HÍREK
Németh Balázs fideszes politikus vasárnapi Facebook-videóban számolt be az e-mailes támadásról. Az eset mindössze pár nappal azután történt, hogy újpalotai postaládáját megrongálták.
HÍREK
A fideszes képviselőjelölt ötletgyűjtő postaládáját rongálták meg a XV. kerületben. Németh Balázs a Tisza Pártot tette felelőssé, és jelezte, a történtek ellenére folytatja a gyűjtést.
HÍREK
Az egykori köztévés műsorvezető azt mondta, „nagyon-nagy örömmel” vállalja a feladatot, és célja, hogy kivegye Észak-Pestet a „baloldal fogságából.”
HÍREK
A kormánypárti politikus szerint a volt vezérkari főnök Ukrajnát dicsőítette a NATO-ban. Ezzel pedig szerinte hátba támadta a magyar kormány békepárti politikáját.
HÍREK
A független országgyűlési képviselő reagált Németh Balázs egyik bejegyzésére, amelyben a szóvivő azt fejtette ki, hogy szerinte „Hadházy Ákos hisztizik”.
HÍREK
Németh Balázs azzal védekezett, hogy aggódik az érintettekért, a TASZ jogásza szerint azonban a politikus maga is bűncselekményt követhetett el. Az ügyben már a hatóságok is vizsgálódnak.
HÍREK
Az érintett aktivista, Lőrincz Nyék a Redditen borította ki a bilit az esetről. A politikus szerint ő csak az adatlopás áldozatain akart segíteni.
HÍREK
A reggeli műsor júliusban indult Németh Balázzsal. Az októberi politikai hirdetések megszüntetése után az élő nézettség 10 ezer környékére esett, a vágott epizódok már csak pár száz elérést hoznak.
HÍREK
A műsorvezető szerint az Orbán Viktor édesanyjával készült interjúból az is kiderül, hogy a 35 éve híresztelt Orsós-legenda sem igaz.
HÍREK
Elmondta, miért adott szót Semjén Zsoltnak, és hogy bizonyos vádakat erkölcsileg különösen súlyosnak tart. Juhász Péter perét és a bírságot is felidézte.
HÍREK
A kormányfő súlyos jogi következményeket ígért a botrány kirobbantói ellen. Szerinte nemcsak álhír, hogy a Szőlő utcai ügyben kormánypárti politikusok is érintettek, hanem külföldi titkosszolgálati szál is felsejlik mögötte.
HÍREK
A volt tévés szerint vidéki panzió, golfpálya és cégközpont is lehetne a birtokból. Azt mondja, ezek magánberuházások, de a közös kultúrkincset is gazdagítják.
HÍREK
Németh statisztikákkal és vádakkal reagált, Geszti Facebook-posztban vágott vissza. A kommentekben is folytatódott a pengeváltás.
HÍREK
Geszti a színpadon viccelődött a vonatozással. A Fidesz-frakció szóvivője szerint a zenész a közönség hergelésére használta a hódmezővásárhelyi fellépését.
HÍREK
A Meta adatai szerint az első epizódokra több százezer megjelenést vásároltak, később viszont jelentősen csökkent az érdeklődés.
HÍREK
Az egészségügyi államtitkár a Harcosok Órájában reagált a TISZA Párt helyszínbejárásai során felmerült kórházi gondokra. A Kulja András által bemutatott csótányinvázióra is reagált.
Népszerű
Ajánljuk