Bevallom: A végzős év elején töprengtem, beadjam-e a szerkesztőnek, hogy a laptopom spontán öngyulladás áldozata lett, és nem tudtam tovább nézni ezt a remekművet.

Emlékszik még valaki Steiner Kristóf pompomlány-paródiájára, az Álom.netre? Nos, akkor nagyjából be tudja lőni, milyen klisékkel és kellemetlenségi faktorral operál ez az amerikai tinivígjáték. Legalábbis az első fél órában.

Az alkotók tehát mindent megtettek, hogy hidat építsenek a szívemhez: igen, ezek a kölykök mi voltunk. Épp csak az amerikai gimik filmbéli miliője idegen nekünk, amit itt végképp olyan stílusban prezentálnak, hogy már általános harmadikban is blődnek találtam volna.

Ám ez még hagyján! Elkövettem azt a hibát, hogy a lejátszót magyar szinkronra állítottam. Büntetésem a laza, kúl, trendi, magyarított tiniszleng volt, ami a fordítók szerint mit sem változott a rendszerváltás óta. Ezt pláne nagyon kamáztam. Csipáztam.

Hamar kiderült, hogy a főhősünk, Stephanie Conway a suli legszexibb pasijával jár. Vele a bálon terveznek először fűrészelni, de a barátai sajnos totál kettyósak. Sebaj, mert lespanolt a ribikkel és luvnyákkal, és most velük pompomlánykodik. Csakhogy az a bibi, hogy a suli addigi legmenőbb ribijének a barátját nyúlta le, így az a luvnya most bosszút forral ellene.

Ezután egy szép napon, 2022-ben felébred. Harminchét éves testben - itt már Rebel Wilson alakítja -, de még mindig egy tinilány ambícióival. És innentől lesz csak a sztori élvezhető limonádé, amibe beleerőltettek egy kiskanálnyi társadalomkritikát.

Az öntudatra ébredő Stephanie nem tehet mást, vénségére visszatér a gimibe. Hamar meg is barátkozik az okostelefonnal, az instával és az influenszerkedéssel. Azzal már kevésbé, hogy a szexi pasi azóta feleségül vette a gonosz luvnyát. Sőt mi több! A suli aktuális jó csaja az ő közös gyerekük.

De lesznek itt még bonyodalmak. Hamar kiderül például, hogy a gimiben már nem választanak bálkirálynőt, hiszen - ahogyan azt az igazgatónő kifejti - akkor valakinek veszíteni is kéne. Pedig ma már mindenki egyenlő!

A suli jó csaját pedig már cseppet sem a népszerűség foglalkoztatja, hanem, idézem:

“Én csak építem az autentikus, szociálisan érzékeny, testkép-pozitív, környezettudatos és etikus brandemet, amely otthont ad az elfogadásnak, az ökodivatnak és a zöld életmódnak. És ha erre sokan reagálnak, az szuper!”

Nahát, mennyire meta ez az egész. Íme, az amerikai píszí- és woke-kultúra szatírája - méghozzá a Netflixtől, ami maga is szem ebben a láncban. Bizony, az eszmét kritizálni a rendszeren belül csak akkor lehet, ha minden poénnal kicsit össze is kacsintunk vele.

Miután tehát A végzős év a szánkba rágja, micsoda alakoskodás a túltolt aktivizmus, a végén mégis együtt táncol a leszbi nő, a meleg díva, a pufi kisfiú, a 37 éves tini, az aktuális jó csaj, az indiai lány és a gonosz luvnya. Hiszen - ha nem értenénk az üzenetet - mindenki egyenlő!

Ez az egyszer nézhető, de összességében kedves vígjáték nem tartogat nagy fordulatokat, és igazi zsánerfilmként ez nem is célja. Arra azért mégis emlékeztet, milyen volt 2002-ben suliba járni. Hogy talán nem csak a gyerekkor miatt tűnt úgy akkoriban, hogy könnyebb, egyszerűbb világot éltünk.

Hogy két pomponlány cicaharcának, vagy - magyar viszonyokra adaptálva - még a diszkósok és rockerek közti háborúnak is több volt a létjogosultsága, mint a jólét generálta hisztinek, amivel egyformára gyaluljuk egymást a fene nagy egyenlőségben.