SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Nem vagyok hajlandó bocsánatot kérni azért, mert felnőttem!” – Millie Bobby Brown reagált kritikákra, miszerint túl idősnek néz ki

A Stranger Things egykori gyereksztárja szerint sokan nem tudják elfogadni, hogy már nem kislány. Felháborítónak tartja, hogy újságírók a külsejét elemzik, és kijelentette: nem hagyja, hogy megszégyenítsék.


Millie Bobby Brown videóban reagált azokra a kritikákra, amelyek szerint túl idősnek néz ki a korához képest. A 21 éves színésznő szerint ez a jelenség nemcsak róla szól, hanem minden olyan fiatal nőt érint, aki a nyilvánosság előtt nő fel.

„Én 10 éves koromban kezdtem el dolgozni a filmiparban.

A világ szeme láttára nőttem fel, és valamiért úgy tűnik, az emberek nem tudnak velem együtt felnőni”

– mondta a Stranger Things sztárja. Úgy érzi, sokan elvárják, hogy ugyanúgy nézzen ki, mint a sorozat első évadában, és mivel ez nem így van, kritizálják a külsejét.

A színésznő több cikket is megemlített, amelyek a megjelenését bírálják. Véleménye szerint ezek a tartalmak nem tekinthetők újságírásnak, sokkal inkább bántalmazásnak.

„Az, hogy felnőtt újságírók az arcom, a testem, a döntéseim elemzésével töltik az idejüket, felkavaró”

– fogalmazott. Különösen megdöbbentőnek tartja, hogy ezeknek a cikkeknek egy részét nők írják.

Úgy véli, sokan nem tudják elfogadni, hogy egy fiatal nő saját feltételei szerint nő fel, és nem úgy, ahogyan mások azt elvárnák.

„Nem vagyok hajlandó bocsánatot kérni azért, mert felnőttem! Nem vagyok hajlandó meghúzni magam azért, hogy megfeleljek azon emberek irreális elvárásainak, akik nem tudják elviselni, hogy egy lányból nő lesz!”

– mondta határozottan.

A színésznő szerint a mai társadalomban természetesebbnek számít valakit kritizálni, mint elismerni.

„Miért van, hogy inkább mondunk valami szörnyűséget, minthogy valami szépet mondjunk?” – tette fel a kérdést. Úgy gondolja, hogy az embereknek el kellene gondolkodniuk azon, mi az, ami valójában zavarja őket. „Legyünk jobbak! Nemcsak miattam, hanem minden fiatal lány miatt, aki megérdemli, hogy úgy nőjön fel, ne kelljen attól félnie, hogy széttépik csak azért, mert létezik” – zárta gondolatait.

(via LADbible)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Galambos Lajos vallomása: A gyerekeim örökségét is fel kellett élnünk
A zenész először beszélt arról, hogyan érintette anyagilag a börtönbüntetése. Elárulta, hogy néhány ingatlanját is el kellett adnia a túléléshez
F. O. - szmo.hu
2025. április 24.



Galambos Lajos a Tények Pluszban mesélt arról, hogyan élte meg az elmúlt időszakot, és milyen hatással volt ez az életére, különösen anyagi szempontból. Az énekes elmondta, hogy jelentős áldozatokat kellett hoznia.

„A tartalékaimból komoly dolgokat kellett felszámolni, amiket, arra gondoltam, hogy a gyerekeim öröksége”

– fogalmazott az interjúban. Hozzátette, hogy volt olyan ingatlan is, amit el kellett adniuk, hogy fedezni tudják a mindennapi kiadásaikat.

„De annak örülök, hogy volt, mit eladni” – tette hozzá. Úgy érzi, hogy korábban jó döntéseket hozott, amikor sikerült kedvező befektetéseket végrehajtania.

„Amikor dupla csövön jött a pénz, akkor jó befektetéseket csináltam.”

A zenész arról is beszélt, hogy a következő hónapokban sok fellépése lesz, és egy országjáró turnéra is készül.

Az interjúban személyesebb témákat is érintett: elmondta, hogy az elmúlt néhány év érzelmileg is megviselte, és több barátja is elfordult tőle ebben az időszakban.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Molnár Anikó: Csak Bochkor Gáborral merült fel a gyerekvállalás
Molnár Anikó tabuk nélkül mesélt az anyasághoz fűződő érzéseiről és titkolt eljegyzéséről. Azt is elárulta, miért nem lett soha gyereke.


Molnár Anikó a TV2 Titkok Ramónával című podcastjében őszintén mesélt az életéről és az anyasághoz fűződő viszonyáról. A beszélgetésben elárulta, hogy volt olyan párkapcsolata, ahol felmerült a gyermekvállalás lehetősége, pedig ő sosem akart utódot.

„Emlékszem, zokogva mondta, hogy tőlem akar gyereket” – idézte fel Anikó a műsorban, anélkül, hogy kimondta volna a rádiós nevét. Elárulta viszont, hogy ezzel a személlyel ő is nyitott volt a gyerekvállalásra, pláne, hogy akkor beszéltek erről, amikor éppen az utolsó szem fogamzásgátlóját vette be.

„Emlékszem, zokogtunk a telefonban.”

Lékai-Kiss Ramóna műsorvezető rákérdezett, hogy az említett férfi Bochkor Gábor volt-e, amire Anikó igennel válaszolt. „Ővele klasszikusan volt eljegyzés. Ott én is szerettem volna. De aztán elromlott a kapcsolatunk nagyon hamar. Nem tudom, miért, visszagondolva sem tudom, hogy miért. De ez így van jól… Nem voltunk egymásnak az igaziak.”

Anikó szóba hozta, hogy az életében már ötször eljegyezték, ami egyáltalán nem volt ellenére, mert gondoskodó nőnek tartja magát. „Szeretem a háztartást vezetni, főzni a páromnak” – fűzte hozzá.

A podcastban egyébként bevallotta, hogy soha nem vágyott gyerekre. Vannak nők, akik tudatosan készülnek az anyaságra, de ő nem tartozik közéjük. „Azok a nők, akik tudják, hogy anyák akarnak lenni, lehet, ők céltudatosan keresik a 'donort', nekik a család a cél. De nekem nem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Marsi Anikó három kisbabáját is elveszítette két éven belül
A műsorvezető őszintén mesélt arról is, hogy az utóbbi években felszaladtak rá a kilók, így ráadásul sok olyan megjegyzést is kapott, hogy biztosan babát vár. Egy ideje azonban életmódot váltott, és most már 15 kilót fogyott.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2025. április 23.



Marsi Anikó két évvel ezelőtt beszélt arról, hogy 47 évesen spontán teherbe esett, de elvetélt. Most a hot! magazinnak beszélt arról, hogy nem egy, hanem három babát is elveszített az elmúlt években. A műsorvezető azt is elárulta, hogy több bántó megjegyzést is kapott a külseje miatt.

„Kaptam néhány nagyon félresikerült megjegyzést is. Miközben azt hallom az orvosomtól, hogy 47 után nem nagyon szokás spontán teherbe esni, – legnagyobb meglepetésemre – velem mégis megesett, ráadásul két éven belül háromszor. De amilyen hamar jöttek ezek a bébik, olyan hamar távoztak is”

- mesélte a műsorvezető, aki azt mondja, valóban napvilágot láttak róla olyan szerencsétlen képsorok, amiket úgy nézett ki, mintha már 7 hónapos terhes lett volna, csakhogy nem ezért volt nagy a hasa, hanem azért, mert meghízott.

Marsi Anikó arról is beszélt, hogy nem omlott össze a babák elvesztése miatt, mert már azt is isteni csodának tartotta, hogy egyáltalán esélye volt természetes úton teherbe esni.

A külsejére tett megjegyzések viszont rosszul estek neki, és végül a 72 kilós testsúly volt az a pont, ahol komolyan vette a kommenteket, és eldöntötte, változtatnia kell.

„Akkor egyenesen fájt. Az igazság fájt, ami bennük volt. Kellett az elhatározás, no és egy kis segítség is, hogy elinduljak a változás útján. Mára a 15. leadott kiló kapujában vagyok.

Sokáig nem értettem, hogy miért jönnek fel rám a pluszok, miközben heti 40-50 kilométert futok. De szerencsére engem is megcsapott az az új tudományos módszer, miszerint a súlyunk alakulásáért nem a 70:30 elmélet a felelős. Vagyis nem igaz az, hogy a külsőnket 70 százalékban határozza meg az étkezésünk, 30-ban pedig a sport! A saját bőrömön tapasztalom, amit ma már tudományos teóriák igazolnak: 40 éves kor felett a 90:10 elmélet a helytálló, azaz az étkezés 90, a mozgás viszont csupán 10 százalékban segít a fogyásban. Kötelező sportolni, ez nem kérdés. De nem a súlyvesztés, hanem a testi és a mentális egészségünk miatt” - mondta.

Az életmódváltáshoz segítséget is igénybe vett. Elkezdett használni egy zsírblokkoló étvágykorrektort.

15 kilós fogyása után most már jól érzi magát a bőrében, de még nem érte el a célját.

„Most úgy érzem, hogy meg sem állok, igaz, már csak kis korrekciókra van szükség, a 72 után már jó ideje 5-össel kezdődik a súlyom, így büszke vagyok az eredményre, amit elég gyorsan elértem, hiszen karácsony előtt a stylistcsapat még igencsak igyekezett takargatni a hurkáimat”

- fogalmazott a műsorvezető.

Anikó azt is elmondta, hogy sokan kérdezték tőle, öregnek érzi-e magát. Erre csak annyit válaszolt: „Nem! 45 évesen nem éreztem ilyen jól magam a bőrömben! Sőt, most azt hiszem, gellert kaptam! Nyáron könnyen lehet, hogy nem csak hatalmas kendőkben merészkedem majd le a Balaton partjára.”

(via Bors)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Gyász: 39 éves korában elhunyt dr. Wéber Helga
A gyönyörű énekesnőt hosszú betegség után veszítette el a családja. Dr. Wéber Helga több Eurovíziós produkcióban is szerepelt vokalistaként, utoljára Dér Heni oldalán.
F. O. - szmo.hu
2025. április 24.



Dr. Wéber Helga hosszú, méltósággal viselt betegség után hunyt el. A hírt férje, Gábor közölte a közösségi médiában.

„Ő egy rendkívüli ember volt – ügyvédként mindig pozitív személyiségével, mély érzésű természetével és mérhetetlen szeretetével volt jelen; zenészként pedig örömet hozott mindannyiunk életébe.

Feleségként, barátként és társként olyan szeretetet és erőt adott, amit szavakkal nehéz kifejezni”

olvasható a bejegyzésben.

A 39 évesen elhunyt Helga énekesként és ügyvédként is aktív volt, sokan az Eurovíziós Dalfesztiválhoz köthető fellépéseiből ismerték.

2012-ben a Compact Disco, 2013-ban pedig ByeAlex háttérvokalistájaként szerepelt a nemzetközi színpadon. Idén Dér Heni kórusában énekelt az Ég veled című dalban, amellyel az énekesnő továbbjutott A Dal válogatójából.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk