Ukrajna az USA támogatása nélkül is tovább harcol – jelentette be az ország miniszterelnöke
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök szerint az ukrán hadsereg az amerikai katonai támogatás felfüggesztése esetén is képes folytatni a harcot. Kijelentette, hogy az ukrán kormány és a hadsereg rendelkezik a szükséges eszközökkel a frontvonal védelméhez, de ezekről részletes információkat nem hozhatnak nyilvánosságra.
A kormányfő megköszönte az Egyesült Államoktól eddig kapott segítséget, és hangsúlyozta, hogy Ukrajna továbbra is fenntartaná az együttműködést Washingtonnal. Hozzátette: az amerikai katonai támogatás jelentős szerepet játszik az ország védelmében, és eddig is több ezer élet megmentéséhez járult hozzá.
Smihal arról is beszélt, hogy Ukrajna továbbra is készen áll az Egyesült Államokkal kötendő ásványkincsekről szóló megállapodás aláírására. Donald Trump amerikai elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy még mindig lehetségesnek tartja a megállapodás megkötését, annak ellenére, hogy elégedetlenségét fejezte ki Ukrajnával kapcsolatban.
A kormányfő kiemelte, hogy Ukrajna nem hajlandó területi engedményeket tenni, még akkor sem, ha ezt az Egyesült Államok a békés rendezés feltételeként szabná. Hangsúlyozta, hogy ilyen tárgyalások nem zajlanak, és a kormány nem rendelkezik felhatalmazással területek átadására. „Erről csak Ukrajna népe dönthet” – jelentette ki.