HÍREK
A Rovatból

„Volt, aki egy zacskóba hányt, utána lefeküdt a földre” - Ilyen állapotok uralkodtak a Bajcsy-Zsilinszky Kórház sürgősségijén kedden a várakozók szerint

Egy idős a földön fekve próbált pihenni a Bajcsy Kórház sürgősségijén, miután 13 órát várt az ellátásra. A kórház kivizsgálta az esetet, a Magyar Orvosi Kamara szerint egyre nagyobb a túlterheltség.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. február 06.



Egy 70 éves nő a földre fekve próbált pihenni a Bajcsy Zsilinszky Kórház sürgősségi osztályának lépcsőházában, miután órákig várt az ellátásra. Fia az RTL Híradónak mesélte el a történteket.

A nő hasnyálmirigy-gyulladás miatt került kórházba kedden délben, de csak 13 óra várakozás után vették fel az osztályra. Fia szerint az első néhány órában csak egy padon ültek, majd amikor a fájdalom elviselhetetlenné vált, kért fájdalomcsillapítót. Bár kapott, a nő fájdalmai nem csökkentek jelentősen, és továbbra is hosszú órákat kellett várakozniuk a vizsgálatok között.

Végül hajnali 1-re született döntés arról, hogy bent tartják. A férfi anyja azonban addigra annyira kimerült, hogy a lépcsőn feküdt le pihenni, mert máshol nem volt hely.

„Mondták, hogy nem tudnak mit csinálni, mondták, túlterheltség van. 36 beteg van. Mások is voltak, akik szintén jelezték ezt, hogy fáradtak, volt, aki kért ágyat, mondták, hogy nincs szabad ágy. Volt, aki egy zacskóba hányt, majd utána lefeküdt a földre. Tehát ilyen állapotok uralkodtak ott a sürgősségin akkor”

– mesélte István.

A kórház az RTL megkeresésére azt közölte, hogy kivizsgálták az esetet, és az orvosok, ápolók minden szabályt betartottak.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a sürgősségi osztályok egyre nagyobb terhelés alatt állnak, és az ellátásra várakozók száma folyamatosan nő.

„Az elmúlt időszakban hozzánk érkezett jelzések szerint fokozódott a sürgősségi osztályok terhelése, az alapellátás egyre inkább gyengülésével magyarázható, illetve az új ügyeleti rendszer úgy tűnik, jó pár helyen tett plusz feladatot az ellátásokra” – mondta Álmos Péter, a MOK elnöke.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság nem reagált arra a kérdésre, hogy milyen állapotban vannak jelenleg a sürgősségi osztályok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Itt a jövő heti időjárás: az egész hétre kijött az előrejelzés, nem olyan, mint amire sokan számítottak
Május utolsó hetében is folytatódik a jellemzően napos, gomolyfelhős idő záporokkal, zivatarokkal, a délutáni órákban akár 25 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből. Jön egy hidegfront is.


Hétfőn a Dunántúlon és a középső tájakon felszakadozik a felhőzet, majd gomolyfelhős, napos idő várható. Az ország nyugati kétharmadán elszórtan fordulhat elő zápor, helyenként zivatar. Az északias szél élénk lesz, zivatarok idején átmenetileg meg is erősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható.

Kedden napos idő lesz gomolyfelhőkkel, de egy-egy zápor, zivatar kialakulhat. Az északi, északkeleti szél több helyen megélénkül. Hajnalban általában 7-13 fok valószínű, de a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb lehet. Délutánra 20 és 25 fok közé melegszik fel a levegő.

Szerdán a nap első felében kevés, később egyre több felhőre lehet számítani. Napközben csak egy-egy záporra, zivatarra van kilátás, estétől ugyanakkor növekszik a csapadék kialakulási esélye. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül. Hajnalban 7-14, délután 20-25 fok valószínű.

Csütörtökön az ország legnagyobb részén többórás napsütés várható, de több helyen valószínű zápor, zivatar.

Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik, viharos széllökések is előfordulnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

Pénteken változóan felhős időre van kilátás többórás napsütéssel, de elszórtan lehet zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél megélénkül, több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 25 fok között lesz.

Szombaton gomolyfelhős, napos idő várható, elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. Az északnyugati szél sokfelé megélénkül, erős széllökésekre is számítani kell. A hőmérséklet hajnalban 9 és 16, délután 17 és 24 fok között valószínű.

Vasárnap gomolyfelhős, napos idő várható, néhol lehet zápor, zivatar, a változó irányú szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 7 és 14, délután 19 és 24 fok között alakul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az RMDSZ-nek: Nem várom el, hogy bárki egyik napról a másikra lecserélje a Fidesz-táblát a Tisza Pártéra
Magyar szerint nem elvenni akarják a már meglévő jogokat, hanem bővítenék azokat. Példaként említette, hogy a Nyugat-Európában élő magyarok számára is lehetővé tennék a levélben való szavazást, illetve akár az internetes voksolást is.


Magyar Péter a Transtelexnek adott interjúban beszélt az RMDSZ-hez fűződő kapcsolatáról, valamint az erdélyi magyar közösséget érintő kérdésekről. A Tisza Párt vezetője szerint nem céljuk beleszólni az RMDSZ belügyeibe, és nem kívülről akarják megmondani, mit csináljon a párt. Úgy fogalmazott: „nem az én dolgom lecserélni vagy átírni egy másik politikai közösség belső működését”. Hozzátette, szerinte minden pártban lehet változás – „ha valóban demokratikus szervezetről van szó”.

Hangsúlyozta, hogy nem terveznek pártpolitikai kampányt Erdélyben, és nem mennek oda szavazatokért. Útja során azonban sok fiatallal találkozott, akik azt mondták neki, hogy bár korábban még nem szavaztak magyarországi választáson, most először meg fogják tenni.

Magyar szerint nem elvenni akarják a már meglévő jogokat, hanem bővítenék azokat. Példaként említette, hogy a Nyugat-Európában élő magyarok számára is lehetővé tennék a levélben való szavazást, illetve akár az internetes voksolást is, hiszen – mint mondta – „2025-ben ez már nem ördöngösség”.

Az interjúban szó esett az RMDSZ politikai irányvonaláról is. Magyar szerint a pártnak el kell gondolkodnia azon, hogy a jelenlegi politikája hosszú távon fenntartható-e, valóban az erdélyi magyar közösség érdekeit szolgálja-e, és van-e mögötte tényleges támogatás. Úgy látja, az elmúlt években nem helyben, hanem Budapesten születtek döntések az erdélyi magyarokat érintő ügyekben. Ezen szerinte változtatni kell, amihez politikai felelősségvállalásra és bátorságra van szükség.

A Tisza Párt vezetője az RMDSZ és a Fidesz kapcsolatáról is beszélt. Kifogásolta, hogy az RMDSZ nem határolódott el a Fidesztől és Orbán Viktortól, miután a miniszterelnök egy tihanyi fórumon méltatta George Simiont, a román szélsőjobboldali elnökjelöltet. Ennek ellenére hangsúlyozta:

„Mi nem haragszunk, nincs bennünk tüske. Készen állunk együttműködni velük is – nem miattuk, hanem az erdélyi, székelyföldi, partiumi magyar közösség érdekében.”

A jövőbeli együttműködés lehetőségéről így nyilatkozott: „nem is várom el, hogy bárki egyik napról a másikra lecserélje a Fidesz-táblát a Tisza Pártéra”. Úgy látja, az elmúlt években túl sok politikai szövetség pusztán érdekek alapján – gazdasági alkuk, hatalmi pozíciók és lojalitás mentén – jött létre, és szerinte „ennek véget kell vetni”.

Hozzátette azt is, hogy az RMDSZ-en belül is vannak mozgások és belső viták. Példaként említette Markó Bélát, aki szerinte bár nem konfrontálódik nyíltan a pártjával, „nagyon is világosan, erőteljesen fogalmazta meg a kritikáját”.

A beszélgetés végén Magyar Péter elmondta: „Én nyitott vagyok egy hivatalos vagy informális találkozóra az RMDSZ vezetőivel.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rákkeltő génmutációt hordozott a spermadonor – legalább 67 gyerek született tőle Európában
Tíz gyermeknél már kialakult daganatos betegség, köztük leukémia is. A génhibát csak évekkel később ismerték fel, amikor több család is jelezte a tragikus megbetegedéseket.


Legalább 67 gyermek fogant meg 2008 és 2015 között egy olyan férfi spermájából Európa különböző országaiban, aki egy ritka, örökletes, rákkeltő génmutáció hordozója volt – derül ki egy friss esettanulmányból, amelyet a Guardian ismertetett.

Az eset akkor kezdett kibontakozni, amikor

két család egymástól függetlenül fordult termékenységi klinikához, miután gyermekeiknél daganatos megbetegedést diagnosztizáltak.

Az Európai Spermabank később megerősítette, hogy az érintett donor spermájában jelen volt a TP53 nevű génvariáns, amelyet időközben a Li-Fraumeni-szindrómával hoztak összefüggésbe. Ez az egyik legsúlyosabb, öröklődő rákhajlamot okozó genetikai elváltozás.

A donor spermáját 46 családnál, nyolc különböző országban használták fel, és eddig tíz olyan gyermeknél alakult ki daganatos megbetegedés,

akik tőle származnak – köztük leukémia és non-Hodgkin limfóma is előfordult. Összesen 23 gyermek örökölte a mutációt.

A ritka esetet Dr. Edwige Kasper, a roueni egyetemi kórház biológusa mutatta be az Európai Humángenetikai Társaság éves konferenciáján Milánóban. A szakember úgy véli, fontos lenne szabályozni, hogy egy spermiumdonor hány családban lehet jelen. „Európai szintű korlátozásra van szükség arra vonatkozóan, hogy egy donor hány családban vállalhat szerepet. Nem azt mondom, hogy minden donornál teljes genomszűrést kell végezni, de ez az eset már a genetikai betegségek abnormális elterjedésének kategóriája” – fogalmazott.

Kasper genetikai adatbázisok, szimulációs modellek és laborvizsgálatok alapján arra jutott, hogy a génmutáció nagy valószínűséggel daganatot okoz. Az érintett gyermekeknek genetikai tanácsadásra lenne szükség, és szoros orvosi követésre, amely magában foglalja a rendszeres egésztest-MRI-t, agyi MR-t, felnőtt korban emlő-MRI-t és hasi ultrahangot is.

Az Európai Spermabank elismerte, hogy a donor spermájával több mint 67 gyermek fogant meg, de pontos számot nem közöltek.

Szabályzatuk szerint egy donor spermáját legfeljebb 75 család használhatja világszerte. Kasper ugyanakkor aggasztónak tartja, hogy nem lehet pontosan tudni, hány gyermek született végül ettől a donortól. „67 a végső szám? Ez egy nagyon jó kérdés, amit én is feltettem a spermabanknak, de nem akarták elárulni, pontosan hány gyermek született ettől a donortól” – mondta.

Az ügy több gyermekkórház és genetikai központ figyelmét is felkeltette, amelyek hasonló eseteket vizsgáltak Európa-szerte.

Prof. Nicky Hudson, a Leicesteri De Montfort Egyetem kutatója szerint az eset jól rávilágít arra, milyen összetett problémákhoz vezethet, ha az emberi ivarsejteket különböző országokban, több családnál is felhasználják.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kim Dzsongun bedurvult: máris letartóztatták a balul elsült hadihajó-ceremónia felelőseit
A nukleáris rakéták szállítására is képes romboló megsérült, miközben vízre tették. Az észak-koreai vezető azonnali büntetést ígért.


Kim Dzsongun is részt vett azon az ünnepségen, ahol Észak-Korea egyik legújabb hadihajóját bocsátották vízre. Ahogy már hírt adtunk róla, az 5000 tonnás romboló a cshongdzsini kikötőben sérült meg a vízre bocsátás során. Az állami média szerint a hadihajó különböző fegyverek, köztük nukleáris rakéták szállítására is alkalmas, és Észak-Korea eddigi legnagyobb és legfejlettebb hadihajójának számít.

A KCNA állami hírügynökség vasárnapi beszámolója szerint

az eset után három embert vettek őrizetbe.

A hatóságok a Cshongdzsini Hajógyár főmérnökét, a hajótestépítő műhely vezetőjét, valamint az adminisztratív ügyekért felelős helyettes vezetőt tartóztatták le, írta az MTI. A hajógyár igazgatóját csütörtökön idézték be kihallgatásra.

Kim Dzsongun az esetet „súlyos balesetnek” és „bűncselekménynek” nevezte, amely szerinte „csorbította az ország méltóságát”,

és bejelentette, hogy a felelősöket megbüntetik. A Koreai Munkáspárt Központi Katonai Bizottsága csütörtökön megismételte a vezető álláspontját, hangsúlyozva, hogy a felelősök „soha nem kerülhetik el a bűncselekményért viselt felelősségüket”.

A hivatalos tájékoztatás szerint a hajó nem szenvedett komoly károkat. A jelentés szerint karcolások keletkeztek a hajótest jobb oldalán, és némi tengervíz jutott a hajó hátsó részébe. A dokumentum szerint a helyszíni helyreállítási munkálatok a tervek szerint zajlanak, és a javításokhoz tíz napra lesz szükség.

Eközben az amerikai Center for Strategic and International Studies (CSIS) műholdfelvételein az látható, hogy a hajót kék ponyvával takarták le, oldalára dőlt, tatja a kikötőbe lógott, miközben az orra a part menti sólyán maradt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: