JÖVŐ
A Rovatból

Megölte emberi kezelőjét a mesterséges intelligencia vezérelte drón egy szimulációs gyakorlatban

A drón feladata az volt, hogy semmisítse meg az ellenség légvédelmi rendszerét, és mindenkit támadjon meg, aki akadályozni próbálja a misszió végrehajtásában.

Link másolása

Az amerikai hadsereg egyik szimulációs gyakorlata során a légierő mesterséges intelligencia által vezérelt drónja meggyilkolta az irányítóját, mert csak ezzel tudta biztosítani a misszió végrehajtását.

Az erről szóló információt Tucker ‘Cinco’ Hamilton ezredes, az amerikai légierő AI-tesztelésért és bevetésért felelős vezetője osztotta még májusban egy londoni szakmai konferencián.

Hamilton elmondása szerint a drón feladata az volt, hogy semmisítse meg az ellenség légvédelmi rendszerét, és támadjon meg bárkit, aki ezt megpróbálná megakadályozni.

A rendszert eredetileg úgy alakították ki, hogy az emberi kezelőé volt a döntő szó, a megerősítéses tanulás során a mesterséges intelligencia a megerősítést jelentő pontokat az ellenséges célpontok megsemmisítéséért kapta, amit az emberi kezelő többször is megakadályozott.

A drón ennek megfelelően végül arra a következtetésre jutott, hogy a kommunikációs torony ellen kell fordulnia, ahonnan a kezelője kommunikált vele.

Hamilton az eset ismertetésével arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy nem szabad túlzottan az MI-re bízni a gépeket a légierőnél.

(via 444, Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Csak az okos embereknek kellene gyereket vállalni Elon Musk szerint
A világ leggazdagabb embere szerint a születési ráta nagyobb gond, mint a globális felmelegedés. De szerinte azért nem mindegy, hogy kinek születik gyereke.

Link másolása

Elon Musk szerint komolyan kellene foglalkozni a gyerekszületések számának növelésével világszerte. A milliárdos azonban úgy véli, hogy csak bizonyos intelligenciaszintű embereknek kellene szaporodniuk. Musk erről a hamarosan megjelenő életrajzi könyvében vall, írja a Page Six.

A New York Times birtokába került részletben az 52 éves üzletember azt mondja, mindent megtesz azért, hogy harcoljon a világot sújtó alulnépesedési válság ellen. A 11 gyerekes apuka szerint „az összeomló születési ráta messze a legnagyobb veszély, amivel a civilizációnak szembe kell néznie”. Musk nézeteit rendszeresen posztolja is az X-re átkeresztelt Twitterre.

Grimes-szal közös harmadik gyereke születés után nem sokkal a SpaceX alapítója azt írta egy bejegyzésben, hogy az alacsony születési ráta „sokkal nagyobb veszélyt jelent a civilizációra, mint a globális felmelegedés”. De már hat évvel ezelőtt is aggodalmát fejezte ki a témában. Akkor úgy fogalmazott, hogy „a világ népessége az összeomlás felé gyorsul, de úgy tűnik, kevesen veszik észre, vagy kevesen törődnek vele”.

Walter Isaacson, Musk hamarosan megjelenő életrajzának szerzője elárulta: a milliárdos felajánlotta a spermáját a Neuralink vezetőjének, Shivon Zilisnek, hogy „a gyerekek genetikailag az övéi legyenek”. A párnak 2021 novemberében születtek végül ikrei. Rajta kívül Musknak három gyereke született Grimestól, míg Justine Wilsontól hármasikrei és egy ikerpárja is született a termékeny vállalkozónak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy éves bérlet árát fizetheti ki Bécsben az az autós, aki a tömegközlekedést akadályozva parkol
A városvezetés már hosszabb ideje igyekezett különféle kampányokkal nagyobb körültekintésre bírni az autósokat, most azonban jelentősen bekeményítettek.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. szeptember 12.


Link másolása

Bécsben a figyelmetlenül parkoló autósok tavaly 1535 alkalommal akadályozták a villamosok továbbhaladását, míg a buszok beállását a megállóba 787 alkalommal hiúsították meg a szabálytalanul leállított autók - írja a 444 az osztrák főváros képviseleti irodájának közleménye alapján.

Történt mindez annak ellenére, hogy a városvezetés már hosszabb ideje igyekszik különféle kampányokkal nagyobb körültekintésre bírni az autósokat parkoláskor. Emellett folyamatosan építik át az érintett megállók és szakaszok környezetét.

Most azonban drasztikusabb lépéshez folyamodtak: szeptember 15-től a korábbi 128 euróról 365 euróra emelik a büntetését azoknak, akik autójukkal akadályozzák a közösségi közlekedést. Ráadásul az elvontatás és a tűzoltóság költségét is nekik kell állniuk.

A bírság összegének jelentős emelésével nem az a cél, hogy jól megbüntessék az autósokat, hanem az, hogy a buszok és villamosok zavartalanul közlekedhessenek – magyarázta a döntést Ulli Sima közlekedésért felelős városi tanácsnok.

Egy alacsony padlós villamoson körülbelül 200 utasnak van hely, vagyis egy szabálytalanul leállított autó ennyi embert tart fel és kényszerít átszállásra.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Balatoni nádpusztulás: „Valami olyan történik ezeken a helyeken, amire nincs magyarázatunk”
Tóth Viktor limnológus szerint könnyen elképzelhető, hogy a vízszint túlszabályozásának, a stégek telepítésének és a szabályozott nádaratás hiányának együttes következménye az, amit most látunk.

Link másolása

Egyre több nádpusztulást jelentenek a Balaton környékéről. Hétfőn a balatontipp.hu közölt megdöbbentő fotókat a Paloznak és Alsóörs közötti szakaszon szürkévé változó növényzetről. Két nappal később pedig a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) honlapján jelentek meg hasonló fotók a tihanyi Külső-tó környékéről.

Tóth Viktor limnológussal beszélgettünk arról, mi történhet a Balaton partján.

– Tényleg rendkívüli az, ami most a nádasokkal történik?

– Idén összesen hat balatoni helyről jelezték nekünk, hogy szokatlan, de kísértetiesen hasonló események zajlanak. Eddig a nádpusztulás a Balatonban mindig a víz felőli oldalon történt, míg most a szárazföld felőli részeket érinti.

Úgy tűnik, hogy valami olyan történik ezeken a helyeken, amire nincs magyarázatunk, mert annyira egyedi eset.

A bejelentések mindegyike csónakbeállók, strandok és stégek környékén kipusztuló nádasokról érkezett. Amikor körbejártuk az érintett területeket, egyértelművé vált, hogy olyan helyekről van szó, ahol az emberi tevékenység nagyon-nagyon intenzív.

– Arra gondol, hogy valaki szánt szándékkal pusztíthatja a nádast?

– Nem hiszem, hogy szánt szándékkal történne ez. A nádas sok mindent képes tolerálni, de egy bizonyos határig. Idén például nagyon megemelték a tó vízszintjét, ami messze áll a természetes ingadozástól. Ez normális esetben egy magas kora tavaszi vízállásról alacsonyra csökken az ősz elejére, ám a Balaton esetében ennek pont az ellenkezője történt. De itt vannak az egymástól tíz méterre épített stégek is. Az emberek gyakran jobbító szándékkal próbálnának valamit kezdeni a tó körül, például amikor le akarják aratni a „pusztuló” nádast. De mi alapján gondoljuk egy több millió éves növényfajról, hogy jobban tudjuk, mire van szüksége?

– Akkor természetes okai lehetnek a jelenségnek?

– Legfeljebb tíz százalékban. Például a tihanyi Külső-tó esetében nagy valószínűséggel egy microburst, vagyis kis területre lecsapó függőleges irányú, intenzív légzuhatag állhat a pusztulás hátterében. Innen nem messze, Sajkodnál pedig egy nagyon jól körülhatárolható fertőzést figyeltem meg. Az a baj, hogy a tó 240 kilométeres teljes partszakaszát képtelen vagyok folyamatosan egyedül felügyelni, ezért a [email protected] e-mailcímen bárki bejelentést tehet, ha problémát észlel a balatoni nádasok esetében.

– A szóban forgó paloznaki, ábrahámhegyi vagy éppen pálkövei nádasok végleg elpusztultak vagy még menthetők?

– Erre sajnos nem tudok válaszolni, mivel annyira egyedi esetekről van szó. Őszintén szólva én még ilyet nem tapasztaltam korábban. A jelek alapján mindenesetre én leginkább zsombékosodásra gondolok, melynek a végkövetkezménye zsombékmocsár, ami pedig visszafordíthatatlan.

– Miért probléma, hogy ez történik a balatoni nádassal?

– Nem probléma, ez egy természetes jelenség. A gond a sebességgel van.

Ha ez valóban zsombékosodás, akkor egy ilyen folyamat évszázadokat vesz igénybe. Ehhez képest most azt látjuk, hogy nagyjából két év alatt lezajlik a zsombékosodás olyan területeken, ahol korábban nem voltak erre utaló jelek.

Többször elmondtam már: véleményem szerint nem a bolygót kell megvédeni, hanem saját magunkat. A Föld köszöni szépen, alkalmazkodni fog. A kérdés az, hogy az emberiség szeretni fogja-e, ahogyan a bolygó alkalmazkodik az általunk teremtett feltételekhez. Könnyen elképzelhető, hogy a vízszint túlszabályozásának, a stégek telepítésének és a nádaratás hiányának együttes következménye az, amit most látunk.

– Mit gondol, ki fog derülni valaha, hogy pontosan mi történik most a tóval?

– Igen, persze, ha lenne szándéka a kormánynak arra, hogy ezt kivizsgálja. De pontosan tudjuk: minden kutatás csak addig működik, amíg pénz van mögötte. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben én egyedül foglalkozom ezzel a területtel, más intézményeknél még vannak olyan kutatók, akik értenek a növényökológiához. Szeretem, amit csinálok, ezért kimegyek önszántamból is az érintett területekre, de igazából évtizedekig tartó vizsgálatra lenne szükség.

– Mit tehetnek ebben a helyzetben a kirándulók, strandolók, vitorlázók, horgászok? Tudnak ők segíteni valahogyan?

– Nem igazán. De mondjuk jó lenne, ha a nyaralótulajdonosok felszámolnák a néhány tízméterenként telepített saját stégeket, és átállnának mondjuk egy-két kilométerenként kialakított közösségi stégek építésére. Ehhez azonban a jelenlegi gondolkodásmód teljes átalakítására lenne szükség.

– Milyen problémákat okozhat a tó életében, ha ez a folyamat nem áll meg, tovább terjed, és a nádas nem regenerálódik?

– A partmenti területek, beleértve a hinarasokat is, a biodiverzitás központjai minden tó esetében.

Ez azt jelenti, hogy nemcsak maga a nádas tűnik el, hanem az ahhoz köthető élőlényközösségek is.

Magyarországon börtönbe kerülhet, aki meggyilkol egy macskát. Ellenben egy négyzetméter nádas kivágásáért semmi nem jár, holott az a kis terület több ezer, esetenként több millió faj élettere is lehet.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Durva adatok: 2023 nyara volt a legmelegebb a Földön a mérések kezdete óta
A szakértők azt is elárulták, hogyan mértek és mi okozhatta a rekordmeleget.

Link másolása

A mérések kezdete, 1880 óta az idei volt a legmelegebb nyár bolygónk egészét tekintve - írja az Időkép.

A NASA legfrissebb jelentése szerint

június, július és augusztus hónapok együttesen 0,23 Celsius-fokkal voltak melegebbek, mint bármelyik korábbi nyári időszak, az 1951 és 1980 közötti átlagos nyári hőmérsékletnél pedig 1,2 fokkal bizonyult melegebbnek az idei nyár.

A NASA több tízezer meteorológiai állomás felszíni levegőhőmérsékleti adatai, valamint a hajókon és bójákon elhelyezett műszerek tengerfelszínen mért hőmérsékleti adatai alapján állapította meg az idei nyár hőmérsékleti rekordját.

A nyári melegrekordért elsősorban a kivételes magas tengerfelszíni hőmérséklet felelős, amihez az egyre fokozódó El Niño is nagy mértékben hozzájárult.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk