HÍREK
A Rovatból

PET Kupa: több mint 8 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Tisza Záhony és Tokaj közötti szakaszán

Az összegyűjtött hulladékmennyiség közel felét újrahasznosítják.


A 8. Tiszai PET Kupa tizenegy csapatból álló pethajó flottája Rakamaznál ért célba.

A nagyrészt veterán, visszatérő petkalózokból álló mezőny összehangolt munkájának eredményeképpen 8,2 tonna hulladékot sikerült eltávolítani a Tisza árteréből.

A vírushelyzetre tekintettel a rendezvényt rendkívüli óvintézkedések bevezetése mellett tartották meg. A szigorítások miatt a mezőny fele volt a tavalyinak, mégis közel annyi hulladék gyűlt össze, mint tavaly. A szervező Természetfilm.hu Egyesület képviselői kiemelték, hogy látszik az alagút vége, mert a Felső-Tisza-Vidéki hulladékmentesítő géplánc miatt ezek az ártéri erdők már nem fognak újra szennyeződni.

A Tisza felső szakaszán a Felső-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság - az új infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően, - gépesítve, rendszeresen gyűjti az áradások alkalmával érkező, nagy mennyiségű hulladékot. Az elmúlt években a PET Kupa 70-80 folyamkilométeres szakaszokat tisztított meg egy-egy nyári verseny során. A Záhony-Tokaj közötti részen már régen jártak, illetve nem érintették a teljes szakaszt, miközben igen jelentős volt az ártéri szennyezés.

"Három évvel ezelőtt tisztítottuk utoljára ezt a szakaszt. Azóta sok hulladék gyűlt fel, ennek nagy részét sikerült eltávolítani, és az ártéri erdőt tisztán visszaadni a természetnek és persze a vízitúrázóknak. Ez egy nagyon szerencsés folyószakasz, mert a FETIVIZIG géplánca védi az újraszennyezéstől." - mondta el Tamás Zsolt versenyigazgató, a programot szervező Természetfilm.hu Egyesület alelnöke

Kevesebb résztvevővel, csaknem ugyanannyi hulladék


Az idei PET flotta túlnyomó része visszatérő, tapasztalt csapatokból állt össze. A szervezők a téli időszakban az egész területet feltérképezték, így pontosan tudták, hol halmozódott fel a legtöbb hulladék. A hulladéktérképezést a TrashOut mobil applikáció és az online tisztatiszaterkep.hu felületek segítették. A naprakész adatbázisnak köszönhetően Záhonytól Rakamazig, 84 folyamkilométeren, hat nap alatt, 1400 zsáknyi, több mint 8 tonna hulladékot szedtek össze a résztvevők. A flottát két új gyártású hajó is segítette. Naponta kb. másfél tonna szállított partra a PETII névre keresztelt gyorsreagálású hulladékgyűjtő hajó, amit a LOGIKA nevű kisgéphajó egészített ki. Hatékonyan segítette a munkát a 100%-ban folyami hulladékból készített, júliusban avatott Plasztikladik.



# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázár János bocsánatot kért, miután volt olyan vonat, amelynek utasait órákig nem tudták elszállítani a nyílt sínpályáról a keddi vihar után
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.


Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.

„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán

– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.

„Északkelet-Magyarországon minden vasutas és volános szakember szolgálatot teljesít, aki behívható volt. Akadt olyan is, aki a szabadságát megszakítva csatlakozott a károkat elhárító, illetve a rendkívüli forgalmi rendet biztosító kollégákhoz” – jegyezte meg, majd megköszönte a segítséget mindenkinek.

„Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról. Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat”

– fogalmazott Lázár.

Kiemelte, hogy a mai napra is várható viharos szél, így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése.

„Nem vagyunk még túl a nehezén, különösen a keleti országrészben, de küzdünk az elemekkel!

Minden utasunk megértését és türelmét kérem!” – zárta a posztot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nyomtatott újságot indít a Tisza Párt - kéthetente érkezik majd a Tiszta Hang
A Fidesz vidéki fölényét ellensúlyoznák a kiadvánnyal, amelyet 3155 településre juttatnak el. A lap terjesztését önkéntesek végzik majd.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Tiszta Hang néven országos újságot indít a Tisza Párt, amelynek célja, hogy elérje a falvakban élő választókat is. A párt erről egy, a feliratkozóinak küldött levélben számolt be, írja a Telex.

A levélben az áll, hogy

a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egyedül a falvakban nem előzik meg a Fideszt, ezért indítják el a „rendszerváltás országos újságját”.

A kiadvány kéthetente jelenik majd meg, egymillió példányban. Az újságot önkéntesek fogják eljuttatni az ország mind a 3155 településére.

A párt támogatók segítségére is számít az elindulásban. Az első rendelést vasárnapig lehet leadni.

A Medián június közepén megjelent legutóbbi kutatása szerint Magyar Péter pártja 15 százalékponttal vezet a biztos szavazók körében a Fidesz előtt. A teljes szavazókorú népességet nézve pedig a Tisza 10 százalékpontos előnyre tett szert.

A felmérésből a lakóhely szerinti különbségek is kirajzolódnak: a nagyobb városokban és különösen Budapesten erősebb a Tisza, míg a kistelepüléseken a Fidesznek egy százalékpontos előnye van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hömpölygő folyóvá változott egy pécsi utca a villámárvíz miatt
Egy éppen arra járó autós inkább úgy dönt, hogy inkább nem gurul le a lejtős úton, hanem hátramenetbe kapcsolva próbál menekülni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.

A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy

az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.

A felvételt itt lehet megnézni:

A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek:

Az elmúlt 24 óra leglátványosabb videója talán Szegeden készült, ahol úgy tépte le a szél egy épület tetejét, mintha papírból lenne:


Link másolása
KÖVESS MINKET: