HÍREK
A Rovatból

Hábetler András: Ne a kapcsolatrendszerein múljon, hogy valaki túlél-e, vagy sem – Saját példáját mesélte el

Az orvos, operaénekes a tüntetésen azt mondta, hogy talán segítené a gondokat megoldani, ha csak egy éjszakára is, de megélnék a politikusok az egészségügyisek helyzetét.


Hábetler András orvos, operaénekes több háziorvosi rendelőben is helyettesít Budapesten, mert kevés az orvos, emellett egy hajléktalanokat ellátó intézményben is dolgozik. Korábban operaénekesként tevékenykedett, de húsz év után, a Covid-19 járvány idején visszatért az orvosi hivatáshoz.

A személyes élményei is nagy hatással voltak rá.

„A legerősebb motiváló tényező az volt, hogy volt egy veserákom, 2018-ban derült ki. Óriási szerencsém volt, mert a Covid-19 előtt két héttel az ország egyik legjobb vesespecialistája megműtött. És most itt vagyok, ez egy csoda”

– mondta.

Azt is hozzátette, hogy a gyógyulása nem kizárólag a szerencsén múlt. „Bevallottam magamnak, hogy ez nem egyszerű szerencse volt, hanem kapcsolataim voltak. Ennek a kapcsolatrendszernek volt az köszönhető, hogy megműtöttek, és most itt vagyok.” Úgy gondolja, ha nem lett volna ilyen háttérrel, sokkal nehezebben jutott volna el a műtétig, és talán nem is időben.

Szerinte nem szabadna, hogy egy beteg sorsa az ismeretségi körén múljon.

„Nekem a magam apró eszközeivel tennem kell, hogy ne a kapcsolatrendszerein múljon, hogy valaki túlél-e, vagy sem. Ez legyen alanyi jog!”

– jelentette ki.

Az egészségügyi rendszer problémáiról is határozott véleménye van. „A rendszer nem a kiszolgáltatottság ellen hat, hanem pont ellenkezőleg” – mondta. Úgy látja, a betegeknek sokszor nemcsak a betegséggel, hanem az emberi méltóságuk elvesztésével is meg kell küzdeniük a kórházakban.

A politikusokat is arra ösztönözné, hogy személyesen tapasztalják meg a helyzetet.

„Nyakon ragadnám a mi magyar politikusainkat, és behoznám őket, hogy csak egy éjszakára éljék meg ezt”

– mondta. Szerinte ha ezt átélnék, a költségvetési prioritásaik is megváltoznának. „Kit érdekel a repülőtér, a stadion? Ha ez már működik, akkor ide nekünk az oroszlánt is” – tette hozzá.

A szakdolgozók helyzetére is felhívta a figyelmet. Úgy gondolja, az orvosoknak felelősségük van velük szemben. „Ezt az adósságot pedig ki kell fizetni” – mondta az alacsony bérezésükre utalva.

Hábetler András szerint a jelenlegi helyzet harc, amelyben az orvosok folyamatosan küzdenek a betegségekkel és a halállal. „Magyarország harcban áll. Nem Magyarország, a szabadon választott kormánya” – fogalmazott. A politikusokat arra kérte, hogy ebben a harcban álljanak az orvosok mellé.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megtelt a Kossuth tér: fotókon a tömeg, akik a jobb egészségügyi ellátásért tüntettek
Sokan gyűltek össze szombat délután a demonstráción, hogy kiálljanak az egészségügyi dolgozók mellett, és követeljék a minőségi betegellátást.


Megtelt a Kossuth tér a jobb egészségügyért tüntetőkkel szombat délután.

Képgaléria: Ilyen sokan gyűltek össze

A szervezők a demonstráció meghirdetésekor azt írták: „Itt az idő, hogy közösen kiálljunk egy jobb egészségügyért! Minden magyar ember érdeke, hogy megfelelő ellátást kapjon, ha beteg lesz. Hogy ne kelljen hónapokat vagy éveket várni egy életmentő műtétre. Hogy a szakdolgozók és az orvosok ne hagyják el tömegesen az országot. Mert az egészség nem lehet kiváltság – az alapvető emberi jog!”

Képeken, ahogy gyülekezett a tömeg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az orvosok tüntetésén: „El a kezekkel a kórházainktól! Nincs jobb- és baloldali egészségügy”
A jobb egészségügyért tüntetnek az orvosok a Kossuth téren. A szombati demonstráción Magyar Péter is jelen van, amiről a Facebookon képet is posztolt.


Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy a Kossuth téren tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért. A demonstrációt a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szakszervezete hirdette meg.

A kamara február 5-én jelentette be a demonstrációt, amelynek mottója: Minden magyar ember egészsége többet érdemel. Néhány nappal korábban pedig egy társadalmi kampányt is elindítottak a témában.

„Itt az idő, hogy közösen kiálljunk egy jobb egészségügyért!

Minden magyar ember érdeke, hogy megfelelő ellátást kapjon, ha beteg lesz. Hogy ne kelljen hónapokat vagy éveket várni egy életmentő műtétre. Hogy a szakdolgozók és az orvosok ne hagyják el tömegesen az országot. Mert az egészség nem lehet kiváltság – az alapvető emberi jog!”

– olvasható a Facebook-esemény leírásában.

A demonstráción Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője is részt vesz. Szombat délutáni Facebook-posztjában úgy fogalmazatt:

„Kiállunk az egészségügyi dolgozóink és a minőségi egészségügyi ellátás mellett. El a kezekkel a kórházainktól! Nincs jobb- és baloldali egészségügy. Az állami egészségügy a legjobb befektetés a gyermekeink oktatása mellett.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotók: A jobb egészségügyért tüntetnek az orvosok a Kossuth téren
Az orvosi kamara hirdette meg a demonstrációt, mert szerintük az egészség alapvető emberi jog.


A Kossuth téren tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért. A demonstrációt a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szakszervezete hirdette meg.

A kamara február 5-én jelentette be a demonstrációt, amelynek mottója: Minden magyar ember egészsége többet érdemel. Néhány nappal korábban pedig egy társadalmi kampányt is elindítottak a témában.

„Itt az idő, hogy közösen kiálljunk egy jobb egészségügyért!

Minden magyar ember érdeke, hogy megfelelő ellátást kapjon, ha beteg lesz. Hogy ne kelljen hónapokat vagy éveket várni egy életmentő műtétre. Hogy a szakdolgozók és az orvosok ne hagyják el tömegesen az országot. Mert az egészség nem lehet kiváltság – az alapvető emberi jog!”

- olvasható a Facebook-esemény leírásában.

Szombat reggel a kormány feltöltött egy videót a Facebook-oldalára, amelyben Takács Péter egészségügyi államtitkár felsorolta, hogy az elmúlt években mennyit költöttek egészségügyi, illetve bérfejlesztésekre.

„A Magyar Orvosi Kamara ekkora orvosi béremelés mellett is politikai akciókat szervez és plakátolgat. Ez pedig csak egyet jelenthet: a MOK egyszerűen beállt az ellenzéknek kampányolni” - fejtette ki az államtitkár.

A demonstrációról készült friss képekkel hamarosan jelentkezünk!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gálvölgyi János levélben üzent az orvostüntetésen: Azt kívánja, hogy végre olyan ellátást kapjunk a pénzünkért, amit megérdemelnénk
A Magyar Orvosi Kamara tüntetésén Svéd Tamás főtitkár és Gálvölgyi János színész is kiállt a jobb ellátás mellett.


Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára a szombati tüntetésen tartott beszédében hangsúlyozta, hogy az egészség óriási érték, és ezt sokan csak akkor ismerik fel, amikor már elvesztették – írja a Telex. Szerinte az egészségügyet ennek megfelelően kell kezelni, és azt szeretné, ha a társadalom és a döntéshozók is így tekintenének rá. Hozzátette, hogy a reformok akár 15-20 évig is eltarthatnak, és fontos lenne, hogy ezeket politikai viták nélkül vigyék végig.

Az eseményen felolvasták Gálvölgyi János levelét is. A színész kemény szavakkal kritizálta az egészségügyi rendszert, ugyanakkor elismerően szólt az orvosok és az ápolók munkájáról.

Azt kívánja, hogy végre olyan ellátást kapjunk a pénzünkért, amit megérdemelnénk

– írta a színész. Szerinte a kórházak és a mentőszolgálat állapota nem megfelelő, és támogatását fejezte ki a Magyar Orvosi Kamara munkája iránt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: