Katonai büntetőeljárás indult a Budapesti Fegyház és Börtön távozó parancsnoka ellen
Katonai büntetőeljárás indult Bozsó Zoltán, a Budapesti Fegyház és Börtön távozó parancsnoka ellen – értesült a 24.hu. A Belügyminisztérium korábban arról tájékoztatott, hogy Bozsó lemondott hivatalos szolgálati jogviszonyáról.
A portál a Központi Nyomozó Főügyészséget is megkereste az ügyben. Kovács Katalin szóvivő annyit mondott: „A Központi Nyomozó Főügyészségen katonai büntetőeljárás van folyamatban, amellyel kapcsolatban további adat jelenleg nem közölhető.”
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát szintén megkérdezték, hogy pontosan mi történt, onnan azonban egyelőre nem érkezett válasz.
Bozsó Zoltán korábban több rendőri vezetői pozíciót is betöltött. 1990 és 2003 között a váci rendőrkapitányságon dolgozott kapitányként, majd a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója lett. Később a BRFK rendészeti helyetteseként is szolgált, majd a gödöllői rendőrkapitányság vezetője volt. 2017-ben a tiszalöki börtön parancsnokává nevezték ki, ezt követően pedig a Budapesti Fegyház és Börtön élére került.
Bozsó oktatóként is tevékenykedik, vagy legalábbis eddig tevékenykedett. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán, valamint több büntetés-végrehajtási képzésen is tanít.
2021-ben a Magyar Érdemrend lovagkereszt katonai tagozata kitüntetésben részesült.