JÖVŐ
A Rovatból

„Nem lehet nem tudomást venni a kínai fenyegetésről” – állítja a világhírű magyar mesterséges intelligencia-szakértő

A Fehér Ház MI-etikai munkacsoportjában is dolgozó Tilesch György szerint hatalmas tétje van az MI-elsőbbségért vívott globális küzdelemnek.
G. N. L. - szmo.hu
2020. november 13.


Link másolása

George Tilesch, vagyis Tilesch György, a Szilicium-völgyi magyar vállalkozókat összekötő Neumann Society társalapító elnöke, a Fehér Ház MI-etikai munkacsoportjának tagja, de dolgozott a NASA és az amerikai hadsereg kutatóival is. Nemrég a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság konferenciáján adott elő, amit "A jelenből a digitális jövőbe" címmel rendeztek meg.

Itt többek közt arról beszélt, szerinte értelmetlen a mesterséges intelligenciáról jövőidőben beszélni, mert már itt van velünk, és hatással van az életünkre.

Tilesch korábban egy nagy közvéleménykutató vezérigazgató-helyetteseként is dolgozott, ők készítették azt a 2019-es globális felmérést, mely szerint a világ nagyjából annyira kíváncsi a mesterséges intelligenciára, mint amennyire tart tőle.

Ebben nagy szerepe van szerinte a médiának, amely hol terminátorokról ír, hol az emberek munkáját elvevő robotokról. Ami a realitás: 3-5 éven belül igen széles körben terjedni fog a gépi tanulás, és az előrejelzések szerint 2023-ra a cégek 65%-a „AI-érettségi szakaszba lép”.

A fejlődés ütemére mi sem jellemzőbb, mint hogy a mesterséges intelligenciák számítási sebessége nagyjából három havonta megkétszereződik.

Az ebben rejlő lehetőségekre Tilesch szerint jó példa a Facebook legfrissebb, M2M-100 nyelvtanuló programja, amely 4450 kombinációt képes 100 különböző nyelv között felállítani.

Először fordul elő a világtörténelemben, hogy nincs szükség 100 nyelv közötti fordításban az angol köztes alkalmazására.

Hasonlóan nagy lépés egy másik szövegekkel operáló program, az Elon Musk által alapított OpenAI nevű cég úgynevezett GPT-3 rendszere is, amely Tilesch György szerint teljesen átalakíthatja a tartalomipart. Ez az algoritmus 175 milliárd paraméter alapján úgy egészíti ki a neki adott szöveget, ahogy valószínűleg a legértelmesebben folytatódna. Volt, aki íratott már vele dalszöveget, novellát, vagy épp sajtóközleményt.

Tilesch szerint

ha egy algoritmus képes lesz használható, emberi beavatkozást alig igénylő szövegeket gyártani, annak komoly előnyei lehetnek a médiában, ugyanakkor rendkívüli eszközt ad azoknak a kezébe is, akik dezinformációkat terjesztenének.

Mivel a mesterséges intelligencia ilyen hatalmas erőt képvisel, globális versenyfutás kezdődött a nagyhatalmak között, és egyáltalán nem mindegy, hogy ezt melyik ország nyeri meg.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: