SZEMPONT
Bár a búzával, kukoricával, árpával nincs gond, de silókukoricából, lucernából, szénából idén nagyon kevés termett - mondja a szakértő. Raskó György szerint a klímaváltozás miatt már megindult a szemléletváltás a mezőgazdaságban, de ez még mindig kevés.
SZEMPONT
A képviselő szerint „aki látta már ezt a helyet, annak világos, hogy ott semmiféle mezőgazdasági tevékenység nem folyik, sokkal inkább Orbán vidéki kúriája, amit milliárdos költséggel húztak fel neki.”
SZEMPONT
A TISZA elnöke élesen bírálta Orbán Viktort péntek reggeli rádiós nyilatkozatáért, amelyben az EU-t és az ellenzéki pártot okolta a hazai vízgazdálkodás állapotáért. Magyar szerint a kormány az, aki semmit sem tett az ügyben, mégis másokra mutogat.
SZEMPONT
Az ország jelentős részén már hetek óta nem esett számottevő csapadék. A mezőgazdaság több területén már látszanak a következmények.
SZEMPONT
Aszály, hőhullámok, invazív szúnyogfajok, többlethalálozás. Szemléletváltozásra van szükség nemcsak a nemzetgazdaságban, de a kiskertekben is – hangzott el az Akadémián.
SZEMPONT
A helyiek félnek, hogy a száj- és körömfájás továbbterjed. Bár a hatóságok vadriasztókat és katonákat is bevetnek, a dögkutat még nem zárták le.
SZEMPONT
„Magyarország egyes intézkedései nem elégségesek” - mondta a szlovák miniszter. A hatóságok drónokkal és védőruhás ellenőrökkel pásztázzák a határhoz közeli telepeket. Több tízezer szarvasmarha lehet veszélyben.
SZEMPONT
Ma még élvezhetjük a tavaszias meleget, de délutántól beborul az ég, záporok és zivatarok csapnak le többfelé. Vasárnap már hózáporokra és fagyos szélre is számíthatunk.
SZEMPONT
A miniszterelnök a száj- és körömfájás megfékezéséről egyeztetett Nagy István agrárminiszterrel. A járvány gócpontjánál jártak.
SZEMPONT
A Tisza Párt elnöke részletes agrárprogramot hirdetett, több pontban szedte össze egy esetleges következő kormány teendőit a mezőgazdaság területén.
SZEMPONT
Magyar Péter moderátorként vett részt a Tisza Párt agrárpolitikai kerekasztal-beszélgetésén, ahol három szakértővel elemezték a magyar mezőgazdaság helyzetét. A vidéki gazdák problémái is szóba kerültek.
SZEMPONT
A kormány elszámolta magát - mondja a szakértő. A magas élelmiszer-áfa miatt ráadásul egy négytagú család egy évben már több mint félmillió forint adót fizet be az államkasszába, csak az élelmiszervásárlásai után. És ez jövőre sem változik.
SZEMPONT
A Fidesz frakciójából a 2010-es évek elején kilépő Ángyán szerint az új törvényhavaslatban egy „korrupt, legújabb kori feudális, hűbéribirtok-adományozó, klientúraépítő rendszer körvonalazódik”.
SZEMPONT
Egyre keményebb az agrárminiszter és a TISZA Párt elnöke közötti vita. Ezúttal Nagy Istvánon volt a sor, hogy visszaszóljon az őt kritizáló Magyarnak.
SZEMPONT
A tárcsázó gép állítólag lefulladt, ezért próbálta újraindítani az idős férfi. Csakhogy amikor kiszállt, sebességben hagyta a traktort.
SZEMPONT
Miközben a bolygó népessége rohamtempóban nő, egyre kevesebb a jó minőségű termőföld. De vannak biztató eredményeket produkáló alternatívák: ilyen az üveggel kevert föld, a vertikális farm és az akváriumban folytatott növénytermesztés.
SZEMPONT
Minden jel arra utal, hogy a leggazdagabb magyar valószínűleg a horvát mezőgazdaságban terjeszkedne tovább.
Népszerű
Ajánljuk