Százmilliók élete kerülhet veszélybe, ha elolvad a hatalmas Thwaites-gleccser
Eddig alig 50 ember járt a Dél-sark nyugati részének e kietlen vidékén, jóval kevesebben, mint amennyien valaha a világűrben jártak. Az elmúlt és a következő legalább kétszer ennyien érkeznek, hogy megvizsgálják a bolygó egyik legveszélyesebb jégképződményét, a Thwaites-gleccsert, hogy vajon megmenthető-e még.
A műholdas becslések szerint zsugorodása visszafordíthatatlan, de a helyszíni megfigyelések elengedhetetlenek néhány kulcskérdés megválaszolásához: milyen mértékben járul hozzá a jég visszahúzódása a tengerszint emeléséhez és ez mikor következik be?
A gleccser a 90-es évek elején kezdett el olvadni, de a jégveszteség csaknem megkétszereződött az utolsó 20 évben. Jelenleg évi 35 milliárd tonna jég tűnik el róla. Ha végleg összeomlik, képes a tengerek szintjén 65 cm-rel emelni. Hogy érzékeltessük a veszélyt: a tengerek általános szintje az egész 20. században 19 centiméterrel nőtt – emlékeztet a New Scientist.
A legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy ennek a gleccsernek a feltételezések szerint alapvető szerepe van az Antarktisz nyugati felén lévő teljes jégpáncél megtartásában. Ha tehát a Thwaites olvadása tovább gyorsulna és összeomlana, annak következményei iszonyatosak lennének. Egy ilyen nagy jégösszeomlás már akár 3,3 méterrel is megemelné néhány száz év alatt a tengerek szintjét. Márpedig ebben az esetben olyan nagyvárosok kerülnének végveszélybe, mint New York, Miami, London, Hága, Hongkong, Sanghaj, Kalkutta, Dakka vagy Rio de Janeiro.
A gleccser sokáig rejtély volt a kutatók számára. Ez volt 1940-ben az Antarktisz partvidékének utolsó részletesen feltérképezett szakasza. Csak az 1950-es évek végén jelentek itt meg először tudósok, de ezután csak három évtizeddel később érkeztek kutatóhajók.
2004-ben sikerült végre a jégbe behatoló radarokkal ellátott repülőgépekkel fogalmat kapni arról, hogy milyen vastag is itt a jég, amely alapvető annak felmérésére, hogy miként reagál a klímaváltozásra. 2018-ban kezdődött el az 50 millió dolláros költségvetésű öt éves brit-amerikai kezdeményezés, az International Thwaites Glacier Collaboration, amelynek irányítója Joanne Johnson, a British Antarctic Survey (BAS) kutatócsoport munkatársa.
Az ENSZ klímatudományi bizottsága szerint a tengerek 2100-ig 26 cm-1,1 méterig emelkedhetnek, attól függően, hogy mennyi szén-dioxidot bocsátunk a légkörbe. Ez elég széles skála, mint ahogyan azt sem tudjuk, hogy a Thwaites összeomlásához évtizedek vagy évszázadok kellenek.
A kormányok számára létfontosságú egy világosabb időkeretet megállapítani a tengerszint-emelkedéssel kapcsolatban ahhoz, hogy tudják: hogyan és mikorra tervezzék meg az alacsonyan fekvő partok védelmét. Ugyancsak csökkenteni kell a bizonytalanságot a grönlandi jégtakaró állapotával kapcsolatban.
Eric Rignot, az irvine-i University of California kutatója a közelmúltban jégradarokkal fedezett fel egy lyukat a Thwaites közepén, amely kb. 14 milliárd tonna jeget tartalmaz. Legújabb, még nem publikált munkájában azt mutatja ki, hogy hasonló üregek vannak az Antarktisz többi visszahúzódóban lévő gleccserében is, és ezek feltehetően az utóbbi idők jégveszteségével függnek össze.
Igazában azonban a helyszínen lehet megérteni a Thwaites drámai változásait. Úgy tűnik, hogy a gleccser vége, ahol a jég elhagyja a szárazföldet és úszó jégzátonnyá változik, alulról olvad a klímaváltozás okozta melegebb tengervíztől. A 3-4 Celsius-fokos víz elég meleg ahhoz, hogy gyorsan olvassza a jeget, ha behatol a gleccser alá.
Erre a tengeralatti olvadásra és a víz hőmérsékletének változásaira keres bizonyítékot Karen Heywood, az East England egyetem kutatója, aki a következő hónapokban tíz elefánt-, illetve Weddel-fókával végez kísérletet. Az állatokra a víz hőmérsékletét és sótartalmát mérő eszközöket köt.
A fókák azért alkalmasak erre, mert különböző mélységekben keresik a táplálékukat a felszíntől a tengerfenékig. Heywood eszköztárához tartoznak azokat a vízalatti siklóhajók, amelyekkel már tavaly megfigyelte, hogy milyen meglepő irányokba mennek az áramlatok a gleccser alatt. 2021-ben újabb 7 siklót telepít, amellyel mérheti az örvényeket is. Mikrofonokat is felszerelnek ezekre, mert hátha elárulnak valamit a repedő jég hangjai. Már a kezdeti mérésekkel is közelebb jutottak a valós adatokhoz, amelyekkel pontosabban lehet modellezni a Thwaites jövőjét.
A gleccserek alatti kőzetek tulajdonságairól is többet kellene tudniuk a kutatóknak, mert annak keménységétől, szárazságától vagy nedvességétől is nagy mértékben függ a gleccser csúszása. A kőzetek és a gleccser közötti súrlódást szeizmikus hullámokat előidéző robbantásokkal vizsgálják.
A gleccser jövőjével kapcsolatos több nagy kérdésre az a zóna ad választ, ahol a jég, leválva a földről, jégzátonyként eljut az Amundsen-tengerig. E választóvonal évente 1-2 kilométerrel húzódik hátrébb. A gleccser ugyanis egy edény formájú sziklamedencében ül, a jég eleje pedig a medence peremén.
Egyes tudósok úgy vélik, hogy ha a választóvonal jóval hátrébb húzódik, a jég pozíciója a lefelé vezető lejtőn bizonytalanná válik, és ez felgyorsítja a jégveszteséget. Vannak, akik azt mondák: ez a visszafordíthatatlan folyamat máris elkezdődött, mások szerint azonban ezt még korai megállapítani.
A víz felmelegedése már korábban is szerepet játszott a gleccser történetben. Egy 2019 októberi oregoni tanácskozáson az Amundsen-tengerből származó olyan fosszíliákat tartalmazó üledékeket mutattak be, amely arra utalnak, hogy a jégzátony alatt a gleccser végéhez áramló melegebb víz annak visszahúzódásához vezetett 10 ezer évvel ezelőtt. Azóta, egészen a múlt századig nem sok minden változott.
Az ilyen kutatások segítik Helene Seroussi, a NASA kaliforniai laboratóriumának munkatársát, aki számítógépes modelleken kísérli meg a múltbeli változásokat újraalkotni, hogy láthassuk, mi fog történni a Thwaitesszel. Seroussi azonban maga is úgy véli, hogy a kulcs az óceán és a jég közötti interakció megfigyelése, amelynek nyomán lehetséges mesterséges intelligencia segítségével megjósolni a Thwaites sorsát.
A fenyegető előrejelzések miatt érthető, hogy a gleccser visszahúzódásának lassítására a geoengineering módszerein gondolkodnak a szakértők. Egy 2018-as cikkben három lehetőségről esett szó.
Az egyik, hogy kivonják, vagy megfagyasztják a vizet a gleccser alján, hogy lassítsák a csúszását. A másik javaslat egy 300 méter magas sziget építése volt, hogy megtámassza a gleccert, harmadik egy 100 méter magas perem, ami megakadályozná az olvadást okozó melegebb víz beáramlását. Bár a cikk szerzője szerint nem lenne egyelőre bölcs dolog ilyen beavatkozásokba kezdeni a Thwaitesen, ennek nyomán újabb ötletek születtek.
Például Anders Levermann, a potsdami klímakutató intézetből nemrégiben azt javasolta, hogy pumpáljanak nagy mennyiségű tengervizet a nyugat-antarktiszi jégtakaróra, amely meg fog fagyni, és megállítja annak az összeomlást. David Vaughan, a BAS munkatársa szerint azonban mindeddig nem született olyan javaslat, amely ne vinné csődbe a világgazdaságot és nem termelné még több szén-dioxidot.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!
