HÍREK
A Rovatból

Újra kapható lesz a Traubisoda, ráadásul több ízben is – ebben az üzletláncban találhatjátok meg

A legendás Traubisoda hivatalosan is visszatér a boltok polcaira, és már azt is lehet tudni, hol lesz kapható először. Az árát is nyilvánosságra hozták, így aki nosztalgiázni szeretne, már készülhet is a vásárlásra.


A ’70-es és ’80-as évek ikonikus szőlőízű szénsavas üdítőitala, a Traubisoda ismét elérhető lesz, miután a Márka Üdítőgyártó Kft. hosszú távú megállapodást kötött a gyártási és forgalmazási jogokra. A márka nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is jelentős piaci terjeszkedést tervez – írja a mindmegette.hu. Az újraindulás három ízvariációval történik: a hagyományos szőlő, a cukormentes Traubisoda Zéró és egy kék szőlő ízű változat is megjelenik.

A lap információi szerint a Traubisoda először a Lidl üzleteiben lesz kapható, amit az üzletlánc akciós újságja is megerősít.

Az 1,75 literes kiszerelésű üdítő március 27-től lesz elérhető, és mindössze 499 forintba kerül majd.

Fontos megjegyezni, hogy az akciós újság szerint a Traubisoda nem lesz kapható minden Lidl üzletben. Az információk az üdítő alatt olvashatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Kadlott Karcsi
A mulatós zene egyik kedvelt alakja volt, 80 éves korában hunyt el.


Nyolcvan éves korában meghalt Kadlott Károly, a magyar mulatós zene ikonikus alakja.

A hatvanas évek végén vált ismertté a magyar zenei életben, elsősorban lakodalmas és mulatós dalairól.

A mulatós zene megkerülhetetlen figurájának halálhírét a rajongói csoportjában osztották meg.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs máris szigorítana: a Fidesz új szóvivője szerint a képviselőket nem ellenőrzik a parlamenti beléptetésnél, ideje lenne változtatni ezen
Szerinte a képviselők mentelmi joga miatt nincs csomagellenőrzés a Parlamentben, ezért történtehett meg, hogy többen is füstgyertyát vittek be az ülésterembe.


Németh Balázs, a Fidesz frakciójának nemrég kinevezett szóvivője vasárnap a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy többen is megkérdezték tőle, hogyan kerülhettek be füstgyertyák a Parlament épületébe. A szóvivő azt írta, hogy az országgyűlési képviselők mentelmi joga miatt nincs sem csomag-, sem személyi átvizsgálás a belépésnél.

Bejegyzésében úgy fogalmazott:

„Az a nagy helyzet, hogy az országgyűlési képviselőknek sem csomag-, sem személyi átvizsgálás NINCS a parlamenti belépésnél, a mentelmi jog miatt jár ez a »kiváltság«.” Hozzátette: a történtek után talán érdemes lenne felülvizsgálni a szabályozást.

A Momentum országgyűlési képviselői múlt kedden a Pride-ot érintő törvénymódosítás elleni tiltakozásul füstgyertyákat gyújtottak az ülésteremben, bejátszották a szovjet himnuszt, és Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin csókolózását ábrázoló képeket szórtak szét. Az akció után Kövér László házelnök több mint 70 millió forintos pénzbírságot szabott ki a párt képviselőire. Hadházy Ákost 12 millió forintra büntették, és tíz ülésnapra kizárták az Országgyűlés munkájából.

A tüntetések az utcára is átterjedtek: március 18-án a Kossuth téren, majd a Margit hídon demonstráltak. Pár nappal később Pécsett is utcára vonultak, és Bécsben is tartottak tiltakozást.

A törvénymódosítást Sulyok Tamás köztársasági elnök március 19-én írta alá. Orbán Viktor miniszterelnök egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy a Pride résztvevőit nem tartóztatják le. Karácsony Gergely főpolgármester szerint az idei Pride minden eddiginél nagyobb lesz.

Németh Balázs korábban televíziós műsorvezetőként dolgozott, és a köztévé híradójában többször is nyíltan vállalta a Fidesz iránti szimpátiáját. Emiatt a Médiatanács egy alkalommal meg is bírságolta az MTVA-t. Jelenleg szóvivőként dolgozik a Fidesz frakciójában, de elmondása szerint a Karmelita kolostorban szeretne munkát végezni. Azt is hozzátette, hogy 25 éve foglalkoztatja, mi a titka Orbán Viktornak, aki ötödik ciklusát tölti miniszterelnökként.

Forrás: Index


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor megszólalt az árrésstopról: A kereskedelmi láncok hatalmas profitot tettek az élelmiszerekre
A magyar miniszterelnök szerint a kereskedelmi láncok túlságosan nagy profitot tettek az élelmiszerekre, ezért szerinte „az áremelőknek meg kellett mondani, hogy eddig és ne tovább.”


A kereskedelmi láncok hatalmas profitot tettek az élelmiszerekre. Muszáj volt beavatkozni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a magyar kormány Facebook-oldalán közzétett videójában.

Hozzátette: a kereskedelmi láncok a csirkeszárnyra 42 százalékot tettek rá, a sertéskarajra 55-öt, a tejre 68-at, a tejfölre 129 százalékot,a tojásra 38-at. Túró 69, joghurt 70.

Nem lehetett tovább nézni, hogy kifosszák az embereket, az áremelőknek meg kellett mondani, hogy eddig és ne tovább!

– jelentette ki a miniszterelnök.

Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy a kormány legfrissebb döntése értelmében kötelező lesz kihelyezni az árrésstopról szóló plakátokat és címkéket az üzletekben. A rendelet a péntek esti Magyar Közlönyben jelent meg, Rogán Antal aláírásával.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Támadás ért egy momentumos aktivistát matricázás közben
A párt egy Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy szerintük valaki figyelhette a bejáratot a korábbi napok matricázása miatt, és ekkor támadhatott rá valaki a „náci eszmék ellen kiálló” emberükre.


A Momentum egy Facebook-posztban számolt be arról szombat este, hogy egyik aktivistájukat támadás érte, miközben éppen matricákat ragasztott a Nordic Sun nevű budapesti kulturális központnál.

A párt már tíz napja helyezett ki matricákat az épületre, amely egy olyan alapítványhoz – a Nordic Sun Kulturális Alapítványhoz – tartozik, amit korábban egy titkos neonáci buli szervezésével hoztak összefüggésbe – írta meg a 24.hu. A szóban forgó rendezvény január végén történt, egy budaörsi raktárépületben, amelyet filmforgatásra hivatkozva béreltek ki.

A Momentum szerint az aktivista a Damjanich utcában lévő helyszínnél tevékenykedett, amikor hátulról megtámadták. A párt azt írja: valaki vélhetően figyelte a bejáratot a korábbi napok matricázása után, és ekkor támadt a „náci eszmék ellen kiálló” emberükre.

„Nem véletlenül állunk ki a gyűlöletkeltő Nordic Sun ellen, mert ezek a szélsőjobboldali, felsőbbrendűséget terjesztő és erőszakos gondolatok odáig vezetnek, hogy egy matricázásra tettlegesség a reakció”

– fogalmaztak a bejegyzésükben.

Ma megtámadták az aktivistánkat matricázás közben!

Valaki valószínűleg figyelte így 10 nap folyamatos matricázás után a...

Közzétette: Momentum Erzsébetváros – 2025. március 22., szombat


Link másolása
KÖVESS MINKET: