KÖZÖSSÉG
Rónai Egont láthatóan megrázta Fenyő Miklós halála, akivel még közös terveik voltak. A riporter egyetlen mondata lavinát indított el, amire a rajongók egy még merészebb ötlettel tromfoltak rá.
KÖZÖSSÉG
A döntés szerint közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.
KÖZÖSSÉG
A bejegyzés szerint 'a dolog léptéke arra enged következtetni, hogy itt majd jóval több is lesz, mint egy kis csónakkikötő, nem lepődnék meg, ha már a vitorlások befogadásának ágyaznának meg'.
KÖZÖSSÉG
Az új turisztikai attrakciót a Várdombra, a népszerű gömbkilátó mellé építik, és az ösvénynek egy saját kilátója is lesz.
KÖZÖSSÉG
A fideszes képviselők ellene szavaztak. Ughy Attila szerint Horn konfliktusos személyiség volt. Zugló polgármestere arra emlékeztetett, hogy Orbán is mindig tisztelettel beszélt a volt szocialista politikusról.
KÖZÖSSÉG
A főpolgármester szerint a júniusban elhunyt vízilabdázó „emlékének megőrzése nem csak erkölcsi kötelességünk, Tibor életszemléletéből, kitartásából, megérdemelt sikereiből talán a következő generációk is tanulhatnak”.
Népszerű
Ajánljuk