ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

A 10 leggazdagabb ember a világon

Milyen nemzetiségű ember szerepel legtöbbet a listán? És inkább nők vagy férfiak? Mutatjuk!


A Forbes Magazin idén is közzétette a világ leggazdagabb embereiről szóló listáját. A lap 1826 dollármilliárdosról tud a világban, soha korábban nem voltak ennyien ennyire gazdagok. Összvagyonuk értéke pedig hétezer milliárd dollár, ez hatszáz milliárddal több, mint tavaly.

A tízes listán nem szerepel a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg, aki idén a 16. helyen áll 33,4 milliárd dolláros vagyonával, és most először szerepel a legjobb 20 között. Soros György pedig a leggazdagabb magyar származású milliárdos, ő a lista 29. helyét szerezte meg 24,2 milliárdjával. És most következzen a tízes lista!

1. Bill Gates, 79,2 milliárd dollár

gaz-billg-wiki_1172x801

Fotó: Wikipédia

Bill Gates az 1975-ben általa alapított Microsoftnak köszönheti vagyonát. Néhány éve elkezdte eladni a részvényeit, az utóbbi egy évben részvényeinek harmadától vált meg. Gates azonban az adományozásban is élen jár: idáig összesen mintegy 30 milliárd dollárt költött jótékony célokra, ez a nagyságrend példátlan. Vagyona az elmúlt évhez képest 3,2 milliárd dollárral gyarapodott.

2. Carlos Slim Helu, 77,1 milliárd dollár

gaz-carlos-wiki_801x1163

Fotó: Wikipédia

Mexikói médiamágnás, aki az elmúlt húsz évben szerezte a vagyonát. Tavaly megváltozott a mexikói szabályozás, az új monopolellenes törvények a távközlési piacon nem kedveztek neki, de az ingatlanpiacon kárpótolta magát, és ő a New York Times legnagyobb részvényese is. Vagyona 5,1 milliárd nőtt egy év alatt.

3. Warren Buffet, 72,7 milliárd

gaz-buffet-flickr

Fotó: Flickr

Az amerikai milliárdos neve is jó ideje ott van a leggazdagabbak listáján, de ennyire gazdag még sosem volt. Saját bevallása szerint mindezt az Intelligent Investor című könyvnek köszönheti, amit még a negyvenes évek végén vett meg és olvasott el. Vállalatbirodalma, a Berkshire Hathaway a vasúttól a biztosításon át az energetikai piacig számos területen jelen van. Ő is nagy adakozó: eddigi életében legalább 23 milliárd dollárt költött különböző jótékony célokra. Az előző évhez képest 14,5 milliárd dollárral nőtt a vagyona.

4. Amancio Ortega, 64,5 milliárd

Egyszerű munkáscsalád gyermekeként született, innen emelkedett a leggazdagabbak közé a spanyol milliárdos. A nálunk is ismert márkaként csengő Zara nevű cégnek köszönheti vagyonát. A céget 1975-ben alapították, exfeleségével együtt közösen készítették a különböző fehérneműket és fürdőköntösöket otthonukban. Vagyona 500 millió dollárral gyarapodott az előző évhez képest.

5. Larry Elison, 54,3 milliárd

Az 1977-ben alapított Oracle-nek köszönheti a vagyonát, ennek vezérigazgatói tisztéről 2014-ben lemondott. Jelenleg a technológiai fejlesztésekért felel. Az ingatlanpiacon is érdekelt, több szálloda tulajdonosa - Hawaii egyik szigetén az összes szálloda az övé. A vagyona 6,3 milliárddal nőtt az elmúlt évhez viszonyítva.

6-7. Charles és David Koch, 42,9 milliárd

David a leggazdagabb New York-i lakos, Charles 1967 óta a Koch Industries elnöke, irányítása alatt váltak a második legnagyobb céggé Amerikában. Gyártanak olajvezetéktől finomítón át papír kéztörlőig mindent. A republikánusok meggyőződéses támogatói - nem csak eszmeileg, anyagilag is. De jótékonykodni is szoktak, tavaly 25 millió dollárt adtak az egyik, afroamerikai diákok továbbtanulását segítő alapítványnak. A vagyonuk 2,9 milliárd dollárral nőtt egy év alatt.

gaz-cm

8. Christy Walton és családja, 41,7 milliárd

Christy Walton a leggazdagabb nő a világon, ezt elsősorban elhunyt férjének, illetve az utána örökölt vagyonnak köszönheti. Férje, John Walton, a Wal-Martot alapító Sam Walton egyik fia, 2005-ben elhunyt egy repülőbalesetben. Christy vagyonának zömét a Wal-Martban, az "amerikai Tescóban" lévő részesedése adja. Csak 2014-ben 470 millió dollár osztalékot kapott a cégből. Vagyona 5 milliárd dollárral gyarapodott egy év alatt.

9. Jim Walton, 40,6 milliárd

Sam Walton legkisebb fia, Jim szintén a Wal-Martnak köszönheti, hogy felkerült a listára. Az áruházak tavalyi forgalma 473 milliárd dollár volt, 27 országban 11 ezer üzletük van. Egy hónapja jelentették be, hogy idén 9 dollárra, jövőre 10-re emelik a dolgozóik minimális órabérét. Jim Walton vagyona 5,9 milliárddal több mint az előző évben.

10. Liliane Bettencourt és családja, 40,1 milliárd dollár

A L’Oreal nagyasszonyának családjával jelenleg 33 százalékos részesedése van a kozmetikai óriáscégben, amit apja alapított 1907-ben. Az idős özvegy öregkori elbutulásban szenved, néhány éve már a cég irányításából is kizárták (ezt lánya érte el jogi úton). Januárban kezdődött egy per, amelyben tíz embert vádolnak azzal, hogy euró-százmilliókkal rövidítették meg, de így is Európa leggazdagabb asszonya. Vagyona 5,6 milliárd dollárral nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

via forbes.blog.hu / Forbes / 444.hu

Ha érdekes volt, ajánld a barátaidnak!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tényleg nem viszik el kukát október 1-től, ha papír, vagy műanyag van benne? Mutatjuk az új szabály részleteit
Több ponton is fontos változások jönnek: nem mindegy, hogy hova dobjuk a papírt és a műanyagot, 2026 januárjától pedig a túlcsordult kukáért külön díjat kell fizetni.


Október 1-jétől módosul a kommunális hulladék gyűjtésének szabálya. A MOHU az általános szerződési feltételeiben rögzítette: „A Vegyes Gyűjtőedénybe papír-, üveg-, műanyag-, és fémhulladék nem helyezhető el kivéve, ha az

(a) folyadékot és Biológiailag Lebomló Hulladékot tartalmaz; vagy

(b) Vegyes Hulladékkal vagy más Hulladékkal összetapadt vagy összeragadt.”

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a tiszta csomagolási karton, az újságpapír vagy a műanyag zacskó nem mehet a vegyes kukába.

De például a felvágottak csomagolópapírját vagy a tömlős sajt műanyag héját nem kell elmosni attól tartva, majd nem viszik el a kukát. És a tejfölös doboz miatt sem marad a ház előtt a teli kuka, ugyanis az ezekben lévő ételmaradék biológiailag lebomló hulladéknak számít.

A változás az „ÁSZF Közszolgáltatási résztevékenység (hatályos 2025.10.01-től)” pontban szerepel, és 2025. október 1-jétől lép életbe.

Emellett pedig vannak olyan változások, amelyek jóval súlyosabban érintik a lakosságot.

2026 januárjától ugyanis a túlcsordult kukák többlettartalmáért külön díjat kell fizetni,

és a háztartási mennyiségű sitt hulladékudvari lerakása fizetős lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, hogy mennyiért ebédelhetnek a debreceni BMW-gyár dolgozói
A konyha nyitott, a pultnál lehet sorban állni, és nem kötelező helyben enni: saját étel is hozható, melegítéshez több mikró és hűtő áll a dolgozók rendelkezésére.


A Vezess.hu is ott volt a debreceni BMW-gyár megnyitóján, és útközben benézett az üzemi étkezdébe is. Megnézték, milyen fogások közül választhatnak a dolgozók, és mennyit kell fizetni értük. Fotót is közöltek, melyről kiderül, hogy több ételnél két ár látható: a látogatóknak szóló normál és a dolgozói kedvezményes.

A kiemelt fogások és áraik:

  • Budapest sertésszelet petrezselymes burgonyával: 3 450 / 1 545 forint;
  • Rántott gomba rizzsel, tartárral: 2 915 / 1 010 forint;
  • Cigánypecsenye tepsis sültburgonyával: 3 450 / 1 545 forint.

A lap megjegyzi, hogy a

normál ár nem olcsó, dolgozói kedvezménnyel viszont már az.

A konyha nyitott, az alkalmazottak és a vendégek a kiszolgálópultnál állhatnak sorba.

Nem kötelező itt ebédelni: aki szeretne, hozhat otthonról ételt. Ehhez több mikrohullámú sütő és több hűtő is rendelkezésre áll, ezeket a dolgozók szabadon használhatják.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Vencel trükkje: így lehet egész napra feltankolni a SZIN fesztiválon
Nézd meg a cikkben található TikTok videónkat, hogy mi volt Vencel megoldása a túlélésre – és igen, a Lidl-ing külön jól jött hozzá. Ha még nem vagy feketeöves fesztiválozó, érdemes megismerned Vencel trükkjeit.


Egy fesztivál reggelén a legnagyobb kihívás sokszor nem a kedvenc koncertre való bejutás, hanem az, hogy újra lendületbe kerülj. A SZIN-en a koránkelők és a későnfekvők is ugyanazzal a problémával szembesülnek:

Korgó gyomor, fáradt test és az a bizonyos „Na jó, ma hogyan fogom végigcsinálni?” - érzés.

Vencel is pontosan így indult neki a napnak, amikor történt valami – de ezt videón is megörökítette, hogy akár Ti is lemásolhassátok az ő fesztiválmentő megoldását.

NÉZD MEG A VIDEÓT ITT!

@szeretlekmagyarorszag.hu #lidlmagyarorszag #szinfesztival #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Reggeli rántottával a startvonalon

A TikTok-videóban rögtön látszik, hogy Vencel nem a színpad felé vette az irányt, hanem a Lidlnél kötött ki. És milyen jól tette!

Nem valami gyors, összecsapott harapnivalót kapott, hanem egy meleg, frissen készült rántottát, amihez a tojást a Lidl FesztMarketjében vásárolta. Ráadásul úgy készítették el neki, ahogy ő szerette volna: sok sajttal, lágyan.

Ez egy fesztiválon olyan, mintha prémium szolgáltatást kapnál. A reggeli után Vencel szemmel láthatóan visszanyerte az energiáját, és a videóban is megjegyzi, hogy így már könnyebb nekiindulni egy teljes napnak. És tényleg: aki próbált már fesztiválon reggelizni, tudja, mekkora különbség, ha nem egy horrorárú szendvics vagy egy előző napról maradt félcsomag keksz az egyetlen opció.

Bevásárlás egész napra – horrorárak nélkül

A Lidl FesztMarket nem csak a reggeli miatt volt nyerő. Vencel gyorsan feltankolt pékáruból, gyümölcsből és üdítőből, így a nap további részére is bebiztosította magát. Az árakban nem volt semmi „fesztivál-felár”, minden ugyanannyiba került, mint egy bármilyen másik Lidl üzletben. A polcokon ráadásul nem csak a klasszikus „chips és kóla” kombó található: friss zöldségek, nemzetközi készételek és még vegán opciók is várják a vásárlókat.

Szett, kupon, bónusz – így lesz a fesztivál outfited is nyerő

A fesztiválon nemcsak az számít, hogy mit eszel, hanem az is, hogyan nézel ki közben. Vencel már rutinos fesztiválozó, a Campuson már megtanulta, hogy megéri Lidl-ingben érkezni, mert így nemcsak extrává teszi a szettjét, hanem egy exkluzív Lidl Plus kupont is bezsebelhet. A kuponnal pedig Vencel desszertet is be tudott szerezni – és ki mondana nemet egy fagyira, amikor 30 fok van a Tisza-parton?

Aki pedig nem készül Lidl-ruhadarabbal, az sem marad hoppon: a helyszíni Gift Store-ban válogathat a menő merch cuccok közül. Sőt, ha valaki 2.500 Ft felett vásárol a FesztMarketben, ajándékba is választhat egy új darabot. A fotótükröknél pedig egy pillanat alatt le is lehet csekkolni, mennyire áll jól az új outfit.

Amíg a telefonod tölt, töltődj te is!

Délután, amikor már kezd erősen tűzni a nap, ki ne vágyna egy kis hűsölésre, megpihenésre a fesztiválos forgatagban?

Érdemes megkeresni a Lidl chillzónát és ott belehuppanni az egyik babzsákfotelbe – csak aztán nehogy az legyen a gondod, hogy nem is akarsz onnan felállni.

Amíg Te lazulsz, a telefonod töltődhet: itt ugyanis ingyenesen használható töltőpontokat is találsz. De ha mégis inkább aktív maradnál, akkor bepillanthatsz abba, hogy milyen lehet a Lidlnél dolgozni, akár még a cég HR-eseivel is beszélgethetsz erről. A hangulat itt teljesen olyan, mintha a fesztiválon belül lenne egy külön kis közösségi tér, ahol egyszerre lehet pihenni, játszani és persze új emberekkel találkozni.

És mi van akkor, ha valaki túl sokat vásárolt, és maradt a szatyor alján egy-két zsemle vagy gyümölcs? Jó hír, hogy a Lidl a SZIN-en is figyel a fenntarthatóságra: a megmaradt élelmiszereket nem dobják ki, hanem karitatív partnereknek ajánlják fel.

Vencel fesztiválozása végül úgy alakult, hogy nemcsak, hogy túlélte a nehezen induló napot, de a komfortra és a pénztárcabarát megoldásokra is rátalált a Lidlnél.

A cikk a Lidl támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Öltönyben tárgyalnak, a ringben és a vízen újulnak meg – egészséges életmód 40 felett
Ha az Anantara New York Palace elegáns folyosóin találkoznál velük, eszedbe sem jutna, hogy munka után mindketten kemény edzéseken vezetik le a feszültséget.


Fazekas Tamás, az Anantara New York Palace Hotel igazgatója és Földes Gábor, az Anantara Hotels PR- és marketingigazgatója nap mint nap vezetői döntéseket hoznak, tárgyalnak, szerveznek. Mégis, amikor kilépnek a hotel falai közül, teljesen más arcukat mutatják:

egyikük a vízen, másikuk a ringben találja meg azt a fajta testi-lelki frissességet, ami nélkül nem tudnák ugyanolyan lendülettel végezni a munkájukat.

Most arról meséltek, miért fontos számukra a sport, hogyan fér bele a vezetői lét sűrű napjaiba, és mit tanácsolnak azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni.

Fazekas Tamás és a kenu

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Híve vagyok az „Ép testben ép lélek” mottónak. Gyermekkorom óta hozzá vagyok szokva a rendszeres sportoláshoz, és már akkor érzem rosszul magam, ha nem tudok eleget mozogni. A kenuzást is egészen fiatal korom óta űzöm, és a mai napig, heti több alkalommal jelen van az életemben. És amellett, hogy a hétköznapjaim része, néha még Masters versenyeken is elindulok.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Általános iskolás voltam, amikor eljöttek az iskolánkba diákokat toborozni, és azonnal a kenuzás bűvkörébe kerültem. Annyira hozzánőtt a mindennapjaimhoz, hogy amikor külföldön dolgoztam, ott is találnom kellett egy klubot, ahova lejárhattam. Úgy gondolom, a szellemi munka szint megkívánja, hogy valamilyen fizikai fáradságban is legyen részem. És bármilyen furcsán is hangzik, végül kifejezetten feltölt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Mivel a sport valóban segít megőrizni az egyensúlyt és a koncentrációt, igyekszem mindig időt találni rá. Van, amikor már reggel hétkor vízre szállok, máskor csak munka után fér bele. A lényeg, hogy legyen elég belső motiváció a mozgásra.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Igazából nincs. Persze igyekszem egészségesen étkezni, de mivel a sport eléggé kimeríti az embert, utána jól esik, azt enni, amit szeretek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Úgy gondolom, nem az számít, mennyit edz az ember vagy hányszor egy héten, hanem az, hogy rendszeresen végezze. Legyenek fix napok a héten, amikor akkor is elmegy edzeni, ha esik, ha kánikula van. Ez a rendszeresség vezet a kitartáshoz és ahhoz, hogy az egész mozgás egy életformává váljon.

Földes Gábor és a thai box

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Megmondom őszintén, pár éve tért vissza az életembe az egészséges életmód. Fiatalon jégkorongoztam, akkor napi szinten jégen vagy teremben voltam. Szinte minden magától ment.

Később a karrier egy kicsit elvette ezt tőlem, de cserébe kaptam plusz kilókat, így pár éve újra eldöntöttem, hogy odafigyelek az étkezésre és a mozgásra.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Húsz év jégkorong után nagyon hiányzott valami sport, de mivel egyre nehezebb volt beépíteni a rendszerességet az életembe, először könnyebb mozgásformát választottam: a teniszt. Nagyon komolyan vettem, heti három alkalommal edzővel edzettem, de még így is éreztem, hogy kell valami, ami fizikailag jobban megdolgoztat. A feleségem ajánlotta a helyi Muay Thai termet, és már az első edzés után tudtam, hogy itt a helyem. Az érzést úgy tudnám leírni, hogy minden edzésen „meghal” az ember, majd utána „feléled”. Kitisztulok, eltűnik a stressz, nyugodt vagyok, és persze nagyon fáradt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Nem mindig egyszerű, de tudatos tervezéssel megoldható. Nálam a naptáramban a mozgás ugyanolyan fontos napirendi pont, mint egy tárgyalás. Ha beírom, akkor igyekszem nem kihagyni. Most hetente három alkalommal járok edzésre, szerencsére reggelente, amikor még könnyebben megoldható.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Imádok enni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a kenyeret és a cukrot le kell tennem, mert nem tesznek jót nekem. Csak ez a változtatás fél év alatt 16 kilótól szabadított meg (persze a mozgás mellett). Szerencsés vagyok, mert gyerekkorom óta nagyon szeretem a zöldségeket, így nem kell sanyargató diétát követnem. Elég, ha egy kicsit jobban odafigyelek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Mindenkit más ösztönöz, ezért szerintem erre nincs univerzális válasz. Nekem az segít, hogy a motivációt megkapom az edzőmtől. Hajlamos vagyok halogatni, és nagy szerencsémre megtaláltam őt, aki képes húzni, és nem fél keményen hajtani.

Golden Muay Thai SE – Edzés minden korosztálynak és szinten

Gábor edzője, Berkes Ádám, a Golden Muay Thai SE vezetőedzője. Ádám 21  éve foglalkozik a Muay Thai sportág oktatásával és népszerűsítésével. Edzői pályafutását Dunaújvárosban kezdte, és azóta számos versenyző felkészítésében vett részt. Jelenleg Veresegyház és Fót városokban kínál lehetőséget a Muay Thai sportág megismerésére és elsajátítására. Célja, hogy a sportágat minden korosztály számára elérhetővé tegye, és hozzájáruljon a helyi közösség fejlődéséhez.

Fazekas Tamás és Földes Gábor példája jól mutatja, hogy a rendszeres mozgás nemcsak a fizikai állóképességet erősíti, hanem a vezetői munka terheit is segít kiegyensúlyozni.

Mindketten más sportágban találták meg a saját útjukat, mégis közös bennük, hogy a sport nem kötelesség számukra, hanem energiaforrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: