JÖVŐ
A Rovatból

Összeomolhat a svájci semlegesség mítosza az évszázad kémbotránya miatt

Egy svájci cég a világ 120 kormányának adott el évtizedeken át rejtjelező berendezéseket. Csak arról hallgattak, hogy a cég tulajdonosa a CIA.
Fotó: Flickr - szmo.hu
2020. február 16.


Link másolása

Nehéz eltúlozni, mennyire rázta meg Svájcot a Crypto AG-botrány, írja a BBC majdnem néhány nappal azután, hogy lelepleződött minden idők egyik legnagyobb titkos akciója, a Rubicon.

A Washington Post és ZDF német közszolgálati csatorna sztorija bombaként robbant a világsajtóban. Kiderült, hogy az Egyesült Államok és Németország évtizedeken át fel tudta törni a világ legbiztonságosabbnak tartott titkosító rendszerét, sőt, egy bonyolult céghálón keresztül ők maguk birtokolták azt a svájci céget, amelyik a rejtjelező berendezést a Közel-Kelettől Dél-Amerikáig rengeteg kormánynak eladta.

Így akadálytalanul hozzáférhettek ellenségeik és szövetségeseik legtitkosabb üzeneteihez.

Amikor 1986-ban Ronald Reagan elrendelte Tripoli bombázását, megtorlásul a nyugat-berlini La Bell diszkó elleni terrortámadásért, amelyben két amerikai katona meghalt, az amerikai elnök közölte, hogy „pontos, közvetlen és cáfolhatatlan bizonyítékai vannak” a líbiai titkos szolgálat felelősségről. Reagan szerint Líbia kelet-berlini nagykövetsége egy héttel korábban kapott parancsot az akcióra, a pokolgépes merénylet másnapján pedig a külképviselet tájékoztatta Tripolit a küldetés sikeréről.

Annak idején mindenki azt gondolta, hogy a Fehér Ház ura blöffölt. Most kiderült, valójában elszólta magát: az Egyesült Államok elfogta és dekódolta a Kadhafi-kormány és nagykövetsége üzenetváltásait.

Reagan ezzel komoly veszélybe sodorta a CIA által valaha végrehajtott legnagyobb kémkedési akcióját.

A Rubicon fedőnevű művelet kalandos történetének kezdetei még a II. világháborúra nyúlnak vissza. 1940-ben az Egyesült Államokba menekült a nácik elől egy feltaláló, az orosz származású Boris Hagelin. Nem érkezett üres kézzel. Magával hozott egy hordozható rejtjelző gépet, az M-209-et. A viszonylag kisméretű eszköz lehetővé tette, hogy a mozgásban lévő amerikai csapatok titkos üzeneteket váltsanak egymással. A rendszert néhány óra alatt fel lehetett törni, de mire ez sikerülhetett volna a németeknek, az információk már rég elavultak.

A kis céget Crypto AG-nak hívták.

Hagelin a háború után már dollármilliomosként Svájcban, Zug városában telepedett le. Itt létrehozott egy sokkal, de sokkal modernebb gépet, a CX-52-őt, ami egy ideig feltörhetetlennek tűnt. Ez természetesen felkeltette a CIA figyelmét is, akik merész tervet eszeltek ki. Az 50-es években részben pénzzel, részben zsarolással rávették Hagelint, hogy a gépéből két fajtát készítsen. Az egyik az eredeti, garantáltan biztonságos típus volt, a másik egy kevésbé biztonságos, és a kockázatos országoknak csak ezeket adták el.

A 60-as években mégtovább mentek az amerikaiak. Az NSA egyik kriptológusa, Peter Jenks olyan kódolórendszert talált ki, ami látszólag véletlenszerűen generált karakterekké alakította a szöveget, valójában azonban a kódszekvenciák ismétlődtek, és ezt az NSA a nagy teljesítményű számítógépeivel képes volt feltörni. Ezt a rendszert építették be a Crypto AG 1967-ben kiadott új rejtjelező gépébe, a H-460-ba, amit azután rengeteg kormánynak eladtak.

A Crypto évtizedeken át uralta a titkosító eszközök piacát meghekkelt gépeivel.

Folyamatosan lépést tartva a technológiai fejlődéssel eljutottak a mechanikus kezelésű gépektől a szoftveres változatokig. Több mint 120 országnak szállítottak rejtjelzőket, demokráciáknak és diktatúráknak, köztük Iránnak, a sahnak ugyanúgy, mint a különböző latin-amerikai katonai juntáknak, Indiának és Pakisztánnak, de az ügyfelek között voltak az NATO tagállamai, Olaszország, Görögország, Törökország, sőt még a Vatikán is.

A Szovjetunió és Kína csak a hidegháborús gyanakvás miatt maradt ki az „üzletből”, de a kommunista nagyhatalmakkal szemben sem maradt hoppon az amerikai hírszerzés, hiszen más országok Moszkvával és Pekinggel folytatott üzeneteit képesek voltak dekódolni.

Kizárólag Amerika legfontosabb szövetségesei kaptak igazán biztonságos gépeket, mindenki más csak a feltörhető verziót. Ebből került Magyarországra is.

1970-re elérkezett a művelet küvetkező szakasza. Hagelin ekkor már a visszavonulását tervezte, és a cégét fiára, Bo-ra akarta bízni. De a CIA-nak más tervei voltak. A nyugat-német hírszerző ügynökséggel, a BND-vel közösen a legnagyobb titokban kivásárolták Hagelint. Az adásvételi szerződést egy lichtensteini iroda intézte, amely fedőcégek bonyolult hálóján keresztül elrejtette a valódi tulajdonosokat. Közben Bo Hagelint halálos autóbaleset érte Washington körgyűrűjén.

Ettől az évtől az amerikai nemzetbiztonsági hivatal, az NSA és a németek vették át a Crypto minden tevékenységét, az alkalmazottak felvételétől a technológiák kiválasztásáig, és a célzott vevőknek szánt promóciós kampányokig. Az üzlet virágzott.

1970 és 1975 között a Crypto éves forgalma 15 millióról svájci frankról 50 millióra ugrott.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Újabb rekord dőlt meg, most az óceánok vízfelszínén mértek olyat, amit eddig még nem láttak
Április közepe óta szinte napról napra magasabb vízhőmérsékletek születtek annak ellenére, hogy az évnek ebben a szakaszában általában csökkeni szokott a tengervizek hőmérséklete.

Link másolása

Kedden megdőlt az világóceán felszíni hőmérsékletére vonatkozó melegrekord - írja az Időkép.

Nem lassul az óceánok felmelegedésének üteme, olyannyira nem, hogy április 23-án minden eddiginél magasabb hőmérsékletet ért el globálisan a vizek felszíni hőmérséklete.

Az új rekord 21,18 fok, ami, még ha egy hajszállal is, de felülmúlta a március 1-én felállított 21,17 fokos rekordot.

Április 17. óta szinte napról napra magasabb vízhőmérsékletek születtek annak ellenére, hogy az év ezen szakaszában általában csökkeni szokott a tengervizek hőmérséklete. Ráadásul hivatalosan is véget ért az El Niño, ami az átlagosnál magasabb tengerfelszín-hőmérsékleteket eredményezett a Csendes-óceán egyenlítőhöz közeli területein.

A melegedés a mi időjárásunk szempontjából legmeghatározóbb észak-atlanti térségben is jelentős. Itt jelenleg átlagosan 21 fokos a felszíni vízhőmérséklet, ami 0,4 fokkal magasabb a tavaly ilyenkor mért értékhez képest.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Öt nagy cég felelős a globális műanyagszennyezés negyedéért
Egy 84 országra kiterjedő kutatás kiderítette, hogy milyen szemetet halmozott fel a világ. A vizsgálat meglepő eredményeket hozott. A kutatók néhány javaslatot is tettek, amivel csökkenthető lenne a szennyezés.

Link másolása

A műanyagszennyezés egynegyedéért öt nagyvállalat felelhet - derül ki egy tanulmányból.

A Riverside-i Kaliforniai Egyetem munkatársai mintegy 1,87 millió - 2018 és 2022 között regisztrált - környezeti műanyaghulladékot vizsgáltak meg - írja a ScienceAlert.

A projektben 84 országból több mint 100 ezer önkéntes vett részt. Tenger- és folyópartokon, parkokban gyűjtöttek műanyag hulladákot.

A szemét felét nem tudták céghez kötni. A 24 százalék viszont öt vállalathoz vezethető vissza: 11 százalék a Coca Cola, 5 százalék a PepsiCo, a többi a Nestlé, a Danone és az Altria nevű dohánycég terméke volt.

A kutatók úgy vélik, hogy a szennyezés kezeléséhez nagyobb felelősségvállalásra lenne szükség. De már néhány nagy multinacionális vállalat megfelelő intézkedése is komoly változást eredményezhet.

Példaként említették, hogy az egyszer használatos és rövid élettartamú műanyag termékek kivonása jelentősen csökkentené a globális szennyezést. Ezt elsősorban az élelmiszer- és italgyártó vállalatoknál lenne fontos elérni.

A márkákhoz kötött műanyagszemét több mint fele 56 cégtől származott. Azt is megállapították, hogy amelyik cég több műanyagot gyárt, annak több a szemete is.

Emellett javítani kéne a hulledékgazdálkodást, a terméktervezést és az újrahasznosítást is. Javasolták olyan nemzetközi szabványok és adatbázisok létrehozását, amelyekkel hatékonyabban nyomon lehet követni a beazonosítatlan eredetű hulladékokat.

Forrás: 24.hu

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk