Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára a szombati tüntetésen tartott beszédében hangsúlyozta, hogy az egészség óriási érték, és ezt sokan csak akkor ismerik fel, amikor már elvesztették – írja a Telex. Szerinte az egészségügyet ennek megfelelően kell kezelni, és azt szeretné, ha a társadalom és a döntéshozók is így tekintenének rá. Hozzátette, hogy a reformok akár 15-20 évig is eltarthatnak, és fontos lenne, hogy ezeket politikai viták nélkül vigyék végig.
Az eseményen felolvasták Gálvölgyi János levelét is. A színész kemény szavakkal kritizálta az egészségügyi rendszert, ugyanakkor elismerően szólt az orvosok és az ápolók munkájáról.
Azt kívánja, hogy végre olyan ellátást kapjunk a pénzünkért, amit megérdemelnénk
– írta a színész. Szerinte a kórházak és a mentőszolgálat állapota nem megfelelő, és támogatását fejezte ki a Magyar Orvosi Kamara munkája iránt.
Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára a szombati tüntetésen tartott beszédében hangsúlyozta, hogy az egészség óriási érték, és ezt sokan csak akkor ismerik fel, amikor már elvesztették – írja a Telex. Szerinte az egészségügyet ennek megfelelően kell kezelni, és azt szeretné, ha a társadalom és a döntéshozók is így tekintenének rá. Hozzátette, hogy a reformok akár 15-20 évig is eltarthatnak, és fontos lenne, hogy ezeket politikai viták nélkül vigyék végig.
A szervezők a demonstráció meghirdetésekor azt írták: „Itt az idő, hogy közösen kiálljunk egy jobb egészségügyért! Minden magyar ember érdeke, hogy megfelelő ellátást kapjon, ha beteg lesz. Hogy ne kelljen hónapokat vagy éveket várni egy életmentő műtétre. Hogy a szakdolgozók és az orvosok ne hagyják el tömegesen az országot. Mert az egészség nem lehet kiváltság – az alapvető emberi jog!”
Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy a Kossuth téren tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért. A demonstrációt a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szakszervezete hirdette meg.
A kamara február 5-én jelentette be a demonstrációt, amelynek mottója: Minden magyar ember egészsége többet érdemel. Néhány nappal korábban pedig egy társadalmi kampányt is elindítottak a témában.
„Itt az idő, hogy közösen kiálljunk egy jobb egészségügyért!
Minden magyar ember érdeke, hogy megfelelő ellátást kapjon, ha beteg lesz. Hogy ne kelljen hónapokat vagy éveket várni egy életmentő műtétre. Hogy a szakdolgozók és az orvosok ne hagyják el tömegesen az országot. Mert az egészség nem lehet kiváltság – az alapvető emberi jog!”
A demonstráción Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője is részt vesz. Szombat délutáni Facebook-posztjában úgy fogalmazatt:
„Kiállunk az egészségügyi dolgozóink és a minőségi egészségügyi ellátás mellett. El a kezekkel a kórházainktól! Nincs jobb- és baloldali egészségügy. Az állami egészségügy a legjobb befektetés a gyermekeink oktatása mellett.”
Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy a Kossuth téren tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért. A demonstrációt a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szakszervezete hirdette meg.
A Kossuth téren tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért. A demonstrációt a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szakszervezete hirdette meg.
A kamara február 5-én jelentette be a demonstrációt, amelynek mottója: Minden magyar ember egészsége többet érdemel. Néhány nappal korábban pedig egy társadalmi kampányt is elindítottak a témában.
„Itt az idő, hogy közösen kiálljunk egy jobb egészségügyért!
Minden magyar ember érdeke, hogy megfelelő ellátást kapjon, ha beteg lesz. Hogy ne kelljen hónapokat vagy éveket várni egy életmentő műtétre. Hogy a szakdolgozók és az orvosok ne hagyják el tömegesen az országot. Mert az egészség nem lehet kiváltság – az alapvető emberi jog!”
Szombat reggel a kormány feltöltött egy videót a Facebook-oldalára, amelyben Takács Péter egészségügyi államtitkár felsorolta, hogy az elmúlt években mennyit költöttek egészségügyi, illetve bérfejlesztésekre.
„A Magyar Orvosi Kamara ekkora orvosi béremelés mellett is politikai akciókat szervez és plakátolgat. Ez pedig csak egyet jelenthet: a MOK egyszerűen beállt az ellenzéknek kampányolni” - fejtette ki az államtitkár.
A demonstrációról készült friss képekkel hamarosan jelentkezünk!
A Kossuth téren tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért. A demonstrációt a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szakszervezete hirdette meg.
A kamara február 5-én jelentette be a demonstrációt, amelynek mottója: Minden magyar ember egészsége többet érdemel. Néhány nappal korábban pedig egy társadalmi kampányt is elindítottak a témában.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az infláció alakulásáról beszélt Nagy Márton szombaton a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján. Elmondása szerint a januári után februárban tovább gyorsulhatott az árak emelkedése. A Központi Statisztikai Hivatal kedden teszi közzé a hivatalos adatokat, de úgy tűnik, hogy a főbb számokat már ismerhetik a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Nagy Márton legalábbis azt mondta, hogy
az élelmiszerinfláció akár 7 százalékos is lehetett a múlt hónapban, és a pénzügyi szolgáltatások díjai is jelentősen emelkedtek.
A kormány célja az élelmiszerárak kordában tartása. A múlt héten bejelentették, hogy önkéntes árcsökkentést várnak el a nagy kiskereskedelmi láncoktól. Nagy Márton most arról is beszélt, hogy
a hat legnagyobb áruházlánc közül eddig kettő tett a kormány számára elfogadható vállalást, a többieknek pedig „van még fél hetük” a döntésre.
Az elmúlt napokban állategészségügyi problémák is felmerültek. A Nébih laboratóriuma ragadós száj- és körömfájást azonosított egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen. A vírus ötven éve nem jelent meg Magyarországon.
„Ha elterjed, annak brutális hatása lesz”
– mondta Nagy Márton. Hozzátette, hogy a vágóhidak leálltak, mert „meg kell állítani ott, ahol tudjuk”. A vírus megjelenése a miniszter szerint „rendkívüli kihatással lehet a hús- és tejárakra”.
A költségvetésről is szó esett az eseményen. Nagy Márton arról beszélt, hogy idén a költségvetés elsődleges adóssága nulla lesz, vagyis a hiány mértékét kizárólag a nettó kamatkiadások határozzák meg.