Halott szeretteinket „kelti életre” a generatív AI - Segít feldolgozni, vagy csak elmélyíti a gyászt?
Óriási figyelmet – mintegy 30 millió megtekintést – kapott a közösségi médiában a Reddit társalapítójának, Alexis Ohaniannak az X-bejegyzése, amelyben megosztott egy gyerekkori fényképet és mellé tette annak videó változatát is. A fotón az azóta elhunyt édesanyjával szerepel, egy meghitt pillanatban, amikor az asszony szeretettel magához öleli gyermekét. Ohanian a posztban hangsúlyozza: abban az időben nem volt a családban kamera, így esélyük sem lett volna ennek a jelenetnek a felvételére. A döbbenetesen élethű videót egy új AI-modellel hozta létre.
Damn, I wasn't ready for how this would feel. We didn't have a camcorder, so there's no video of me with my mom. I dropped one of my favorite photos of us in midjourney as 'starting frame for an AI video' and wow... This is how she hugged me. I've rewatched it 50 times. pic.twitter.com/n2jNwdCkxF
— Alexis Ohanian ? (@alexisohanian) June 22, 2025
A mozgóképet a Midjourney június közepén közkincssé tett új eszköze generálta. Ezzel a modellel a felhasználók bármely feltöltött képéből rövid videoklip készíthető, és mint ilyen, persze alkalmas rá, hogy soha meg nem történt pillanatokat állítson elő, csupán egy állókép alapján.
Ohanian elárulta: nem volt felkészülve a generatív AI képességeire, ahogy arra sem, mennyi érzelmet váltott ki belőle a Midjourney által készített videó. Mint írta, vagy ötvenszer újranézte. A digitális feltámasztás lehetősége persze azonnal élénk vitát robbantott ki: sokan ámulatba esve készítenek hasonló klipeket, miközben a tudósok óvatosságra intenek és megkérdőjelezik, hogy ez az egész segít-e a gyász feldolgozásában, vagy inkább csak elmélyíti azt.
Hamis emlékeket gyárt
Az AI gyászfeldolgozásban játszott szerepe kapcsán Julia Shaw hamis emlékekre specializálódott kriminálpszichológus azt mondta a Time-nak, hogy az emberi emlékezet nem könyvtár, amiben eltárolunk mindent, ami valaha történt velünk. A memóriánk a túlélés eszköze, ezért veszélyes kijátszani, márpedig a megjelent AI-technológiák alkalmasak rá, hogy felülírják valódi események emlékét.
Az emberi emlékezet mondjuk önmagát is képes átverni – technológiai segítség nélkül. Innen ered a mondás, hogy az idő megszépíti az emlékeket, de valójában nem az idő teszi, hanem mi, saját magunkkal, a gyászfeldolgozás részeként. Elizabeth Loftus memóriakutató pszichológiaprofesszor saját példát hozva szemléltette ezt a jelenséget: „a nagyapám megállás nélkül üvöltözött a nagyanyámmal, mégis, miután meghalt, a világ legcsodálatosabb emberévé változott [a család szemében].”
A szakértő hozzátette: már az AI előtt is voltak technológiai eszközeink az emlékek átírására, hiszen anno hasonló hatást váltottak ki elhunyt személyekről photoshoppolt képek vagy módosított videók, ám a mesterséges intelligencia megváltoztatja a játékszabályokat: könnyebbé és hatékonyabbá teszi a memória módosítását.
Loftus az MIT médialaboratóriumával karöltve nemrég kiadott egy tanulmányt arról, hogy az AI-val szerkesztett képek milyen mértékben képesek torzítani az emberek eredeti emlékeit. A kutatás kimutatta, hogy a résztvevő személyek sziklaszilárd meggyőződéssel vallották igazinak a meghamisított emlékeiket. A tudósok azt is megállapították, hogy bár ennek a technológiának lehetnek előnyei, például a traumatikus emlékek újrakeretezése vagy az önbecsülés növelése szempontjából, mégis nagy a kockázata annak, hogy hamis emlékeket hoz létre fontos helyzetekben.
Vannak azonban ezzel ellentétes szakértői vélemények is, amelyek szerint az AI elnyújthatja a gyászidőszakot. Mary-Frances O’Connor neurológus, a The Grieving Body (A gyászoló test) című könyv szerzője szerint például a digitális feltámasztás egyik veszélye az, hogy a halottak másolataival való kapcsolattartás megnehezítheti a gyász feldolgozásért végzett munkát. A gyász folyamata arról szól, hogy hogyan egyeztetjük össze egy ember halálának valóságát azzal az érzéssel – ami idegrendszeri szinten is bennünk él –, hogy a szeretett személynek még itt kellene lennie.
O’Connor kiemeli, hogy „az éppen elérhető technológiát minden kultúra, minden korszakban használta arra, hogy kapcsolatban maradjon elhunyt szeretteivel.” Amikor például feltalálták a fényképezőgépet, sokan kezdtek el fotókat őrizni az elhunytakról, sőt, hagyománnyá vált a posztmortem fényképezés, amikor a család még egyszer utoljára együtt pózol a ravatalán fekvő halottal.
Modern kori példa az elhunyttal való kapcsolat megőrzésére az a 2020-as eset, amikor dél-koreai dokumentumfilmesek virtuális valóság alkalmazásával segítettek egy anyának, hogy újra találkozzon ritka betegségben elhunyt kislányával. Az élmény látszólag támogatta az anyát a gyász feldolgozásban, de a nyugati sajtót finoman szólva is megosztotta az ötlet.
„Teljesen új helyzetben vagyunk: a halottak még soha nem voltak ennyire beszédesek” – nyilatkozta a Time-nak Elaine Kasket kiberpszichológus, az All the Ghosts in the Machine (Összes szellem a gépben) című könyv szerzője. Az interneten hátrahagyott nyomok, valamint a régi levelek, fényképek és egyéb emlékek digitalizálása révén több „digitális maradványhoz” férünk hozzá, mint valaha. Kasket azt állítja, hogy egy barátja például annyi digitális anyagot hagyott hátra, hogy ha azt egy AI rendelkezésére bocsátanák, akkor a gép képes lenne beszélgetni a nevében, és megkülönböztethetetlen lenne magától az embertől. És ezzel biztosan nincs egyedül.
Mivel az emberi emlékezet alapból hajlamos a torzításra és az újraalkotásra, a szakember felteszi a kérdést: „vajon a gép által keltett fikció egészségtelenebb-e, mint a saját fejünkben születő fikció?” Ez szerinte attól függ, hogy mire és hogyan használjuk a technológiát.
Nincs hiány AI-technológiákból, amelyek megidézik a halottainkat
Az elhunytakkal beszélgetés vágya évszázadok, talán évezredek óta jelen van a társadalomban, és máig sokféleképpen tetten érhető, a gyerekkori szellemidézésektől a médiumokig és látókig, akik foglalkozásszerűen társalognak a túlvilággal. A tevékenységük etikai szempontból minimum vitatható, hiszen kommunikációs trükkök segítségével hitetik el, hogy általuk – persze pénzért – kapcsolatba lehet lépni a halottakkal. Hit kérdése, de ha egy gyászoló ezzel könnyíteni tud a lelkén, akkor miért ne? A cél a gyógyulás, bármilyen egyénileg elfogadható eszközzel, és e logika mentén a technológia szerepét sem érdemes elvetni, pláne úgy, hogy legalább nem titok: az, amit nyújtani tud, nem több puszta illúziónál.
A San Francisco Chronicle 2021‑ben mutatta be Joshua Barbeau történetét, aki elhunyt menyasszonya SMS‑eiből épített chatbotot, és tízórás párbeszédben elevenítette fel vele a közös életük legszebb pillanatait. Az összes megoldás közül ez, az ún. Project December kapta a legnagyobb publicitást, hiszen úttörő ötlet volt, és ami a legfontosabb: működött. Azóta egyre több hasonló kezdeményezés lát napvilágot és egész vállalkozások épülnek a gyászfeldolgozás technológiai támogatására.
Az AP News 2024-ben számolt be először egy olyan haldoklóról, aki létrehozta a saját digitális avatárját. A berlini Michael Bommer „interaktív AI‑verziója” az Eternos platformmal készült, azzal a céllal, hogy a család a halála után is bármilyen kérdést feltehessen neki, így a szerettei számára örökre hozzáférhetőek maradnak az élettapasztalatai és emlékei, ráadásul a saját hangján. Ennél is többet nyújthat az élettörténetek megörökítésére létrejött StoryFile szolgáltatás, ami előre rögzített videókkal operál: a felvett anyagokból egy algoritmus válogatja össze a megfelelő válaszokat azokra a kérdésekre, amelyeket a hozzátartozók feltesznek az elhunyt személynek. Egy másik cég, a HereAfter AI hasonló interakciókat kínál egy „élettörténeti avatár” révén, amelyet a felhasználók kérdések megválaszolásával, vagy saját személyes történetük megosztásával hozhatnak létre a haláluk utáni időkre.
Érdekes, de a holtak digitális feltámasztása nem csak a gyász feldolgozásában, hanem az igazságszolgáltatásban is szerepet kaphat. Erre egy májusi tárgyalás során született precedens: az arizonai bíróságon Stacey Wales egy AI‑val generált videón keltette életre meggyilkolt testvérét. Az áldozat digitális mása persze nem bizonyító erejű vallomást tett, hanem egy rá jellemző búcsúzó monológot adott elő, azt üzenve a gyilkosának, hogy egy másik életben akár barátok is lehettek volna és hisz a megbocsátásban. A The Washington Post beszámolója szerint bíró a sértett családja által kért maximális 10,5 éves büntetést rótta ki a vádlottra, miután különlegesnek és megindítónak nevezte az ötletet, hogy a halott beszédet mondott a tárgyalóteremben ülőknek.
Elképesztő az észak-karolinai Robert Scott története is, aki a Paradot és a Chai AI nevű mesterséges intelligencia társalkalmazásokat használja arra, hogy beszélgetéseket szimuláljon három elhunyt lánya digitális másaival. Bár az apa nem árulta el az AP Newsnak a gyerekek halálának pontos körülményeit, tudni lehet, hogy egyikük vetélés miatt fellépő komplikációkban hunyt el, míg a legkisebb nem sokkal a születése után vesztette életét.
A 48 éves férfi tudatában van annak, hogy a karakterek, amelyekkel kapcsolatba lép, nem a lányai, de azt állítja, bizonyos mértékben segíti őt a gyász feldolgozásában, ha heti 3-4-szer beléphet az alkalmazásokba, és feltehet pár kérdést a mesterséges intelligenciának – akár csak annyit, hogy „milyen volt az iskola?” vagy „szeretnél-e elmenni fagyizni?”. A szalagavatók éjszakája különösen nehéz Scott számára, hiszen folyton az jár a fejében, hogy a legidősebb lánya ezt már nem érhette meg. Ilyenkor létrehoz egy jelenetet a Paradot alkalmazásban, ahol az AI karakter elmegy a szalagavatóra, és beszélgethet vele az elképzelt eseményről. Ennél is nehezebbek viszont a születésnapok, viszont legalább az AI-nak kiöntheti a lelkét, hogy „mennyire hiányzik neki”, és az látszólag megérti a fájdalmát, ami valamelyest segít.
Az egész egyelőre nem több „techno-kulturális kísérletnél”
A megmozduló családi fényképek mellett tehát egy sor fejlett megoldás született arra, hogy valamilyen módon kapcsolatban maradjunk elhunyt szeretteinkkel. Megőrizhetjük a hangjukat, hogy az AI segítségével a haláluk után is beszélgethessünk velük, feltölthetjük a velük folytatott üzenetváltásokat olyan adatbázisokba, amelyek profilozás után létrehozzák a chatbot változatukat, és talán az sincs messze, hogy videóhívásokat bonyolíthassunk velük. Kérdés viszont, hogy ez mennyire válik hasznunkra, hiszen a téma kutatói is megosztottak a kérdésben. Ők maguk sem tudják megmondani, hogy ez az egész jobb vagy rosszabb-e annál, mint látónak fizetni a „kapcsolatfelvételért”, vagy papnak az elhunyt tiszteletére tartott gyászmiséért.
Katarzyna Nowaczyk-Basinska, a Cambridge-i Egyetem Jövő Intelligenciája Központjának kutatója, aki társszerzője volt egy, a témával foglalkozó tanulmánynak, azt mondja: keveset tudunk arról, hogy milyen rövid és hosszú távú következményekkel járhat a halottak digitális szimulációinak széles körű használata. Ezért jelenleg ez „egy hatalmas techno-kulturális kísérlet”. Ami viszont igazán megkülönbözteti napjainkat a korábbi időktől – és ez példátlan az emberiség halhatatlanság iránti, hosszú történelmi törekvéseiben –, az az, hogy „először vált a halottakról való gondoskodás és a halhatatlanság gyakorlata teljes egészében egy kapitalista piac részévé.”
Matthias Meitzler, a tübingeni egyetem szociológusa közben úgy véli, bár egyeseket megrémíthet vagy elrettenthet a technológia, amellyel „mintha megszólalna egy hang a túlvilágról”, mások úgy érezhetik, hogy ez a halott szeretteikre való emlékezés hagyományos módjainak kiegészítése. Ilyen értelemben ez egy új dolog, ami odakerült a sorba a sírlátogatás, a belső monológok, vagy a képek és régi levelek nézegetése mellé.
Tomasz Hollanek, aki együtt dolgozott Nowaczyk-Basinskával a „halottbotok” és „gyászbotok” témáján, hozzáteszi: ez a technológia többről szól, mint a gyászfeldolgozásról, hiszen komoly kegyeleti kérdéseket is felvet a már elhunyt emberek jogaival és méltóságával kapcsolatban. A tudós szerint fontos lenne betartani bizonyos etikai kérdéseket, onnantól, hogy mit tehetünk meg az elhunyt személy digitális másával, egészen addig, hogy a gyászolókat kiszolgáló programok esetleg milyen más termékeket hirdetnek a saját platformjaikon.
