TUDOMÁNY
„Elállt a szavam” – videóra vette egy youtuber, mi kel életre pár hét alatt egy üvegnyi szennyvízben
A kísérlethez egy városi lefolyóból gyűjtött szennyvizet, homokot és növényi törmeléket, majd az egészet bezárta egy üvegbe. Az algák és a növények oxigént termeltek, az apró ragadozók pedig fenntartották a rendszer kényes egyensúlyát.
TUDOMÁNY
Sokkoló felvételek jelentek meg az X-en. Állítólag egy moszkvai szennyvízszökőkút látható a három videón.
TUDOMÁNY
Az akkugyártáshoz használt magzatkárosító oldószert talált a Greenpeace gödi kommunális szennyvízben
A környezetvédelmi szervezet szerint ez már a sokadik olyan eset, amikor az ember egészségére nézve veszélyes méreg került a környezetbe.
TUDOMÁNY
A XII. kerület alpolgármestere a Népegészségügyhöz fordult azzal a határozott kéréssel, hogy zárassák be az objektumot mindaddig, amíg a probléma fennáll. A szakértői vizsgálat megkezdődött.
TUDOMÁNY
Az NMP nevű szert a gyár melletti területen lévő vízből mutatták ki. A Greenpeace és a helyi civilek is azt akarják elérni, hogy a hatóságok derítsék ki, honnan került a káros anyag a környezetbe.
TUDOMÁNY
Békét teremtett volna egy király, de a középkori szennyvízkezelési szokások miatt a világ leggusztustalanabb baleset lett belőle, aminek Európa színe-java áldozatul esett.
TUDOMÁNY
Több mint 16 ezer köbméter szennyvíz került a Sződrákosi-patakba. Az érintett polgármestereket csak napokkal később értesítették az esetről.
TUDOMÁNY
A hagyományos nászút nem az ő kenyerük. Már megismerkedésükkor is a vécékről beszélgettek, arról, hogy a világ sok pontján még mindig nincs belőlük elég.
TUDOMÁNY
A vízügyi igazgatóság már pénteken mintát vett a Gerje-patakból, várják a laboreredményeket.
TUDOMÁNY
Az oroszok példátlan méretű rakétacsapásokat hajtanak végre a civil infrastruktúra ellen, miközben az ukránok újra és újra hősiesen próbálják helyreállítani a szolgáltatásokat.
TUDOMÁNY
A szennyezés terjedelmes szakaszon, több száz méteren haladt előre a közeli város felé, a víz folyásának irányába.
TUDOMÁNY
Jó hír azonban, hogy a fertőzöttek száma hetek óta először csökkent a múlt heti adatok alapján.
TUDOMÁNY
A lakók tehetetlenek, a vízügy szerint túlterhelt a csatornarendszer, a polgármester jogi érdekképviseletben gondolkozik.
TUDOMÁNY
A mintavételi helyek többségén - 15 helyszínen - emelkedő tendencia tapasztalható, míg 7 településen a mért értékek stagnálnak. Csökkenő tendencia egyetlen városban sem tapasztalható.
TUDOMÁNY
A megyeszékhelyek több mint felében emelkedő tendencia figyelhető meg, csökkenés egyik vizsgált városban sem tapasztalható.
TUDOMÁNY
Budapesten, Egerben, Kaposváron és Szekszárdon is nőtt a koronavírus örökítőanyagának mennyisége.
Népszerű
Ajánljuk