KÉK HÍREK

„Egy hónapja nem zuhanyozhatott, három hónapja nem cserélhetett ruhát” – Dubajban börtönbe zártak egy brit nőt, senki nem tudja, miért

Lakhatási gondok miatt végül egy férfival lakott együtt, akivel később együtt letartóztatták. Drogbirtoklásra gyanakszanak a rokonok, ezzel vádolhatják Isabellát, szerintük ártatlanul. A női fogvatartottakat rosszabbul kezelik, mint a férfiakat.


Isabella Daggett idén márciusban érkezett Dubajba, miután munkalehetőséget kapott. A 21 éves brit nő korábban egy leedsi építőipari cégnél dolgozott toborzási tanácsadóként. Főnöke ajánlott neki hasonló munkát az Egyesült Arab Emírségekben.

Lakhatási gondok miatt végül egy férfival lakott együtt, akivel később együtt letartóztatták. Heather Smith, Isabella nagymamája szerint az unokája nem akart annál a férfinál lakni, csak nem volt más választása. „Egy egész eseménysorozat vezetett oda, hogy végül ennél a fickónál lakott, bár nem akart ott lenni. Igazából nem is kedvelte annyira.”

A család szerint Isabella ártatlan. Heather úgy gondolja, hogy a lány rosszkor volt rossz helyen. „Bellát azért zárták be, mert rossz társaságba keveredett. Rossz helyen, rossz időben. Rossz fiúval.”

A hatóságok nem hozták nyilvánosságra, pontosan mivel vádolják a brit nőt. Heather annyit tud, hogy talán drogbirtoklásról lehet szó. „Nem tudom az egész történetet. Nem tudom, milyen vádat emeltek ellene, csak valamit birtokolt – valószínűleg drogot, de nem tudom biztosan.”

Heather azt is elmondta, hogy Isabella néhány nappal a letartóztatás előtt felhívta őt, és jelezte, hogy rossz érzése van, és valami nincs rendben.

A család elmondása szerint Isabella szervezetében semmit nem találtak a vizsgálatok során. A lány jelenleg embertelen körülmények között van fogva. „Egy hónapja nem zuhanyozhatott, három hónapja nem cserélhetett ruhát. Semmit nem kapott”

– mondta Heather. Azt is hozzátette, hogy a női fogvatartottakat rosszabbul kezelik, mint a férfiakat.

A család most adománygyűjtésbe kezdett, hogy fedezni tudják a jogi és utazási költségeket. Isabella édesanyja, Lucinda így fogalmazott: „A lányom, Isabella ártatlanul van fogva tartva Dubajban, és mindent megteszünk azért, hogy bebizonyítsuk az ártatlanságát, és hazahozzuk.” Hozzátette: „Bizonyítékunk van rá, hogy nem volt köze a vádakhoz, és eltökéltük, hogy harcolunk a szabadságáért. Az embertelen körülmények, amelyek között él, minden anyai szívet összetörnének.”

A brit Külügyi, Nemzetközösségi és Fejlesztési Hivatal szóvivője azt nyilatkozta a LADbible-nek, hogy segítenek a brit állampolgár családjának, és kapcsolatban vannak a helyi hatóságokkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotókon a budapesti tűz: 500 négyzetméteren égnek talpfák Angyalföldön
A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését.
F. O. Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Vasárnap délután hatalmas fekete füstöt láthatnak az arra járók és a környéken élők Budapest XIII. kerületében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

mintegy 500 négyzetméteren égnek vasúti talpfák a Balzsam utca-Kámfor utca magasságában, Angyalföld vasútállomás közelében.

A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtámadtak egy taxist Budapesten: a támadó pénzt követelt és ököllel ütötte a sofőrt, a társa még biztatta is
A két támadó negyvenezer forintot vett el a taxistól, majd elmenekültek a helyszínről. A rendőrök rövid időn belül elkapták őket.


Egy hete súlyos támadás ért egy taxist - az esetről a Police.hu most számolt be.

Augusztus 15-én hajnalban, 3 óra körül egy férfi taxit rendelt egy alkalmazáson keresztül. A sofőr a XIX. kerületben vette fel az utast, majd a XX. kerületben több címre is elvitette. Egy dohányboltnál is voltak, ahol egy nő csatlakozott hozzájuk. A páros ezután ismét egy XIX. kerületi címet adott meg.

A taxis a kispesti Templom térnél állt meg. Mikor fizetésre került volna sor, a férfi hirtelen rátámadt a sofőrre.

Pénzt követelt tőle, majd ököllel arcul csapta. Társa a hátsó ülésről még biztatta is a támadót.

A férfi a taxis pénztárcájából 40 ezer forintot vett ki, majd a nővel együtt elmenekült.

A nyomozók a bejelentést követően rövid időn belül azonosították az elkövetőket. A férfi ellen körözést adtak ki, majd még aznap délelőtt a XIX. kerületben egy igazoltatás során elfogták. Társát a rendőrök alig egy órával később szintén a kerületben fogták el.

A rendőrök a 41 éves L. R-t és a 28 éves F. A-t rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elfogták a fiatal nőt, aki megtámadott egy idős utast a 4-6-os villamos megállójában
A rendőrök a VIII. kerületben találtak rá a gyanúsítottra, aki beismerő vallomást tett. A támadás július végén történt a Mester utcánál.


Augusztus 23-án éjjel a rendőrök a 4-6-os villamos vonalán igazoltatták K. Ramónát. A 21 éves nő néhány megállóra volt attól a helyszíntől, ahol hetekkel korábban egy idős asszonyt bántalmazott. A nyomozók súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki, a fiatal nő beismerő vallomást tett, írta a police.hu.

A rendőrség beszámolója szerint a támadás július végén történt a Mester utcai villamosmegállóban.

A fiatal nő előbb megütötte a 72 éves asszonyt, majd a táskájánál fogva lerángatta a villamosról. Az idős utas a földre esett, és súlyos sérüléseket szenvedett.

A támadó a helyszínről elmenekült, de a rendőröknek sikerült beazonosítaniuk. Végül egy éjszakai ellenőrzés során fogták el a VIII. kerületben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk