HÍREK
Orbán Viktor a közösségi oldalán reagált a Terrorelhárítási Központ vezetőjének felmentésére. A volt kormányfő szerint Hajdu János nélkül Magyarország nem lenne Európa egyik legbiztonságosabb országa.
HÍREK
A miniszterelnök szerdai hatállyal meneszti a Terrorelhárítási Központ főigazgatóját. Hajdu János a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta, közel tizenhat éve vezette a sokat bírált szervezetet.
HÍREK
A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy a XI. kerületi Etele úton egy férfi a lakásukban fenyegette élettársát. A bejelentés után a Terrorelhárítási Központ egységei is a helyszínre vonultak, a nőt végül sérülés nélkül kiszabadították.
HÍREK
Joe Kent a lemondását bejelentő levélben azt írta, már csak azért sem támogatja az Irán elleni hadműveletet, mert szeretett feleségét pont egy Izrael által előidézett háborúban, egy terroristák által elkövetett öngyilkos merényletben veszítette el. Shannon Mary Kent volt az első amerikai női katona, aki elesett az Iszlám Állam elleni szíriai koalíciós műveletekben.
HÍREK
Az ukrán külügyminiszter azzal vádolja a magyar hatóságokat, hogy túszul ejtették az állami takarékbank hét munkatársát. Az ügy miatt Kijev minden európai kollégát határozott fellépésre sürget a magyar kormánnyal szemben.
HÍREK
A TISZA elnöke élő adásban beszélt arról, mit tenne elsőként kormányra kerülve. Megszűnik a gyűlöletpropaganda, és olyan lesz, „mint a Truman-show”: amit eddig láttak, az nem a valóság volt.
Népszerű
Ajánljuk