Sok helyen hajnal óta ónos szitálás teszi csúszóssá, jegessé az utakat, illetve nehezíti meg a reggeli elindulást azzal, hogy akár vékonyabb jégpáncélt varázsol a járművekre, tereptárgyakra - írja az Időkép.
Mint írják:
néhol szállingózik a hó, a legtöbb régióban viszont ónos szitálás jellemző.
Reggel 8 óra előtt nem sokkal a legtöbb ilyen észlelás délnyugatról, a Duna-Tisza-közéről, illetve északkeletről és a Bakonyból érkezett.
Az Útinform szerint Babarc és Szántód térségében ónos eső esett. Mint írják: a gyorsforgalmi, valamint a fő- és mellékutak burkolata országszerte a preventív védekezés miatt sónedves, de
Baranya vármegyében a folyamatos síkosságmentesítés ellenére is előfordulhatnak jeges útszakaszok.
A HungaroMet előrejelzése szerint kedden is borult, párás idő valószínű. Kissé növekszik a csapadékhajlam, hószállingózás, szitálás, ónos szitálás, de ónos eső is várható, utóbbi főleg a keleti országrészben. A csúcsérték -3, +1 fok között valószínű.
Erre a napra
11 vármegyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést az ónos eső miatt.
A HungaroMet figyelmeztető előrejelzésben azt írta, hogy a borult, fagypont alatti területeken lehet ónos szitálás, hószállingózás, az ipari területek környezetében pedig kisebb havazás.
Hasonlóan borús idő várható szerdán is, de a Dunántúlon lehetnek nagyobb felszakadozások is a felhőtakaróban. Délelőtt pedig a keleti tájakon előfordulhat gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék is. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, a Dunántúlon lehet időnként élénk széllökés. A hőmérséklet hajnalban -5, +1, kora délután -1, +6 fok között alakul.
Sok helyen hajnal óta ónos szitálás teszi csúszóssá, jegessé az utakat, illetve nehezíti meg a reggeli elindulást azzal, hogy akár vékonyabb jégpáncélt varázsol a járművekre, tereptárgyakra - írja az Időkép.
Mint írják:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Trump megzsarolta Jordániát és Egyiptomot: „Ha nem fogadják be a palesztinokat, visszatartom a segélyeket!”
Trump kijelentette, a palesztinok soha nem térhetnek vissza Gázába. A Fox News hétfőn sugárzott interjújában arról is beszélt, ha a Hamász nem adja vissza szombat délig az összes túszt, elszabadul a pokol.
Trump hétfőn egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Jordániának és Egyiptomnak véglegesen be kellene fogadnia a Gázai övezet palesztinjait. „Ha nem értenek egyet, elképzelhető, hogy visszatartom a segélyeket” – jelentette ki, egy nappal a II. Abdalláh jordán királlyal való találkozója előtt.
Azt is világossá tette, hogy a palesztinok nem térhetnének vissza Gázába. „Nem, nem térhetnek vissza” – mondta határozottan a Fox Newsnak adott interjújában.
Szerinte meg tudna állapodni Jordániával és Egyiptommal, hogy ezek az országok befogadják őket.
Trump terve óriási felháborodást keltett a Közel-Keleten. Jordániában sokan attól tartanak, hogy a több százezer, esetleg milliónyi új palesztin menekült komoly belső feszültségeket okozna. Az ország lakosságának több mint fele már most is palesztin származású, és a helyi politikai életben régóta érezhető a feszültség a palesztin gyökerű állampolgárok és a beduin származásúak között.
„Trump ezzel Jordánia jövőjét kockáztatja. A legerősebb politikai mozgalom Jordániában elutasítja azt az elképzelést, hogy Jordánia Palesztina lenne” – mondta Khalil Jahshan, a washingtoni Arab Központ ügyvezető igazgatója.
Jordánia és Egyiptom eddig határozottan elutasította a palesztinok befogadását.
Egyiptom biztonsági aggályokra hivatkozva utasítja el a menekültek befogadását, Jordániában pedig sokan attól félnek, hogy ha most befogadják a gázai palesztinokat, akkor Izrael később a ciszjordániai palesztinokat is hasonló módon próbálná kitelepíteni az országba.
James Jeffrey, Trump volt szíriai megbízottja a New York Times-nak azt mondta, „a király nyilvánvalóan nem tudja befogadni ezeket az embereket. Ez számára létfontosságú kérdés.” Hozzátette: „Ez a rezsim végét jelenthetné.”
Trump kedden Washingtonban találkozik II. Abdalláh királlyal, előtte pedig megbeszélést folytat Steven Witkoff közel-keleti megbízottal, Marco Rubio külügyminiszterrel és Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadóval. Az amerikai elnök továbbra is ragaszkodik a tervéhez, és világossá tette, hogy nem hátrál meg.
A Fehér Házban Trump a Hamász túszpolitikájáról is beszélt.
„Ha a Hamász nem engedi szabadon az összes izraeli túszt szombat délig, akkor az Izraellel kötött tűzszünetet meg kell szakítani” – mondta. „Elszabadul a pokol” – tette hozzá.
Trump a tervét ingatlanfejlesztésként írta le. „Biztonságos helyeken építenénk számukra új otthonokat, ahol nem lennének kitéve veszélynek” – mondta. „Gondoljunk erre ingatlanfejlesztésként a jövő számára. Gyönyörű földterületről beszélünk.”
Szerinte a palesztinoknak nem lenne szükségük arra, hogy visszatérjenek Gázába. „Sokkal jobb lakásokban élnének, mint most Gázában” – jelentette ki. „Tartós otthonokat építenénk számukra.”
A Fehér Házban egyes tisztviselők korábban próbálták finomítani Trump kijelentéseit, és hangsúlyozták, hogy az elnök nem tervez amerikai katonai beavatkozást a palesztinok kitelepítésére. Trump azonban többször is visszatért az ötletéhez, ami sokak szerint etnikai tisztogatást jelentene, és sértené a nemzetközi jogot. Most azt mondta, hogy a költségeket más közel-keleti országok fedeznék, Izrael katonailag biztosítaná a területet, és szerinte kivitelezhető lenne Gáza lakosságának átköltöztetése.
Trump hétfőn egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Jordániának és Egyiptomnak véglegesen be kellene fogadnia a Gázai övezet palesztinjait. „Ha nem értenek egyet, elképzelhető, hogy visszatartom a segélyeket” – jelentette ki, egy nappal a II. Abdalláh jordán királlyal való találkozója előtt.
Azt is világossá tette, hogy a palesztinok nem térhetnének vissza Gázába. „Nem, nem térhetnek vissza” – mondta határozottan a Fox Newsnak adott interjújában.
Szerinte meg tudna állapodni Jordániával és Egyiptommal, hogy ezek az országok befogadják őket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Most fog csak igazán bekeményíteni a tél: akár mínusz 15 fok is lehet
Fagyos levegő árasztja el a kontinens középső részét, mi is kapunk belőle. Pénteken jön a havazás, hétvégén sok helyen napközben sem lesz több nulla foknál.
A hét második felében Skandináviától nyugatra egy anticiklon erősödik meg, melynek keleti peremén észak felől több hullámban hideg, fagyos levegő árasztja el Európa középső és keleti területeit, beleértve hazánkat is – írja előrejelzésében az Időkép.
Szerdától péntekig a felhők lesznek túlsúlyban, és délnyugat felől egyre többfelé várható csapadék:
vegyesen lehet hó, havas eső, eső, néhol ónos eső is; észak, északkelet felé növekszik a szilárd halmazállapot valószínűsége.
Pénteken aztán egyre inkább a havazás lehet jellemző, de délutántól már szűnhet a csapadék.
Szombatra elárasztja térségünket a sarkvidéki eredetű légtömeg, így bár egyre többfelé kisüt a nap, többfelé erős, nyugaton és északkeleten viharos északi szél fújhat.
Jelentős lehűlés jön, több helyen napközben is fagypont alatt maradhat a csúcshőmérséklet.
Vasárnap hajnalra pedig több helyen -10 fok alá hűlhet a levegő, a hóval borított, szélcsendes tájakon -15 fok sem zárható ki.
A hét második felében Skandináviától nyugatra egy anticiklon erősödik meg, melynek keleti peremén észak felől több hullámban hideg, fagyos levegő árasztja el Európa középső és keleti területeit, beleértve hazánkat is – írja előrejelzésében az Időkép.
Szerdától péntekig a felhők lesznek túlsúlyban, és délnyugat felől egyre többfelé várható csapadék:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Deutsch Tamás Majkát idézte: „Pénz, pénz, a pénzecskének lőttek!
A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint a Biden-féle amerikai demokrata kormányzat a Soros-hálózattal karöltve világszerte baloldali-liberális újságírókat, médiumokat és aktivistacsoportokat vett meg kilóra.
Ahogy már írtunk róla, a napokban Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, nyilvánosságra hozza, hogy a különböző amerikai kormányzati szervek kiknek és mennyi pénzt juttattak az elmúlt években, szerte a világon.
„Kiderült, amit már évek óta mondunk: a Biden-féle amerikai demokrata kormányzat a Soros-hálózattal karöltve világszerte baloldali-liberális újságírókat, médiumokat és aktivistacsoportokat vettek meg kilóra azzal céllal, hogy az ideológiájukat és a politikájukat más országokban is terjesszék. Magyarországon az volt a céljuk, hogy erősítsék az ellenzéki pártokat és megbuktassák a magyar kormányt” – írta Facebook-bejegyzésébenDeutsch Tamás, majd hozzátette, hogy véleménye szerint ezek a szervezetek aztán a megrendelésnek megfelelően terjesztették és képviselték a bevándorlást támogató álláspontot, a családellenes politikát, a genderőrületet, és a háborús propagandát is.
A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint ebben a műveletben az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) játszotta a legfontosabb szerepet. Mindezt segélynek állították be, de valójában a politikai befolyásolás eszközéről van szó – írta. Tengerentúli összesítések szerint 6600 újságírót és 707 médiumot vettek meg kilóra, többek között Magyarországon. A brüsszeli elit szócsöve, a Politico csak egymaga 34 millió dollárt kapott, olvasható Deutsch posztjában.
Ahogy már írtunk róla, a napokban Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, nyilvánosságra hozza, hogy a különböző amerikai kormányzati szervek kiknek és mennyi pénzt juttattak az elmúlt években, szerte a világon.
„Kiderült, amit már évek óta mondunk: a Biden-féle amerikai demokrata kormányzat a Soros-hálózattal karöltve világszerte baloldali-liberális újságírókat, médiumokat és aktivistacsoportokat vettek meg kilóra azzal céllal, hogy az ideológiájukat és a politikájukat más országokban is terjesszék. Magyarországon az volt a céljuk, hogy erősítsék az ellenzéki pártokat és megbuktassák a magyar kormányt” – írta Facebook-bejegyzésébenDeutsch Tamás, majd hozzátette, hogy véleménye szerint ezek a szervezetek aztán a megrendelésnek megfelelően terjesztették és képviselték a bevándorlást támogató álláspontot, a családellenes politikát, a genderőrületet, és a háborús propagandát is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Budapestre látogató szélsőjobbos Alice Weidelnek üzent a Labrisz: Orbán és homofób elvtársai diszkréten elnézik majd Önnek, hogy leszbikus
A német AfD vezetője Orbán Viktorral találkozik majd a magyar fővárosban. A Leszbikus Egyesület szerint ezután a berlini II. világháborús emlékműnél is kellene egy sétát tennie a családjával.
Február 11–12-én Budapestre látogat Alice Weidel, a szélsőjobboldali német AfD elnöke. A politikus Orbán Viktorral fog találkozni.
Ennek apropóján nyílt levelet írt Weidelnek a Labrisz Leszbikus Egyesület. A szervezet szerint az AfD vezető politikusai nemzetiszocialista retorikát használnak, relativizálják a holokausztot, és egy olyan világot képviselnek, amelyben az emberi jogok és a társadalmi sokszínűség nem léteznek.
„Az AfD kitoloncolná a háborúk, természeti katasztrófák, szegénység és az önkényuralmi rendszerek elől menekülőket Németországból. Az AfD elutasítja a szivárványcsaládokat, támogatja Putyint, és Németországot kiléptetné az Európai Unióból. Ön ennek a pártnak az elnöke.
Mindeközben Ön nyíltan leszbikus, és bevándorló hátterű élettársával két gyereket nevelnek”
– írta a Labrisz a Facebook-oldalán.
A Labrisz szerint a magyar kormányfő a látogatás kapcsán a falak lebontásáról beszél, miközben ő újabb és újabb falakat épít – a gyűlölet és kirekesztés falait.
„Orbán fasisztákkal, diktátorokkal, bűnözőkkel, szélhámosokkal, tömeggyilkosokkal barátkozik. Üdv a klubban, Alice Weidel!” – tették hozzá.
A szervezet azt is felidézte, hogy Magyarországon a leszbikusok nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítő programokban, nem fogadhatnak örökbe gyerekeket, ha pedig már van gyerekük, csak egyikük gyakorolhatja a szülői jogait.
„Orbán és homofób elvtársai politikai érdekeiket szem előtt tartva bizonyára diszkréten elnézik majd Önnek, hogy Ön leszbikus.”
– tették hozzá.
A szervezet azt üzente Weidelnek, hogy budapesti látogatása után tegyen egy sétát a családjával a berlini Tiergartenben, álljanak meg néhány percre annál a nagy szürke betontömbnél, és „mesélje el a gyermekeinek, hogy a 2. világháborúban az olyan nőket is elvitték a nácik, mint az ő anyukáik.”