elért.
Időközben a felesége értesítette a hatóságokat, miután férje augusztus 4-én nem szállt fel a Bergenből Angliába induló járatra. A keresést azonban a viharos időjárás miatt átmenetileg leállították. A hőmérséklet fagypont közelébe süllyedt, a férfi teljesen átázott, és magára húzta a sátrat, abban próbált menedéket találni. Mindkét lábán súlyos fagyási sérüléseket szenvedett.
Augusztus 6-án a mentőhelikopter végül rátalált. A gép először elrepült mellette anélkül, hogy észrevette volna, ő pedig attól tartott, hogy elveszítette az egyetlen esélyét.
A helikopter később visszatért, Luhn pedig egy piros ruhadarabot kötött a túrabotjára, és integetett, kiabált. Ekkor figyeltek fel rá, és kimentették.
A férfit a bergeni kórházba vitték, ahol megállapították, hogy eltört a combcsontja, a medencéje és több csigolyája is, a lábán pedig súlyos fagyási sérülések vannak. Várhatóan még néhány hétig Bergenben marad, mielőtt hazatérhet.
„Hálás voltam, hogy életben maradtam, hálás voltam, hogy még egy darabban vagyok”
– mondta a Good Morning America műsorában, a kórházi ágyáról nyilatkozva. Hozzátette, hogy a jövőben újra szeretne túrázni, de most már tudja, szüksége lesz egy új bakancsra és egy nyomkövetős műholdas telefonra is.
A 38 éves Alec Luhn több mint tíz évig volt moszkvai tudósító, és dolgozott olyan lapoknak, mint a Guardian, a New York Times és az Atlantic. Korábban több háborús övezetből is tudósított, Ukrajnától egészen Szomáliáig.