Az amerikai terrorelhárítás lemondott vezetőjének feleségét terroristák ölték meg, az elvesztése után kezdte ellenezni a katonai beavatkozásokat

Történelmet írtak a Párizsi Operaház falai között: egy mindössze 10 éves amerikai tervező, Max Alexander vonultatta fel 2026/2027-es őszi–téli kollekcióját a divathét egyik legelőkelőbb helyszínén, a show végén pedig állva tapsolt neki a szakma.

A kollekció középpontjában a fenntarthatóság állt, a látványos darabok szinte teljes egészében újrahasznosított anyagokból készültek.

„A kollekcióm 15 ruhából áll, aminek nagyjából 90 százaléka biológiailag lebomló, fenntartható, vagy szabászati maradék- és felesleg anyagból készült. Esetleg olyanból, ami foltos volt, és kidobásra szánták volna. Próbálom megmenteni a környezetet egy nagyon komplikált világban” – magyarázta a gyermektervező.

A kifutón minimalista, neutrális árnyalatú darabok mellett színes, játékos kreációk is feltűntek, köztük egy újrahasznosított indiai száriból készült estélyi ruha. Max több meglepetéssel is készült: egyik magasított peremű estélyijének aljába virág alakú konfettiket rejtett, ami a bemutató egy pontján drámaian a padlóra hullott.

A Los Angelesben született Max Alexander négyévesen döntötte el, hogy ruhákat fog tervezni. Még iskolás kora előtt megtanult varrni, és alig ötévesen megalapította első márkáját Couture to the Max néven.

Első kollekcióját 2021-ben mutatta be szülővárosában, 2023-ban pedig Guinness-rekordot döntött, mint a világ legfiatalabb tervezője, aki saját divatbemutatót tartott. Mára több mint hatmillióan követik az Instagramon, és olyan hírességeknek is tervezett már, mint Sharon Stone.

A párizsi bemutatóját Fern Mallisnak, a New York-i Divathét megalkotójának ajánlotta, akit a „divatkeresztanyjának” tart. A bemutató végén óriási tapsvihar fogadta a saját tervezésű köpenyét viselő kisfiút.

Érdemes lesz megjegyeznünk a nevét, hiszen garantáljuk, hogy sokat hallunk még róla!

Via CBS

Heindl Péter, aki képzettsége szerint jogász és történelemtanár, harmincöt éve dolgozik szegény, főként roma közösségekben, hogy a gyerekek továbbtanuljanak. Emellett politikai aktivistaként is tevékenykedik, ahogy fogalmaz, elkötelezettségből. Úgy véli, egy demokráciában elfogadhatatlan, hogy az állam közpénzen politikai üzeneteket közvetítsen.

„Szégyellem magam, hogy komolyan mondom, hogy ezt kell csinálnom. Tehát, hogy a hazám az ide jutott, hogy nekem ezt kell csinálnom” – mondta a DW Magyar videójában Heindl Péter, aki szerint ő nem rongálja, hanem kijavítja az állam által kihelyezett kampányplakátokat.

A bejegyzés szerint Péter egykor a Fidesz és az SZDSZ alapításában is részt vett, de 2010-ben vált aktivistává, amikor a Fidesz kötelezővé tette a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának kifüggesztését az állami intézményekben.

„Pécsi APEC-irodában, akkor még nem NAV volt, hanem APEC volt, annak a várótermében is volt egy ilyen nemzeti együttműködés nyilatkozatának csúfolt politikai propagandaplakát. Akkor én egy paprikajancsit rajzoltam erre a plakátra, amit én csak a Facebook oldalamra raktam ki” – mondja a videóban.

A poszt felidézi, hogy 2015-ben a migránsellenes plakátokat is kidekorálták. „És akkor egy olyan plakátot, amire az volt kiírva, hogyha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját, erre ráragasztottuk egy hatalmas nagy plakátot, tehát végigért a hatméteres plakáton, amire az volt, ugye úgy kezdődött a szöveg, hogyha Magyarországra jössz, és azt írtuk alá, hogy a te munkádra is szükség van, hogy Orbán Viktor mind az öt gyermeke a saját lábára állhasson.”

2019-ben azonban a Kúria más döntést hozott. Heindl szerint nonszensz, hogy a bíróság falfirkának minősítette és ezzel bűncselekménynek nyilvánította a plakátok összefirkálását. A poszt szerint Pétert azóta kétszer is bűnösnek ítélték, de csak megrovást kapott, amit ő azzal magyaráz, hogy a bíróságon hangsúlyozta: a pénzbüntetést nem fizeti ki, inkább börtönbe vonul.

Az aktivizmusnak szerinte komoly költségei vannak.

Míg korábban mindent saját pénzből finanszírozott, a poszt készítése előtt pár héttel már adományokat is kapott. A helyszínen gyorsan kell dolgozniuk, mert a tapasztalatai szerint ha valaki feljelenti őket, a rendőrség 13-14 perc alatt kiér. Ilyenkor előállítják és minden eszközüket, a létrát is beleértve, lefoglalják. A legfontosabb visszajelzésnek azt tartja, hogy sokan írják neki, hogy most már ők is csinálják, és képeket is küldenek az akcióikról. A poszt végén elhangzik, hogy Pétert rendszeresen kihallgatja a rendőrség, és a forgatás után nem sokkal házkutatást is tartottak nála, de ő nem adja fel.

„Azért nem tartom én ezt ilyen hősieségnek, pláne nem mártiromságnak, mert azért csinálja az ember, mert fontosnak érzi” – zárul a bejegyzés.

A háromszínű rózsa eredetileg francia forradalmi találmány, amely a tizennyolcadik és tizenkilencedik század polgári mozgalmai során hódította meg Európát. Magyarországon a márciusi események idején vált tömeges szimbólummá, amikor a pesti ifjak és feleségeik elkezdték varrni és hordani a szalagokat.

Az áprilisi törvények ugyan általánosságban rögzítették a nemzeti szín és az országcímer használatát, de a kokárda koncentrikus köreinek sorrendjéről egyetlen szót sem ejtettek.

Törvényi előírás hiányában a legbiztosabb támpontot a ránk maradt eredeti, múzeumi relikviák jelentik. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye őrzi magának Petőfi Sándornak a piros-fehér-zöld selyemszövetből készült kokárdáját, amelyhez egy hitelesítő irat és egy rövid, de annál fontosabb kézirat is tartozik.

„Első nemzeti kokárda és karkötő márczius 15. 1848. Pest” – olvasható a Magyar Nemzeti Múzeum oldalán a költő saját kezű feljegyzése.

A korszak hangulatát és a jelvények viselését Egressy Ákos színész visszaemlékezése is hűen megőrzi, aki szintén a márciusi ifjak köréhez tartozott. „Balkarját széles nemzetiszínű szalag övezte s a mellére hasonló színű gyönggyel hímzett, korona nélküli magyar címert tűzött” – idézi fel a kortárs a Magyar Nemzeti Múzeum archívumában, hozzátéve, hogy a jelvényeken a „Jogot a népnek” felirat is szerepelt.

Ha a piros-fehér-zöld zászlót vesszük alapul, és azt körbehajtjuk, felmerül a kérdés, hogy a legfelső sáv, vagyis a piros kerüljön-e a kör legbelső vagy legkülső ívére.

A címertan és a vexillológia szabályai szerint egy kör alakú jelvénynél a színeket belülről kifelé kell olvasni. Ebből a szigorú logikából az következik, hogy a magyar zászló legfelső színének, a pirosnak kellene a kokárda közepén elhelyezkednie, míg a zöldnek a külső gyűrűt kellene alkotnia.

Ha egy pántlika nélküli, egyszerűen körbetekert rozettát készítünk, akkor a címertani szabályok szerint valóban a zöld külső perem a logikus. Ha viszont egy klasszikus, két lelógó szárú, pántlikás kokárdát hajtogatunk, a szalag megcsavarásával automatikusan a piros szín kerül kívülre.

A múzeumi szakemberek ma már inkább a békés emlékezésre helyezik a hangsúlyt a merev szabálykövetés helyett.

Egy helytörténeti múzeum igazgatóhelyettese így foglalta össze a lényeget: „Ne keseredjen el senki, megmaradt pár korabeli kokárda, amely a mai, azaz belül zöld ábrázolást mutatja.”

Ez a szokás egyenesen a tizenkilencedik század közepéről, a márciusi ifjak idejéből származik, és azóta is ez számít az egyetlen illendő formának.

A konzervatív, hagyománytisztelő megközelítések elsősorban az összetartozás és a nemzeti büszkeség szimbólumaként tekintenek a kokárdára.

Ezzel szemben a tényellenőrző, kritikusabb fórumok a forráskritikát helyezik előtérbe. Ők arra figyelmeztetnek, hogy a tizenkilencedik századi gyakorlat sokkal kaotikusabb volt a ma feltételezettnél, és a helyes sorrend körüli városi legendákat érdemes leválasztani a valós történelmi bizonyítékokról.

Ugyanakkor, ha valaki pántlika nélküli rozettát hord, a címertani érvek mentén a kívül zöld, belül piros változat is megvédhető.

Felemelt fejjel, a kritikusoknak is üzenve távozott a Séfek séféből a kedd esti adásban Oláh János Gellértné Piroska, azaz Piró, aki az idei évad egyik legmegosztóbb versenyzője volt.

A konyhai kisegítőként dolgozó nő a kiesés ellenére sem érzi magát vesztesnek.

– mondta a Blikknek, majd hozzátette, a feszültségek ellenére a viszonyok sportszerűek maradtak. „Volt feszültség, volt harc, de mi nem ellenségek voltunk, hanem ellenfelek. Mindenkinek meg kellett harcolnia azért, hogy bent maradjon, hiszen a végén csak egy maradhatott.”

A fekete csapat tagjaként távozó versenyző nem omlott össze, sőt, bejelentette: a kiesés után valósítja meg régi álmát, és iskolapadba ül.

A mindennapokban konyhai kisegítőként dolgozom, s ez a munka is nélkülözhetetlen. A konyhai kisegítőket nem szabad lenézni, kulcsfontosságú emberek. Hús- és grillpályán dolgozom, szeretem csinálni, de még nagyon sokat szeretnék tanulni. Alapvetően házias ételeket készítek, nem fine diningot” – mondta.

Piroska, aki a műsor alatt nemcsak a konyhai feladatokkal, de egészségügyi problémákkal és egy korábbi bántalmazó kapcsolat árnyékával is megküzdött, elmondta, a legnagyobb erőt a családjából merítette. „Imádják nézni a műsort! A két nagy fiam egyszerűen oda meg vissza van, és az unokák is szeretik a Séfek séfét. Én meg visszanézem, aztán kiröhögöm magam” – mesélte az öt unokával büszkélkedő versenyző, aki a kritikákra is reagált:

Piró mindenkit biztat, hogy próbálja ki magát a műsorban, de arra figyelmeztetett, a műsor sokkal keményebb, mint ahogy a képernyőn látszik.