ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Sokkal egyszerűbb leordítani a másik fejét, mint meglátni benne az embert

Jóval több energiát emészt fel a gyűlölködés, mint a konfliktusok értelmes megoldása. Aki erre ráeszmél, sokkal egyszerűbbé teszi a saját és a környezete életét is.


A Használd fel! blog szerzője azt mondja: nem létezik olyan tapasztalat - legyen az pozitív vagy negatív -, amit ne tudnál felhasználni életed jobbá tételére, céljaid elérésére, önmagad valódi kifejezésére.

Ehhez találsz inspirációt és a személyes tapasztalataira épített tanácsokat ezen az oldalon. Pontosan tudja, hogy milyen igazán mélyen lenni, és azt is, hogy hogyan lehet felállni onnan. Mert mindig fel lehet állni. És miután ezt megtetted, már soha többé nem fogsz hinni a lehetetlenben!

Tudod, mi történik akkor, ha valaki nem tud veled mit kezdeni? Utálni fog. Kivéve persze, ha fejlett érzelmi intelligenciával rendelkezik, melynek köszönhetően az elfogadás képességét a gyakorlatban is tudja alkalmazni. És ha ehhez még értelmi intelligencia is társul, akkor megértve téged a közös megoldásra vagy a békés elengedésre törekszik. De az ilyen ember ritka. Nagyon ritka.

A legtöbben ezért inkább háborúznak. Gyűlölködnek, áskálódnak, kiöntik a másikra a saját szemetüket, és megpróbálják vele őt is bemocskolni. Ahhoz, hogy ez ne sikerüljön, fontos megértenünk, hogy nem rossz ember az ilyen, csak gyenge. Vagy nevezhetjük szociálisan alulképzettnek is. Sem a szüleitől, sem az iskolában, sem azóta nem tanulta meg a hatékony konfliktuskezelés alapjait.

Ellenben megtanult félni attól, ami más, megtanult nyílt vagy rejtett agresszióval elnyomni mindent, ami a saját érdekeivel ellentétes (vagy amivel egyszerűen csak nem ért egyet, bár semmi köze az életéhez), és megtanulta szívből gyűlölni azt, akit vagy amit elnyomni nem tud, és kezdeni sem tud mit vele.

Könnyű út csak lefelé vezet

Közülük sokan ilyenek is maradnak, ezt érdemes elfogadnod. Nem azért, mert nem lennének képesek megváltozni (hiszen a legtöbb embernek minden adottsága megvan ehhez), hanem azért, mert nem akarnak. Mert ahhoz bele kéne nézniük a tükörbe, és ez eleinte nagyon fájdalmas tud lenni. Fájdalmas és félelmetes dolog felismerni azt, hogy talán nem is a te utad a helyes.

Ha próbáltad már, akkor pontosan tudod, hogy eleinte rohadt nehéz kérdőjelet tenni oda, ahova eddig pontot tettél (vagy inkább felkiáltójelet).

Sokkal egyszerűbb elkönyvelni, hogy te vagy az abszolút igazság birtokosa, aki tudja és meg is mondja a tutit, és mindenki, aki ellenkezik, bekaphatja.

Sokkal egyszerűbb leordítani a másik fejét, vagy a háta mögött mérgezni őt sunyiban, mint meglátni benne az embert, akivel akár békében is élhetnétek együtt – vagy külön.

Olyan ez, mint amikor pisilned kell a medencében. Nagyobb erőfeszítés kimászni és megkeresni a legközelebbi WC-t, mint simán belehugyozni a vízbe, aztán odébb evickélni picit. Csak az a gond ezzel a stratégiával, hogy minél többször csinálod, a medence annál hugyosabb lesz – ráadásul nemcsak a másik ember úszkál benne, hanem te magad is. Öngól.

Így van ez a gyűlölködő emberekkel is: nemcsak gyűlöletük célpontját mérgezik (ha hagyja), hanem önmagukat is. Ugyanolyan szükségletről van szó, mint a medencébe pisilésnél, csak itt a szükséglet nem fiziológiai, hanem szellemi szinten jelenik meg. A gyűlölködő ember szükséglete a belső lelki béke, amit ironikus módon külső harccal próbál elérni. Valahol felborult a lelki egyensúlya (közel sem az aktuális konfliktus kitörésekor, mert az ilyen ember legtöbbször a gyermekkori lelki sérüléseit cipeli), és mivel más eszköze jelenleg nincsen, ezért agresszív támadással próbálja helyrebillenteni azt. De ahogy a bölcs mondás szól: "háborúzni a békéért olyan, mint szexelni a szüzességért." Nem sok értelme van.

gyulolet1

Persze érthető, miért választják annyian ezt az utat. Ez tűnik könnyebbnek az elején, és alapvető, még az evolúció által is támogatott tulajdonságunk az, hogy minimális energiabefektetésre törekszünk. Ugyan minek gyalogolna fel valaki a lépcsőn, ha ott van mellette a mozgólépcső? És minek fektetne időt és energiát egy konfliktus békés rendezésébe, ha ott van a (látszólagos) egérút: a másik ember erőszakkal történő elnyomása? A gyűlölködés a konfliktuskezelés mozgólépcsője. Csakhogy ez egy olyan mozgólépcső, ami mindig lefelé visz. Kivétel nélkül mindig lefelé.

A gyűlölet már rengeteg problémát okozott a világban, de még egyet sem oldott meg.

Maya Angelou

Ráadásul az energiamegtakarítás gondolata is téveszmére épül. Valójában ugyanis sokkal több energiát emészt fel a gyűlölködés, mint a konfliktusok értelmes megoldása. Eleinte nem, mert a kezdeti szakaszban tényleg több ráfordítást igényel elgondolkodni és valódi megoldást keresni, mint egyszerűen csak ordítani és a másik személyét mocskolni, ez azonban hamar megfordul.

Aki hajlandó elindulni a békés megoldás útján, és megbirkózik azzal a komoly feladattal, amit saját ego-jának elengedése jelent, az utána már nagyságrendekkel kevesebb energiabefektetéssel képes megőrizni ezt a hozzáállását. A gyűlölködő embernek azonban egész hátralévő életében rengeteg idejét és energiáját emészti fel a folyamatos harc, amit látszólag gyűlöletének célpontjával, valójában azonban önmagával vív nap mint nap.

Hosszútávon tehát a gyűlölködés a jóval energiaigényesebb stratégia,

csak a legtöbben mire ezt felismernék, addigra a gyűlölködés már berögzült szokás lett számukra, és annyira terméketlenné vált elméjük táptalaja, hogy semmi más nem terem meg benne, csak a gyűlölet. Hiába szórod el a szeretet, a megértés, az elfogadás, a békesség magjait, nem hajt ki ott belőlük semmi.

A beszűkült gondolkodás egyetlen ellenszere a tudás, de a tudáshoz vezető kapu kulcsa az akarat. Aki nem akar befogadni új nézőpontot vagy ismeretet, azzal csinálhatsz bármit, minden próbálkozásod hiábavaló lesz. Egy gyermeknél még lehet esélyed, egy felnőttnél azonban már jóval kevesebb. Vannak persze kivételek, akik képesek változtatni, de azért nagy összegben szerintem ne fogadj arra, hogy éppen Te futsz bele ilyenbe.

Ebben a játékban nem kell részt venned

Ego ellen ego-val harcolni nem érdemes. Aki nem lát tovább a saját gyűlöleténél, azt jobb, ha csendben magára hagyod. Amint ugyanis elkezdesz harcolni ellene, észre sem veszed, és már le is rántott a saját szintjére. Az ilyen csatában Te csak veszíthetsz. Meggyőzni őt úgysem tudod, és még ha le is győzöd egy agresszív összetűzésben, akkor is vesztes leszel te is: elveszíted a lelki békédet. Ez pedig sokkal nagyobb áldozat, mint hogyha az ego-dat letéve egyszerűen hagyod, hogy a gyűlölködő a saját ideológiájába görcsösen kapaszkodva a lelki szemetével dobálózzon. Ha pedig nincs szükséged arra, amit ad neked, akkor békésen bezárod előtte az ajtót. A házad ajtaját, az életed ajtaját.

gyulolet2

Sokkal könnyebben képes leszel kezelni a gyűlölködő embereket, ha megértesz valamit, aminek komoly jelentősége van: a gyűlölet a gyenge ember utolsó fegyvere. Tényleg az utolsó. Nincs több. A racionális érvelés vizsgáján megbukott (persze üresen hagyott tesztlapra még egy gyenge kettest is nehéz lenne adni), mások különbözőségének elfogadására mindig is képtelen volt, így nem maradt más számára, mint az agresszió és a gyűlölet.

Egy utolsó kétségbeesett próbálkozás, aminek már csak a megnyilvánulási formái változhatnak: van, aki magában puffog, van, aki inkább ordítozik, egyesek a lelki mérgek széles tárházát adagolják vélt ellenfelüknek, mások fizikailag is fegyvert ragadnak. Az indulat gyökere ugyanaz, csak az erkölcsi neveltetés mértéke és az aktuális élethelyzet határozza meg, hogy milyen eszközt választanak. Mert ez is egy döntés, még ha gyakran nem is tudatos.

Ahogy az sem tudatos, hogy az ilyen emberek visszanyúlnak olyan gyermeteg viselkedésmintákhoz, amelyek egyértelműen megmutatják gyengeségüket. Duzzogás, csapkodás (lelkileg vagy fizikailag is), kontrollálatlan dühroham, csakazértisigazamvan mentalitás, és sok esetben még kényszercselekvések is megjelennek. Ezek mind-mind a regresszió jelei – emberünk visszatért a gyermekkorba. Oda, ahol felelősséget nem kell vállalni a tetteinkért, követeléseink azonban bőven vannak, és teljesen meg vagyunk róla győződve, hogy azok jogosak.

gyulolet4

Valami ellen harcolni mindig könnyebb, mint valamiért. Az óvodás is könnyebben széttapossa a másik homokvárát, mintsem hogy felépítsen egy sajátot. Egészen addig, amíg meg nem tanítják erre. És bár homokvárat építeni sok felnőtt is tud már, a konfliktusok építő jellegű megoldása csak keveseknek megy. A legtöbben ilyen téren óvodás szinten maradtak, csak eszköztáruk kibővülésével már nagyobb károkat okoznak másoknak.

Harc nélküli önvédelem

Ahhoz, hogy ne ragadj bele az értelmetlen sárdobálásba, érdemes egészen más síkon védened önmagad, mint ahol a gyűlölködő ember támad Téged. Ő a személyiséged, a teljes lényed és létezésed elleni támadást intéz feléd nyílt elutasításával, mocskolódó szavaival, áskálódásaival, vagy éppen fizikai bántalmazásával. Téged, mint embert utasít el, pedig erre semmilyen valós alapja nincsen, hiszen nem is ismerheti a személyiségedet teljesen. Egy kép alapján ítélkezik, amelynek jelentős részét ő maga festette meg rólad.

Ha szeretnéd megőrizni a lelki békédet, akkor ne ess bele ugyanabba a csapdába, amibe ő:

ne akarj egy teljes személyiségképet látni a másik emberről, mert úgysem fog sikerülni.

Te sem ismerheted őt teljesen. Hiszen hogyan is ismerhetnéd? Nem élted át ugyanazokat az élettapasztalatokat, amiket ő, nem szenvedted el ugyanazokat a gyermekkori sérelmeket, amiket ő, nem ugyanazok a félelmeitek, és nem is biztos, hogy ugyanaz a motivációtok.

Nem, nem azt mondom, hogy sajnáld őt, és szenvedéseinek átérzésére hivatkozva nyomd el önmagad, őt pedig emeld piedesztálra – hiszen az, amit elszenvedünk, nem mindig a mi hibánk, de ha nem kezdünk vele semmit, és ezért mi is ártunk másoknak, az már a saját felelősségünk –, hanem azt, hogy ne pótold ki az élettörténetét a saját feltételezéseiddel, ezáltal hamis személyiségképet felvázolva.

gyulolet3

Én azt javaslom, hogy soha ne a személyt ítéld meg, hanem mindig a cselekedetét. Vannak olyan cselekedetek, amelyek azonnali jelzésként szolgálhatnak számodra, hogy nem közös az utatok, de az a legjobb, ha megfigyeled a mintákat, amiket ismeretségetek alatt tapasztaltál, mert azok a legjobb indikátorok.

Ezek után már elég, ha csak annyit tudsz, hogy miben különböző az értékrendetek, és eldöntöd, hogy akarod-e ezt az embert az életedbe, vagy sem. Ha igen, akkor próbáld segíteni őt, hogy visszataláljon önmagához (nem biztos, hogy sikerülni fog, de ha fontos számodra, akkor érdemes megpróbálnod), ha pedig nem ér ennyit a kapcsolatotok, akkor zárd ki az életedből, mielőtt teljesen megmérgezi azt.

Nem harcolva, hanem békével – de határozottan. Nem személyeskedéssel felelve a személyeskedésre, hanem cselekedetének határozott elutasításával, és a határaid meghúzásával. Nem gyűlölettel válaszolva a gyűlöletre, hanem megmutatva azt az utat, ami valóban előre vezet.

A leghatékonyabb tanítás a személyes példamutatás. Ha szeretetre vágysz, szeress. Ha valakit nem tudsz szeretni, akkor fogadd el őt olyannak, amilyen, és engedd el, hadd járjátok a saját külön utatokat. Ha ez elsőre nem megy, ne intézd el annyival, hogy berakod őt a "seggfej" címkéjű dobozodba, hanem keresd meg a saját hiányosságodat is: ez az ember olyat mutat neked, amivel most még nem tudsz mit kezdeni. Tanulj, fejlődj, válj többé általa – és emlékezz a bölcs mondásra: "Nem lehet mindenki a barátod, de mindenki lehet a tanítód."

Ha békét szeretnél, teremts békét – először is önmagadban. Ha megérted, hogy a gyűlölködő ember félelemben él, már egészen máshogy fogod látni őt és a helyzetet. Mert már tudod, hogy ha az általa választott csatatéren nem vívsz vele csatát, akkor ő máshol képtelen lesz megvívni azt. Már nem gyűlölöd a gyűlölködőt, mert megérted, hogy csak azt tudod gyűlölni, akinek a kezeléséhez kevésnek érzed magad.

De már megértetted őt. Többé váltál tegnapi önmagadnál. Eleinte még szánalmat érzel az ilyen ember iránt, aztán már azt sem, hiszen a sajnálat is egyfajta lenézés. Egyszerűen csak megérted és elfogadod, hogy ez az ő útja, az ő terhe, amivel neki kell megbirkóznia. Szívből kívánod, hogy személyiségfejlődése ezen a téren is beinduljon, és elbúcsúzol tőle békében. Ha szükséges, akkor végleg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, hány éves korukban bírják legtovább a férfiak az ágyban
Friss kutatásban vizsgálták meg, hány percig tartanak az együttlétek különböző korosztályokban.


Nem titok, hogy a férfiaknál nagyban függ az életkortól az, hogy mennyi ideig tart nekik eljutni az orgazmusig. A szexjátékok eladásával foglalkozó Lovehoney most kiderítette, hogy különböző korosztályokban meddig bírják a férfiak az ágyban – számolt be róla a Metro.

2025-ben készített felmérésük szerint – amelyben az előjátékot nem vették bele a számításba –

a 18–24 éveseknél átlagosan 16,14 percig tartanak az együttlétek.

Az ebben a korosztályban megkérdezettek 5 százaléka azt mondta, 1-2 percig tart csak ki, de szintén 5 százalék vallotta azt, hogy minden aktusnál akár több mint egy órán keresztül is bírja.

A 25–34 éves férfiaknál az átlag 18,29 perc. Itt 21 százalék 11–15 perces átlagos időt mondott, 15% pedig 21–30 perc alatt jut el az orgazmusig.

„A kutatások azt mutatják, hogy az aktusok hossza a húszas évek végén–harmincas évek elején tetőzik, és ahogy a férfiak idősebbek lesznek, ez fokozatosan rövidül”

– mondja Sarah Mulindwa, a Lovehoney szakértője.

A 35-44 éveseknél enyhe csökkenés látszik: az átlag alig több mint egy perccel rövidül az előző évtizedhez képest. Erre a szakértő szerint az a magyarázat, hogy ebben a korban a férfiak már tapasztaltabbak, jobban kommunikálnak, ez pedig gördülékenyebbé teszi a szexet. A hátráltató tényező a stressz vagy a rendelkezésre álló idő rövidsége lehet, ezért érdemes az együttléteket akkorra időzíteni, amikor a legtöbb energia jut rá.

A 45–54 éves korosztályban nagyobb a visszaesés: az átlag 14,15 perc.

A megkérdezettek 25 százaléka 6–10 perc alatt ér a csúcsra, 18 százalék pedig 11–15 perc között jut el az orgazmusig. A szakértő elmondása szerint ennek legfőbb oka, hogy az ötvenes évekre a merevedés kevésbé kiszámíthatóvá válhat.

Az 55–64 éves férfiaknál már csak 11,3 perc az átlagos idő. Hatvan év felett már az egészségi állapot és a rendszeresen szedett gyógyszerek hatása is közrejátszhat abban, hogy nehezebb elérni az izgalmi állapotot, majd az orgazmust.

A 65 év felettiek már csupán átlagosan 8,15 percig bírják az ágyban.

A leggyakoribb tartomány a 6–10 perc (28%), a megkérdezettek 26 százaléka alig 3–5 percet mondott, 1 százalék viszont azt állította, hogy egy óránál tovább is tart eljutni a csúcsra.

A Lovehoney szakértője felhívta a figyelmet, hogy mindegyik életkorban a kommunkáció, a technika és az élvezet a legfontosabb, nem az, hogy mennyi ideig tart az együttlét.

Egy 2024-es felmérés szerint egyébként a heteroszexuális férfiak 95%-a azt mondja, hogy mindig vagy általában eljut az orgazmusig, míg a nőknél ez az arány 65%. A férfiaknál több tényező befolyásolja az orgazmusig tartó időt: számít, mennyi alkoholt iszik valaki, mikor szexelt legutóbb, és az életkor is.

„Összességében az adatok azt mutatják, hogy a nagyjából 10–15 perces szeretkezések a leggyakoribbak minden életkorban, a nagyon hosszú együttlétek pedig ritkák. De a legfontosabb tényezők a hozzáállás, a technika és a kommunikáció”

– hangsúlyozza a szakértő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tényleg nem viszik el kukát október 1-től, ha papír, vagy műanyag van benne? Mutatjuk az új szabály részleteit
Több ponton is fontos változások jönnek: nem mindegy, hogy hova dobjuk a papírt és a műanyagot, 2026 januárjától pedig a túlcsordult kukáért külön díjat kell fizetni.


Október 1-jétől módosul a kommunális hulladék gyűjtésének szabálya. A MOHU az általános szerződési feltételeiben rögzítette: „A Vegyes Gyűjtőedénybe papír-, üveg-, műanyag-, és fémhulladék nem helyezhető el kivéve, ha az

(a) folyadékot és Biológiailag Lebomló Hulladékot tartalmaz; vagy

(b) Vegyes Hulladékkal vagy más Hulladékkal összetapadt vagy összeragadt.”

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a tiszta csomagolási karton, az újságpapír vagy a műanyag zacskó nem mehet a vegyes kukába.

De például a felvágottak csomagolópapírját vagy a tömlős sajt műanyag héját nem kell elmosni attól tartva, majd nem viszik el a kukát. És a tejfölös doboz miatt sem marad a ház előtt a teli kuka, ugyanis az ezekben lévő ételmaradék biológiailag lebomló hulladéknak számít.

A változás az „ÁSZF Közszolgáltatási résztevékenység (hatályos 2025.10.01-től)” pontban szerepel, és 2025. október 1-jétől lép életbe.

Emellett pedig vannak olyan változások, amelyek jóval súlyosabban érintik a lakosságot.

2026 januárjától ugyanis a túlcsordult kukák többlettartalmáért külön díjat kell fizetni,

és a háztartási mennyiségű sitt hulladékudvari lerakása fizetős lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kipróbáltam a latex vákuumágyat és a korbácsolást – Az ország legnagyobb fetish rendezvényén jártam (+18)
Sosem éreztem magam nagyobb biztonságban, mint a Freedom Fetish 800 fős, felszabadítóan szexpozitív partiján. Íme a perverziót nem csak nyomokban tartalmazó, edukatív beszámolóm – fotógalériával.


Rendkívül izgatottan készültem hazánk leggrandiózusabb fetish bulijába a Freedom Fetish szervezésében, amelyet nem a szokásos klubjukban tartottak – mivel ezen négyszer annyian vettek részt, mint amennyit a törzshely elbír –, hanem ezúttal egy Pest külterületén található rendezvényhelyszínen. Már előre elolvastam a részletes, öltözködésre és kulturált viselkedésre kiterjedő szabályzatot, illetve a programlistát, úgyhogy nem ért váratlanul, amikor a bejáratnál leragasztották a mobilom kameráját egy matricával, valamint egy szívélyes transzvesztita ellenőrizte (sőt, meg is dicsérte) a dresscode-omat. Utcai ruhában tilos a belépés, úgyhogy aki nem kocsival érkezett, nem feltétlenül találta komfortosnak, hogy az utcán például szegecses testhámban és platformtalpú, lakk combcsizmában flangáljon – ezért az alsó szinten található öltözőt sokan igénybe is vették.

Alapvetően magas az ingerküszöböm, de belépve a rendezvényre elfelejtettem pislogni egy ideig, és a pupillám akkora lett, mint az a részletesen megmunkált szájpecek, amelyet az egyik bőrdíszműves kínált a vásártéren. Már a ruhatárosokon sem volt túl sok ruha, de a közönség nagy része csupán egy-egy falatnyi kiegészítőt viselt, például bimbótapaszt, rafinált tangát vagy bőrszíjakat. Ami pedig más eseményeken a welcome drink szerepét tölti be, az itt egy dupla élőtál volt, azaz többféle bonbon és macaron meztelenül fekvő emberekre felszolgálva, komoly gasztronómiai igényességgel.

– Tiéd itt a legszebb farok! – nevettem fel hangosan, miután megláttam egy tetőtől-talpig rókajelmezes férfit, akinek realisztikusan mozgott hátul a méteres rókafarka. Mint kiderült, applikációval vezérelte a farok mozgását.

Akadt Borat-tangás férfi is békatalpakkal, ugyanakkor frakkot viselő úriember is, sőt, péniszketrecet, valamint heresúlyt vagy análdugót viselő fazonok is felbukkantak.

De a személyes kedvencem hatalmas ördögpatát, szőrős lábvédőt, mellkas-hámot és busómaszk-szerű álarcot viselt. Egy gazellavékony, szép lány áttetsző fűzőt viselt, és láttam egy vagány, idős hölgyet is nevetni egy sarokban ülve (végre valaki, aki nem az SZTK-ban ücsörög panaszkodva, éljenek az ilyen nyugdíjasok!). Minden látogató végtelenül békés, kedves és udvarias volt, mintha egy szupermarketben sétálgatnánk a polcok közt. Fontos tudni, hogy a fetish partikon a szokásosnál szigorúbban veszik, hogy minden közeledéshez szóbeli jóváhagyást kell kérni és kapni.

Kifejezetten érdekes látnivalónak bizonyult a felnőtt játszótér, ahol kipróbálható szexbútorok voltak kihelyezve szép számban, például ketrecek, paskolók, András-keresztek és tantra-fotelek. Izgalmasnak tűnt továbbá a bondage helyiség is, ahol egymást kötözgethették az emberek kényükre-kedvükre, akár profi segítséggel.

Erre a tematikára egyébként felfűztek egy önkötöző performance-t is, amelyben egy mosolygós hölgy hajóinasokat megszégyenítő módon függesztette fel magát japán shibari kötelekkel.

További előadások is követték egymást BDSM, erotikus légtornászat és korbácsolás fókusszal a színpadon.

Kíváncsivá tett a kihelyezett „touch box”, amelybe beleállhattál inkognitóban, vagy bele is nyúlhattál a szűk, semmit nem láttató lyukakon keresztül. Itt is élt a szabály, miszerint ha valaki bent eltakarja magát egy testrészén, azt kerüld el. Az egyik legfurcsább programnak az állatsimogatót találtam, amely gyakorlatilag egy állatjelmezes embersimogató: egy boci-maskarás hölgy láhatóan élvezte, hogy fedetlen kebleit cirógatják az arra járó fetisiszták. A tánctéren pedig végig kiváló hangulat uralkodott a profi DJ-knek és az UV-fénytől látványos neonfüggönyöknek köszönhetően.

A személyzet folyamatosan rendelkezésre állt, ha kérdésed vagy problémád akadt volna, de mindenhol ki is volt függesztve a házirend, például hogy nem érhetsz hozzá másokhoz engedély nélkül. Tanúsítom, hogy valóban senki nem zaklatott, szólt be vagy tapogatott az este folyamán – nem úgy, mint sajnos egyéb divatos szórakozóhelyeken –, mindössze egyetlen tisztelettudóan feltett kérdést kaptam egy karika-nyakörves férfitól: „te sub vagy, vagy dom?”

Az egyik ott dolgozó, Ádám nevű srác elmesélte nekem, hogy az évek alatt mindössze párszor kellett kikísérnie valakit hasonló rendezvényről, például tiltott fotózás vagy félreértés miatt.

Dicsérendő, hogy volt HIV- és szifilisz-gyorsszűrés a helyszínen, valamint a kizárólag pároknak fenntartott szex-szeparé elé egy kosár óvszer volt kihelyezve. De az egyedül érkezők számára is akadt lehetőség huncutkodni a dark roomban, ahol nevéhez híven tényleg nagyon sötét volt.

És hogy mi a különbség egy swingerbuli és egy fetish parti között? Erre az egyik főszervező, Molli válaszolt nekem:

„Míg a swinger klubba a direkt szexért mennek az emberek, a fetish bulikban a szabad partizás a cél, és a szex csak egy lehetőség. Mi szexpozitív partinak hívjuk ezt: a szexualitás megjelenése teljesen elfogadott, itt is van, aki szexel, van, aki más erotikus játékot játszik, de legtöbben csak azért jönnek hozzánk, hogy táncoljanak, ismerkedjenek, beszélgessenek egy izgalmas, nyitott és elfogadó közösségben.

Olyan ez, mint a nachos a moziban. Moziba elsősorban a filmélményért mennek az emberek, és az, hogy lehet nachost is venni, az csak egy lehetőség, és így is a legtöbben simán a popcornt (a mi esetünkben a szabadon bulizást) választják, és köszönik, nem kérnek mást, hiába a lehetőség.”

Ami a saját élményeimet illeti, elsőként az álló vákuumágyat próbáltam ki, amelyhez két kifeszített latexponyva közé kellett bemásznom – cipő és hegyes kiegészítők nélkül –, és megfognom belül kétoldalt az oszlopokat. Egy kis köralakú nyíláson bújtattam ki a fejem, hogy kapjak levegőt. A segítő kollegina rendkívül empatikusan érdeklődött a hogylétem felől, és hogy indíthatja-e a vákuumozást, valamint jelezte, hogy bármikor leállíthatja, és kiszállhatok. Aláírtam egy nyilatkozatot is arról, hogy a hivatalos fotós lefotózhat ebben egy belső használatra készülő galériához.

Amikor rácuppant a testemre elöl-hátul a latex, de úgy, hogy a kisujjam végét se tudtam volna megmozdítani benne, egyszerre volt kiszolgáltatott és felszabadító: a kontrollvesztésnek ezt a fajtáját még nem éltem át, de kifejezetten extatikus volt, ahogyan a kiengedés is, ahogy hirtelen visszakaptam a testem.

Ám itt nem értek véget a kalandjaim aznapra: a saját dark zenei szubkultúrámból már ismertem pár arcot a közönség soraiban, és az egyikőjük – immár kétgyerekes édesanya – elárulta, hogy azért jött ide, hogy megkorbácsolják a fenekét. Én pedig „miért ne” alapon fogtam magam, és neki is láttam az elnáspángolásnak, hiszen egy jó úttörő ott segít, ahol tud. A háttérben szóló elektronikus zene ritmusára korbácsolás meglepően szórakoztatott, közben néha megkérdeztem, hogy ilyenre gondolt-e, illetve gyengébben vagy erősebben szeretné.

Miután végeztem a bravúrral, rájöttem, hogy vannak itt igazi feketeövesek is: egy ötvenes éveikben járó pár hölgytagja olyan intenzíven fenekelte el a párját, ráadásul egy büntetőbíró szigorával az arcán, egy pillanatra sem esve ki a szerepből, hogy már nekem fájt a látvány.

„Általában a vendégeink fele a párjával vesz részt egy ilyen buliban – foglalta össze Molli a statisztikákat –, most a legutóbbi Freedom Fetish után kiküldött kérdőívünk alapján ez 52% volt, 20% jött egyedül, a többiek pedig barátokkal. A közösség összetételéről elmondható, hogy nagyon vegyes, 18-tól a 60-asokig minden korosztály képviselteti magát, ezen belül legnagyobb számban a 30-asok vannak, alatta és felette pedig nagyjából egyenlően oszlanak el az emberek.

A nemi arányokat tekintve szinte fele-fele a fiú és lány megoszlás, épp csak egy kicsit billen a mérleg a fiúk javára, de szép számban vannak a magukat be nem soroló, queer emberek is. A szexuális irányultsági skáláknak is minden tagja jelen van, sőt, az aszexuális vendégeink körében is kifejezetten kedveltek a fetish események.

Mindig vannak külföldi vendégeink is, a Freedom Fetish 2019-es indulása óta elég jó hírrel van benne az európai kinky köztudatban, sokan kifejezetten emiatt az esemény miatt látogatnak el Magyarországra.”

Egyszóval hiába szólt minden az erotikáról, kicsit sem éreztem magam kellemetlenül vagy feszélyezve ezen a bulin, ami a szervezésnek, valamint az intelligensen viselkedő közönségnek egyaránt köszönhető. Technikailag senkihez nem értem hozzá, és más sem ért hozzám, mégis rengeteg ingerrel és önreflexióval gazdagodtam. A Freedom Fetish tehát egy olyan partisorozat, ahol bárki szabadon, korlátok nélkül jól érezheti magát, méghozzá ítélkezés és zavaró tényezők nélkül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, hogy mennyiért ebédelhetnek a debreceni BMW-gyár dolgozói
A konyha nyitott, a pultnál lehet sorban állni, és nem kötelező helyben enni: saját étel is hozható, melegítéshez több mikró és hűtő áll a dolgozók rendelkezésére.


A Vezess.hu is ott volt a debreceni BMW-gyár megnyitóján, és útközben benézett az üzemi étkezdébe is. Megnézték, milyen fogások közül választhatnak a dolgozók, és mennyit kell fizetni értük. Fotót is közöltek, melyről kiderül, hogy több ételnél két ár látható: a látogatóknak szóló normál és a dolgozói kedvezményes.

A kiemelt fogások és áraik:

  • Budapest sertésszelet petrezselymes burgonyával: 3 450 / 1 545 forint;
  • Rántott gomba rizzsel, tartárral: 2 915 / 1 010 forint;
  • Cigánypecsenye tepsis sültburgonyával: 3 450 / 1 545 forint.

A lap megjegyzi, hogy a

normál ár nem olcsó, dolgozói kedvezménnyel viszont már az.

A konyha nyitott, az alkalmazottak és a vendégek a kiszolgálópultnál állhatnak sorba.

Nem kötelező itt ebédelni: aki szeretne, hozhat otthonról ételt. Ehhez több mikrohullámú sütő és több hűtő is rendelkezésre áll, ezeket a dolgozók szabadon használhatják.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: