Zelenszkij Trumpnak: Itt az ideje, hogy helyrehozzuk a dolgokat
Az ukrán elnök javaslata szerint be kellene szüntetni a légi harcokat, az energetikai létesítmények és a polgári lakosság elleni támadásokat, valamint a tengeri háborút.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden az X-en arról írt, hogy Ukrajna készen áll a tárgyalásokra a tartós béke érdekében – szúrta ki a Telex. Hangsúlyozta, hogy csapata és ő is kész újra együtt dolgozni Donald Trump vezetésével a konfliktus lezárásán.
Bejegyzésében kiemelte, hogy senki sem akar elhúzódó háborút, ezért gyors intézkedésekre van szükség a harcok befejezéséhez. Szerinte az első lépés a hadifoglyok szabadon bocsátása és a légicsapások beszüntetése.
Javaslata szerint meg kellene tiltani a rakéták és a nagy hatótávolságú drónok bevetését, valamint a polgári infrastruktúra, köztük az energetikai létesítmények elleni támadásokat.
Emellett a tengeren is azonnali fegyverszünetet sürgetett.
Az ukrán elnök kitért az Egyesült Államok szerepére is. Köszönetet mondott Amerika támogatásáért, amely hozzájárult Ukrajna szuverenitásának és függetlenségének megőrzéséhez. Felidézte, hogy Donald Trump elnöksége idején kapott Javelin páncéltörő fegyvereket, amelyet nagyra értékelnek.
„Nagyra értékeljük, hogy Amerika milyen sokat tett azért, hogy Ukrajna megőrizze szuverenitását és függetlenségét. És emlékszünk arra a pillanatra, amikor a dolgok megváltoztak, amikor Trump elnök Javelinekkel látta el Ukrajnát. Hálásak vagyunk ezért”
– fogalmazott.
Zelenszkij a múlt pénteki Fehér Házbeli találkozóról is írt, amely szerinte nem úgy alakult, ahogyan kellett volna. „Sajnálatos, hogy így történt. Itt az ideje, hogy helyrehozzuk a dolgokat” – fogalmazott. Hozzátette, hogy a jövőbeli együttműködésnek és kommunikációnak konstruktívnak kell lennie.
Bejegyzésében arról is írt, hogy Ukrajna kész aláírni a biztonságról és ásványkincsekről szóló megállapodást bármilyen megfelelő formában. Ezt a nagyobb biztonság és szilárd garanciák felé tett lépésként értékelte, és reméli, hogy hatékonyan fog működni.
I would like to reiterate Ukraine’s commitment to peace.
None of us wants an endless war. Ukraine is ready to come to the negotiating table as soon as possible to bring lasting peace closer. Nobody wants peace more than Ukrainians. My team and I stand ready to work under…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 4, 2025
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden az X-en arról írt, hogy Ukrajna készen áll a tárgyalásokra a tartós béke érdekében – szúrta ki a Telex. Hangsúlyozta, hogy csapata és ő is kész újra együtt dolgozni Donald Trump vezetésével a konfliktus lezárásán.
Bejegyzésében kiemelte, hogy senki sem akar elhúzódó háborút, ezért gyors intézkedésekre van szükség a harcok befejezéséhez. Szerinte az első lépés a hadifoglyok szabadon bocsátása és a légicsapások beszüntetése.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Immár nem kérdés, hogy valódi vámháború alakult ki az Egyesült Államok és Kanada között. A Portfolio.hu beszámolt róla, hogy a Kanada Ontario állama 25 százalékos vámot vet ki az általa három amerikai államba, köztük New Yorkba küldött áramra. Doug Ford tartományi vezető megfogalmazása szerint ez megtolás Donald Trump vámjaira, amiket kedd éjféltől vezetett be a szomszédos országgal (és Mexikóval) szemben.
Ugyancsak a gazdasági portál ír ugyanakkor arról, hogy nem sokáig váratott magára Donald Trump válasza sem. Az amerikai elnök Truth Social nevű saját közösségimédia-oldalán azt írta:
„Kérem, magyarázzák el Trudeau kanadai kormányzónak, hogy amikor megtorló vámot vet ki az USA-ra, a mi kölcsönös vámunk azonnal megemelkedik ugyanilyen mértékben!”
A fő üzenethez képest apróság, de egyelőre nem világos, hogy Trump Kanada miniszterelnökét miért nevezte bejegyzésében "kormányzónak".
Immár nem kérdés, hogy valódi vámháború alakult ki az Egyesült Államok és Kanada között. A Portfolio.hu beszámolt róla, hogy a Kanada Ontario állama 25 százalékos vámot vet ki az általa három amerikai államba, köztük New Yorkba küldött áramra. Doug Ford tartományi vezető megfogalmazása szerint ez megtolás Donald Trump vámjaira, amiket kedd éjféltől vezetett be a szomszédos országgal (és Mexikóval) szemben.
Ugyancsak a gazdasági portál ír ugyanakkor arról, hogy nem sokáig váratott magára Donald Trump válasza sem. Az amerikai elnök Truth Social nevű saját közösségimédia-oldalán azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hat hónap után végre hazavihette a kisfiát egy édesanya, aki szerint a hatóságok alaptalanul szakították el a gyermekétől. A baba még szeptemberben született, de csak most térhetett haza. A család ügyét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) vitte bíróság elé, miután a gyámhatóság az anya pszichés állapotára hivatkozva nem engedélyezte a hazavitelét – annak ellenére, hogy erről hivatalos vizsgálat nem is készült.
A szülők december óta kéthetente egy órára találkozhattak a kisfiúval, aki hétfőn végre otthon aludhatott.
„Nagyon boldog vagyok, hogy végre hazavihetem a gyerekemet. Egyszerűen nem tudom elmondani ezt az érzést, amit érzek”
Hétfőn délben kapta meg a hívást, hogy a gyámhatóság úgy döntött: aznap hazaviheti a kisfiát. „Az anyuka sírva hívott fel, alig értettem, mit mond, csak később tudtam meg, hogy a hatóságok engedélyezték a gyermek hazavitelét” – idézte fel Boros Ilona, a TASZ jogásza.
A szülők már a kórházban is igyekeztek minél több időt tölteni a kisbabájukkal, de a gyámhatóság nem engedélyezte, hogy hazavigyék. A TASZ szerint a hatóságok hónapok óta arra hivatkoztak, hogy nem biztosak az anya mentális állapotában, de ezt semmilyen vizsgálattal nem támasztották alá.
Marianna múlt héten a Partizán műsorában is beszélt az ügyről. Elmondása szerint a kisfia már fel sem ismeri őt. „Van két képem róla, és egyszerűen annyira látszik az arcán, hogy traumatizálva van” – mondta az édesanya.
Boros Ilona hozzátette: „Most azért tudtunk nyerni, mert mi önszorgalomból elvittük egy igazságügyi pszichológus szakértőhöz, aki leírta természetesen, hogy minden rendben van az anyukával. És beadtuk, és erre hozott megfelelő döntést a hatóság.”
Hat hónap után végre hazavihette a kisfiát egy édesanya, aki szerint a hatóságok alaptalanul szakították el a gyermekétől. A baba még szeptemberben született, de csak most térhetett haza. A család ügyét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) vitte bíróság elé, miután a gyámhatóság az anya pszichés állapotára hivatkozva nem engedélyezte a hazavitelét – annak ellenére, hogy erről hivatalos vizsgálat nem is készült.
A szülők december óta kéthetente egy órára találkozhattak a kisfiúval, aki hétfőn végre otthon aludhatott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Menetelő fiatalok, huszárok, országszerte nyargaló lovasok – többek között ez látható abban a kisfilmben, amit Magyar Péter posztolt a YouTube-ra.
A 24 perces videó nagy részében a képernyő bal felső sarkában az látható, hogy „Hamarosan...”. A képsorok végén és a leírásban ez is értelmet nyert, mert március 10-én egy klippremierrel készül a Tisza Párt.
„A változás vidéktől a fővárosig, házról házra, emberről emberre terjed. Egy közösség, egy cél, egy történet”
– írja a videómegosztón Magyar Péter.
A videó címe: Március 15.: Készüljetek! Azaz a kisfilm egyben a Tisza Párt nemzeti ünnepi tüntetését is reklámozza.
Menetelő fiatalok, huszárok, országszerte nyargaló lovasok – többek között ez látható abban a kisfilmben, amit Magyar Péter posztolt a YouTube-ra.
A 24 perces videó nagy részében a képernyő bal felső sarkában az látható, hogy „Hamarosan...”. A képsorok végén és a leírásban ez is értelmet nyert, mert március 10-én egy klippremierrel készül a Tisza Párt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Donald Trump amerikai elnök kormányzata és Ukrajna az ásványi anyagok kitermeléséről szóló megállapodás aláírását tervezi, amely korábban meghiúsult a pénteki, balul elsült ovális találkozó után – mondták kedden az ügyet ismerő források. A találkozón Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a megbeszélés végén gyakorlatilag kitessékelték az épületből.
Trump három forrás szerint azt közölte tanácsadóival, hogy a megállapodást kedden este (magyar idő szerint szerda hajnalban), a Kongresszus előtti beszédében kívánja bejelenteni, bár a szerződés még nem került aláírásra, és a helyzet változhat – írja a Reuters. A Fehér Ház egyelőre nem reagált a megkeresésekre.
Sem az ukrán elnöki hivatal Kijevben, sem Ukrajna washingtoni nagykövetsége nem kommentálta az ügyet.
Az elmúlt napokban amerikai tisztviselők kapcsolatba léptek kijevi kollégáikkal, hogy a pénteki incidens ellenére előmozdítsák az ásványi anyagokról szóló megállapodás aláírását. Egy forrás szerint arra ösztönözték Zelenszkij tanácsadóit, hogy győzzék meg az ukrán elnököt, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot Trumptól.
Kedden Zelenszkij az X-en közzétett bejegyzésében kijelentette, hogy Ukrajna kész aláírni a megállapodást, és a pénteki Ovális Irodai találkozót „sajnálatosnak” nevezte.
„A washingtoni találkozónk, amely pénteken zajlott a Fehér Házban, nem úgy alakult, ahogy kellett volna” – írta Zelenszkij. „Ukrajna készen áll a tárgyalóasztalhoz ülni, hogy közelebb hozzuk a tartós békét.”
Nem világos, hogy a megállapodás tartalma változott-e. A múlt héten tervezett szerződés nem tartalmazott konkrét biztonsági garanciákat Ukrajna számára, de az Egyesült Államok számára hozzáférést biztosított volna Ukrajna természeti erőforrásainak bevételeihez. Emellett előirányozta, hogy az ukrán kormány a jövőbeli állami ásványi erőforrások monetizációjának 50%-át egy közösen kezelt amerikai-ukrán újjáépítési alapba irányítja.
Hétfőn Trump jelezte, hogy kormánya továbbra is nyitott a megállapodás aláírására, de újságíróknak úgy nyilatkozott: „Ukrajnának hálásabbnak kellene lennie.”
Daniel Fried, a Fehér Ház egykori magas rangú tisztviselője és volt lengyelországi nagykövet szerint az ásványi anyagokról szóló megállapodás létrejötte kaotikus volt, de két fontos politikai sikert is hozhat Trump számára: egyrészt Zelenszkij bocsánatkérését, másrészt azt, hogy Nagy-Britannia és Franciaország hajlandó szerepet vállalni Ukrajna biztonságának garantálásában.
„Trump ezt győzelemként könyvelheti el” – mondta Fried, aki jelenleg az Atlantic Council agytrösz kutatója. „Azt mondhatja, hogy sikerült rávennie az európaiakat, hogy végre kiálljanak egy európai biztonsági ügyben, amit korábban soha nem tettek meg” – tette hozzá a szakértő.