KULT

George Clooney és Julia Roberts visszahozza a kilencvenes évek báját – Beugró a paradicsomba

Két egymást gyűlölő ex, egy családi fészekből kiröppenő gyermek, egy Bali nevű egzotikus édenkert és egy megfúrnivaló esküvő. Van dolog bőven.

Link másolása

Azt rebesgetik, hogy a romantikus komédiák, azaz a romkomok ideje lejárt. Egykor az egyik legnépszerűbb filmes zsáner volt, amely kapcsán, ha netán időről időre alább is hagyott kissé a lelkesedés, mindig vissza tudott térni, hogy milliókat csábítson a vásznak elé. A kilencvenes években például óriásit ment ez a műfaj, a Micsoda nő! (1990) legalábbis kikövezte az utat az e szellemben fogant filmeknek, elég csak a Sztárom a páromra (1999), a Négy esküvő és egy temetésre (1994), a 10 dolog, amit utálok bennedre (1999), a Spinédzserekre (1995), a Nászok ászára (1998), az Aludj csak, én álmodomra (1995), A szerelem hullámhosszánra (1993), A szerelem hálójábanra (1998), az Álljon meg a nászmenet!-re (1997), a Sorsjegyesekre (1994), A bambanőre (1999), a Keresd a nőt!-re (1998), az Oltári nőre (1999) vagy A csaj nem jár egyedülre (1999) gondolni. És igen, még az Idétlen időkig (1993) is megfelelt a zsáner elvárásainak.

Akkoriban súlyos kasszasikerek kerültek ki a műfajból, mára azonban jócskán visszaesett az érdeklődés, és sokkal kevesebb romkom is készül a mozikba, főként a streamingszolgáltatók kínálatában találkozhatunk velük.

A kilencvenes évtized nagy romkomsztárjai közé tartozott a hölgyek közül Meg Ryan, Sandra Bullock, Drew Barrymore, Andie MacDowell, Alicia Silverstone, Julia Stiles, Cameron Diaz, nem mellesleg pedig az őrületet elindító Julia Roberts.

A Micsoda nő!-ért Oscar-jelölést kapott (az 1989-es Acélmagnóliák után a másodikat), nem mellesleg pedig a film óriási kasszasiker lett, így Roberts - bár nem követte Meg Ryan példáját, aki ekkoriban szinte teljes mértékben erre a műfajra állt rá - előszeretettel bólintott rá a romkomokra.

2001-ben aztán megkapta első és eddig egyetlen Oscar-díját az Erin Brockovich: Zűrös természetért, amely új fejezetet indított el a karrierjében, az ezredforduló után zömével már komolyabb filmekben bizonyította, hogy drámai színésznőnek sem utolsó, sőt!

George Clooney-t pedig annak ellenére, hogy mindig is főként a csábító, a sármos és a szívdöglesztő jelzőkkel illették, valójában eddig csupán egyetlen vegytiszta romkomban szerepelt, az 1996-os Szép kis nap!-ban Michelle Pfeiffer oldalán (a feleségének, Amalnak például saját elmondása szerint ez a kedvenc Clooney-filmje). A Mint a kámfor, a Kegyetlen bánásmód, az Egek ura és az Utódok legalábbis jócskán túlmutatnak ezen a zsáneren, így ezeket nem sorolnánk ide.

A George és Julia közti kémia kifogástalan működéséről pedig már az Ocean’s-filmek alatt meggyőződhettünk, de a 2016-os Pénzes cápában is együtt szerepeltek, és amúgy is közismert tény, hogy a való életben is kifejezetten közeli barátok. Clooney-t ráadásul az említett Pénzes cápa óta, vagyis hat éve nem láthattuk a mozikban (azóta csupán egyetlen filmet forgatott, a 2020-as, netflixes Az éjféli égboltot), Roberts pedig négy esztendeje, 2018-ban jelentkezett utoljára filmmel, az Egy fiú hazatérrel (nálunk 2019 márciusában került a mozikba), az utóbbi években ugyanis inkább sorozatokban (Homecoming, Gaslit) bontakozott ki.

Épp ezért van okunk örülni a Beugró a Paradicsom létrejöttének és mozikba kerülésének, mivel egyrészt évek után visszahoz és egymásnak ereszt két nagyszerű színészt, másrészt megidézi a kilencvenes éveket is.

(Ez utóbbival próbálkozott idén a Vegyél el is Jennifer Lopezzel és Owen Wilsonnal, csak ott kevésbé működött az összhatás.) Legalábbis a szinte teljes játékidő alatt egymással acsarkodó egykori házaspár újbóli összemelegedése kapcsán nem nem sok kételyünk lehet előzetesen, Ol Parker filmje pedig szépen fel is mondja a leckét a Romkomok Nagykönyvéből, ha létezne ilyesmi. Parkerről egyébként annyit, hogy ő írta és rendezte az Egy szoknya, egy szoknya (2005), a Most jó (2012), valamint a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (2018) című filmeket, illetve forgatókönyvírója volt a két Keleti nyugalom – Marigold Hotel-filmnek (2011, 2015), vagyis láthatóan nem szűkölködik a zsánerhez szükséges ismeretekben és készségekben.

A film Giorgiáról (Roberts) és Davidről (Clooney) szól, akik csupán öt évig voltak házasok, de ez idő alatt született egy Lily nevű lányuk (Kaitlyn Dever). S noha a szülők egymás agyára mentek a frigyünk alatt és után is, a szemük fénye miatt mégis kénytelenek voltak tartani a kapcsolatot. A válásuk óta eltelt majdnem másfél évtized legalábbis nem hozta őket össze újra, bármennyire is szeretik a lányukat. Sőt, konkrétan egymás mellé sem lehet őket ültetni sehol, mert azonnal veszekedni kezdenek. Ezért kerülnek számukra is furcsa helyzetbe, amikor kénytelenek összefogni. Egyetértenek ugyanis abban, hogy az érettségije után Balira utazó, és ott egy helyi srácba szinte rögtön belezúgó, egy hónappal később pedig már a házasságát tervező Lily elhamarkodottan döntött, így saját példájukat szem előtt tartva mindketten szeretnék megakadályozni lányuk feltételezett ballépését.

Az egzotikus indonéz szigetre utazva aztán szembesülnek azzal, hogy Lily választottja, Gede (Maxime Bouttier) egy igazán kedves és jóravaló srác egy nagyszerű családdal és a világ talán legszebb lakóhelyével.

Így kezdenek elbizonytalanodni, miközben az áskálódás közepette egyre közelebb kerülnek egymáshoz… egészen addig, amíg fel nem tűnik Giorgia fiatalabb pilóta pasija, Paul (az Emily Párizsban szépfiúja, Lucas Bravo ezúttal egy nem túl macsós szerepben parádézik)…

A Beugró a Paradicsomba a romkomok rendje és módja szerint gördíti előre a cselekményt, vázolja fel a figurákat, valamint a karakterdinamikát, és persze széjjelidealizál mindent, főként Balit és az ott élő embereket. De amolyan jóleső rózsaszín köd ez, egy régen látott, naiv, de szerethető műfajé, ami kirángat minket a stresszes hétköznapokból, és 108 percre valami szebb, jobb és szigorúan nem komolyan veendő fátylat borít ránk, amely alatt jobban érezhetjük magunkat.

Amennyiben Ol Parker filmje viccesebb lett volna, a zsáner nagy klasszikusai között is emlegethetnénk néhány év múlva, de a Beugró a Paradicsomba inkább bájos, mint humoros, inkább mosolygós, mint térdcsapkodós, s így főként Julia Roberts és George Clooney tisztán érezhető lelkesedése, valamint a ma már régimódinak számító filmkészítés nosztalgiafaktora miatt érdemes jegyet váltani rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Kórházba került Jordán Tamás
A Nemzet Színésze mindenkit megnyugtatott: a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hamarosan újra színpadra is áll.

Link másolása

Kórházi kezelésre szorul Jordán Tamás. A Nemzet Színésze azonban a Blikknek azt mondta, hogy már sokkal jobban van, és hamarosan újra színpadra áll.

Jordán eddig szinte minden nemzet színésze választáson részt vett. A Blikk szerint ezért is volt feltűnő, hogy nem volt ott május 3-án a Nemzeti Színházban, amikor a testület Kulka Jánosnak szavazta meg a címet.

„Kórházba kerültem egy kisebb beavatkozás miatt, amiről bővebben nem szeretnék beszélni. Annyit viszont mindenki megnyugtatására elárulhatok, hogy nem baleset ért, a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hála Istennek, már sokkal jobban vagyok. Ha minden jól megy, vasárnap már otthon lehetek, hamarosan pedig újra színpadra állhatok”

- mondta a lapnak Jordán Tamás. Mint kiderült, a színésznek már egy április végi előadását is le kellett mondania.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Úgy látom magam, mint a Titanic zenekara” – Pályaelhagyó és maradó tanárok mesélték el történeteiket egy rendhagyó színdarabban
A Stereo Akt alkotócsoport darabjában összesen 11 volt vagy jelenlegi pedagógus szólalt meg, a végén pedig a közönség bevonásával ötleteltek arról, hogyan lehetne jobbá tenni az oktatást.

Link másolása

„2023. november 30. óta nem vagyok többé tanár, legalábbis a jog szerint. De a mai napig teljesen idegennek hat ez a félmondat: pont annyira képtelenül hangzik, mintha azt mondanám, nem vagyok többé anya, vagy nem vagyok többé ember.”

„2019 februárjában mondtam fel. Másnap elköszöntem édesanyámtól, akinél addig laktam, mert a keresetem egészét elvitte volna egy albérlet plusz az étkezés ára.

Budapestre költöztem, elmentem egy személyes interjúra, ahol elém tettek egy szerződést a tanári fizetésem háromszorosáért. Még olvasgattam a papírokat, amikor felhívott egy másik hely, és amikor elmondtam, hol vagyok, a korábbi bérem négyszeresét ajánlották.”

„Alapvetően minden rendben. Aztán egyszer csak meglátod a Facebookon, hogy a szintén felmondott magyartanár ismerősöd és szépséges Szabó Magda-verset posztol, és hirtelen kiesik a laptop a kezedből. Nem kellene neki folyamatosan versek és gyerekek között lennie? És az hogy lehet, hogy a legbölcsebb, legkorrektebb töritanár szoftvertesztelést tanul?”

A kőbányai Wesley János Általános Iskola egyik tantermében ezúttal felnőttek ülnek – némán, komor arccal hallgatják a hangszóróból visszhangzó mondatokat.

A Stereo Akt csapata a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében vitte (rendhagyó) színpadra a Miután felmondtam / Miután maradtam című darabot, amely pályaelhagyó, illetve minden nehézség ellenére is kitartó tanárok történeteit mutatja be.

Alapja a Miután felmondtam blog, amelyet 2023 év elején alapított két érintett pedagógus, Sikoparija Lujza és Kovács Éva. Céljuk az volt, hogy a nagyközönség számára is bemutassák a személyes sorsokat és drámákat, amelyek egy-egy ilyen döntés mögött húzódnak.

„Eleinte a blog írásaiból indultunk ki, de hamar rájöttünk, hogy szükség van az érem másik oldalára is: azoknak a pedagógusoknak a történeteire, akik a pályán maradtak, és minden kritikusságukkal együtt belülről folytatják az ellenállást”

– meséli Boross Martin rendező, művészeti vezető, akin kívül egy dramaturg és két drámainstruktor vett még részt a koncepció kidolgozásában.

A cél Boross szerint az volt, hogy a megszólalók az ország különböző pontjairól, a közoktatás különböző szakaszaiból, mozaikként kiadjanak egy rendszerszintű problémát. A blog szerkesztői is elküldték a saját kedvenceiket, ezekből választottak ki hatot. A maradók pedig ismerősi körből vagy ajánlás útján kerültek ki, illetve olyan is akadt, aki korábban már megszólalt a témában, és egy interjújának köszönhetően kérték fel.

Boross Martin

Sikoparija Lujza

A közönséget az előadás elején két részre osztották, az egyik csapat a pályaelhagyók, a másik pedig a maradók történeteit hallgatta meg először. A helyszín és az előadásmód is szimbolikus volt: a pályaelhagyóknak csak a hangját lehetett hallani, míg a maradók – egy kivétellel, aki épp táborozott az osztályával – személyesen is ott voltak. Ők viszont egy már nem használt, elhagyatott és lepusztult iskolaépületben beszéltek pár száz méterrel arrébb a motivációikról és belső vívódásaikról.

„A nulladik szülőin el fogom mondani a leendő osztályom szüleinek, hogy 3+2 éves szerződést kötök az osztállyal, 10. évfolyam végén felmondási opcióval. Ha a harmadik év végén úgy állnak a dolgok, hogy nem tudom többé a szakmai hitelemet és a nevemet adni ahhoz, ami az iskolában zajlik, ki fogok lépni a rendszerből”

– szögezte le az elsőként kiálló Horváth András, a kőbányai Szent László Gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Hozzátette: nagyon nem szeretné, de elkerülhetetlennek látja, hogy ez előbb-utóbb meg fog történni.

Horváth András

Szilágyi Kitty

Egy soproni egyházi iskola tanára, Keresztény Dorka a rendszeren belüli lázadás taktikáját választotta. „A fénymásolási limitemet arra használom az iskolában, hogy a könyvekből véletlenül kifelejtett múveket pótoljam. Belülről bomlasztom a rendszert: József Attilával, kortárs irodalommal, színházzal” – fogalmazott, hozzátéve: „Mi van velünk, akik maradtunk? Összekapaszkodtunk, mert világossá vált számunkra, hogy magunkon kivül másra nem számíthatunk.”

Varga Sándor az Eötvös József Gimnáziumból azzal kezdte, több mint 30 éve tanító mestertanárként a pályája csúcsán van, a polgári engedetlenségi akcióba inkább a fiatalabb kollégáival vállalt szolidaritás miatt szállt be.

„A státusztörvényt végig sem olvastam, nem érdekelt különösebben, én csak tanítani akartam. Természetesen nekem is el kellett számolnom a lelkiismeretemmel, például a diákjaim és a gyermekeim előtt. Azt mondtam nekik, hogy úgy látom magam, mint a Titanic zenekara: addig játszom, ameddig hagynak.”

Szilágyi Kitty óvodapedagógus, civil aktivista pedig szinte a sírás határán mesélte: eleinte abban bízott, hogy képes lesz a rendszer hiányosságait kiküszöbölni, és megadni mindent a gyerekeknek, amire szükségük van. Aztán elvették tőlük a lehetőséget, hogy dönthessenek arról, ki léphet iskolába, és olyanok kezébe adták, akik még csak nem is találkoztak a gyerekekekkel.

„Sikerült az intézményvezetői államvizsgám, másnap pedig Novák Katalin aláírta a státusztörvényt. És akkor tudtam, hogy intézményvezető már nem leszek.”

A történetmesélő részhez szerettek volna hozzátenni még valamit a végére, hogy a nézők is aktív alkotóivá váljanak az élmények, illetve ne szomorú, frusztrált hangulatban távozzanak, hanem legyen egy konstruktív része is az estének.

A két részre osztott közönség ezért egy harmadik helyszínen újraegyesült, ahol kisebb csoportokba rendeződtek, majd egy-egy padot körbeülve próbálták megválaszolni az alábbi kérdéseket:

  • Mi garantálhatja, hogy jó tanárok dolgozzanak az iskolában?
  • Mit szeretnénk, hogy egy diák megtapasztaljon az iskolában?
  • Mit jelent a társadalom számára az oktatás? (Jelenlegi/ideális állapot)

A keretet ehhez egy elképzelt iskolai évzáró külsőségei biztosították, élen egy teljesen fogalmatlan “tankerületi vezető” – valójában a darab egyetlen színész szereplője – videós bejelentkezésével, aki beszédében zseniálisan hozta azt a közhelyparádét, ami (sajnos) gyakorlatilag bármelyik valódi ünnepségen elhangozhatott volna.

Az előadást egyelőre a most lezajlott két alkalomra tervezték, de mivel mindkét este hetekkel hamarabb telt házas lett, nem kizárt, hogy ősszel újabb előadásokra is sor kerül majd.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba, az Operettszínház színművésze
A színművész Shakespeare-, Molière-, Schiller-főszerepek mellett modern klasszikusokat is alakított.

Link másolása

Hosszan tartó betegség után 59 évesen elhunyt Jantyik Csaba színművész, a Budapesti Operettszínház társulatának tagja – közölte Facebook-oldalán az Operettszínház.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tegnap éjszaka hosszan tartó betegség után 59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba színművész, társulatunk tagja”

– írták.

Jantyik Csaba 1964. július 30-án született Békésen. Szentesen a Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett irodalmi-drámai szakon 1982-ben, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Horvai István–Kapás Dezső osztályába. Diplomáját 1987-ben vette át – írja a Fidelio. Számos nívódíj mellett kitüntették a Debrecen Kultúrájáért díjjal.

2001-ben az Operettszínházhoz szerződött, ahol A muzsika hangja című világhírű musicalben Von Trapp kapitányt alakította először a budapesti közönség előtt. Fontosabb szerepei az intézményben: Kánkán (Aristide), West Side Story (Schrank), Mária főhadnagy (Kossuth Lajos), Lili bárónő (Malomszeghy báró), Menyasszonytánc (Rabbi), Abigél (Torma Gedeon), Szentivánéji álom (Theseus), Viktória (Webster), Rebecca (Julyan ezredes), János vitéz (A francia király), Hegedűs a háztetőn (Kocsmáros), Jekyll és Hyde (Apa, Lord Savage).

Jantyik Csabát a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Dabney Coleman, az Aranyoskám és a Gengszterkorzó sztárja
A színészt utoljára a Yellowstone című sorozatban láthattuk. 92 éves volt.

Link másolása

92 éves korában pénteken Dabney Coleman, a Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színész. Halálhírét lánya, Quincy Coleman jelentette be – írja az MTI.

Coleman karrierje 1952-ben indult, és azóta több mint száz filmben szerepelt. Olyan klasszikusokban láthattuk, mint a Pokoli torony (1974), a Kilenctől ötig (1980), Az aranytó (1981), Aranyoskám (1982), Háborús játékok (1983) és a Gengszterkorzó (2010).

A színész a legjobb férfi főszerepért 1988-ban Golden Globe-díjat kapott a The Slap Maxwell Story című filmben nyújtott alakításáért, egy évvel korábban pedig Emmy-díjat nyert a Sworn to Silence című tévéfilmben nyújtott teljesítményéért.

Coleman gyakran alakított cinikus, szarkasztikus karaktereket. Ezt a képességét kamatoztatta olyan filmekben, mint az Aranyoskám és a Kilenctől ötig, ahol emlékezetes negatív figurákat formált meg.

Dabney Coleman hangját több animációs filmben és sorozatban is hallhattuk. Színészi karrierje előtt az Egyesült Államok hadseregében szolgált. A hadseregben töltött idő segített neki fegyelmet és kitartást tanulni, ami később a színészi karrierjében is hasznosnak bizonyult.

Coleman utoljára Yellowstone című tévésorozatban tűnt fel, amelyben egy rész erejéig a főhős John Dutton apját játszotta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk