„Bárki ezt tenné” - mondta a Times értesülései szerint Donald Trump, miután péntek éjszaka az oroszok jelentős rakéta- és dróntámadást hajtottak végre Donyeck megyében. Az elnök ugyanakkor esetleges további szankcióiról is beszélt, ha Oroszország nem lenne hajlandó tárgyalni. „Oroszország most nagyon üti Ukrajnát a harcmezőn” – idézi a BBC Trump szavait.
Az amerikai elnök hivatalba lépése óta több olyan diplomáciai lépést tett, amely kedvező volt Oroszország számára. Februárban amerikai és orosz diplomaták tárgyaltak Szaúd-Arábiában, Ukrajna és az Európai Unió részvétele nélkül. Később Trump és Zelenszkij találkozója feszült légkörben zajlott le az Ovális Irodában.
A felek végül nem is írták alá azt a megállapodást, amely 500 milliárd dolláros amerikai hozzáférést biztosított volna az ukrán ásványi kincsekhez. A megbeszélés után Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
Nem ismert pontosan, hogy mely fegyver- és lőszerkészleteket érinti a felfüggesztés, de biztosan vannak olyan szállítmányok, amelyek még nem érkeztek meg Ukrajnába. Az amerikai kormány utasítására a Maxar megszakította a műholdas adatok távátvitelt is, ami hatással lehet az ukrán drónok navigációjára.
Ezt követően az orosz hadsereg péntek éjszaka jelentős rakétatámadást hajtott végre Donyeck megyében, az ukrán ellenőrzés alatt álló területeken. Dobropilja központjában a becsapódó rakéták legalább 11 ember halálát okozták.
A BBC információi szerint Trump úgy gondolja, „Oroszországgal most könnyebb megállapodni, mint Ukrajnával”, de nem pontosított arról, hogy milyen megállapodásra gondolt. A Kreml továbbra is igényt tart nemcsak a már elfoglalt területekre, hanem olyanokra is, amelyeket a három éve tartó háború során nem sikerült megszereznie vagy megtartania.
„Bárki ezt tenné” - mondta a Times értesülései szerint Donald Trump, miután péntek éjszaka az oroszok jelentős rakéta- és dróntámadást hajtottak végre Donyeck megyében. Az elnök ugyanakkor esetleges további szankcióiról is beszélt, ha Oroszország nem lenne hajlandó tárgyalni. „Oroszország most nagyon üti Ukrajnát a harcmezőn” – idézi a BBC Trump szavait.
Az amerikai elnök hivatalba lépése óta több olyan diplomáciai lépést tett, amely kedvező volt Oroszország számára. Februárban amerikai és orosz diplomaták tárgyaltak Szaúd-Arábiában, Ukrajna és az Európai Unió részvétele nélkül. Később Trump és Zelenszkij találkozója feszült légkörben zajlott le az Ovális Irodában.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A szervezők a demonstráció meghirdetésekor azt írták: „Itt az idő, hogy közösen kiálljunk egy jobb egészségügyért! Minden magyar ember érdeke, hogy megfelelő ellátást kapjon, ha beteg lesz. Hogy ne kelljen hónapokat vagy éveket várni egy életmentő műtétre. Hogy a szakdolgozók és az orvosok ne hagyják el tömegesen az országot. Mert az egészség nem lehet kiváltság – az alapvető emberi jog!”
Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy a Kossuth téren tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért. A demonstrációt a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szakszervezete hirdette meg.
A kamara február 5-én jelentette be a demonstrációt, amelynek mottója: Minden magyar ember egészsége többet érdemel. Néhány nappal korábban pedig egy társadalmi kampányt is elindítottak a témában.
„Itt az idő, hogy közösen kiálljunk egy jobb egészségügyért!
Minden magyar ember érdeke, hogy megfelelő ellátást kapjon, ha beteg lesz. Hogy ne kelljen hónapokat vagy éveket várni egy életmentő műtétre. Hogy a szakdolgozók és az orvosok ne hagyják el tömegesen az országot. Mert az egészség nem lehet kiváltság – az alapvető emberi jog!”
A demonstráción Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője is részt vesz. Szombat délutáni Facebook-posztjában úgy fogalmazatt:
„Kiállunk az egészségügyi dolgozóink és a minőségi egészségügyi ellátás mellett. El a kezekkel a kórházainktól! Nincs jobb- és baloldali egészségügy. Az állami egészségügy a legjobb befektetés a gyermekeink oktatása mellett.”
Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy a Kossuth téren tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért. A demonstrációt a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szakszervezete hirdette meg.
Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára a szombati tüntetésen tartott beszédében hangsúlyozta, hogy az egészség óriási érték, és ezt sokan csak akkor ismerik fel, amikor már elvesztették – írja a Telex. Szerinte az egészségügyet ennek megfelelően kell kezelni, és azt szeretné, ha a társadalom és a döntéshozók is így tekintenének rá. Hozzátette, hogy a reformok akár 15-20 évig is eltarthatnak, és fontos lenne, hogy ezeket politikai viták nélkül vigyék végig.
Az eseményen felolvasták Gálvölgyi János levelét is. A színész kemény szavakkal kritizálta az egészségügyi rendszert, ugyanakkor elismerően szólt az orvosok és az ápolók munkájáról.
Azt kívánja, hogy végre olyan ellátást kapjunk a pénzünkért, amit megérdemelnénk
– írta a színész. Szerinte a kórházak és a mentőszolgálat állapota nem megfelelő, és támogatását fejezte ki a Magyar Orvosi Kamara munkája iránt.
Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára a szombati tüntetésen tartott beszédében hangsúlyozta, hogy az egészség óriási érték, és ezt sokan csak akkor ismerik fel, amikor már elvesztették – írja a Telex. Szerinte az egészségügyet ennek megfelelően kell kezelni, és azt szeretné, ha a társadalom és a döntéshozók is így tekintenének rá. Hozzátette, hogy a reformok akár 15-20 évig is eltarthatnak, és fontos lenne, hogy ezeket politikai viták nélkül vigyék végig.
Szentkirályi Alexandra brüsszelezve üzent Magyar Péternek, aki cserébe a bátor nőket köszöntette nőnap alkalmából
Nőnap alkalmából Szentkirályi Alexandra egy Facebook-videóban kritizálta Magyar Pétert, míg a Tisza Párt elnöke bejegyzésében a nőket köszöntötte és a társadalmi egyenlőség fontosságát hangsúlyozta.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a Facebookra feltöltött videójában arról beszélt, hogy Magyar Péter napok óta tulipánokat osztogat a kamerák előtt, hogy ezzel is jelezze, fontos számára a nőnap. Szentkirályi szerint azonban mindez csak egy üres gesztus, mert közben „szokás szerint fenyegetéseket és sértéseket is szór”. Hozzátette, hogy
„egy szál virágtól még senki nem felejti el, hogyan bánik Brüsszel embere a nőkkel”.
A politikus azt is mondta, hogy Magyar környezetében sokan tudnának mesélni arról, milyen a nők helyzete mellette, majd úgy fogalmazott: „lelki terror, megaláztatás, lekicsinylés, esetenként fizikai bántalmazás azért, hogy a nő tudja, hol a helye”. Véleménye szerint Magyar Péter „a nőkön vezeti le a haragját”, és szerinte „jó lenne, ha megtanulna végre uralkodni magán”.
Magyar Péter is megszólalt nőnap alkalmából, azonban ő egy támogató üzenetet tett közzé a közösségi oldalán. A bejegyzésében azt írta:
„Gyertek velünk, foglalkozzunk közösen nőügyekkel! Hallassátok a hangotokat, törjük át közösen a magyar nőket ma még korlátozó üvegplafont! A magyar nők problémái minden magyar problémái, a teljes magyar társadalom problémái.”
Azt is hozzátette, hogy a női példaképek ma is inspirációt adhatnak:
„Ma is szükség van Zrínyi Ilonákra, Margit hercegnőkre, Teleki Blankákra, Hugonnai Vilmákra, bátor nőkre és csendes hősökre!”
Videón is üzent:
A kormány nőkkel kapcsolatos politikáját többször érte kritika – írja a 24.hu. A napokban Cseh Katalin momentumos képviselő bevitte a parlamentbe Mérő VeraLúg című könyvét, amely Renner Erika történetét dolgozza fel. Nyolc fideszes képviselő – köztük Orbán Viktor és Pintér Sándor – olvasatlanul küldte vissza a könyvet a kiadónak, Illés Boglárka pedig áttette egy másik asztalra.