HÍREK
Az amerikai elnök egy exkluzív interjúban tálalt ki a háborúról. Szerinte az oroszok már lezárnák a konfliktust, de az ukránok nem partnerek ebben.
HÍREK
A színész több jobboldali celebet is megjelölt a támadásról szóló posztjában. A fitneszguru egy kemény Facebook-posztban vágott vissza, hangsúlyozva, hogy ők a béke pártján állnak.
HÍREK
Az orosz tárcavezető szerint az új amerikai vezetés nyitott a párbeszédre és felülvizsgálja a NATO bővítését. Ezzel szemben Kijevet és európai „kurátorait” a tárgyalások elutasításával vádolta.
HÍREK
A bíboros szerint a karácsony sokszor nem belopózik az életünkbe, hanem „ránk szakad”. Törekednünk kell arra, hogy figyeljünk azokra, akiknek a segítségünkre vagy a figyelmünkre van szükségük. Ha ez sikerül, az ünnep beteljesül, és nem számít, hogy az ünnepi asztal körül nem minden tökéletes.
HÍREK
„A dolgok elég jól haladnak” - fogalmazott a Fehér Házban az amerikai elnök, aki szerint jelenleg azon dolgoznak, hogy a háború lezárását illetően „egy lapra hozzák” az ukrán és az orosz elnököt.
HÍREK
Keith Kellogg szerint az utolsó métereken múlik a megállapodás, ám a zaporizzsjai atomerőmű és a Donbász sorsa még kérdéses. A diplomata úgy látja, ha ezt a két akadályt sikerül elhárítani, a megállapodás többi része szinte magától a helyére kerül.
HÍREK
A kormányfő szerint Washington és Moszkva után Brüsszelben jön a harc. Úgy látja, az orosz-ukrán háború az utolsó szakaszához érkezett.
HÍREK
Az énekesnő is részt vett a Fidesz szombati nyíregyházi rendezvényén. Szerinte a baloldali politikusok nem értik, hogy hogyan is kellene megteremteni a békét.
HÍREK
A pártelnök szerint a TISZA a valódi béke pártja és elutasítja a sorkötelezettség visszaállítását. Utóbbira azt mondta: „Olyan ez mint az áfaemelés; Orbán megteszi, aztán mást vádol vele”.
HÍREK
A műsorvezető elárulta, mit gondolna róla elhunyt édesapja, Szabó Gyula. A 48 perc című műsorban a győri háborúellenes gyűlésről is beszélt.
HÍREK
A miniszterelnök szerint ő és a szentatya egy „háborúellenes hálózat” tagjai. Politikus és családtagok is kísérték a kormányfőt, aki Giorgia Melonival is találkozik majd.
HÍREK
Az orosz elnök már 11 éve próbálja megszerezni a teljes irányítást a térségben, amelyet Ukrajna kulcsfontosságú bástyájának tart.
HÍREK
Dmitrij Peszkov szerint Moszkva a diplomácia híve, de nem lát más megoldást. Szerinte a nyugati támogatás miatt nem születik megállapodás.
HÍREK
A magyar kormányfő szerint Trump amerikai elnök olyat tett, amit kevesen gondoltak volna akár pár hónappal ezelőtt is.
HÍREK
A béketerv 72 órás tűzszünetet és túszok elengedését írja elő. Közvetítők próbálják rávenni a Hamászt az elfogadásra.
HÍREK
Bejegyzésében a TISZA politikusa azt írja, a kormány rendkívüli helyzetre hivatkozik, miközben Európában nincs állandó vészhelyzet Ukrajnán kívül. A demokrácia gyengülésére figyelmeztet.
HÍREK
Mark Carney kemény szavakkal üzent Moszkvának, miközben a szövetségesek a béke utáni Ukrajna támogatásáról is egyeztettek. Macron szerint 26 ország venne részt egy nemzetközi békefenntartó misszióban.
Népszerű
Ajánljuk