HÍREK
A Rovatból

Rejtett kamerával lestek be Tiborcz István budai elitklubjába: „Ami itt történik, itt is marad”

Fitnesz, wellnesz és pedikűr részleg, japán szauna, teniszpályák – ilyen belülről a BOTANIQ Budai Klub. Csak a tagok mehetnek be a luxusklubba, a belépési díj közel másfél millió forint.


A csütörtök esti teltházas bemutató után péntek reggel elérhetővé vált a Direkt36 dokumentumfilmje az Orbán-család meggazdagodásáról.

A dinasztia – Így született az Orbán család gazdasági birodalma című filmje közel egyórás, és a készítők egészen a '90-es évektől végigvezetik a Fidesz gazdasági holdudvarának kiépülését. Láthatjuk Simicska Lajos felemelkedését, majd az épp mostanában 10 éve történt G-napban kicsúcsosodott bukását, illetve Mészáros Lőrinc és Tiborcz István üstökösszerű pályáját.

A film egyik legérdekesebb része azonban, hogy

a Direkt36 csapatának sikerült rejtett kamerás felvételeket készítenie a Tiborcz István érdekeltségében lévő BOTANIQ Budai Klubban is.

A 2023-ban megnyitott budai elit klubba csak egy felvételi eljárás során kiválasztott tagok és az ő vendégeik léphetnek be. Ehhez a Direkt36 csapata Széchenyi István egyik leszármazottjától, a szintén újságíróként dolgozó Széchenyi Bencétől kért segítséget, hogy legalább egy felvételi beszélgetés erejéig bejussanak az exluzív intézménybe. Az Egyesült Államokban felnőtt Bencét pedig a klub meg is hívta egy felvételi beszélgetésre.

Bencétől a bejáratnál megkérdezték, hogy miben segíthetnek, és miután közölte hogy felvételi beszélgetésre jött, hamarosan megjelent egy hölgy, aki angol nyelven bemutatta neki az épületet. Ahogy megtudhattuk: az intézményben van spa, fitnessz és wellness, illetve manikűr-pedikűr részleg, japán szauna, kültéri szauna, két teniszpálya, illetve egy remekül felszerelt edzőterem is, mivel „a klub tulajdonosa nagy fitneszrajongó”.

Az is kiderült, hogy az elitklubnak jelenleg 170 tagja van, és egy ilyen klubban fontos a bizalom.

„Ami itt történik, itt is marad. Aki idejön, diszkrécióra és nyugodt környezetre vágyik”

– mondja a hölgy, aki példaként említi, hogy járnak ide focisták is, és itt senki nem akar róluk fényképet csinálni. Azt is megtudhatjuk, hogy kezdetben volt néhány szabály, nem lehetett telefont és számítógépet használni csak bizonyos idősávokban. Ezt azonban később eltörölték.

Arra a kérdésre, hogy vannak-e bulik is a klubban, a hölgy azt mondja, igen.

„Van egy kaszinóestünk, illegális szerencsejáték.”

Programokat minden héten szerveznek, a múltkor olasz meló volt, „Maffia-téma”. Mint kiderült erre olasz ételekkel készültek, most pedig kaviár lesz, pezsgő és vodka, a téma pedig a hidegháború.

Később Széchenyi Bence úgy foglalta össze a tapasztalatit, hogy a klub nagyon új, viszont elég ízléstelen, a tagsági díj pedig hihetetlenül magas. A belépési díj 4000 euró, vagyis közel másfél millió forint, mig az éves tagsági 8000 euró, vagyis közel három millió forint. Az is kiderült, hogy a klubban van két tárgyaló is, ahova megbeszélésre jönnek a vendégek, és terveznek szivarszobát is.

Itt a teljes a videó – az elitklubról szóló rész kb. a 30 perctől kezdődik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Célba ért az Egymillió Lépés, Magyar Péterék megérkeztek Nagyváradra
Az elmúlt 10 napban számtalan dolog történt, amíg a Tisza Párt vezetője és társai Nagyváradra tartó gyalogtúrájukat végezték. Vasárnapra Magyar Péter már a fővárosban lesz, ahol együtt ünnepli majd a gyereknapot gyerekeivel.


Megérkezett Nagyváradra Magyar Péter az Egymillió Lépés végén. A Tisza Párt elnöke már számos autogramot kiosztott, és Nagy Ervinnel együtt számos helybelivel beszélgetett és készített szelfit.

Magyar Péter május 14-én indult útnak. Célkitűzése szerint egymillió lépés tett meg ő és párttársai, valamint a vele tartó gyaloglók, akik a békéért és a nemzeti összefogásért keltek útra. Magyar egy múlt hét hétfői Facebook-bejegyzésében azt írta: „Szerdán elindulok és egymillió lépést teszek meg egy magyar nemzeti lobogóval a békéért és a magyar nemzet egységéért.” A séta során társa volt a párt elnökhelyettese, Radnai Márk, illetve Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi tanácsadó is.

A május 14-ei túra előtt a Tisza vezére beszédet mondott a Szent István-bazilika előtt, ahol sokan gyűltek össze, hogy elkísérjék az indulásra. Magyar akkor kijelentette:

„Tegnap a hatalom átlépett ismét a Rubiconon, vádolnak minket jó kommunista módjára azzal, amit ők tettek.”

Az indulás pillanatait itt nézhetitek vissza.

Miután a séta során megtették az első 14 ezer lépést, Magyar ismét bejelentkezett közösségi média oldalán. Korábbi posztjában úgy fogalmazott: „Köszönjük, hogy ilyen sokan csatlakoztok hozzánk lépésről lépésre. Köszönöm annak a bukaresti születésű román polgártársunknak, aki szintén csatlakozott a menethez. Mélységes tisztelet az idősebb és látássérült barátainknak, akik szintén velünk tartanak. Örülök, hogy Kárpátaljáról és Sepsiszentgyörgyről is velünk vagytok.”

Ugyanakkor míg a Tisza Párt és tagjai, valamint a velük tartó emberek az összefogásért sétáltak, az „átláthatósági” törvény ellen szólaltak fel többen hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. Bár Budapesten rendszeressé váltak a tüntetések, Magyar Péter azt mondta, hogy

„csináljuk a magunk munkáját. Nyilván kell és lehet is tiltakozni sok minden ellen, de attól nem fogják megváltoztatni”.

A gyalogtúra során viszont kirobbant a kémbotrány is a hazai sajtóban, amiben Magyar neve is felvetődött. A kormány akkor azzal érvelt, hogy az ukrán titkosszolgálat szervezte meg a kijevi útjukat, de a politikus tagadta a vádakat, és elmondta: ők maguk és orvosok szervezték meg az utat, bár határozottan tény, hogy találkoztak azzal a személlyel, akit a TEK elfogott. Magyar ugyanakkor hozzátette, hogy nem csupán ő, hanem „Magyar Levente külügyminiszter-helyettes és sok fideszes janicsár is” találkozott az illetővel. Ezt követően vizsgálatot követelt a magyar kormányfővel szemben, aki állítása szerint hamisan vádaskodott.

Az eltelt 10 nap során megtörtént továbbá a romániai elnökválasztás, ahol Nicusor Dan nyert. Valamint megtartották a Harcosok Klubja élő rendezvényét, ahol Orbán Viktor „harcba szólította” a Fidesz szimpatizánsait az online térben.

Magyar szombaton délután, magyar idő szerint 15 órakor beszédet mond Nagyváradon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázár János a megfejtések mestere lett: rájött, kik akarták tönkretenni a miskolci fórumát
A miniszter szerint százan próbálták meg szétverni a rendezvényt. Azt írta: olyan gyűlöletet érzett, amit még soha korábban.


Lázár János építési és közlekedési miniszter szombat reggel közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a miskolci fórumáról. Azt írta:

„Miskolcon a Tisza Párt megpróbálta megakadályozni, hogy Ukrajnáról beszélgessünk! Nem hagytuk! A Tisza Párt Ukrajna barátja!? Szégyen!”

A miniszter csütörtökön tartott Lázárinfót Miskolcon. Elmondása szerint egy százfős csoport azon dolgozott, hogy ne tudja elmondani, amit szeretett volna. Úgy fogalmazott:

„Láthatóan iszonyú nagy volt a feszültség és a gyűlölet egyesek részéről, ami felém vagy felénk áradt. Elképesztő gyűlölködés zajlott a hallgatóság egy részéről, amit még soha nem tapasztalt.”

Lázár jelezte, hogy a Lázárinfók a jövőben is folytatódnak, sőt, a miniszter közlése szerint „fokozza a fordulatszámot”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Már most szólunk előre: pokoli meleg nyár jöhet Közép-Európában az előrejelzések szerint
A szakértők szerint akár 2 fokkal is melegebb lehet az idei nyár, mint az ilyenkor megszokott. Magyarország a legforróbb térségek között szerepel az előrejelzésben.


A májusi hűvös idő után úgy tűnik, nyáron a nagy meleg okozhat majd kellemetlenséget. A legfrissebb előrejelzések szerint a 2025-ös nyár melegebb lehet a korábban vizsgált, 1993 és 2016 közötti átlagnál. Bár ezek még csak májusi becslések, a szakértők most úgy látják, ismét rendkívül meleg időszak következhet.

Az Időkép azt írja, hogy

Közép-Európa nagy részén 0,5 és 2 fok közötti melegedés valószínű a korábbi átlaghoz képest. Magyarország az előrejelzések alapján a legmelegebb régiók közé tartozik.

A szezonális előrejelzések alapján Közép-Európában a nyári hónapokban +1, +2 fokkal is melegebb lehet az átlagosnál. Ez a tendencia Európa jelentős részére igaz, bár van néhány kivétel is: az Ibériai-félsziget, Szicília, Nagy-Britannia északi része és a Skandináv-félsziget nagy része. Ezeken a területeken várhatóan „csak” 0,5–1 fokkal emelkedik a hőmérséklet.

AZ ECMWF C3S szezonális előrejelzése (Forrás: Időkép)

A szakértők szerint 70–100 százalékos valószínűséggel lesz az átlagosnál melegebb idő 2025 nyarán Európa és Észak-Afrika túlnyomó részén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Tízezrek nézték Facebookon és YouTube-on, ahogy Magyar Péter Nagyváradon menetel – mutatjuk, hol lehet követni
Magyar Péter megérkezett Nagyváradra az Egymillió Lépés végpontjához. A Tisza Párt elnöke már rengeteg autogramot osztott ki, és Nagy Ervinnel közösen sok helybélivel beszélgetett, szelfizett.


Magyar Péter a vártnál korábban érkezett meg Nagyváradra. Hatalmas ovációval fogadta a tömeg a Tisza Párt vezetőjét és kíséretét. Akik nincsenek jelen, ők is követhetik élőben a csapat érkezését.

A Facebookon jelenleg mintegy 15 ezer, míg a YouTube-on közel 28 ezer ember nézi Magyarék bevonulását a történénelmi városba. Hamarosan Rost Andrea és Nagy Ervin lép színpadra, azt követően a Tisza Párt vezetője is elmondja beszédét.

Magyar Péterék megérkezését élőben itt tudjátok követni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk