JÖVŐ
A Rovatból

Megjelent az első, CRISPR-módszerrel génmódosított paradicsom

A kutatók szerint fogyasztása oldhatja a stresszt és segítheti az alvást. De a CRISPR-Cas9 technológia ennél sokkal fontosabb dolgokban is hatalmas változásokat hozhat.

Link másolása

Az egyfajta „genetikai ollóként” működő génmódosító eljárás, a CRISPR-Cas9 immár polgárjogot kap az élelmiszeriparban. Az eljárást, amelyért 2020-ban Emmanuelle Charpentier és Jennifer A. Doudna kémiai Nobel-díjat kaptak, ezúttal paradicsomnál alkalmazták sikeresen.

A CRISPR-Cas9 rendszer eredetileg a baktériumok genomi immunválaszaként fejlődött ki az evolúció során. A forradalmi felfedezés az volt, amikor a tudósok rájöttek, hogy segítségével képesek nukleotidpontosságú genomszerkesztést végrehajtani a DNS-ben.

Gyakorlatilag egy molekuláris svájci bicskára tettek szert, amely épp a megfelelő helyen vágja el a DNS-t.

Amikor kettősszálú DNS-vágás megtörténik, működésbe lép a sejt DNS-hibajavító gépezete. A javítás során mutáns génformákat hozhatnak létre, vagy egy donor DNS-szakasz alkalmazásával újfajta tulajdonságokat is beépíthetnek. De arra is van mód, hogy a mutáns, betegséget okozó nukleotidokat ezzel a módszerrel kicseréljék „jó” szekvenciákra, vagyis örökletes genetikai betegségeket gyógyítsanak vele.

Az orvostudomány mellett az élelmiszeripar is hatalmas lehetőséget lát a technológiában. A kanadai Corteva cég kukorica módosításával próbálkozik, és az Egyesült Államokban már egy génmódosított gomba is megkapta az engedélyt, de a szakértők szerint egyiket sem hozták még forgalomba.

A japán Sanatech Seed azonban szeptemberben bejelentette, hogy megkezdik a CRISPR-Cas9 módszerrel génmódosított, magas GABA (gamma-amino-vajsav) tartalmú szicíliai piros paradicsom kereskedelmi forgalmazását – írja a New Scientist.

A magas GABA tartalmú szicíliai piros paradicsom kevesebbet termel abból az enzimből, amely a gamma-amino-tejsavat lebontja, ezért ez utóbbiból ötször annyit tartalmaz, mint egy normál paradicsom. A GABA az emberi szervezetben is termelődik, és kulcsszerepet játszik az agyban és az idegrendszerben.

Bár a GABA nagyobb arányú fogyasztásának jótékony hatásáról még vita folyik tudományos körökben, egy tavalyi kutatás arra jutott, hogy stresszoldó és az alvást is segíti.

A cég már az év elején palántákat kínált azoknak a kertészeknek, akik maguk akarták termeszteni a különleges paradicsomot. Közel 4200-an éltek az ajánlattal, és a Sanatech Seed szóvivője szerint a kész termék iránt is van kereslet.

A CRISPR-Cas9 géntechnológia kihívás elé állítja a szabályozó hatóságokat is. Mivel olyan módszert használnak, amely a természetben is előfordul, vannak olyan országok, ahol az így gyártott élelmiszerek más szabályok alá esnek, mint a korábban megjelent génmódosított termékek.

2020 decemberében a japán élelmiszer-hatóságok úgy döntöttek, hogy a magas GABA tartalmú szicíliai piros paradicsomot nem sorolják a génmódosított élelmiszerek közé, ezzel megnyitották az utat az idei forgalmazáshoz.

A Sanatech Seed máris fontolóra vette, hogy más országokban is bevezeti termékét. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium megerősítette, hogy paradicsomuk nem esik olyan elbírálás alá, mint a hagyományos génmódosított növények. Az Európai Unióban és Nagy-Britanniában jelenleg még szigorúbbak a törvények, de a szigetországban várható azok megváltoztatása.

A génmódosítás hívei szerint e technológiának számos előnye lesz a fogyasztók, a környezet, a farmerek és a tenyészállatok számára egyaránt.

Folyank például kísérletek arra, hogy a segítségével könnyítsék a szarvasmarhák szőrzetét, így az állatok jobban elviselnék a melegedő klímát.

Fejlesztés alatt vannak más CRISPR-eljárással készülő termékek is. Jelenleg egy vörös tengeri keszeg engedélyezése folyik, amelynek génmódosítás után 50%-kal nagyobb izomzata lesz. Nagy-Britanniában a Rothamstead kutatóintézetben pedig Nigel Halford csapata már szabadföldön kísérletezik a CRISPR-gabonával. Azt ígérik, hogy a belőle készült kenyérben kevesebb lesz a rákkeltő akrilamid.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: