Joe Kent a lemondását bejelentő levélben azt írta, már csak azért sem támogatja az Irán elleni hadműveletet, mert szeretett feleségét pont egy Izrael által előidézett háborúban, egy terroristák által elkövetett öngyilkos merényletben veszítette el. Shannon Mary Kent volt az első amerikai női katona, aki elesett az Iszlám Állam elleni szíriai koalíciós műveletekben.
Ahogy megírtuk, lemondott a Trump-kormány terrorelhárítási csúcsvezetője, mert ellenzi az Irán elleni háborút. Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorelhárítási Központ igazgatója kedden nyílt levélben jelentette be távozását. Ezzel ő lett a kormányzat legmagasabb rangú tisztségviselője, aki nyilvánosan bírálja az amerikai-izraeli hadműveletet.
Joe Kent lemondását saját gyászával is indokolta. Levelében azt írta, nem tudja támogatni az Irán elleni háború folytatását, és ebben személyes vesztesége is szerepet játszik.
„Lelkiismeretből nem tudom támogatni az Irán elleni háború folytatását. Irán nem jelentett közvetlen fenyegetést nemzetünkre nézve, és nyilvánvaló, hogy ezt a háborút Izrael és erős amerikai lobbija nyomására kezdtük el”
– írta a levelében, amelyet a New York Times is idézett.
A volt igazgató külön is kitért arra, hogy családja már egyszer súlyos árat fizetett egy közel-keleti konfliktus miatt.
„Veteránként, aki tizenegyszer vonult be harcba, és Aranycsillagos férjként, aki elvesztette szeretett feleségét, Shannont egy Izrael által előidézett háborúban, nem támogathatom, hogy a következő generációt elküldjük harcolni és meghalni egy olyan háborúban, amely nem szolgálja az amerikai nép érdekét, és nem igazolja amerikai életek árát”
– fogalmazott.
A levélben említett Shannon Mary Kent 35 éves volt, a haditengerészet kriptológus altisztjeként szolgált. Az egyik olyan egységénél dolgozott, amely a Nemzetbiztonsági Ügynökséget és a különleges műveleti erőket támogatta. Joe Kent szerint 2001. szeptember 11. után lépett be a haditengerészethez. Shannon Mary Kentnek jó nyelvérzéke volt, spanyolul és franciául is megtanult, később pedig a kaliforniai Montereyben iraki arab nyelvjárást tanult.
A férje elmondása szerint 2007-ben találkoztak először Bagdadban, ahol Shannon egy iráni fegyveresről tartott eligazítást.
Akkor csak néhány percet beszéltek, majd éveken át nem látták egymást. Később egy egyéves kiválasztási és kiképzési tanfolyam első napján találkoztak újra. A férfi azt mondta, attól a pillanattól kezdve szinte elválaszthatatlanok lettek.
A képzés után összeházasodtak. Shannon később Marylandben állomásozott, a család pedig a gyerekek születése után Annapolis közelébe költözött. Joe Kent szerint felesége sokáig otthon maradt a gyerekekkel, majd 2018 végén ment újra külszolgálatra, ezúttal Szíriába.
Shannon Mary Kent 2019. január 16-án halt meg a szíriai Manbídzs városában. Egy informátorral találkozott egy étteremben, amikor az Iszlám Államhoz köthető terroristák öngyilkos merényletet hajtottak végre. Rajta kívül még három amerikai halt meg.
Ő volt az első amerikai női katona, aki elesett a terrorszervezet elleni szíriai koalíciós műveletekben.
Halála után előléptették, a Nemzetbiztonsági Ügynökség pedig egy hónappal később a Kriptológiai Emlékfalra is felvette a nevét.
Joe Kent szerint felesége nyelvtudása és közvetlen természete a műveletek során is sokat számított. Pályája elején a nyelvi készségei miatt lett jó a helyszíni kikérdezésekben, később pedig az iraki arab nyelvjárás ismerete miatt különösen hasznos volt a különleges műveleteknél.
Felesége elvesztése óta Kent egyre inkább a katonai beavatkozásokat ellenző politikai álláspont felé fordult.
Joe Kent keddi lemondására Donald Trump elnök is reagált, és azt mondta, a távozó vezető kedves ember, de gyenge a biztonság terén. A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt sértőnek és nevetségesnek nevezte azt az állítást, hogy a fegyveres konfliktus Izrael nyomására indult volna meg.
Lindsey Graham republikánus szenátor egy esti televíziós műsorban bírálta Kentet. „Joe Kent barátomhoz szólok, aki kitüntetett háborús veterán, és aki elvesztette a feleségét Szíriában: mit csinálsz? Egy hazugságnak adsz segítséget és bátorítást” – mondta a Fox News csatornán. Az ellenzéki demokrata politikusok közül közben többen, akik júliusi kinevezésekor még kritizálták Kentet, most egyetértenek az aggodalmaival, és vitatják a kormányzat érvelését az azonnali iráni fenyegetésről.