HÍREK
A Rovatból

Karácsony Gergely: 18 európai nagyváros polgármesterével közösen tiltakoznak Isztambul polgármesterének bebörtönzése ellen

Erdoğan török elnök fő riválisának őrizetbe vétele mellett aggódnak más törökországi polgármesterek és újságírók letartóztatása, valamint több közösségi médiaplatformhoz való hozzáférés korlátozása is.


Karácsony Gergely a közösségi oldalán állt ki Ekrem İmamoğlu, Isztambul polgármesterének letartóztatása ellen. Ahogy arról mi is beszámoltunk, órákon keresztül hallgatták ki isztambuli polgármesterét szombaton, majd a hatóságok vasárnap hajnalban elrendelték előzetes letartóztatását. Hívei már negyedik napja tüntetnek Törökország több nagyvárosában.

A főpolgármester azt írta:

"Kezdeményezésemre 18 európai nagyváros polgármesterével közösen tiltakoztunk Ekrem İmamoğlu, Isztambul polgármesterének, Erdoğan török elnök fő riválisának nemrégiben történt letartóztatása miatt.

A Szabad Városok Szövetségéhez tartozó Amszterdam, Barcelona, Berlin, Pozsony, Brüsszel, Budapest, Firenze, Gdansk, Hamburg, Lisszabon, London, Milánó, München, Párizs, Prága, Róma, Temesvár, Varsó és Zágráb polgármestereivel közösen jegyzett nyílt levelünkben nehezményeztük a török újságírók letartóztatását, és több közösségi médiaplatformhoz való hozzáférés korlátozását is.

A Szabad Városok Szövetsége a szabadság, a demokrácia, az emberi méltóság, az egyenlőség, a jogállamiság, a társadalmi igazságosság, a tolerancia és a kulturális sokszínűség alapvető értékeinek fenntartása és előmozdítása érdekében jött létre Budapesten. İmamoğlu polgármester őrizetbe vétele - különösen olyan vádak alapján, amelyeket sokan politikai indíttatásúnak tartanak - jelentős veszélyt jelent ezekre az alapelvekre. Arra kérjük a nemzetközi közösséget is, hogy maradjon éber, és világszerte lépjen fel a demokratikus intézmények és vezetők védelme érdekében".

Karácsony Gergely megosztotta a nyilatkozat szövegét is:

"A Szövetség polgármestereivel mélységes aggodalmunkat fejezzük ki Ekrem İmamoğlu, Isztambul polgármesterének, az egyik prominens ellenzéki vezetőnek és Recep Tayyip Erdoğan elnök fő riválisának nemrégiben történt letartóztatása miatt. Ugyanilyen aggodalommal tölt el bennünket más törökországi polgármesterek és újságírók letartóztatása, valamint több közösségi médiaplatformhoz való hozzáférés korlátozása is.

A Szabad Városok Szövetsége a szabadság, a demokrácia, az emberi méltóság, az egyenlőség, a jogállamiság, a társadalmi igazságosság, a tolerancia és a kulturális sokszínűség alapvető értékeinek fenntartása és előmozdítása érdekében jött létre. İmamoğlu polgármester őrizetbe vétele - különösen olyan vádak alapján, amelyeket sokan politikai indíttatásúnak tartanak - jelentős veszélyt jelent ezekre az alapelvekre.

İmamoğlu polgármester isztambuli vezetői szerepe meghatározó a demokratikus értékek és a progresszív várospolitika képviseletében. Emlékeztetőül: Isztambul polgármestere folyamatos politikai támadásoknak van kitéve a törökországi hatóságok részéről. A közelmúltban történt letartóztatása ellentétes egy demokratikus társadalomban elfogadható politikai intézkedéssel. Ez nemcsak az isztambuli lakosok demokratikus akaratát ássa alá, hanem aggasztó precedenst teremt a törökországi helyi kormányzás és a politikai pluralizmus számára is.

Teljes mértékben szolidaritást vállalunk İmamoğlu polgármesterrel és Isztambul polgáraival ezekben a nehéz időkben. Felszólítjuk a török hatóságokat annak biztosítására, hogy a demokratikus politikai versenyt ne akadályozzák az államhatalom illiberális eszközei, és hogy az alapvető demokratikus jogokat tartsák tiszteletben. Követeljük, hogy a megfelelő eljárást átlátható módon kövessék. Arra kérjük a nemzetközi közösséget is, hogy maradjon éber, és világszerte lépjen fel a demokratikus intézmények és vezetők védelme érdekében.

A Szabad Városok Szövetsége továbbra is elkötelezett a demokrácia és a nyílt társadalmak védelmezőinek támogatásában. Továbbra is szoros figyelemmel kísérjük a helyzetet, és felajánljuk támogatásunkat azoknak, akik igyekeznek fenntartani az általunk közösen nagyra tartott értékeket."

Az eredeti link itt található: ITT lehet elolvasni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trump elérzékenyült a különleges Trump-festménytől, amit Putyin küldött neki
Donald Trump különmegbízottja, Steven Witkoff meglepő részleteket árult el moszkvai tárgyalásairól és Vlagyimir Putyinnal való találkozásáról.


Steven Witkoff, Donald Trump különmegbízottja Moszkvában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, és a találkozót követően a Tucker Carlsonnak adott interjújában pozitívan nyilatkozott az orosz elnökről – írja a Washington Post. Witkoff elmondta, hogy Putyint „szuper okos” embernek tartja, és már nem tekint rá rossz emberként – erről a CNN írt.

A különmegbízott

azt is elmesélte, hogy amikor Putyin júliusban értesült arról, hogy rálőttek Donald Trumpra, azonnal a közeli templomba sietett imádkozni.

Witkoff szerint az orosz elnök nem politikai okokból cselekedett így, hanem azért, mert „barátság fűzte hozzá, és imádkozott a barátjáért”.

A találkozón Witkoff egy különleges ajándékot is átvett Putyintól, amelyet a Fehér Házba kellett eljuttatnia.

Az ajándék egy portré volt, amelyet egy vezető orosz művész készített Donald Trumpról. Witkoff szerint Trump „egyértelműen meghatódott” az ajándéktól.

A beszélgetés során Witkoff az orosz-ukrán háború megoldásáról is beszélt. Úgy véli, a legnagyobb akadályt a Krím és az Oroszország által megszállt négy ukrán régió státusza jelenti. Az interjú alapján úgy tűnhet, hogy Witkoff legitimnek tartja a megszálló hatóságok által lebonyolított népszavazásokat, és

szerinte „az emberek kinyilvánították, hogy orosz uralom alatt akarnak élni”.

Hozzátette, hogy a fő kérdés most az, hogy a világ többi része elismeri-e ezeket a területeket orosz területként. Witkoff ugyanakkor csak a megszállt négy megyéből kettőt tudott megnevezni.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Újra kapható lesz a Traubisoda, ráadásul több ízben is – ebben az üzletláncban találhatjátok meg
A legendás Traubisoda hivatalosan is visszatér a boltok polcaira, és már azt is lehet tudni, hol lesz kapható először. Az árát is nyilvánosságra hozták, így aki nosztalgiázni szeretne, már készülhet is a vásárlásra.


A ’70-es és ’80-as évek ikonikus szőlőízű szénsavas üdítőitala, a Traubisoda ismét elérhető lesz, miután a Márka Üdítőgyártó Kft. hosszú távú megállapodást kötött a gyártási és forgalmazási jogokra. A márka nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is jelentős piaci terjeszkedést tervez – írja a mindmegette.hu. Az újraindulás három ízvariációval történik: a hagyományos szőlő, a cukormentes Traubisoda Zéró és egy kék szőlő ízű változat is megjelenik.

A lap információi szerint a Traubisoda először a Lidl üzleteiben lesz kapható, amit az üzletlánc akciós újságja is megerősít.

Az 1,75 literes kiszerelésű üdítő március 27-től lesz elérhető, és mindössze 499 forintba kerül majd.

Fontos megjegyezni, hogy az akciós újság szerint a Traubisoda nem lesz kapható minden Lidl üzletben. Az információk az üdítő alatt olvashatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Másfél nap alatt összedobták Hadházy Ákos követői a rá kiszabott 12 milliós büntetés összegét
Az országgyűlési képviselőt a Pride betiltása elleni tiltakozó füstgyertyás akciója miatt büntette meg Kövér László házelnök 12 millió forintra. A független képviselő közösségi oldalán mondott köszönetet a támogatásért.


Hadházy Ákos országgyűlési képviselő még kedden, a Pride-ot ellehetetlenítő törvény megszavazásakor füstgyertyával tiltakozott a parlamentben, amiért 12 millió forintos büntetést kapott és 10 ülésről is kitiltották. Hadházy vasárnap reggel arról számolt be, hogy követői másfél nap alatt összegyűjtötték számára a büntetés összegét.

„Nem tudom elmondani, mekkora erőt ad, hogy néhány nappal az előző hétmillió forint után sok-sok kisadományból másfél nap alatt összejött a házmester által kiszabott újabb, még brutálisabb büntetés összege. Ezt tényleg alig mertem remélni, megvallom, el is érzékenyültem, amit csak fokozott az utalások mellé írt rengeteg biztató üzenet”

– írta Hadházy a közösségi oldalán.

Közzétette: Szabó Szabolcs – 2025. március 18., kedd

A képviselő nem először kapott ilyen jelentős támogatást követőitől. Korábban 7 millió forintos büntetést szabott ki rá Kövér László, mert a parlament évadnyitóján Orbán Viktor napirend előtti felszólalása alatt lejátszotta a miniszterelnök 2007-es beszédét, amelyben az hangzott el, hogy „mi az ajtót a nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak, meg a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk”. A büntetés összegét akkor is a követői adták össze.

Hadházy közölte, hogy bár hálás a támogatásért, többé nem fog füstgyertyázni a parlamentben. Elmondása szerint nem a további büntetéstől tart, hiszen

„lassan nem is tudná miből levonni a zaklatott lelkű házmester, mert 10 havi tiszteletdíjamat megvonta, de már csak 13 hónap van vissza ebből a ciklusból”.

Úgy látja, hogy a jelenlegi törvények után már nem hibrid rezsimről, hanem valódi diktatúráról van szó, amelyben a parlamentben „nem hogy felszólalni, de ilyen tiltakozó akciókat lefolytatni sem érdemes”.

A képviselő szerint az egyetlen valóban hatásos megoldás az lenne, ha az ellenzék végleg kivonulna a parlamentből. „Ez az egyetlen, ami valóban fájna Kövérnek” – tette hozzá.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
5 megyére adtak ki riasztást, ezt a hétvégét már tönkrevágta az eső
Bőven lesz eső és felhő a következő napokban. Csak kevés helyen süthet ki hosszabb időszakokra a nap. Több napon is már 20 fok fölé mehet a hőmérséklet.


Öt megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést zivatarveszély miatt a HungaroMet vasárnap hajnalban. Ezeken a területeken az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, de néhol megerősödő szél, jégeső is előfordulhat. A saras eső, amely sivatagi porből alakul ki, sok helyen kellemetlenebbé teszi az ország időjárását.

Vasárnapra virradóra délnyugat felől újabb csapadékmező érkezik, sok felhő lesz felettünk, és eleinte sokfelé várható eső, zápor. Délután többfelé szakadozni kezd a felhőzet, a Dunántúlon és a középső tájakon gomolyok alakulnak ki, melyekből elszórtan előfordulhat zápor, néhol zivatar is, viszont északon és északkeleten még a zárt felhőzetből inkább eső várható.

A délies szelet sokfelé élénk, nyugaton és északnyugaton erős, olykor akár viharos lökések is kísérhetik. Hajnalban már sehol sem lesz fagy, 2-10 fok várható. A legmagasabb hőmérséklet 11 és 22 fok között alakul, a tartósabban borult északi, északkeleti tájakon marad hűvösebb az idő

- írta az Időkép.

Hétfőn is a felhőké lesz a főszerep, és sokfelé számíthatunk esőre, záporokra, helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Többfelé élénk, néhol erős lesz a déli, délnyugati szél. Kora reggel 3 és 11, napközben 12 és 21 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők.

Kedden változóan-erősen felhős időre van kilátás, csak kevés helyen süthet ki hosszabb időszakokra a nap. Helyenként záporok kialakulhatnak, de néhol a déli tájakon zivatarokra is számítani kell. A szél elsősorban záporok, zivatarok környezetében támadhat fel. Hajnalra többfelé pára, köd képződhet. A csúcshőmérséklet 15 és 22 fok között alakul.

Szerdán és csütörtökön is velünk maradnak a felhők, csak kevés helyen süthet ki több órára a nap. Sokfelé még szükség lesz az esernyőkre, néhol az ég is megdörrenhet. Többfelé számíthatunk szeles időre. A jelenlegi számítások szerint szerdán 11 és 21, csütörtökön 12 és 17 fok közötti maximumokra van kilátás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk