Az alig 400 fős Pusztaottlaka szafariparkjában, valamint a falu egyik alpolgármestereként dolgozik Simonka György egykori fideszes országgyűlési képviselő, akit 1,4 milliárd forintos költségvetési csalással vádolnak uniós pénzek elsikkasztása miatt.
A Blikk a pusztaottlakai szafariparkban kereste fel a korrupcióval vádolt Simonka Györgyöt, aki
minden hétvégén maga fogadja a vendégeket a létesítményben.
Az egykori fideszes országgyűlési képviselő a lapnak azt mondta, habár a büntetőügye folyamatban van, közben azért dolgoznia is kell.
„Hétközben a szafari ügyeit intézem, rendelem a takarmányt, gondoskodom állatorvosról, szombaton pedig jövök és fogadom a vendégeket. Már tavaly is így volt az egész szezonban” – tette hozzá Simonka, aki egyébként korábban háromszor is polgármester volt Pusztaottlakán, most pedig ő az egyik alpolgármester.
A 10 hektáron elterülő szafariparkban legalább negyvenféle állat, több mint 300 egyed él. Többek között vannak itt tevék, lámák, alpakák, zebrák, antilopok, kenguruk, struccok, pávák, lovak, szamarak és kecskék.
„Az egy tévedés, hogy a parkot én vagy a családom visszük! A jegyet az önkormányzat állítja ki, hozzájuk megy a pénz, én pedig az önkormányzat alkalmazottjaként dolgozom itt. Kizárólag a büfét és a park honlapját üzemelteti a Mentor Menedzsment Kft., az unokahúgom cége, ő sajnos szintén vádlott lett az ügyemben” – mondta Simonka.
Elárulta: havi 10-15 millió forint körüli árbevétele van a pusztaottlakai önkormányzatnak a szafariparkból, tehát ez még nem a nyereség, ugyanakkor Simonka szerint a munkabérek és a takarmány kifizetése után is marad a bevételből település kasszájában.
A korrupcióval vádolt egykori fideszes országgyűlési képviselő állítja, koncepciós eljárás áldozata lett, és a baloldalt sejti a háttérben.
„Ez az ügy tönkretette a családunkat, benne egyenként mindenki életét. Szabályosan belebetegedtünk, nyugtatókon éltünk. Nyolc és fél évet kért rám az ügyészség, én pedig attól rettegtem, hogy így is ítél majd a bíróság. De ártatlan vagyok, és már látom, hogy hamis bizonyítékokat kreáltak” – mondta Simonka, aki teljesen visszavonult az országos politikától.
Az alig 400 fős Pusztaottlaka szafariparkjában, valamint a falu egyik alpolgármestereként dolgozik Simonka György egykori fideszes országgyűlési képviselő, akit 1,4 milliárd forintos költségvetési csalással vádolnak uniós pénzek elsikkasztása miatt.
A Blikk a pusztaottlakai szafariparkban kereste fel a korrupcióval vádolt Simonka Györgyöt, aki
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor már azzal magyarázza az átláthatósági törvényt, hogy „ukránbarát propagandahálózat” működik Magyarországon
A miniszterelnök szerint a technikai kérdésekről lehet vitatkozni, de a abban, hogy aki politikával foglalkozik Magyarországon, ne fogadhasson el külföldről pénzt, mindnekinek egyet kellene értenie.
Az EU az energiaár-politikájával nem a saját családjaikat és vállalkozásaikat akarja segíteni, hanem az oroszoknak akarnak ártani és megsegíteni Ukrajnát - mondta a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Orbán Viktor.
A miniszterelnök szerint ők az ellenkező álláspontot képviselik.
„Én minden héten, amikor ott vagyok, csatában vagyok velük, és élek azzal a jogával Magyarországnak, hogy nem engedjük az orosz energiával szembeni szankciókat kiterjedni Magyarországra, mert ha azt megengednénk, abból mindenfajta bajok állnának elő. Az ukránok természetesen egy malomban őrölnek az európai vezetőkkel, sőt tulajdonképpen az európai vezetők azt gondolják, hogy ha ártanak az oroszoknak, azzal segítenek az ukránoknak. Tehát tulajdonképpen az egész energiaemelést szorgalmazó politika mögött az ukránok vannak, ezért egyáltalán nem indokolatlan ukrán energiafenyegetésről beszél” - fogalmazott Orbán, aki szerint az ukránok olyasmit követelnek az európaiaktól, ami tönkreteszi az európai családokat, és ez a veszély fenyegeti a magyar családokat is.
A kormányfő azt mondta, az ő számításaik szerint Magyarországnak minden évben 800 milliárd forinttal többet kellene fizetni az Oroszországból érkezett gáz helyett máshonnan megvásárolt energiáért.
„Ilyen körülmények között, hogyan lehetne fenntartható a rezsicsökkentés?” – kérdezi a műsorvezető, mire Orbán úgy felel, erre még senki nem adott neki választ.
„Én ezt szoktam mondani Brüsszelben, hogy én értem, hogy ők ártani akarnak Oroszországnak, meg akarják segíteni az ukránokat, ezt én mind értem, de miért a magyarokkal fizettetik meg ennek az árát? Hol ez a pénz? Hát adják ide! És akkor már kvittek is vagyunk. Tehát lehet tárgyalni velünk, hogyha az ő politikájuknak a Magyarországra gyakorolt negatív hatását hajlandóak vállalni és kifizetik, az egy másik helyzet. De egyelőre a fülük botját sem mozdítják, és azt gondolják, hogy ezt az összeget nekünk, magyaroknak kéne kifizetni” - fogalmazott Orbán.
Az interjúban az ukrán kémügy is előkerült. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy szerinte intenzív kémtevékenység van Magyarország van. Hozzátette, hogy minden ország csinál ilyet, de van ennek normális szintje, az ukrán aktivitás viszont szerinte nagyon megnőtt Magyarországon.
„Az tapasztaltuk, hogy az ukrán aktivitás nagyon megnőtt Magyarországon, és operatív akciókat is szerveznek. És aztán láttuk, hogy fölépítenek egy olyan kreált történetet, hogy magyarnak tekintett kémeket tartóztatnak le Ukrajnában, amihez persze nekünk semmi közünk nincsen, és információs hírigényeket fogalmaznak meg állami vezetőkkel kapcsolatban Magyarország működésével kapcsolatban”
- fogalmazott Orbán.
A kormányfő szerint „az ukránoknak van egy dezinformációs kampánya, ezért mi is beterjesztettük a parlament elé azt a törvényt, az átláthatósági törvényt, amely nem teszi lehetővé, hogy az ukránok itt egy ukránbarát propagandahálózatot működtessenek. Mert most ez a helyzet, egy háborúpárti ukránbarát propagandahálózat működik Magyarországon, és naponta tolja az arcunkba, a fejünkbe az ukránbarát álláspontokat”.
Orbán szerint erre számított, arra viszont nem, hogy „az ellenzéki pártok, miután ukránbarátok - ezt tudtuk róluk, hiszen támogatják Ukrajna tagságát - az ukrán titkosszolgálat ilyen mély kapcsolatrendszert ápol velük”.
A „átláthatósági” törvényre visszatérve Orbán úgy fogalmazott: a szabályozás inkább enyhe az ő felfogása szerint.
„A törvény célja, hogy aki politikával foglalkozik Magyarországon, legyen párt, álcivil, vagy ilyen politikai, közéleti civil szervezet, vagy legyen éppen politikai média, azok ne fogadhassanak el külföldről támogatást, mert a magyar emberek nem tudják, nem ez a dolguk, hogy állandóan benézzenek a függöny mögé, hogy amikor egy véleménnyel találkoznak, akkor most a szerző saját véleménye, vagy fizetik érte külföldről”
- mondta Orbán, aki hozzátette: amikor én elolvasok egy hírt, én is szeretném tudni, hogy most akkor kinek a véleményét olvasom.
A miniszterelnök szerint ennek az átláthatóvá tétele egy evidens nemzeti érdek, és eddig még azért nem volt ilyen szabályozás, mert azt gondolták eddig is, hogy nem szabadna elfogadni a politikával foglalkozó szervezeteknek semmilyen pénzt.
„Most a technikai kérdésekről lehet vitatkozni, hogy így vagy úgy, de a célban egyet kellene értenünk”
- jegyezte meg Orbán, aki azt is kifejtette, hogy még az ellenzéki pártokból is kinézte volna, hogy egyet tudnak érteni. „Sőt arra gondoltam, hogy talán még az érintett civil, álcivil, meg médiaszervezetek is a nyilvánosság előtt belátják, hogy a magyar közvélemény nagy része mégiscsak azt gondolja, hogy aki politikával foglalkozik, az ne fogadjon el külföldről támogatást. Szerintem ebben lehetne nemzeti egyetértés Magyarországon”.
Az EU az energiaár-politikájával nem a saját családjaikat és vállalkozásaikat akarja segíteni, hanem az oroszoknak akarnak ártani és megsegíteni Ukrajnát - mondta a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Orbán Viktor.
A miniszterelnök szerint ők az ellenkező álláspontot képviselik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Már nem őrsparancsnok a rendőr, aki bilincsben vitte el a megafonos lelkészt
Albert-Nagy Ákost még áprilisban vitték el bilincsben a Tisza Párt rendezvényéről. A lelkészként is ismert megafonos miatt belső vizsgálat indult a rendőrségen.
A 444 információi szerint már nem őrsparancsnok az a rendőr, aki április 13-án bilincsben vitt el egy férfit a Tisza Párt szentendrei rendezvényéről.
A lap úgy tudja, a rendőrt már másnap intézkedés alá vonták, és elvették tőle az őrsparancsnoki megbízatást.
A rendőr egy közeli településen töltötte be ezt a pozíciót.
A férfi, akit a rendőrök elvittek, a rendezvényen többek között azt kiabálta, hogy „vörösiszapot a Tiszába”. Később derült ki róla, hogy volt unitárius lelkész, és a Megafon tagja is. A Budapesti Unitárius Egyházközség elhatárolódott tőle.
A portál többször is kérdezte az Országos Rendőr-főkapitányságot az esettel kapcsolatban. A rendőrség adatvédelmi okokra hivatkozva nem adott érdemi tájékoztatást, és azt sem árulták el, hogy indult-e fegyelmi vagy más jellegű eljárás a rendőrnél. Az érintett rendőr nem reagált a lap megkeresésére.
A 444 információi szerint már nem őrsparancsnok az a rendőr, aki április 13-án bilincsben vitt el egy férfit a Tisza Párt szentendrei rendezvényéről.
A lap úgy tudja, a rendőrt már másnap intézkedés alá vonták, és elvették tőle az őrsparancsnoki megbízatást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lánczi András: Akik most el akarják zavarni Orbán Viktort, visszamenőleg fizessék ki a rezsicsökkentésnek köszönhető megtakarításokat
„Ez nem demagógia, tessék összehasonlítani egy magyar közüzemi számlát mondjuk egy osztrák vagy német számlával” -fogalmazott a filozófus, Orbán-tanácsadó egykori Corvinus-rektor.
„Ha Magyarország maga a paradicsom lenne, akkor is lennének olyanok, akik szerint kevés a fügefalevél” - mondta a Mandinernek adott interjújában Lánczi András.
A nyolcoldalas interjúban üzent is azoknak, akik nem elégedettek a magyar valósággal.
„Azoknak az elégedetlenkedőknek, akik most el akarják zavarni Orbán Viktort, azt mondanám: először is visszamenőleg fizessék ki a számlájukból a rezsicsökkentésnek köszönhetően megtakarított részt. Ez nem demagógia, tessék összehasonlítani egy magyar közüzemi számlát mondjuk egy osztrák vagy német számlával”
- fogalmazott a filozófus, Orbán-tanácsadó egykori Corvinus-rektor.
Az interjúban Magyar Péter is szóba került. Lánczi egyszer sem mondta ki a Tisza Párt politikusának nevét, csak fiatalemberként és celebpolitikusként emlegette.
A filozófus szerint a politikus ereje abban rejlik, hogy folyamatosan kommunikál, és reményt árul a kormányváltásra. Azt mondta: „Olyan elégedetlenségi pontokat keres, amelyek nehezen mérhetők, ez hergelés, nem pedig tárgyilagos helyzetleírás”. Hozzátette, hogy a politikus mondanivalójának van valóságalapja, például amikor az egészségügy állapotát kritizálja, de szerinte nem világos, mit ígér pontosan, csak számokat mond be. Azt is részletezte, mennyire jellemtelennek tartja a fiatal politikust.
Orbán Viktorról ezzel szemben ezt mondta: „A kormányfő esete speciális, hiszen nemcsak nemzeti, hanem minimum európai mértékben meghatározó politikus, annál is több”.
„Ha Magyarország maga a paradicsom lenne, akkor is lennének olyanok, akik szerint kevés a fügefalevél” - mondta a Mandinernek adott interjújában Lánczi András.
A nyolcoldalas interjúban üzent is azoknak, akik nem elégedettek a magyar valósággal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Publicus: 7 százalékkal verné a Tisza a Fideszt, ha most vasárnap lenne a parlamenti választás
A felmérés szerint a biztos szavazó pártválasztók körében a Tisza Párt 43, a Fidesz 36 százalékon áll. A teljes népességnél a Tisza 30, a Fidesz 24 százalékot kapna.
Hét százalékkal verné a Tisza Párt a Fideszt, ha most vasárnap tartanának parlamenti választást – többek között ez derül ki a Publicus Intézet friss, Népszava számára készített felméréséből.
A reprezentatív kutatás szerint
a biztos szavazó pártválasztók körében a Tisza Párt 43, a Fidesz 36 százalékon áll. A teljes népességnél a Tisza 30, a Fidesz 24 százalékot kapna.
A bizonytalanok aránya 32 százalék.
A felmérés szerint
tízből hat ember örülne, ha 2026-ban a Fidesz elveszítené a választást. 28 százalék viszont azt szeretné, ha Orbán Viktor pártja maradna hatalmon.
12 százalék nem válaszolt a kérdésre.
A kutatásban megjelent, hogy a nők 33, a férfiak 24 százaléka örülne a Fidesz győzelmének. Ezzel szemben a férfiak 66, a nők 54 százaléka kormányváltást szeretne. A községekben 37 százalék számít a Fidesz győzelmére, 50 százalék viszont ellenzéki sikernek örülne.
A kisebb pártok közül a DK 9 százalékon áll a biztos szavazók körében. A Mi Hazánk 5 százalékot érne el, így bejutna a parlamentbe. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt 3, az MSZP 1 százalékot kapna. A Momentum, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd 0 százalékon áll. Az ő támogatottságuk fél százalék alatt van, így nem jelentek meg a statisztikában. A kutatás szerint 2 százalék még mindig egy nem létező „ellenzéki összefogást” említett válaszként.
A választási részvétel is magas lenne, ha most vasárnap lenne a választás. A megkérdezettek 85 százaléka biztosan, 4 százalék valószínűleg elmenne szavazni. 6 százalék biztosan, 2 százalék valószínűleg nem menne. A Fidesz támogatóinak 93 százaléka biztosan szavazna, 5 százalékuk valószínűleg menne. Az ellenzéki szavazók még ennél is aktívabbak: 97 százalékuk biztosra, 2 százalék valószínűre mondta a részvételt. A bizonytalanok 64 százaléka biztosan, 7 százalékuk valószínűleg szavazna.
A felmérés szerint magyarok 69 százaléka elégedetlen azzal, ahogy az országban mennek a dolgok: 54 százalék „nem elégedett”, 15 százalék pedig „inkább nem elégedett”. Ezzel szemben csupán minden tizedik válaszadó „teljes mértékben”, 19 százalék pedig „inkább” elégedett. A márciusi adatokhoz képest ez gyakorlatilag nem változott. A Fidesz szavazói között 82 százalék szerint jó irányba mennek a dolgok, az ellenzékiek közül viszont csak 4 százalék gondolja így, a bizonytalanoknál pedig 29 százalék.
Hét százalékkal verné a Tisza Párt a Fideszt, ha most vasárnap tartanának parlamenti választást – többek között ez derül ki a Publicus Intézet friss, Népszava számára készített felméréséből.
A reprezentatív kutatás szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!