KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Sokat tettünk azért, hogy világos legyen: a cukorbetegség csak egy állapot, és attól még mindenki pontosan ugyanolyan, mint a másik”

Erős Antóniával, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány létrehozójával, és Sárközi Szabinával, a szervezet marketingvezetőjével beszélgettünk többek között a #mydiabdays című edukációs videósorozatról.


- Hogyan élted meg, amikor diabétesszel diagnosztizáltak?

Erős Antónia: Először sokkoló volt. Felfoghatatlan, amikor huszonöt éves korodban azt mondják, hogy cukorbeteg vagy, egész életedben inzulin injekciókra szorulsz és rendszeresen mérni kell a vércukorszintedet. Nem az van, hogy kijössz a kórházból, meggyógyultál, kapsz egy zárójelentést és minden oké, hanem mostantól az egész életed megváltozik.

Jó néhány hónap eltelt, amíg hozzászoktam a gondolathoz és megértettem, hogy nem egy katasztrófával állok szemben. Ez egy jól kezelhető betegség, tulajdonképpen akár száz évig is együtt lehet vele élni.

Az új rendszer körülbelül egy év alatt állt be az életemben, amíg valóban hozzászoktam ahhoz, hogy mikor mi a feladatom, mire kell odafigyelnem, mikor és mennyit eszem, mennyit mozgok, és mindez hogyan hat a vércukorszintemre.

- Milyen nehézségekkel néz szembe egy cukorbeteg egy átlagos napon, amivel egy nem diabéteszes embernek nem kell megküzdenie?

Erős Antónia: Fegyelmezettnek kell lennie. Egy cukorbeteg nem nagyon engedheti meg magának azt, hogy kicsússzon a kezéből az irányítás, mert akkor elcsúsznak a vércukorértékek is, ami vezethet kisebb rosszulléthez, de akár a vércukorszint teljes kisiklásához is, amikor viszont az ember kórházi ellátásra szorul.

Érdemes felkészülnünk lelkileg arra, hogy egy folyamatos kontroll alatt kell tartanunk saját magunkat. Talán ez a legnehezebb.

Főleg akkor, ha valaki mondjuk kamaszkorában válik cukorbeteggé. Egy tizenéves fiatal éppen abban a korszakban van, hogy nagyon sokat kéne ismerkednie, buliznia, kipróbálgatni a saját határait – ebben az időszakban nyilvánvalóan nem hiányzik egy ilyen kontroll, de egyébként senki másnak sem. Meg kell tanulnunk figyelni a testünk jelzéseire, és azokra viszonylag gyorsan, valamint hatékonyan reagálni. Ez kezdetben egy elég megterhelő folyamat. Később természetessé válik, de mindig ott lesz az életünkben. Persze mindenkinek tudatosabban kéne élnie – ez egy nagyon jó jelmondat, de amikor be kell tartani, akkor mindenki szembesül vele, hogy nem is annyira egyszerű dolog. Meg lehet oldani, de ez egy nehézség.

- Ráadásul egy elég kontrollvesztett időszakon vagyunk túl…

Erős Antónia: Még nem vagyunk túl rajta, sőt, igazából sehol sem vagyunk. Amikor nagyon nehéz fogódzókat találni, akkor egy olyan embernek, aki valamilyen krónikus betegséggel él együtt, talán még nehezebb. A Covid előtt nekem is volt egy menetrendem, ami szerint éltem. Elvittem a gyerekeket iskolába, ha több szabadidőm volt, akkor elmentem edzeni egy edzőterembe, aztán elintéztem a dolgaimat. Belefért időnként egy kávé vagy akár egy ebéd a férjemmel, délután bementem dolgozni, ő elment a gyerekekért az iskolába, elvitte őket a délutáni foglalkozásokra, aztán este megint együtt tudtunk lenni – ez volt egy átlagos hétköznap. Most vagy viszed a gyerekedet iskolába, vagy nem. Egy cukorbetegnek muszáj valamit mozogni. Edzőteremben már több, mint egy éve nem voltam, mert akkor sem mertem a vírusveszély miatt bemenni, amikor kinyitottak. Persze, próbálok mozogni, de kicsit más itthon tornázgatni. Nincs színház, mozi. A gyerekek nem mehetnek „csak úgy” egymáshoz, de még azt is meggondolod, hogy a baráti társaságoddal vagy a családdal mekkora összejövetelt tervezz, és azt is, hogy hol. Márpedig ezek töltik fel az embert. Védeni kell az idősebbeket – emiatt karácsonykor is csak szűk körben ünnepeltünk. Van, akivel hónapok óta nem találkoztunk személyesen, csak telefonon, Skype-on. Sorolhatnám. A megszokott és jól bevált menetrend, ami egy cukorbetegnek nagyon fontos, jócskán megborult ebben az időszakban, de

alkalmazkodnunk kell. Nem tudunk túllenni ezeken a kritikus időszakokon, ha nem tartjuk be az elkerülhetetlen szabályokat.

Biztos, hogy az elmúlt év ebből a szempontból mindenki számára nehezebb volt. Arról ne is beszéljünk, hogy az orvosokkal való kapcsolattartás, az orvos-beteg találkozók, a szűrővizsgálatok közül mennyi maradt el, és ennek milyen következményei lehetnek hosszútávon. Itt más betegségekre és azok hosszútávú következményeire is gondolhatunk. Sanszos, hogy lesznek nagyon rossz eredmények a teljesen kiszámíthatatlan állapot miatt, amiben vagyunk.

- Kaptatok az alapítványon keresztül visszajelzéseket diabéteszes betegektől azzal kapcsolatban, hogy hogyan élték meg ezt az időszakot?

Erős Antónia: Folyamatosan kommunikálunk egymással. Ahogy alakul az élet és változnak a mindennapjaink, olyan érzékenyen reagálnak a velünk kapcsolatban lévők is. Minket mindig el lehet érni, ezért ugyanannyi, vagy még több megkeresést, levelet, e-mailt kapunk, mint korábban. Alapítványként próbálunk előrelépéseket tenni, és szerintem ez sikerült is. Az ingyenes szűréseink, különböző akcióink között volt, amit sikerült megcsinálni, és volt, amit nem. Sok mindent átemeltünk az online térbe, aminek az lett az eredménye, hogy több százezer embert értünk el akkor, amikor ősszel megcsináltuk az Egy Csepp Egészség Fesztet. Ez egy egyhetes online rendezvénysorozat volt a korábban egynapos Egy Csepp Világnap helyett, amit fizikailag nem tudtunk megrendezni. Pozitívum, hogy akik akkor bekapcsolódtak a programjainkba, azok közül nagyon sokan mind a mai napig tartják velünk a kapcsolatot és kérdéseket tesznek fel akár a velünk együtt dolgozó orvosoknak, dietetikusoknak is.

Az online térben való beszélgetés, kommunikáció, tanácsadás talán még jobban felpörgött.

Van jó oldala is annak, hogy nem feltétlenül kell ehhez személyesen találkozni, hiszen az egy csomó időveszteséggel, utazással, szervezéssel, időpont egyeztetéssel jár. Vannak olyan beszélgetések, amiket így is le tudunk folytatni, össze tudjuk kötni a szakembereket a betegekkel, vagy akár a betegeket más betegekkel attól függően, hogy mikor mire van szükség. Ezek egyébként sokkal gyorsabban, időtakarékosabban, viszont ugyanolyan hatékonyan meg tudnak valósulni így is.

Én azt gondolom, hogy amennyit elvett tőlünk a járványhelyzet, annyit hozott is.

Ezt az évet már úgy kezdtük el, hogy nagyon komoly online fejlesztésekkel indultunk, pontosan azért, hogy ne fordulhasson elő soha, hogy egy pillanatra is meg kelljen állnunk, vagy bármilyen programot visszafordítanunk. Most szinte minden programunkat több verzióban fejlesztjük, részben fizikai programként. Például iskolákban játékosan beszélgetünk a cukorbetegségről a gyerekekkel, amit meg tudunk csinálni online is, ha szükség van rá. Biztos vagyok benne, hogy az idei és a jövő évi tanévben is lesz olyan, hogy ezeket az online térben kell majd elképzelnünk. Egy évvel ezelőtt egyszer csak bezárt az ország és hirtelen azt hittük, hogy mindennek vége. Mi az alapítvánnyal úgy próbálunk gondolkodni, hogy ez a vég valaminek az eleje is volt.

- Milyen sikereket tudhat maga mögött az alapítvány?

Erős Antónia: Ezt nagyon nehéz lenne felsorolni, mert az összes programunk nagyon nagy sikerrel fut. Mondhatom, hogy a tavalyi év egyik óriási sikere az volt, hogy nem kevesebb támogató partnerünk lett, hanem az egyik legjobb évünket zártuk abból a szempontból, hogy szinte még több programot tudtunk megcsinálni. Ez eléggé furcsán hangzik, ha 2020-ra gondolunk, de mégis így van. Szerintem az elmúlt 15 évben óriási szerepünk van abban, hogy a vércukormérés és annak fontossága a köztudatban van, és az emberek egyre inkább úgy gondolják, hogy valóban fontos évente egyszer ellenőriztetni a vércukorszintet, és gyanús érték esetén utána menni annak, hogy van-e mögötte meghúzódó cukorbetegség. Részben a mi munkánknak is köszönhető, hogy minél többen felismerik, hogy ezzel foglalkozni kell. A legrosszabb cukorbetegség a nem kezelt cukorbetegség. Minél előbb fel kell ismerni és kezelni, és akkor minden rendben lesz. Ha elhanyagolják, nem kezelik, vagy nem fedezik fel időben, akkor annál több szövődményt okozhat.

- Az alapítvány létrejötte óta mennyit változott a társadalom cukorbetegekhez való hozzáállása?

Erős Antónia: Szerintem az egyik legnehezebb munka az, amikor arról beszélünk, hogy formálni kéne az emberek gondolkodását, mert szerintem mindenki érzi, hogy ez egy hosszútávú feladat. Szerintem sokat tettünk azért, hogy világos legyen az emberek számára, hogy a cukorbetegség csak egy állapot, és attól még mindenki pontosan ugyanolyan, mint a másik.

Nincs jobb, meg rosszabb ember, tényleg mindenkinek egyenlőnek kéne lennie. Ha valaki cukorbeteg, akkor nem érheti semmilyen hátrány sem az életében, sem a munkahelyén, sem a közösségeiben.

Modern eszközök segítségével jól lehet együtt élni ezzel a betegséggel. A diszkrimináció ettől még jelen van, de harcolunk ellene a programjainkkal. Az iskolákban beszélünk a cukorbetegségről, az óvodákban pedig arra tanítjuk a pedagógusokat, hogyan kezeljék a cukorbeteg gyerekeket, akik egyébként tökéletesen beilleszkednek a közösségbe és nem mások, mint a többi gyerek. Azt gondolom, hogy ezek mind olyan lépések, amik ezt a gondolkodást formálják.

Mindig beszéltem arról a nyilvánosság előtt, hogy cukorbeteg vagyok, ami talán egy picit hozzájárul ahhoz, hogy az emberek számára ez ne legyen valami furcsa, szörnyűséges tragédia, hanem lássák azt, hogy ezzel tökéletesen lehet együtt élni, és akár még híradót is lehet vele vezetni – ezek a dolgok nem zárják ki egymást. Azt gondolom, hogy alapítvánnyal nagyon sokat tettünk már a tévhitek eloszlatásának érdekében.

- Én meg is lepődtem, amikor a honlapotokon azt olvastam, hogy létezik az a fajta diszkrimináció, hogy egy cukorbeteg kisgyermeket nem vesznek fel egy óvodába.

Erős Antónia: Ezek tulajdonképpen olyan problémák, amikkel kapcsolatban az emberek fejében meg sem fordul, hogy léteznek. Eközben pedig mi levelek százait kapjuk olyan családokról, kétségbeesett szülőktől, akiknek nem veszik fel a gyerekét, vagy ha kiderül, hogy cukorbeteg, akkor megpróbálják eltanácsolni más intézménybe. Szerintem egyébként ez nagyon sokat változott az elmúlt öt év alatt, amióta sokkal hatékonyabban foglalkozunk vele. Ez is hosszútávú munka, mert nyilván nem arról van szó, hogy egy óvónő nem szereti a cukorbeteg gyerekeket, hanem arról, hogy félnek a felelősségtől: ha történik valami az óvodában, akkor tudjanak tenni ellene, meg tudják előzni a bajt, vagy be tudjanak avatkozni egy megfelelő ponton. Ehhez tőlünk minden támogatást, segítséget, oktatást megkapnak. Azok, akik részt vesznek a Belevalók programunkban mind arról számolnak be, hogy sikerült legyőzni a félelmeiket a félnapos oktatással. Tipikus emberi hozzáállás, hogy ha valamit nem ismerek, akkor félek, vagy tartok tőle. Ha megismerem, tanulok róla, akkor sokkal jobban tudom majd kezelni, és a félelmeimet szerintem így tudom leginkább legyőzni. A Belevalók program a legjobb a félelmek megdöntésére, megszüntetésére.

- Mit tanácsoltok azoknak és azok hozzátartozóinak, akiknek fény derül a betegségére?

Erős Antónia: Az első, amit tanácsolunk az, hogy próbáljuk megelőzni a cukorbetegséget – ez talán az egyik legfontosabb. A cukorbetegség 2-es típusa, ami sok százezer embert érint, a legtöbb esetben megelőzhető, akár visszafordítható, végső esetben viszont nagyon jól kezelhető betegség. Az 1-es típusú diabéteszt nem lehet megelőzni, egyszer csak jön, és gyógyíthatatlan, ugyanakkor ez is nagyon jól kezelhető. Ekkor már szükséges egyfajta támogató együttműködés.

A családok, a közösség, a közvetlen környezet abban tudnak segíteni, hogy egy frissen felfedezett cukorbeteg ne rémüljön meg, hanem jobban el tudja fogadni, hogy valamelyest változtatnia kell az életén.

Fontos szerepe van a környezetnek abban, hogy ne katasztrofizálják ezt a helyzetet. Próbáljanak ők is együttműködni úgy, hogy tanulnak például magától az érintettől, vagy akár vele együtt a cukorbetegségről és arról, hogy a diabéteszt azért nem egy ördöngősség kézben tartani. Viszont, ha ezzel mindannyian tisztában vannak, akkor a cukorbeteg nem érzi azt, hogy neki ezt egyedül kell megoldania, hanem ott van mellette egy csapat, akik segítenek neki abban, hogy jobban oda tudjon figyelni a diétájára, ne felejtse el beadni az inzulint, vagy beszedni a gyógyszert. Akár elmehetnek együtt sportolni is, hogy hetente háromszor-négyszer meglegyen az a testmozgás, ami szükséges ahhoz, hogy jobbak legyenek a cukorbeteg vércukorszintjei és kedve is legyen hozzá.

- Volt esetleg valami, amihez pozitívan járult hozzá a diabétesz az életedben?

Erős Antónia: Én mindig azt mondom, hogy azóta élek egészségesen, amióta cukorbeteg vagyok. Ez alatt azt értem, hogy sokkal tudatosabban kell figyelnem magamra és arra, hogy mikor, mennyit eszem, mennyit mozgok, ne zsákmányoljam ki a szervezetemet, és eleget próbáljak aludni, pihenni. Ha azt keressük, hogy mi lehet ennek az előnye, akkor az, hogy tudatosabb vagy, jobban odafigyelsz saját magadra, a testedre, és arra, hogy ha lehet, akkor egyfajta egyensúlyi állapot tudjon kialakulni.

- Ősszel, a járvány alatt indítottátok a videósorozatot. Mennyiben volt tudatos az időzítés?

Sárközi Szabina: A járványhoz való időzítés egyáltalán nem volt tudatos, sokkal inkább a novemberi Diabétesz Világnaphoz, valamint az Alapítvány egy hetes szintén novemberi Egy Csepp EgészségFeszt programsorozatához volt köze az indulásnak.

- Kinek készül, ki a célközönség?

Sárközi Szabina: A #mydiabdays elsősorban az 1-es típusú cukorbetegséggel élő fiataloknak készült videósorozat. A célunk az volt, hogy vloggereink a saját történeteikről, azok megéléséről és a cukorbetegségük napi menedzselésével kapcsolatos megoldásaikról őszintén, kendőzetlenül beszélhessenek erőt adva ezzel sorstársaiknak.

- Mi alapján lettek kiválasztva a vloggerek?

Sárközi Szabina: Olyan fiatalokat szerettünk volna bemutatni, akik az életmódjukkal erőt és példát tudnak mutatni a sorstársaiknak. Mindannyian teljes, és a szó jó értelmében vett átlagos életet élnek. Tanulnak, sportolnak, szeretnek, dolgoznak, a hivatásuknak élnek.

- A járvány alatt a TikTok és az Instagram is felpörgött. Miért pont a YouTube-ot választottátok platformnak?

Sárközi Szabina: A YouTube-ot tartjuk az elsődleges videó-megosztó platformnak, és általában a vlog-sorozatok "gyűjtőhelyének", így számunkra nem volt kérdés, hogy ezt a csatornák választjuk otthonául a #mydiabdays sorozatnak.

- A sorozat bevezető videójának leírásában az áll, hogy beszélni fogtok a diabétesz nemzetközi diplomáciájáról. Ez mit jelent pontosan?

Sárközi Szabina: A cukorbeteg, angolul jól beszélő fiataloknak minden évben lehetősége van nemzetközi ifjúsági táborban és képzéseken részt venni. A programról azért esett szó a sorozatban, mert az IDF Young Leaders in Diabetes program egyik magyarországi mentora, Végh Dániel is a #mydiabdays egyik vloggere.

- Milyen visszajelzések érkeztek a videósorozattal kapcsolatban? Érkeztek visszajelzések olyan emberektől, akik nem cukorbetegek?

Sárközi Szabina: Elsősorban olyanoktól kaptunk visszajelzést, akik maguk is diabétesszel élnek. Volt, aki azt mondta, hogy bárcsak létezett volna ez a sorozat akkor, amikor őt diagnosztizálták évekkel ezelőtt. Másoknak egy közösséghez való tartozás érzését adta, megint másoknak a személyes történetek adtak erőt, valamint perspektívát, hogy vloggereink a diabéteszük mellett teljes életet élnek.

- Mesekönyv, videócsatorna… Mi a következő terv?

Sárközi Szabina: Mindenképp szeretnénk folytatni a sorozatot, ugyanis azt látjuk, hogy fontos szerepe van a felvilágosításnak nem csak az érintettek, hanem a nem cukorbeteg társadalom szempontjából is. Szeretnénk elérni, hogy az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeket és fiatalokat ne érje pusztán információhiányból eredő hátrányos megkülönböztetés - maguk a vloggerek is beszámolnak ilyen helyzetekről a videókban –, és hogy a legalapvetőbb fogalmakat helyre tegyük a fejekben. Gondolok itt például arra, hogy egy gyermeknél nem feltétlenül azért alakul ki az 1-es típusú cukorbetegség, mert túl sok édességet evett. Erre a törekvésünkre irányulnak egyébként az Egy Csepp Figyelem Alapítvány évek óta futó Belevalók, KiDS és TEENS programjai is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ma éjjel már a családnál aludhat a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú
Az RTL riportja után országos ügy lett a sorsa, a miniszteri biztos is belépett. Az eljárás még folyik, de a gyám már rábólintott a családnál töltött napokra.


Ma éjjel fordulat jön Danika életében: a gyám engedélyével a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú a leendő családjánál alhat, miközben az örökbefogadási eljárás még folyamatban van – számolt be róla az RTL Híradó. A pécsi kórházban ápolt, veleszületett rendellenességgel élő kisfiú több műtéten is átesett, a család 11 hónapja küzd érte, külön szobát is kialakítottak.

„Ez lesz az ő ágya…” – hangzott el a felvételen. A család közben végigjárta a hivatalos utat: elvégezték az örökbefogadói tanfolyamot, átmentek a pszichológiai vizsgálatokon, mégis falakba ütköztek. „Elejétől kezdve nem értjük. Megkérdezték, mi a motivációnk, mi meg azt kérdeztük: sorban állnak ezért a gyerekért” – mondta a család. A kórházban dolgozó ápoló így emlékezett a kezdetekre: „Nagyon hamar belopta magát a szívembe. Elkezdtem beszélni róla otthon, és így ismerte meg őt a család” – mondta a klinika ápolója.

Az ügy országos üggyé nőtt, a petíciót már több mint 250 ezren írták alá. „Ez a petíció most falakat döntött le” – fogalmazott egy megszólaló. Tapasztó Orsi, a kezdeményező így összegzett:

„Egyértelmű, hogy itt hiba történt. Ez a család 11 hónapja harcol ezért a gyerekért; itt egy hónapnak sem kellett volna eltelnie úgy, hogy az a gyerek abban a rácsos ágyban tölti az idejét. Nagyon kedves nővérek között van, de ezt nem lehet összehasonlítani egy családdal: itt hibázott a rendszer. A közvélemény, az emberek figyelme nélkül nem gondolom, hogy bármi történt volna”

– mondta Tapasztó Orsi, mentálhigiénés szakember, influenszer.

A minisztérium képviselője szerint közel a megoldás. „Rengeteg akadály, papír, ügyintézés, de nem adtuk fel. És most megtörtént az első csoda: a kórház most egészségügyileg felkészíti Danikát, így ő már a héten végre a családba kerülhet” – mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa. Korábban jelezték: új, független szakértői véleményt is kérnek az ügyben.

A jogi folyamat azonban még nem zárult le. „Az örökbefogadási ügyben a határozathozatal még folyamatban van, idő kell, amíg végleges döntéshozatal születik, viszont a gyám engedélyével a gyermek az idejét mostantól töltheti a családnál, és csak bizakodni tudunk abban, hogy az örökbefogadási ügyben is mielőbb megszületik a végleges döntéshozatal, és véglegessé válik a gyermek elhelyezése” – közölte Fehér Hajnalka, a család ügyvédje.

AZ RTL riportja Danika életének fordulatáról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Megszólalt a kórházban élő kisfiút örökbefogadó ápoló: „Életünk legnehezebb 11 hónapja volt ez”
Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, Dani már új családjával lehet. Az anya most köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek elérni a céljukat.


Kedden érkezett a jó hír, hogy a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú, Dani már a leendő családjánál alhat. A veleszületett rendellenességgel élő gyereket – akiről szülei lemondtak – a pécsi klinikán dolgozó egyik ápoló fogadja örökbe. A család 11 hónapja küzd érte, külön szobát is kialakítottak neki az otthonukban. Az örökbefogadási eljárás még folyamatban van, de a gyám engedélyével Dani már új családjával lehet.

A család küzdelme a kisfiúért országos üggyé nőtt, amikor Tapasztó Orsolya petíciót indított az érdekükben, amelyet több mint 250 ezren írtak alá. A mentálhigiénés szakember a Facebook-oldalán tette közzé a Danit örökbefogadó anya, Melinda üzenetét:

„Életünk legnehezebb tizenegy hónapja volt ez. Sokszor éreztem úgy, hogy azért kapunk ennyi akadályt, mert talán nem ez a mi utunk, és a mi családunknak négytagúnak kell maradnia. Mégis, amíg csak egy cseppnyi esélyt éreztem, nem tudtam feladni a harcot. A gyerekek nagyon sok erőt adtak: ők egy percig sem kételkedtek abban, hogy a testvérük haza fog érni. A férjem pedig a higgadtságával és hitével volt a bástyánk végig.

Rengeteg üzenetet kaptunk az elmúlt hetekben — olyanoktól is, akikkel évek óta nem tartottuk a kapcsolatot, és most újra felbukkantak támogatásukkal. Ők is, és az ismeretlen emberek szeretete is, kimondhatatlanul sokat jelentett.

Semmi nem lett volna ebből az ügyből jogi képviselőnk, Fehér Hajnalka nélkül. Ő nem ismer lehetetlent, nincs az a szikla, amit ne mozdított volna meg értünk. Mára sokkal több ő nekünk, mint egy jogi képviselő. Köszönet a Házon Kívül stábjának és Moskovics Juditnak, amiért empátiával és kitüntetett figyelemmel karolták fel és foglalkoztak folyamatosan ügyünkkel. Köszönöm, Orsi, hogy a petícióval százezrek figyelmét irányítottad a pécsi kórházra és arra a rácsos ágyra, amiben a fiunk élt. Ezzel végre sikerült áttörni azokat a falakat, amelyeket a jogi úton írt levelek nem tudtak áttörni.

Hálával tartozunk mindenkinek, aki bármilyen formában mellénk állt. Ezt a hálát szavakkal kifejezni nem lehet. Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, ma már úgy térünk nyugovóra, hogy a gyermekünk hazaért és öttagú család lettünk. Reméljük, ez másoknak is reményt ad — és hogy a mi ügyünk precedensértékű lesz sok, hasonló helyzetben élő gyermek számára.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ilyen még nem volt: jön a Kovács Balázsok Konferenciája Pécsett, ahol minden előadónak ugyanaz a neve
Amerikától Ázsiáig Pécsre sereglenek a Kovács Balázsok, és két nap alatt összesen húszan adnak elő olyan témákról, mint a hipnózis és meseterápia, az egészségügyi ellátás a büntetés-végrehajtásban vagy a játékfejlesztés. A főszervezővel beszélgettünk.
Láng Dávid - szmo.hu
2025. november 03.



Kovács Balázs a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán tanít egy elektronikus zenei képzésen, aminek ő az egyik alapítója. Nagyjából egy évvel ezelőtt különleges projektbe vágta a fejszéjét: elhatározta, hogy szervez egy tudományos konferenciát, amelyen csupa névrokona ad elő a saját szakterületéről.

Bár a Facebookon terjedő eseményt sokan poénnak gondolták, november második hétvégéjén tényleg megvalósul. De vajon le lehet-e kötni a résztvevők figyelmét egy ennyire eklektikus programmal? Erről is kérdeztük az ötletgazdát.

– Milyen a viszonyod a nevedhez? Bosszankodtál rajta, amikor tudatosult benned, hogy mennyien viselik rajtad kívül, vagy épp ellenkezőleg?

– Nyilván furcsa érzés, hogy ilyen sok embernek ugyanaz a neve, mint nekem, de szerintem ez inkább egy lehetőség arra, hogy összekapcsoljon másokkal. Én legalábbis próbálok így hozzáállni, de ez nyitott kérdés, érdekelne a többiek véleménye is. Az eseményen mindenesetre inkább az lesz fókuszban, hogy ki-ki izelítőt adjon a maga szakterületületéből.

– Amikor először szembejött az esemény, azt hittem, hogy csak egy mém. Te az első perctől komolyan gondoltad, hogy tényleg megszervezed?

– Igen, eleve csak azután tettem közzé az eseményt, amikor már voltunk 10-en az előadók között – ez stílszerűen február 3-án, Balázs napon történt meg. Persze ez az egész tekinthető poénnak, és szerintem kicsit a többiek is így élik meg, de egy poént is végig kell vinni… A bejelentést követően kezdtünk el gyakrabban is kommunikálni egymással, majd fokozatosan egészült ki a létszám, de a végére se lett annyira óriási, összesen 20 előadó lesz. Az első tízet én kerestem meg, a többiek pedig már maguktól jelentkeztek.

Mindannyian közreműködünk valódi tudományos konferenciákon is, a mostani ennek nyilván a kifordítása lesz, hiszen nem a tudományterület az összekötő kapocs, hanem a nevünk. Mindazonáltal nagyon izgalmasnak tartom az interdiszciplináris konferenciákat is, a miénk pedig beleillik ebbe a körbe, hiszen abszolút kurrens területekről jönnek a Kovács Balázsok: a saját területükön mindannyian aktívan publikáló kutatók.

Egyszerre játékos és komoly ez a dolog, szerintem a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Persze tisztában vagyok vele, hogy a külvilág nagy része talán meg se tudja különböztetni a sok kamu eseménytől, ami felbukkan a Facebook-hírfolyamában, de ennek tudatában is csináljuk.

Fotó: Sorin Nainer

– Mekkora a stáb?

– Nagyon aktívan ketten vagyunk szervezők a másik bécsi Kovács Balázzsal, az operatív feladatokban pedig összesen nyolcan veszünk részt. (A címlapképen is egy szervezői megbeszélés látható – a szerk.) Korábban egyiküket sem ismertem, még a pécsi közgazdász kollégámat is csak közvetve, amikor az e-mailjeink néha összekeveredtek. Bár ha minden igaz, az egyik előadó, aki egyébként a Yale-en tanít, évfolyamtársam volt középiskolában, de ezt még nem tisztáztuk.

– Egyeztettétek, ki miről adna elő, vagy teljesen szabad kezet kapott mindenki?

– Annyit kértem, hogy a saját aktuális témáikat hozzák, és ha ez olyasmi lenne, ami elsőre nem egyértelműen érthető laikusok számára, legalább egy kis felvezetést tartsanak arról az elején, miért fontos az adott terület.

– Enyhén szólva eklektikus lett a program. Hogyan lehet lekötni ennyi különböző témakörrel a résztvevők figyelmét?

– Szerintem pont ezzel: kihívás annak, aki az egészet végigüli, én szellemi kalandnak tekintem. Persze előfordulhat, hogy valaki nem tudja tökéletesen átadni a külvilág számára, mivel foglalkozik, de ha az érdeklődők számára bepillantást tud adni a kutatási területébe, már az is elég. A PTE népszerűsítő előadásai között is vannak olyanok, amelyek direkt egy adott témához nem értőknek szólnak. Külön módszertana van annak, hogyan lehet olyan tényekre apellálni egy előadásban, amelyeket mindenki ismer. Úgy vettem észre, hogy ilyenkor ha a nagy egészet nem is értem, akkor is elkapok legalább néhány információmorzsát, amitől egy pillanatig elhiszem, hogy ez nem is annyira bonyolult.

– Te személy szerint mit vársz a legjobban?

– Az egészet várom, mindenképp szeretném az összes előadást meghallgatni, és bízom benne, hogy másoknak is hozzám hasonlóan izgalmas szellemi ugrabugrálás lesz.

Annak külön örülök, hogy az egyes tudományterületek mellett különféle iparágakból is felbukkantak Kovács Balázsok, például egy játékfejlesztő cég, valamint a MÁV egyik munkatársa is előad. Ők nem a tudományos kutatásaikat, hanem a szakmai tapasztalataikat hozzák magukkal.

– Te miről adsz elő?

– A doktori témám óta érdeklődöm a szonifikáció iránt, ami különféle nem-hangzó információk hanggá alakítása jelenti. Ennek különféle olyan módjait fejlesztgetem az elmúlt 10 évben, amelyek például a weben használhatók. Olyan hangjátékokat, illetve hangzó interaktív játékokat fogok bemutatni, amelyek hangokat generálnak nem-hangzó információkból.

– Mekkora eddig az érdeklődés, hányan regisztráltak és honnan érkeznek majd?

– A kérdés második felére nem tudom a választ, mivel a regisztrációs űrlap összeállításakor elfelejtettem rákérdezni. A vendégként regisztrálók száma jelenleg 197, ehhez jönnek még hozzá az előadók. A terem 200 fős, de úgy számolunk, hogy jó esetben százan leszünk majd. Bár biztosan be fognak esni olyanok is, akik nem regisztráltak.

– Miért kétnaposra szerveztétek a programot? Az első napon délben van a kezdés, a második pedig akkor ér véget, szóval akár össze is lehetett volna húzni.

– Páran valóban javasolták, hogy legyen csak egynapos, de mivel úgyis lesz esti program, ahol természetesen egy Kovács Balázs fog DJ-zni, célszerűbbnek tűnt elnyújtani. Emellett az is közrejátszott, hogy mivel Pécs nem olyan könnyen megközelíthető, így nagyobb eséllyel ér oda mindenki a kezdésre. Bízom benne, hogy a bulizók felébrednek majd a vasárnap délelőtti szekcióra is.

– A konferencián ingyenes a részvétel, miből fedezitek így a költségeket?

– Az előadók nagyon sokat segítettek azzal, hogy fizetik a saját utazási- és szállásköltségeiket. Amikor úgy döntöttünk, hogy nagyobb termet bérelünk, ebbe is többen jelezték, hogy beszállnak. Emellett különféle ajándéktárgyakat, például kitűzőket és vászontáskákat is árulni fogunk, amelyeken szintén lesz valamekkora árrés. Külső szponzoraink nincsenek, bár kerestünk, de nem reagált senki. Egyetemi vagy városi támogatásra pedig azért nem szerettem volna pályázni, mert ennek a konferenciának azért elég labilis a tudományos státusza, és csak felesleges támadási felületet nyitott volna a kritikusok számára. Egyébként nincs szó olyan hatalmas költségekről: a terembérlet 190 ezer forint, ezen kívül pedig összesen egy vacsora szerepel még a kiadások között, szóval legrosszabb esetben összedobjuk.

– Felvétel fog készülni?

– Hangfelvétel biztosan, videósnak is jelentkezett valaki, de ez egyelőre még kérdéses, mivel ő élőben közvetített volna, amit mi nem szeretnénk.

– Mikor lennél elégedett?

– Tulajdonképpen már most is az vagyok, hogy 20 előadó fantáziát látott ebben a projektben, és az ország – sőt, a világ – teljesen véletlenszerű pontjairól egyáltalán eljönnek a rendezvényre.

Az egyik Kovács Balázs, akit már említettem, Bostonból érkezik, egy másik Ázsiában él, de közvetlenül előtte Afrikában lesz. Emiatt lehet, hogy csak online fog bejelentkezni, de arra is van esély, hogy épp Svájcban lesz, onnan pedig már simán átugrik. Van egy németországi és egy bécsi Kovács Balázs is, a itthoniak pedig az ország minden részét lefedik.

Nekem ez már önmagában siker, de bizakodó vagyok, szerintem nagyon jó közönségünk is lesz.

– Elképzelhetőnek tartod, hogy lesz folytatás is?

– Ha más névvel is felmerülne ugyanez a koncepció, szívesen átadom a saját tapasztalataimat, én mondjuk érdeklődnék a Molnár Tamások iránt, ilyen névvel három művészt is ismerek. A Kovács Balázsok Konferenciáját viszont egyszeri alkalomnak szánom, kivéve persze, ha egy másik Kovács Balázs vállalja, hogy másodjára is megszervezi.

Egyébként létezik egy Nemzetközi Azonos Nevűek Társasága (International Same Name Association) nevű szervezet, akik rendszeresen tartanak találkozókat azonos nevűeknek, például Guinness-rekord felállítás céljából. A mi konferenciánkra is küldenek egy delegációt Japánból két Hirokazu Tanaka részvételével (ott ez számít az egyik leggyakoribb névnek). Szóval ha valaki ebben a vonalban lát fantáziát előadások szervezése nélkül, ez is egy lehetőség.

A konferencia hivatalos honlapja itt érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„A legjobban az aggaszt, hogy alig van fényképem a kész Manófalváról” – drámai felhívást tett közzé a lerombolt installáció alkotója
A művész a Facebookon kért fotókat a múlt hétvégéről, mert neki eszébe se jutott mindent megörökíteni. A képekkel szeretné megőrizni az emlékét, mielőtt nekilátna az újjáépítésnek.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 09.



Pár nappal azután, hogy ismeretlenek szinte teljesen szétverték a budakalászi ártéri erdőben álló Manófalvát, az alkotó, Kánya Tamás a Facebookon kért segítséget.

Azt kéri, hogy akinek van fotója vagy videója a teljesen elkészült installációról, különösen a múlt hét pénteki és szombati napjairól, küldje el neki. Az alkotó szerint a rongálás óta a maradványokat is folyamatosan ellopkodják a helyszínről.

„Rengetegen kérdezik, hogy hogyan tudnának segíteni! A legjobban az aggaszt, hogy alig van fényképem a kész Manófalváról. Talán 20-30 képet készítettem. Nagyon megköszönném, hogy akinek vannak fényképei, videói múlt hétről ha elküldené nekem. Főleg péntek, szombatról. Akkor lett teljesen kész és nekem eszembe se jutott rögtön mindent megörökíteni” – írta bejegyzésében a művész.

A rongálás hírére sokan felajánlották, hogy más településeken biztosítanának helyet az újjáépítéshez, Kánya Tamás azonban egyértelművé tette, hogy a projektet csak az eredeti helyszínen tudja megvalósítani.

A döntését azzal indokolta, hogy a land art alkotás szorosan kötődik a környezetéhez, az alapanyagok gyűjtése és a folyamatos karbantartás pedig mély helyismeretet igényel.

„Nekem ott kellene élnem. Hetekig tartana a gyűjtő munka és szintén addig míg összeállítom. Sőt szerintem tovább. Minden anyagot a természetben kellene keresgélnem. Nekem teljesen idegen a táj nem ismerem, nem tudom mit hol keresek. Csak bolyonganék ott hol van gledícsia, narancseper, gesztenye, nád, laposkavics stb.... Itt ahol élek mindent ismerek, tudom mit hol, mikor keresek. Ide köt minden, 20 éve járok errefelé” – magyarázta.

Manófalvát november elején, mindössze néhány nappal azután verték szét, hogy Kánya Tamás bejelentette, három hét munka után elkészült vele.

Az alkotó abban bízott, hogy az installáció tavaszig díszítheti az erdőt. A rendőrség garázdaság miatt indított eljárást az ügyben.

A Manófalva egy természetes anyagokból – többek közt uszadékfából, fakéregből, taplógombából és fűzfavesszőből – épített, madaraknak és mókusoknak szánt etető- és búvóhelyekkel teli „erdei miniváros” volt. Az alkotást korábban egy árvíz is elmosta, de a művész akkor is újjáépítette. Kánya Tamás a bejegyzésében leszögezte, a jövőben is az eredeti helyén szeretné újra felépíteni Manófalvát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk