SZEMPONT
A Rovatból

Stigma: Néha még az orvosaik is hülyének nézik a mentális zavarral küzdőket

Megbélyegzés, lenézés - ezekkel kell szembenézniük a mentális betegséggel élőknek. Nem csoda, hogy még a rendelőbe sem mernek elmenni a kezelésre.


Ha pánikbeteg vagy, akkor csak hisztizel, ha skizofrén, akkor pedig gonosz vagy. A mentálisan beteg embereknek ma is sokszor kell megbélyegzéssel szembenézniük: faképnél hagyják őket a lányok, nehéz állást találniuk.

Néha még az orvosok is hülyének nézik őket, rendelésre járni pedig kész tortúra.

"

Beülni egy pszichiátriai rendelésre úgy, hogy közben szemben van a szemészet, és ha valaki odanéz, akkor azt mondja, ott ülnek a bolondok, az nehéz dolog.

Tamás a húszas évei elején súlyos pánikbeteg volt, környezete azonban egyáltalán nem értette meg, a betegségét hisztinek tartották, és még az orvosai is bolondnak nézték.

A mentális betegségekkel élőknek gyakran kell szembenézniük azzal, hogy bipolaritásuk vagy skizofréniájuk miatt kinézik őket a munkahelyükről, nehéz párt találniuk, de még az orvosaik is lenézhetik őket. Mit élhet meg megbélyegzésként egy mentálisan beteg ember?

Nem mer bemenni a beteg a rendelőbe

"

A mentális betegséggel élők felépülésének egyik akadálya az, hogy az életükben parkolópályára kerülnek

– mondta az Abcúgnak Harangozó Judit, a közösségi pszichiátriával foglalkozó Ébredések Alapítvány vezetője.

Az alapítvány mentális problémákkal élő emberek segítésével foglalkozik, ők indítottak például önsegítő csoportot a hanghalló emberek számára (erről bővebben itt olvashat), idén augusztusban pedig a Sziget Fesztivál civil szervezeteknek fenntartott részén meséltek a fesztiválozóknak a mentális betegségekről.

20170812 Mentális betegek helyzete

Fotó: Magócsi Márton

abc02

Harangozó Judit | Fotó: Magócsi Márton

Az ügyfeleik közé a leggyakrabban skizofréniával, személyiségzavarral, illetve bipoláris zavarral élő emberek tartoznak. Olyanok, akik általában már megjárták a magyar egészségügy rendszert is. Harangozó szerint az akut kórházi ellátás alapvetően arra szolgál, hogy stabilizálja ezeknek az embereknek az állapotát, a tényleges rehabilitációt már inkább a gondozó szolgálatok végzik, illetve a hozzájuk hasonló alapítványok. Az állami szolgálatok ellátásának színvonala azonban a szakember szerint nagyon egyenlőtlen, van, ahol jó ellátást kap egy beteg, de van olyan is, ahol egy műszakban hatvan beteg ellátását végzi egy orvos. A szociális szolgáltatásoknál Harangozó szerint jobb az arány, de a hatékonyság ott is eltérő, van, ahol a felépülést tudják segíteni, mások a “parkolópályát” konzerválják.

Az alapítványtól általában a középsúlyos-súlyos betegséggel küzdők kérnek segítséget. Számukra az alapítvány munkatársai egyéni felépülési utakat próbálnak találni úgy, hogy tekintettel vannak a szükségleteikre is.

Például arra, hogy sokan már azt is stigmaként élik meg, hogy pszichiáterhez kell járniuk.

“Állami pszichiátria – képzelje el – egy kisvárosban, ahol mindenki látja, ki megy be oda. Ez egy nagy stigma” – magyarázta Harangozó Judit.

Az ember kétszer is meggondolja, hogy elmegy-e egy rendelésre, sőt, a szakember szerint sokakban az is felvetődik, hogy ezzel bekerülnek-e az orvosi nyilvántartásba, mert attól félnek, hogy azt a háziorvosuk vagy netalán a főnökük is láthatja. Előfordult, hogy Harangozó például egy parkban, vagy kávézóban találkozott egy-egy érintettel.

A pszichiátrián ő volt a hülye

"

Próbálkoztam több helyen, bementem különböző intézményekbe, de rengeteg helyen éreztették az alá-fölérendeltségi viszonyt, ez megalázó volt

– mesélte Tamás.

A most 27 éves fiúnak 18 éves korában kezdődött a pánikbetegsége, és 22 éves korában tetőzött.

Agorafóbiája volt, ami azt jelentette, hogy nem mert kimozdulni otthonról, állandó fájdalmat érzett, félt attól, hogy infarktusa, agyvérzése lesz, pedig fizikailag semmi baja nem volt.

abc03

Tamás | Fotó: Magócsi Márton

"

A pszichiátria nem arról szól, hogy mi elakadtunk az életben, és ők segítenek, hanem hogy te vagy a hülye, üljél le a sarokba, és majd valamit csinálunk

– mesélte Tamás.

Az állapota miatt alig tudott kimozdulni a szobájából, mégis állandóan rendelésre kellett járnia.

“Majd odatettek egy teljes mértékben kiégett klinikai szakpszichológus elé, aki 5 perc beszélgetés után megállapította, hogy antipszichotikumot fog adni nekem” – mondta. Szerinte azonban a gyógyszertől csak rosszabbul lett.

Ezzel szemben az alapítványnál kipróbáltak többféle gyógyszert is, figyelve a hatásokat.

“Itt ügyfelek vannak, nincs váróterem, nincsenek folyosók és üvöltöző emberek, lehetne akár egy ügyvédi iroda is” – mondta Tamás.

Azóta felépült a pánikbetegségéből, ma már van munkája, és besegít az alapítványnak is: a tapasztalatairól beszél más betegeknek.

Ha skizofrén, akkor biztos gonosz

Tamás szerint az egészséges emberek nehezen tudják elképzelni, mit élhet át egy pánikbeteg.

“Én ezt megértem, amikor jobban lettem, és találkoztam egy aktuális beteggel, és ő a szoba másik sarkába nem tudott elmenni, én is azt mondtam, hogy na ne már” – magyarázta. Ekkor emlékeztetnie kellett magát arra, hogy ő is volt hasonló helyzetben.

"

A pánikbetegségnél az emberek nem hajlandóak elfogadni azt, hogy létezik. Azt mondják, nincs semmi baj, ilyen betegség nincs, ez hiszti. Ez is egy stigma

– mondta Tamás.

Szerinte azonban a skizofrének még rosszabb helyzetben vannak. Hiába gyakran elesettek és félnek, a társadalom egy része azt gondolja róluk, hogy “gonoszak és gyilkolásznak”.

"

Mindezzel pedig csak még nagyobbat löknek rajtunk lefelé

– mondta.

Úgy mutatkozott be, hogy szia, skizofrén vagyok

Egy mentálisan beteg embernek a munkahelyszerzés, sőt, még a párkapcsolatok kialakítása sem egyszerű.

“Hátrányos megkülönböztetésnek vannak kitéve mindenütt a világon” – mondta Harangozó Judit.

Emiatt a skizofrénia diagnózissal élő betegek kétharmada egy nemzetközi kutatás szerint eltitkolja a betegségét mások elől.

“Azért titkolják el, mert ha az ember elmegy egy munkahelyre, és azt mondja, hogy tehetséges grafikus vagyok de skizofréniával küzdök, ami nem okoz nekem túl nagy problémát, mert tudom kezelni… na, akkor valószínűleg őt nem fogják felvenni” – magyarázta Harangozó Judit.

A párkapcsolatok kialakításánál hasonló a helyzet, neki például volt olyan páciense, aki úgy mutatkozott be, hogy “szia, Péter vagyok, skizofrén”.

Ez Harangozó szerint nem jó indítás, a nők többsége azonnal faképnél is hagyta, viszont szerinte ez még mindig jobb volt, mint amikor úgy léptek le néhány hét után, hogy a fiú már beléjük szeretett. Páciense végül összejött egy francia lánnyal, de előtte egy gondozó segítségével gyakorolta az ismerkedést.

abc04

Fotó: Magócsi Márton

Harangozó szerint a diszkrimináció sokszor jobban hozzájárul az elakadáshoz, mint maga a betegség.

"

Az nem úgy működik, hogy az agyunkban egy csavar elállítódik, hanem úgy, hogy az agyunk állandóan reagál a külvilágra

– magyarázta.

Ha valaki például nem tud mit mondani arra a kérdésre, hogy hol dolgozik, mert nem dolgozik sehol sem, attól még betegebb lehet. A stigma és diszkrimináció az önképet is sokszor tönkreteszi, az érintett ember “leírja magát”, és ez a felépülés esélyét közvetlenül és a tünetek romlásán keresztül is rontja.

Pedig a szakember szerint egy bipoláris zavar például sokszor csak annyit jelent, hogy van, amikor az ember kirobbanó kedvű, máskor meg lehangolt.

Ennek ellenére egy cégnek megérheti, hogy ilyen embert alkalmazzon, Harangozó szerint ugyanis sok esetben az átlagnál kreatívabb, innovatívabb emberekről van szó. Egy munkahelynek pedig alapvető feladata az, hogy próbáljon minél stresszmentesebb légkört teremteni az alkalmazottainak. Ha gond van, akkor pedig besegíthet a gondozó.

Harangozó Juditnak volt egy páciense, aki bipoláris zavarral élt, és egy cégnél magasabb munkakörben dolgozott. Egyszer azonban a betegsége miatt kórházba került.

“Mindenki tudta, mindenki róla beszélt a háta mögött, de nem mertek neki semmit sem mondani, miután visszament” – mondta.

Ezt a légkört idővel már ő sem bírta, ki is borult miatta. Aztán pedig ő maga kezdeményezett egy értekezletet, ahol beszámolt a betegségéről.

“Az volt a célja, hogy ne legyenek olyan megalázó helyzetek, hogy a háta mögött beszélnek róla. A pszichés problémák tabutémák” – mondta Harangozó Judit. A következő értekezletre pedig már őket is meghívták, hogy beszéljenek a bipoláris zavarról, a páciensük pedig megkérte a kollégáit, hogy amennyiben észreveszik rajta a romló állapot tüneteit, szóljanak neki, beszéljenek vele róla. “Azóta nem volt visszaesése és az utolsó alkalmazottak között volt, akiktől a cég megvált, mielőtt megszűnt” – mondta Harangozó Judit.

"

Ez is úgy kell kezelni, mint egy emberi problémát. Ilyen másoknál is előfordulhat, válás, gyerekbetegség, devizahitel, ezek mind befolyásolják a munkavállaló teljesítményét. Azok a vállalatok, ahol lelki egészségprogramokat működtetnek, azok sikeresebbek, és munkavállalóiknak is jobban megy a munka

– magyarázta a pszichiáter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Kiss-Benedek József: A magyar kormány sohasem fogja beismerni, hogy kémeket küldött Ukrajnába
A körülmények azonban arra utalnak, hogy amit az ukránok állítanak, igaz lehet – mondja a biztonságpolitikai szakértő, aki három évtizeden át dolgozott a katonai hírszerzésnél. Mivel Ukrajnában hadiállapot van, az elfogott házaspár súlyos büntetésre számíthat.


Pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat közleménye szerint lelepleztek egy magyar katonai hírszerzés által működtetett kémhálózatot, amelynek célja az ukrán védelmi rendszerek feltérképezése volt. Az ügynökség szerint a hálózat két tagját őrizetbe vették, és azt állítják, hogy közvetlenül a magyar hírszerzés megbízásából dolgoztak.

Az SBU szerint nemcsak az S–300-as légvédelmi rakétarendszerek pozícióira volt kíváncsi Budapest, hanem azt is vizsgálták, hogyan reagálna a lakosság, ha magyar katonák vonulnának be Kárpátaljára. A magyar kormány visszautasította az állításokat, lejáratókampányról beszél, és válaszként kiutasított két ukrán diplomatát, akik Szijjártó Péter szerint fedésben dolgozó ukrán kémek voltak. Az ukránok erre szintén kiutasítottak két magyar diplomatát. Igaz lehet az ukránok állítása, azaz valóban magyarok kémkednek Ukrajnában? Erről beszélgettünk Kiss-Benedek József biztonságpolitikai szakértővel, a Katonai Felderítő Hivatal nyugállományú ezredesével.

– Elképzelhető, hogy valóban magyar hírszerzők dolgoztak Ukrajnban?

– Úgy gondolom, hogy ennek van némi alapja. Különben miért utasított volna ki a külügyminisztérium két ukrán diplomatát? Elég nyilvánvalóan kémkedésről van szó, ami azt jelenti, hogy a magyarok indították, és ebben nagy valószínűséggel magyar nemzetiségű ukrán állampolgárok érintettek. Két fő, állítólag egy család, tehát férj és feleség. Őket őrizetbe vették. Folyik a kihallgatásuk, vagy tesznek vallomást, vagy nem. Nyilván hosszabb időn keresztül végezték ezt a tevékenységet, és az is valószínűsíthető, hogy egy jó ideje már figyelik őket az ukránok.

– Mennyire bevett dolog, hogy nem ellenséges szomszédos országba kémeket küldjön egy állam?

– Teljesen bevett dolog, gyakorlat.

– Az is lehet, hogy Magyarországon például szlovák kémek dolgoznak?

– Nem biztos, hogy szövetségen belül kémkednének, de Ukrajna nem szövetséges ország, és itt azért egy háborúban álló országról van szó. Ezzel kapcsolatban vannak hírigényei a magyar hírszerző szolgálatoknak is, akik ezt végrehajtották.

– Előfordulhat, hogy más NATO-szövetségesek is rádolgoznak az ukránokra?

– Nem hiszem, hogy ebben a stílusban dolgoznának, de mi szomszédok vagyunk. A NATO-n belül sem Portugália feladata az, hogy információkat gyűjtsön Ukrajnáról.

– Az ukránok szerint a kémhálózat tagjai azt is megpróbálták felmérni, hogyan fogadná a lakosság, ha esetleg magyar csapatok lépnének ukrán földre.

– Ez szerintem már inkább politika. Ez a politikai hírszerzés kategóriájába tartozik. Nyilván felmérik ezeket a dolgokat, politika megrendelésére a hírszerzés gyűjt olyen adatokat, amire a politika kíváncsi.

– De milyen céllal gyűjthet ilyen adatokat, hiszen a magyar kormány azt hangsúlyozza, hogy nem akarnak belesodródni a háborúba?

– Egy dolog az, hogy mit hangsúlyoz, egy másik dolog a valóság. A kommunikáció és a valóság nem feltétlenül esik egybe. Attól, hogy mi barátok vagyunk, attól még kíváncsiak lehetünk arra, hogy a másik oldal különböző dolgokat hogyan képzel el, pláne egy háborús helyzetben.

– Előfordulhat, hogy a valódi megrendelő nem is a magyar kormány?

– Azt nem hiszem, hogy ne a magyar kormány lenne a megrendelő.

– Vannak olyan spekulációk, hogy inkább orosz érdek ilyen módon kémkedni.

– Spekuláció lehet, de akik végrehajtották, az eddig nyilvánosságra került adatok alapján a magyar kormányhoz kötődnek, és nem máshoz.

Hogy aztán ezt a magyar kormány továbbadja-e, azt nem tudom, de a helyzet az, hogy itt inkább a magyar érdekeknek megfelelő adatgyűjtés folyik.

Nem hiszem, hogy nekünk kellene az ukránok ellen hírszerzési adatokat gyűjteni közvetlenül a határ mentén az oroszok részére, akik egyébként meglehetősen otthon vannak Ukrajnában.

– De nekünk mi érdekünk van abban, hogy olyan adatokat gyűjtsünk, hogy milyen fegyverzet található Kárpátalján?

– Szomszéd országról van szó, és azért kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi van ott pontosan. Jó, ha tudjuk, hogy mi van a szomszédos országban.

Ez a katonai hírszerzés feladata. Amiben benne van az is – ez teljesen természetes –, hogy érdekel bennünket, milyen haditechnikai eszközök vannak a határ túloldalán.

– Az elhárításnak viszont az a feladata, hogy a kémeket elkapja. Ez most itt megtörtént. Mi várható? Őket elítélik, vagy kicserélhetik valakikre?

– Ezt nem tudom megmondani, ezt majd a bíróság fogja kimondani, de szeretném megjegyezni, hogy Ukrajnában hadiállapot van. Ez a cselekmény, ha ez megtörtént, ha igaz, akkor kémkedésnek minősül, és hadiállapotban ezeket nagyon súlyosan büntetik.

– Egy olyan ország, amelyik jelenleg élet-halál harcát vívja egy hatalmas ellenséggel szemben, miért jelentene veszélyt ránk? Okos dolog-e kémkedni vele szemben?

– A kémkedés a második legősibb mesterség a világon, folyik az békében és háborúban egyaránt. Vannak szervezetek, amelyeknek ez a feladata. A hírszerzési szolgálatokat azért tartják, hogy információkat szerezzenek az ország érdekének megfelelően. Az elhárításnak meg az a feladata, hogy megakadályozza ezeket. Tehát ezek dolgoznak. Hogy most ez erkölcsös-e, az egy teljesen más kérdés. Ha a kormányzatnak szüksége van rá, akkor természetesen igen.

– Ezek szerint a magyar kormányzatnak szüksége volt ezekre az adatokra?

– Ha a magyar kormány hajtotta végre, és ez igaz, akkor nyilvánvalóan igen. Ha nem, akkor lehet, hogy egy fake news, és lehet, hogy csak az ország lejáratását szolgálja, ezt én most nem tudom megmondani.

– Korábban azt mondta, hogy amit eddig tud, abból arra következtet, hogy ez valószínűleg igaz lehet.

– Nagyon úgy néz ki, hogy ez igaz lehet azok alapján, amik megjelentek különböző hírügynökségeknél.

– Mi alapján gondolja mindenképpen, hogy igaz? Én például ezt nem tudnám kihámozni.

– Én ezen a területen dolgoztam több mint 30 évet, tehát körülbelül ki tudom hámozni, hogy mi az, ami érdekes, és

ezek az adatok, amikről itt szó van, beleillenek a képbe.

– De ezt az ukrán elhárítás is tudja, és adott esetben tud ilyen ügyet kreálni.

– Hogyne tudnának. Azért mondom, hogy ha igaz, és nem egy kreátum. Csak ha az elhárítás ezeket az embereket már figyelte, nem beszélve arról, ha beismerő vallomást tesznek, akkor azért nem biztos, hogy azt kell mondani, hogy ez nem igaz.

– A magyar fél be fogja valaha ismerni, ha valóban kémkedés történt?

– Nem. Nem fogja beismerni, de az az ukrán bíróságot nem hiszem, hogy befolyásolja. Meglátjuk, hogy az ukránok milyen bizonyítékot tesznek közzé. Ha vannak terhelő bizonyítékok, és azokat elfogadja a bíróság, akkor onnantól kezdve teljesen mindegy, hogy mit mondanak a magyarok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Kicsoda Robert Francis Prevost, aki első amerikaiként lett pápa?
A 69 éves egyházfő reformszellemű, és jól ismeri a katolikus egyház megosztottságait. Latin-amerikai tapasztalata is fontos szerepet játszhat a folytatásban.


Már a bejelentés előtt is ünnepi hangulat uralkodott a Vatikánban: a Szent Péter téren összegyűlt tömeg lelkesen skandálta, hogy „Éljen a pápa!”

Robert Prevost, aki mostantól a XIV. Leó nevet viseli, 69 éves, és ő lett a 267. pápa, aki elfoglalja Szent Péter trónját. 1955-ben született az Egyesült Államokban, Chicagóban. Már gyerekként bekapcsolódott az egyházi életbe, ministránsként szolgált, majd 1982-ben pappá szentelték, írja összefoglalójában a BBC.

Pályafutása hamar nemzetközi irányt vett: harmincéves korában Peruba költözött, ahol az Ágoston-rendi misszió tagjaként kezdett dolgozni. Később érseki kinevezést kapott, majd Ferenc pápa püspökké nevezte ki Chiclayóban, egy évvel azután, hogy maga is elfoglalta a pápai széket.

Perui állampolgárságot is szerzett, és sokan ma is szeretettel emlékeznek rá, mint olyan emberre, aki szívügyének tekintette a peremre szorult közösségek támogatását, és fontos szerepet játszott abban, hogy közelebb hozza egymáshoz a helyi egyház tagjait. Bár érseksége idején Peruban is megjelentek az egyházat érintő szexuális visszaélési ügyek, egyházmegyéje határozottan tagadta, hogy Prevost bármilyen eltussolásban részt vett volna.

A konklávén részt vevő bíborosok mintegy 80 százalékát Ferenc pápa nevezte ki, így sokak számára nem volt meglepő, hogy egy olyan vezető került az egyház élére, aki közel áll hozzá szemléletben.

Prevostot világszerte jól ismerik az egyházi vezetők, hiszen korábban a Püspöki Dikasztériumot vezette – ez az egyik legfontosabb hivatal a Vatikánban.

Első beszédében meghatottan emlékezett meg elődjéről: „Még mindig a fülünkben cseng Ferenc pápa gyenge, de mindig bátor hangja, amint megáldott minket” – mondta, majd így folytatta: „Isten kezét fogva, egységben haladjunk előre.”

A választást megelőző napokban a bíborosok tanácskozásain már körvonalazódott, milyen vezetőt keresnek. Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője így fogalmazott:

„Egy prófétai lelkületű pápát szerettek volna, aki nem zárkózik be, hanem képes kilépni és világosságot vinni egy kétségbeeséssel teli világba.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Erdő Péter elmondta, mit gondol XIV. Leó pápa megválasztásáról
Beszélt a megválasztás menetéről, a pápa névválasztásáról és arról is, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása során többször személyesen beszélt a most megválasztott egyházfővel.


Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm – nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.

Megjegyezte, ezt bizonyítja, hogy az új pápa megválasztása gyorsan megtörtént.

Az esélyesek között számon tartott magyar bíboros kifejtette, a konklávén „egy-egy választási menet során felbukkannak nevek, és amikor nő a többség, benne van a levegőben, hogy alighanem ő lesz, aki megkapja a szükséges szavazatszámot”. A bíboros a piaristák egykori általános rendfőnöke, Tomek Vince mondását idézte, miszerint a konklávén minden szavazási menetnek külön lelke van.

Megjegyezte: a világsajtó sok mindenkit esélyesnek tartott, köztük Prevostot is, de nem szerepelt az elsők között.

„Azt hiszem, ebben a tekintetben nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm”

– hangoztatta a pápaválasztó bíboros.

Erdő Péter elmondta, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása alkalmával ő maga elég sokszor beszélgetett Prevost bíborossal, aki nem sokkal korábban került a vatikáni kúriára, és mindjárt felelősségteljes megbízatást kapott a püspöki dikasztérium prefektusaként.

A világ püspöki kinevezése több mint felét Prevost és munkatársai készítették elő, ami nagy áttekintési képességet igényel – emelte ki Erdő Péter.

Erdő Péter úgy vélte, az új pápa személye kapocs Észak- és Dél-Amerika között, mivel mindkét térségben jól ismerik, amiként Rómában is, ahol tanulmányokat folytatott, ledoktorált egyházjogból. Az Ágoston-rend általános főnökeként szintén széles nemzetközi elismertségre tett szert.

„Nem az állampolgársága, nemzetiségi hovatartozása, hanem inkább tapasztalati és emberi kapcsolati köre játszott szerepet”

– nyilatkozta a bíboros.

A XIV. Leó név választásával kapcsolatban, Erdő Péter kifejtette, hogy Prevost bíboros belső beszélgetésekben részletesen indokolta, miért így döntött.

Hangsúlyozta: az egyház társadalmi tanítását először nagy ívben XIII. Leó fogalmazta meg, és választ képviselt a kor legégetőbb problémáira, amelyek az ipari forradalomból, a munkások helyzetéből fakadtak. Mindennek a mély keresztény problematikáját az igazságosság kérdése képezte, és most XIV. Leó a mai világban is ezt érzi aktuálisnak.

A pápa úgy érzi, hogy a munkának az emberi méltósághoz való kapcsolatát, a munka értékét, az emberi kreativitást veszély fenyegeti, ami méltatlan körülményeket, a megbecsülés hiányát, kizsákmányolást jelenthet.

„További veszélyt képvisel, hogy az emberi munka feleslegessé válhat. A technológiai fejlődés, a mesterséges intelligencia számos munkahelyet helyettesít, és sok ember úgy érzi, tevékenységére, így rá sincsen szükség (..) pedig Isten üres embert nem alkot” – mondta Erdő Péter.

XIV. Leó pápa első beszédének első szava a béke volt: „Krisztus békéjének a gondolatával lépett fel, ami krisztocentrikus szemléletre utal, amely legitimitást ad a társadalomra és a nemzetközi közösségre vonatkozó szavainak”.

Erdő Péter emlékeztetett, hogy a béke szorgalmazása folytonosságot képvisel: nemcsak Ferenc pápa, hanem már XXIII. János Békét a földön kezdetű, 1963-as enciklikája is békét sürgetett.

Erdő Péter az MTI-nek elmondta, hogy a pápa május 18-i miséjén ismét a Vatikánban lesz.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Ruff Bálint: A hazai politika hosszú évtizedek után először ismét nyíltan titkosszolgálati műveletek színhelyévé vált
A politikai elemző szerint példa nélküli, ami az elmúlt 48 órában Magyarországon történt. Úgy véli, hogy már az események egymás utáni felsorolása is olyan, mint egy kémfilm szinopszisa.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 10.



Példátlannak tartja Ruff Bálint, ami az elmúlt 48 órában történt Magyarországon. A politikai tanácsadó szombaton posztolt a Partizánon látható heti elemzőműsora, a Vétó Facebook-oldalára az egyre nagyobbra dagadó ukrán-magyar kémbotrányról.

„Egészen elképesztő, rég nem látott események zajlanak hazánkban csütörtök óta. A hazai politika hosszú évtizedek után először ismét nyíltan titkosszolgálati műveletek színhelyévé vált. Ami az elmúlt 48 órában történt, az szinte példátlan”

- olvasható az írás bevezetőjében.

„Az ember csak kapkodja a fejét, és próbálja megérteni, mi is történik. És nincs egyedül, ha Ön sem érti teljesen – mert lehet, hogy soha nem is fogjuk pontosan tudni, milyen erők mozdultak meg az országban. Már az események egymás utáni felsorolása is olyan, mint egy kémfilm szinopszisa:

– magyar kémek leleplezése Ukrajnában;

– a magyar kormány reakciója;

– a TEK akciója;

– drónvadászat;

– a fél ország „idegenügynöközése”;

– kölcsönös kiutasítások;

– a Fidesz-propaganda csúcsra járatása.

Szóval itt tartunk most” – sorolja fel az elmúlt néhány óra eseményeit Ruff, aki ezután arra is kitér, mi lehet a célja a történéseknek.

„Nem is szeretném egy pillanatra sem azt állítani, hogy értjük, mi zajlik, de azt látjuk, mi indult el:

a kampány új, talán soha nem látott szintre lépett. Orbánék célja egyértelmű: a Tisza Pártot idegen ügynöknek beállítani, aki magyar érdekek ellen más országokkal szövetkezik.

Ilyen vádak legutóbb a magyar történelem legsötétebb napjaiban hangzottak el – és sajnos tudjuk, mi lett azoknak a napoknak a vége...” - írja a politikai elemző.

„A Tisza Párt bizonyos értelemben helyzeti előnyben van, mert nagyobb és elszántabb szavazóbázissal rendelkezik, mint a Fidesz. De ahogy már sokszor mondtuk: a Fideszt soha nem szabad leírni. A teljes kormányzati erőforrás birtokában próbálja megfordítani a kommunikációt – a többi, esetleg más országokból érkező „barátai” segítségéről nem is beszélve” - zárja a bejegyzést Ruff Bálint.


Link másolása
KÖVESS MINKET: