Galaxis útikalauz ET-nek, avagy hogyan adnánk idegeneknek útbaigazítást a Földre?
De ha vannak intelligens lények valahol odakint, hogyan tudnánk kapcsolatba lépni velük, és feltételezve, hogy barátok akarunk lenni, hogyan adnánk nekik útmutatást bolygónkhoz?
Számos technika létezik, amellyel a tudósok útbaigazítást küldhetnek távoli idegeneknek, de ami még fontosabb, a kutatóknak ki kell találniuk, hogyan küldhetnek egy olvasható galaktikus térképet vendégeinknek - ami több, mint bonyolult.
„Ha megpróbálod elmondani valakinek, hogy hol vagy, kell néhány közös referenciapont, igaz? Ideális esetben rögzített referenciák" – mondta Héctor Socas-Navarro, az Atlanti-óceán spanyol szigetvilágának, a Kanári-szigetek Asztrofizikai Intézetének asztrofizikusa a Live Science-nek.
„A legtöbb ember azt mondaná, hogy egy erős rádióhullámot sugározzunk ki' – mondta Martin Rees, az Egyesült Királyság királyi csillagásza a Live Science-nek.
Az elektromágneses sugárzás, amely mindent magában foglal a látható fénytől a rádióhullámokon át az infravörösig, az első számú választás volt a Földről szóló információk kozmoszba való sugárzására. Az elektromágneses hullám frekvenciájának finom modulálásával a tudósok egyszerű bináris kóddal összetett üzeneteket küldhetnek. És mivel az elektromágneses hullámok irányítottak, minden intelligens idegen, aki elkap egy ilyen jelet, egyszerűen visszavezetheti a Földre.
Az elektromágneses hullámok különböző típusai közül a rádióhullámok használatosak egy ilyen kommunikációhoz.
A tudósok a múltban rádióhullámokat használtak a földönkívüliekkel való kommunikációs kísérletre. 1974-ben a kutatók rádiófrekvenciás üzenetet sugároztak a Puerto Rico-i Arecibo teleszkópról az M13 csillaghalmaz felé, körülbelül 21 000 fényévnyire. Az üzenet egy egyszerű bináris piktogram volt, amely többek között egy DNS molekula, a Naprendszerünk és egy pálcikaember-figura ábrázolását tartalmazta. Azóta számos rádióüzenetet sugároztak az űrbe, köztük a NASA „Across the Universe" jelét 2008-ban, amely teljes egészében a Beatles névadó dalából állt.
A rádióhullámokkal az egyik lehetséges probléma azonban az, hogy utazás közben gyengülnek vagyis szélesednek, hasonlóan a vízben táguló hullámhoz. Ez azt jelenti, hogy túlságosan halványak lehetnek ahhoz, hogy észrevehető üzenetet hordozzanak, mire elérik a távoli galaxist, állítja MIT Lincoln Laboratóriuma. Célzottabb üzenetért, mondta Svetlana Berdyugina, a németországi Leibniz Napfizikai Intézet asztrofizikusa, látható lézerfény segítségével kell sugároznunk.
A polarizált lézerfényből vagy fényből készült célzott üzenet, amelynek rezgései egyetlen síkon fordulnak elő, sokkal messzebbre utazhat, mint egy rádiójel, anélkül, hogy elenyészne. Mivel azonban az optikai hullámok szorosabban csomagolt jelek, nagyon keskenyek. A tudósoknak hihetetlen pontosságot kell használniuk, amikor elküldik őket. Más szavakkal, már tudnunk kell, hol vannak az idegenek, mielőtt lézeres útbaigazítást küldhetünk nekik.
Egyes tudósok más megközelítést alkalmaztak a csillagközi kommunikációhoz, olyasmit, mint egy kozmikus palackposta, mondta Socas-Navarro. A leghíresebb az arany „Pioneer plakett", amelyet Carl Sagan és Frank Drake asztrofizikusok csatoltak a Pioneer 10 szondához 1972-ben, írja a Planetary Society. A következő évben egy második, azonos plakettet is szereltek a Pioneer 11-re. Ezek a lemezek két emberi figurát ábrázolnak – egy férfit és egy nőt –, valamint egy „térképet", amely a Naprendszerünk felé mutat 14 ismert pulzár segítségével meghatározva annak helyét.
A pulzárok (a pulzáló rádióforrás rövidítése) rendkívül sűrű, halott neutroncsillagok forgó maradványai, amelyek elektromágneses sugárzás sugarait bocsátják ki pólusaikból.
A Pioneer plaketten minden pulzárt egy vonal jelöl, amely jelzi a Földtől való távolságát, valamint egy sor csík jelzi, hogy milyen gyorsan forog.
A pulzárok azonban adott polaritásúak, s ahogy a világítótornyot is csak a fénynyaláb síkjából látjuk, a villanás sem látható minden szögből. Tehát, ha egy idegen civilizáció meg is találná a Pioneer plakettet, és úgy olvasná, mint egy térképet, „ki kellene találniuk, hogy mit látnak", mondta Berdygina a Live Science-nek. Amikor megtervezték a plakettet, Sagan és Drake biztosak voltak abban, hogy bármely civilizáció, amely elég fejlett ahhoz, hogy megtalálja és elfogja a Pioneer szondát, elég alapos tudással rendelkezik a pulzárokról ahhoz, hogy megértse, amit lát.
De a Pioneer plakett nemcsak egy üzenet a palackban, hanem egy időkapszula is. A pulzártérképen lévő csíkozások az egyes pulzárok forgási sebességét jelzik úgy, ahogy azokat a Fóldről 1972-ben láttuk.
Tehát, bár számtalan módja van annak, hogy az emberek útmutatást adjanak az idegeneknek a bolygónkhoz, de a keresés másik kulcsfontosságú összetevője egy olyan dolog, mely néha nagyon is hiányzik a földről, és ez nagyon is emberi dolog: a türelem.
